Somogyi Hírlap, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)
1994-12-24 / 303. szám
14 SOMOGYI HÍRLAP — 1994 KARÁCSONYA 1994. december 24., szombat * Ertéktalálkozó és tolerancia Balás Béla: A keresztény nem birtokosa a világnak, hanem szolgálója Balás Béla, kaposvári megyéspüspök A kétezer éves tünemény A betlehemi csillag titka Krisztus előtt 7 évvel, szeptember elején a babiloni papcsillagászok furcsa égi tüneményre lettek figyelmesek: a Jupiter és a Szaturnusz egybeolvadni látszott. S a két csillag megállt az égen. Mivel a Szaturnusz a zsidók csillaga, a babiloni csillagászok elindultak Jeruzsálembe. November 12-én azt látták, hogy a csillagegyüttes pontosan a betlehemi út fölött áll, és kúp alakú fényözönt áraszt a földre. Konradin Ferrari d’Oc- chieppo osztrák csillagász egész életét a „Bölcsek csillagának” szentelte. A 2000 éves tünemény tudományos magyarázatát azóta a csillagászok elfogadták. Bolygók együttállása A Biblia-magyarázók annak idején legendának tartották a betlehemi csillagot. „Nem hittem, hogy a négy evangélista kitalált volna egy ilyen égi jelenséget” — vélekedett d’Oc- chieppo. Miután a bécsi Uránia csillagvizsgáló vezetője lett, kutatni kezdte a jelenség okát. Az úgynevezett „differenciáldiagnózist” alkalmazta. Kizárta, hogy üstökösről lehetett szó, s azt is megállapította, hogy nem egy szupernóva robbant szét, ahogyan egyes tudósok gondolták. Tehát a Szaturnusz és a Jupiter együttállására került sor. Egyébként ezt már Johannes Kepler Württemberg! csillagász is feltételezte. A fényes égi jelenség magyarázatához d’Occhi- eppo segítséget kapott a véletlentől. 1941. január 20-án — írta — légvédelmi tüzérkáplár voltam Bretagne-ban. Éjszakai szolgálat közben azt vettem észre, hogy a Jupiter fényözönt bocsát a földre. Ez az úgynevezett Zodia- kal-fény úgy áll elő, hogy valamilyen égitest megvilágítja az űrben lévő finom porszemeket. Rögtön arra gondoltam, hogy így történt ez 2000 évvel ezelőtt is. Az agyagtábla üzenete A tudományos világ eleinte tartózkodó volt. 1948-ban azonban d’Oc- chieppo agyagtáblát talált a papok írásával. A táblát ma a British Múzeum őrzi. „Megtanultam a rovásírást” — mondta az osztrák csillagász az újságíróknak. — Azt találtam, hogy a babiloni papok ugyanúgy magyarázták az égi tüneményt, mint én. D’Occhieppo elméletét ma már az egyetemeken tanítják. A csillagászt az osztrák akadémia tagjává választották. Legutóbb könyvet írt „A betlehemi csillag” címmel. A 87 éves csillagász ma is dolgozik. Mint mondta: „A betlehemi csillag állandó munkára ösztönöz”. — Pünkösdkor beszélgettünk: akkor arról, hogy a választásokat követően menynyire lesz komfortos az egyház számára a világ Magyar- országon. Új kormány van: hozott ez változást vagy visz- szalépést az egyház és az állam viszonyában, mint ahogy attól néhányan féltek? — kérdezte a Somogyi Hírlap munkatársa Balás Béla kaposvári megyéspüspököt. — Rövid még ez az idő megítélni folyamatokat. Ha mégis választ kell adnom, azt mondom, nem tapasztalok komolyabb változást, sőt nem is félek ilyentől. Nekem az a bizonyosságom, hogy az MSZP tényleg másként akar velünk bánni, mint régen. Én bízom abban, hogy tényleg elmozdult a világ, és szakadatlanul fejlődik, változik. Amúgy is az a kicsinyke életemben a tapasztalat, amit igazol II. János Pál néhány újabb nyilatkozata, hogy az igazi ellenfél nem a hagyományos értelemben vett baloldal. Baloldali értékek mindig is megvoltak a vallásos emberek értékrendjében is. Jézus Krisztus egész élete, a szeretetprogramja és a kicsinyek, a bajbajutottak mellé állás, a karácsonynak ez a történelmi súlya: megváltás után sóvárog az egész világ. A köztünk levő különbségek csak a megváltás milyenségében