Somogyi Hírlap, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)
1994-12-24 / 303. szám
18 SOMOGYI HÍRLAP — 1994 KARÁCSONYA 1994. december 24., szombat Csak lenne aki megőrzi Gyűjteményben a múlt Takáts Gyula Mert nagy ünnep A napban mossa ingét és látja még a gyémánt gombokat a nyakkendőkön is mert jól ismerte Csu ismerte a császárokat. Kosztolányi volt a kínai. A római maga Babits. Velük volt Ágoston, Tamás és Dánieltől is tanult és rajtuk át tovább akkádok, perzsák, hettiták hinduk, zsidók, mitániak, — húsz éves bár aligha volt — reá nyitották a kaput... És most a pincéje előtt a napban mossa ingét mert nagy ünnep a vers, a bor. És itt ragyognak újra mind a két oszlop között, és ahogy akkor a napot, itt Csut magát és házát tartják a szobraik, akár az oszlopok Ragyognak, ahogy a kegyetlenül tündér idő s a gyémánt-élű szép tisztítja, osztja szavaik egy szebb planéta ívein új csillagrendbe rakva szét... Ragyog az ing a napban, akár Csu Fu haja s mert nagy ünnep a vers, a bor és csillag és vulkán a zöld borág az oszlopok között kibontja Csu a legjobbik borát... A királynő dudása Módosítják a közoktatási törvényt TOK-talanítás az oktatásban A másfél éve elfogadott közoktatási törvény módosítása szerepel a kormány programjában is. Mikor fogják a Parlament elé terjeszteni a módosító törvényjavaslatot? — kérdeztük dr. Fodor Gábor művelődési és közoktatási minisztert. — Szeretnénk, ha a jövő év első felében a parlament elé kerülhetnének a módosító javaslatok. Megőriznénk a törvény jelenlegi szerkezetét, egy-két helyen azonban jelentősebb változtatásokra lesz szükség. — Például? — Biztos, hogy a Tankerületi Oktatási Központokat meg fogjuk szüntetni, bizonyos feladataikat a megyei pedagógiai intézetek veszik majd át. A pedagógusok, a szülők és a szakmai szervezetek véleményét is szeretnénk beépíteni a módosításokba. Több pedagógus fórumon jártam, ahol sokféle problémát szóbahoztak. Szeretném, ha a pedagógusok megírnák nekünk tapasztalataikat, a törvény melyik rendelkezése állta ki a gyakorlat próbáját, és melyekről bizonyította az élet, hogy nem használható. Szeretném, ha megosztanák velünk mindazt a tudást, ami a törvény működtetésével kapcsolatban felgyülemlett bennük. — Miben segíthetnek a szülők? — Szülői szemmel sok mindent észre lehet venni, amit esetleg mi nem látunk, vagy éppen nem láthatunk. Gondolok itt az iskolaszékek működésére, vagy a diákok jogaival kapcsolatos tapasztalataikra. De magával az iskolarendszeri struktúrával kapcsolatban is hasznos tanácsokat adhatnak. Minden okos javaslatot szeretnénk beépíteni a törvénybe, ezért egy kutatóintézetet kértünk fel a beérkező észrevételek feldolgozására. (koós) (Tudósítónktól) Dombóváron él Pancza Ernő. Nyugdíjazása (1969) után orvosa javaslatára, lefoglalva magát, fémből készítette el a kisparaszti gazdálkodás eszközeit és gépeit. 17 éve alatt 225 darabra nőtt a gyűjtemény. Ezekkel az eszközökkel kívánt emléket állítani a magyar parasztságnak és szeretné megismertetni a fiatalokat a régmúlt használati tárgyaival. Van cséplőgépe, lovaskocsija, patkolásra váró lóval, Jan- csi-bak, répavágó, gőzgép, Szakképzetlen munkanélkülieknek egyéves gyógynövénytermesztő képző és átképző tanfolyamot indított Ta- bon, a TIT Somogy megyei Szervezete és a munkaügyi központ városi kirendeltsége. A több mint 700 órás (nyolc hónapos) képzés során általános növénytannal alapozzák meg a résztvevők a gyógynövénytant. Részletes