való különbségek. Mi nem forradalmi úton, nem erőszakkal képzeljük a javítást, és nem külső körülmények megváltoztatásával. Szerintünk a rossz az ember mélyén van, és az ember mélyéig kell lehatolni annak, aki őszintén változást akar. Mi nem félünk attól, hogy egy baloldali kormány ártani fog nekünk. Hiszen itt éppen egymásra találnánk. Az országnak ebben az állapotában nem ígérgetni kell, hanem olyan légkört kialakítani, amit Jézus Krisztus a hegyi beszédében meghirdetett, mikor arról beszélt, hogy boldogok a lelki szegények, és boldogok, akik üldözést szenvednek. A nyolc boldogság első és az utolsó tétele is azt hirdeti meg, hogy lehet boldognak lenni a körülményektől függetlenül is. Mert annak máshol van a titka. Én éppen azt érzem, hogy egy eny- nyire kritikus időben döbbenetesen szüksége volna az országnak lelki kultúrára, spirituális erőforrásokra. A másik, amiben veszélyt és problémát látok: ha amerikai mintákat lemásolunk magyar programként, gyógyírként, ha úgy értelmezzük a szabadságot, a demokráciát, hogy mindenkinek mindenhez joga van, ami éppen az eszébe jut, amit a hangulata, az ösztöne, és ehhez neki elemi szabadságjoga van, akkor itt nem ígérek nagy jövőt se a magyar családoknak, sem a közoktatásnak, de a gazdaságnak sem. — Az országban sok a válságjel: a gazdaság válsággal küzd, a pedagógusok elégedetlenek, a vasutasok sztrájkolnak. Egyre több szó esik arról, hogy válságban van a család, s a sok válságjelenség közül talán ez a legmegrázóbb. — A mieinknek is mondom, hogy ne érjünk már rá annyit tépelődni meg hasonlíthatni, megállapítani, mert az időlopás. Akkora a probléma, hogy itt állandóan cselekedni kellene. — Mit lehet cselekedni, mit cselekedhet például az egyház? — Nem lehet elég hamar kezdeni a javítást és az újjászületést. Talán még a serdülés előtti fázisban kellene elkezdeni, élményekre ráfigyeltetni a fiatalokat. Ránevelni őket a küzdelemre, értékskálát fölmutatni, hogy a szükséges, a hasznos és a kellemes között tudjon különböztetni. Ne érje készületlenül őket a serdülés vihara, és ne az legyen az ösz- szes tudományunk, hogy megtanítsuk, miként védekezzen az AIDS ellen, hanem készüljön a szerelmére, a családjára, a család készült legyen arra, hogy boldog utódokat neveljen. Az egész élet fogaskerekek egymásba illeszkedő precíz rendje, egy abszolút fegyelmezett, célirányos fejlődés, és ezt vegye észre, élje át a fiatal. Erkölcsi nevelés nélkül elképzelhetetlennek tartom, hogy tartós házasságok kialakuljanak. Tudni kell várakozni, készülődni, és nem szabad nyerészkedési pozícióból, élvezetvágyból párosodni. Mert ez rendkívül rövid távú. — A gondok megoldásában megvan a szerepe a családnak, a közösségnek, az iskolának és szerepet vállal küldetése szerint az egyház is. Milyen feltételek között teljesíti ezt a feladatot az iskolákban? — Mindenhol tűrik, mindenhol szabályosan történik minden. Néhol segítik is. — A segítők jó példák, vagy általánosnak mondható jelenség ez? — Az igazi probléma nem az, hogy minket szeretnek, tűrnek vagy tiltanak-e, hanem a saját belső utánpótlásunk. Felnőtt már az a szülőgeneráció, amelyik semmit nem kapott, s aki nem kapott semmit, az hogy adjon valamit a maga gyerekének? Aki nem tapasztalt meg vallásos értékeket, annak a hit neki nem jelent semmit. Hogyan tudja az föltámasztani saját gyermekeiben az igényt? Egész más csatornákat kell nekünk találni, hogy az emberekhez közel jussunk, megnyerjük a bizalmukat. Amit elkezdtem — a lakossággal a templomon kívül is találkozom — azt folytatom, mert jónak látom, beváló gyakorlatnak. Meglátogatom őket falugyűlésen, művelődési házban, és külön ösz- szehívom az érintett felnőtteket és külön a fiatalokat bérmálás