ismereteket kapnak a gyógynövényvasgereben, ökörfogat. Sok helyen kiállította már élete munkáit, többek között Dombóváron, Pakson, Csornában, Ta- száron, Pécsen és Kaposváron. Pancza Ernő azt szeretné, ha munkái múzeumba kerülnének. Bíztató szavakat csak Kaposvárról kapott. „A falusi élet és munkavégzés elveszített, elkótyavetyélt vagy modernebbre cserélt eszközeinek szinte mindegyike megtalálható ebben a művészien megmunkált kollekcióban. A népi kultúrának emléket állító, annak rétermesztés tárgykörében a talajkiválasztásról, a művelésről, a technológiáról. Tantárgyként a gyógynövények gyűjtése, a különféle környezetvédelmi szabályok betartása, hiszen ezeknek a növényeknek jelentős hányada védett: gyűjtésük külön engedélyhez kötött, vagy éppen tiltott! — Az egyik legfontosabb tárgy — mondta Halmos Megőrzésre és bemutatásra érdemes Pancza Ernő gyűjteménye szét is képező együttes nem egy darabja művészi értéket képvisel.” A Pannon Agrártudományi Egyetem kaposvári állattenyésztési karán bemutatott kiállítása kapcsán fogalmazták ezt a levelet. Tolna megyében nincs érdeklődés munkája iránt. Abban bízik csak, hogy Somogybán lesz vállalkozó a kiállítási anyag megőrzésére, gondozására. László — tanfolyamvezető — a drogismeret. A szakmai ismereteket kiegészítik a vállalkozási, a jogi, a pénzügyi, a számviteli és az egyéb ismeretek elsajátítása. A napi hatórás, iskolai rendszerű képzésben több mint huszonötén vesznek részt: legtöbben An- docsról és Tabról. A júniusi vizsgán eredményesen szereplők szakmunkásbizonyítványt kapnak. (Krutek) A londoni Buckingham-palo- tában legendás személyiség a „Queen ’s Piper” vagyis a királynő dudása. Még Victoria királynő alapította 1843-ban s a hagyomány azóta is töretlenül tovább él. II. Erzsébetnél különösen, mert az uralkodó rendkívüli módon szereti a skót dudaszót. A dudás a Palotában egyedül űzi ezt a mesterséget. Minden nap megjelenik a királynő hálószobájának ablaka előtt és húsz percen át főként frissítő indulókat játszik dudáján. i A Kezdethez akár órát lehetne igazítani, a dallamok reggel kilenc órakor hangzanak fel. Külföldre ugyan nem követi az uralkodót, de országon belül igen, tehát az edinburghi Holyrood-tól a Wind- sor-kastélyig mindenütt felhangzik a kilencórás dudaszó. A gyógynövénygyűjtők iskolája A bolond nagysága A bolond nagysága a falu végén lakott. Ahogy kimondom ezt a jelzőt, mellyel környezete illette, már ki tudj amióta, valamiféle lelkiismereti u rdalást érzek, hisz én már tudom, hogy sokkal élénkebb, szebb belső világa van, mint bárkinek, aki rásüti ezt a nevet. Érdekes különcként kezeltük őt a világvégi kis faluban. Ő valahogy mindig más volt. Azt tudtuk, hogy férjét szinte gyerekfejjel a háború vagy az utána következő szörnyű béke ragadta el. Nem maradt utána semmi, csak az iker fiúk, de az apjukat ők sem ismerték soha. Az iker fiúk! A falu büszkeségei! Akiknek özvegy édesanyjuk mindent megadott. A paraszti munkától távol tartotta őket, mondván: ők fehérkezűek maradnak! „Amíg én bírom, ők ne dolgçz- zanak, csak tanuljanak!” így kerültek 14 éves korukban a fővárosba. Édesanyjuk attól kezdve levéltől levélig élt. Azon a napon, amikor a postás nála járt, s mindjárt két levéllel, ünneplőbe öltözött, és fényes, fekete szoknyája végigsuhogott az egyetlen utcán. Ilyenkor nem sietett, a beszélgetés mindig ugyanarról szólt a kiskapuk előtt... „Karácsonyra megjönnek, két hetet lesznek itthon!” A faluban nem volt boldogabb ember nála. Aztán eljött a karácsony... Már november eleje óta nem jött levél, hanem jöttek a rémítő hírek. A rádió legtöbbször komolyzenét sugárzott, aztán politikai kiáltványokat... „A kormány a helyén van... Katonáink harcban állnak...” Mindez tőlünk nagyon távol volt. Nem értettük, hogy a szomszéd falu postása, aki hozzánk is behozta a leveleket, miért nem jött már két hete.... Aztán a körzeti gyógyszerész családja haladt végig a falun, teherautóra pakolt holmikkal. Az oly finom úriasszony feje kendővel bekötve, arcán patakzottak a könnyek. Az egész falu gyászos sorfalat állt, az emberek azt suttogták, hogy Amerikába menekülnek és az oroszok elfoglalták Budapestet. A nagy izgalomban nem tűnt fel, hogy a takaros kis faluvégi ház előtt senki sem áll... És elmúlt az izgalom. Két hét múlva új postást kaptunk, de levelet senkinek sem hozott. Eljött a karácsony... A falu baljóslatú hallgatásba burkolózott. Senki nem kérdezősködött, az emberek rosszkedvűen siettek dolgukra, a boltnál nem csoportosultak. Még a legnagyobb hírforrás, Árvái Irén néni kapujában sem álldogáltak az asszonyok. Nem voltak hírek... Ha nincs hír, akkor rossz hír sincs. Erről szólt a hallgatólagos megállapodás, amely egy darabig védőburkot képezhetett... De aztán... Aztán Mike bácsi, az elöljáró komótosan elballagott a falu végére, és közölte a rettenetes hírt. Az ikrek közül Pisti a Korvin köznél elesett, Tamást pedig eltűntté nyilvánították. Ami ezután történt, örökké em- Jékezetessé tette a falu számára a karácsonyt. Mike bácsi elmondása szerint teljes karácsonyi készülődés közepén, ünnepi díszben találta az özvegyet. Különös volt, hogy köszönését nem fogadta, tudomást sem vett a látogatóról. A tragédiát paraszti tömörséggel és egyszerűséggel közölte. Aztán már csak hátrálni tudott, majd fejvesztetten menekülni. A tűzhely alatti ládából a gyúj- tós aprítására használt balta lassan a levegőbe emelkedett, és ott is maradt visszatartha- tatlanul, követve a kapuig a megrettent hírhozót. Futótűzként terjedt el, hogy Margit a fiai elvesztése miatt megbolondult. A bolond nagysága nevet Árvái Irén ragasztotta rá, amikor siratóasszonyai gyűrűjében ugyanaznap vigasztalni, illetve elsiratni akart. Bő szoknyáikban, berlinerkendőikben nehéz volt kimenekülniük a kiskapun... A mi falunkban a sértés az sértés — ősi idők óta. Az asz- szonynép nem tudott megbocsátani. A férfiak hallgattak. Mi, gyerekek meg kuncogtunk; később, ha megláttuk, követtük, és néha gyermeki kegyetlenséggel meghajigál- tuk. Attól a naptól kezdve ő nem közöttünk élt. A szőlőhegy és a faluvégi ház közötti utat sűrűn megtette, ám nem voltunk benne biztosak, hogy lát-e bennünket. Semmi jelét nem adta annak, hogy tud az őt körülvevő világról, emberekről. Munkáját állati kitartással végezte. L assan mindenki napirendre tért afelett, hogy van egy bolond nagyságánk. Az asszonyok már nem haragudtak, gyerekek generációi nőttek fel, és gyakran hangzott fel a tréfásan pimasz kiáltás: utat, mert jön a bolond nagysága! 0 jött egyenes háttal és derékkal, kifejezéstelen tekintettel, egyre rongyosabb ruhákban. Múltak az évek. Mindig ara voltam kíváncsi, hogy aki ilyen sokáig nem beszél, az vajon elfelejti a nyelvet vagy képes még valaha megszólalni. Egy alkalommal elkerülhetetlen volt, hogy szembetalálkozzam vele. Nem akartam árkot ugrani, meg aztán valami arra késztetett, hogy normális emberhez méltóan köszöntsem. Szemébe néztem, és... — Kezét csókolom... Margit néni... Akartam mondani, de a köszönés második részét már visszanyeltem, mert ami évek óta nem fordult elő, most megtörtént. Az asszony szeme megrebbent, egy pillanatra mintha élettel telt volna meg. Az egész nem volt több egy villanásnál, de én már iramodtam is tovább. Amit tapasztaltam, nem hagyott nyugodni. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a sajnálat, inkább a kíváncsiság hajtott, a csodabogarak iránti gyerekes érdeklődés; leskelődni kezdtem. Féltem, de valami nem hagyott nyugodni. A legalkalmasabb lesállás egy szomszédos, elhagyott ház fűzfája volt, melynek hatalmas lombsátra alól jó kilátás nyílt az egész házra, udvarra. Órákat kuksoltam rejtekhelyemen, de semmi érdekeset nem láttam. Titkomat senkivel nem osztottam meg, mert valami félelemmel kevert tisztelet övezte a bolond nagyságát. Ő a falunké volt, íratlan törvény, hogy a közösség kiközösítettje a közösség védelmét élvezi. Hamarosan a leskelődés a szenvedélyemmé vált, és bűntudatot éreztem, mert tudtam, hogy valami olyan dolgot művelek, ami sokak előtt szégyenletes lenne. Mégsem bírtam a késztetésnek ellenállni, már fél éjszakákat töltöttem leshelyemen. Egyszercsak olyan dolog történt, aminek hatása alól ma sem tudok szabadulni. Vakító holdvilág ezüstözte be az udvart. Lassan feltűnt egy kísérteties alak. Hosszú, fehér inget viselt. Leeresztett, szürke haja beborította vállát. Meglepett, hogy mozgása na- gyonis valószerű. Megállt a kút mellett, és beszélt — fiatal, csengő hangon. Rajtam valami szokatlan érzés lett úrrá. Nem tudnám elismételni szavait, mintha nem a fülemmel érzékeltem volna őket, hanem a teljes lényemmel. Már nem volt idegen vagy félelmetes, sőt nagyon is közelivé vált. Megfogalmazhatatlan, amit mondott. Azt hiszem, szavakba öntve nem ugyanaz lenne, mint amit valójában jelent. Ákikhez beszélt, vele voltak, és én mindent megértettem. Számomra ezután már nem csodabogár, nem bolond nagysága volt, hanem a külső valóság elől a saját belső világába menekülő anya. Azt is megéreztem, hogy mit kell tennem. Hamarosan ismét karácsony jött. Szenteste, az éjféli mise után ugyanaz a meghatározhatatlan erő, amely akkor, ott éjszaka az udvaron, megértette velem szavait, az ő házához vezetett. Minden csendes és sötét volt. Beléptem. Semmiféle idegenkedés vagy félelemérzet nem volt bennem. Akadálytalanul jutottam az első szobába; a feldíszített fenyőfa, az égő gyertyák és a 4 főre terített asztal láttán nem lepődtem meg. A szobában rajtam kívül senki sem volt. Az ünnepi vacsora jó szakácsnő keze munkáját dicsérte... N agykarácsony napján nem mindennapi hír futott végig a falun. „A bolond nagysága ünneplőbe öltözve jön, és köszön mindenkinek...” Aki csak tehette, az utcára tódulva kíváncsiskodott. Senki nem hitt a szemének. Balogh Margit mosolygósán, fiatalon vonult az utcán, mint annak idején, mikor a fiai leveleit kapta. Árvái Irén néni nem tudott megállni egy kérdést. — Mi újság a faluvégen? Ami ezután elhangzott, azóta minden karácsony napján ismétlődő, megmagyarázhatatlan csoda mifelénk. — Az este megfutottak a gyerekek, jól megéheztek a városon... Az elképedt arcok között csak egy volt, amelyik mosolygott, ragyogó, fiatal mosollyal: a bolond nagyságáé. Azóta minden karácsony első napján a falunk öregedő lakói tanúi lehetnek egy társuk egynapos megfiatalodásának. Számukra e rejtély megfejthetetlen. Nem baj, elég, ha én tudom a titok nyitját... Török Tamás