előtt. Nem liturgikus keretben, hanem kötetlen formában mutatkozom be. Nemcsak személyemben mutatkozom be, hanem a tanításon, a képviselt értékrenden keresztül is, s tapasztalom: igen hálásak érte. Szándékom, hogy bekéredsz- kedek egy rövid időre a megye összes iskolájának tantestületi gyűlésére. Azzal a beköszöntővel megyek, hogy a polgári életben is az új lakónak illik vizitelni. Rövid tisztelgő látogatás az, amit én teszek. A napokban barcsi pedagógusoknál jártam. Gyönyörűség volt tapasztalni, hogy egy udvarias, fegyelmezett arc — haladva az időben és a témákban —, hogyan alakul át mosolygóssá, barátságossá, együttérzővé, kérdezővé, annyira, hogy egészen mély kérdéseket tettek föl jóindulattal a saját magánéletemre, boldogságomra, családi körülményemre, a hivatásomra. Éreztem: már nem ideológiákra kíváncsiak, és egyáltalán nem ellenfelek állnak szemben. Embertestvért találtak. Rendkívül jólesett az egyik iskolaigazgatónő megjegyzése: ők a család évével kapcsolatos ifjúsági körlevelünk a pedagógusokra vonatkozó részét a tantestületi gyűlésen felolvasták, mint nagyon szép példát a toleranciára. Gondolom, hogy ezekkel az emberi kapcsolatápolásokkal új világot tudunk alapozni. — Az ilyen találkozókon mit kérdeznek a püspöktől? — Abban a harminc-negyven percben elárulom, hogy őket kollegáknak, az igazság papjainak, papnőinek tekintem, mert szerintem nincs több igazság. Egy a világ, és az Isten, mint végső személyes érték, minden igazság, jóság, szépség, szeretet személyes foglalata és egyúttal sugárzója. Megmondom, hogy nem betű szerint olvasom a bibliát, fundamentalista módra kiragadva a szövegből egy-két mondatot: a modern szentírás-tudomány összes eredményét beszámítva alakul ki olyan hitem, amely egyeztethető a világ tudományos fejlődésével, az emberek, az elnyomottak érdekképviseletével. Nincs mit kérdezzenek ellenségesen, mert pillanatok alatt megegyezünk a teremtéstörténet modern értelmezésében, az evolúcióban, a helyes történelmi érzékben, tulajdonképpen egyek vagyunk az összes vitatott kérdésben. Inkább pedagógiai kérdéseket tesznek fel. Az foglalkoztatja őket, hogy ilyen elképesztő családi szét- esettségben, ilyen fáradt, zilált gyerekekkel mit csináljanak? Hogyan lehet fegyelmezni? A diákok szabadidejét hogyan lehet okosan eltölteni? Hogyan kellene a nyári programot megszervezni? Hogyan kellene megtanítani őket filmet nézni? Hogyan kell eligazítani az ifjúságot az aluljárók irodalmában, ami most ránk özönlik? Bátorítom őket, hogy szánjanak szembe a ránk zúduló szemétdombbal, ahol kelet-nyugat minden fölöslegét rápakolja erre a szegény kelet-európai sávra. Tanítsuk együtt a fiatalokat kritikára, arra, hogy mi jó, mi rossz és miért. — És mit kérdeznek a diákok? — Életkoruknak megfelelők a kérdéseik. Örökzöld téma a papi nőtlenség. Nyugodtan válaszolom, hogy nem nőtlenség, nem magányosság, hanem egyfajta szerelem, egyfajta házasság, amit nem lehet csupán egyházfegyelmi okokra visszavezetni. Pláne nem gazdasági vagy egyéb szempontokra. Ez pszichológia, sőt misztika: Istennel való személyes kapcsolat ez, amely nélkül funkcionárius lennék, aki munkaidőben dolgozik, bérért. Ez számomra nagyon is szomorú és primitív életforma volna. Kérdeznek az anglikán egyházban fölbukkanó jelenség kapcsán a nők pappá szenteléséről is. Amire én a legújabb gondolatomat mondom, hogy talán nem is a papok miatt van ez az ősi szokás és fegyelem megtartása, hanem éppen az anyák, a nők védelmében. Hogy ne kacsintgassunk egymás asztala felé, mint egy rossz éttermi vendég, aki mindig a másik menüjén sóvárog, hanem ki-ki vegye észre, hogy neki milyen óriási lehetőségei vannak, miért szép az ő élete. Ne a másikéval foglalkozzon. A nőknek a nőiességét kell észrevenni, az anyának az anyatávlatokat. Jézus Krisztus a saját anyját nem szenteltette pappá, az ősegyház nem fogadta be Máriát az akkori első püspöki karba apostolnak vagy apostol utódnak. Nyilván Máriának, mint Istenanyának jóval nagyobb öröme és szenzációja volt. Ő semmit nem kapott volna ilyen módokon. Tesznek föl néha kérdéseket az egyház és a munkásság viszonyáról. Kérdezik véleményemet a kapitalizmus vagy a választásokról. Azt felelem: szent meggyőződéssel vallom, hogy az Isten nagyon szereti Magyarországot, s nem engedi túl gyorsan átcsúszni a kapitalizmusba, mert az nekünk jóval nehezebb lenne. Ha bekövetkezne egy olyan álomkor, amikor mindenre volna pénzünk és lehetőségünk, akkor elképesztően nehéz lenne kereszténynek lenni. Mert a keresztény szerintem az az emberfajta, aki nem birtokosa a világnak, hanem szolgálója. Ahogy a biblia mondja, sáfára. Hihetetlen nehéz volna rádöbbenteni a rám bízottakat az oktatásba, hogy a pénz azért jön, hogy tovább menjen. Tehát minél több van nekem, annál többet kellene adni. Szöges ellentétben van a keresztény gondolkodás a kapitalizmussal. — Beszéljünk egyházi dolgokról: mostanában elég sok hír érkezik a Vatikánból a pápa egészségi állaptárói és esetleges utódlásáról. A püspöknek több információja van. Megosztja ezt velünk? — A szentatya elégeti, agyon dolgozza magát, mint egy gyertya az oltáron. Igen-igen tiszteletre méltó a hatalmas erőfeszítés, amellyel — ahogy ő mondja —, szembeszáll a halál civilizációjával és próbálja képviselni, hirdetni mindenfelé az életet. Természetes, hogy ebbe tönkremegy, akármilyen atléta termetű sportember volt is. A Rómában tanuló fiatal jogász-papunk, Rumszauer Miklós egyik őszi levelében is jelezte nekem, hogy bizony úgy látszik, nagy fájdalmai lehetnek, amikor lépcsőn kell neki menni. Püspök kollegáktól hallom, hogy a zágrábi pápai misére kis házi liftet barkácsoltak az emelvény mellé, hogy ne kelljen fölmenni neki lépcsőkön. Annak viszont örülök, hogy belül töretlen. Ha megrokkant, elfáradt ember lenne, akkor képtelen volna ezt a szellemi tempót folytatni. Hatalmas tudományos munkákkal áll elő: enciklikái jelennek meg, amiben világprogramokat ad rendkívül kényes társadalmi, gazdasági, bioetikai kérdésekben. Szakadatlanul beszél a néphez, eredeti gondolatai vannak, tele van tervvel és hangsúlyozza: esze ágában sincs lemondani. Érzi: miközben a teste megy tönkre, a lelke még bírja. A változásra vonatkozólag is reményeim vannak, hiszen a pápát választó bíborosi kollégium rendkívül színes, erős, fölfrissített, megfiatalított nemzetközi testület. Vannak benne ázsiai, afrikai, dél-amerikai bíborosok, tehát pápává választható főpapok. Csakis olyant tudok elképzelni utódként, akinek érzéke lesz az emberi szenvedésre, aki nem hisz a reklámoknak, aki fölötte áll a pártoknak, a lobbiknak, aki erkölcsi tekintéllyel tud lenni a világ kereső, szenvedő embereinek. Bízom a folytatásban. — Utódlás esetén tehát nem az az első kérdés, hogy olasz-e vagy külföldi a jelölt? — Eddig sem ez, hanem az alkalmasság volt. Azt gyanítom, hogy újból nem olasz pápát fognak választani. — Püspök úr! Milyen lesz a karácsonya? — Valószínűleg olyan, mint tavaly is: egy egész szűk körben töltöm a szentestét, a felsős papnövendékeinkkel. Velük fogok vacsorázni, beszélgetni, a bibliát nyugodtan, ráérősen olvasgatjuk, átbeszélgetjük, mi ebből nekünk ma az üzenet, a tapasztalat, (gy készülődünk az éjfélre, ami eszmei központja a karácsonynak, ahol nemcsak emlékezünk arra, hogy mi történt kétezer évvel ezelőtt, időszámításunk kezdetén, hanem azt a csodát ma is átéljük az éjféli mise alkalmával. — Legyen szép és békés ez a karácsonyeste. Kercza Imre
