Somogyi Hírlap, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)

1994-12-24 / 303. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP — MEGYEI KÖRKÉP 1994. december 24., szombat Ünnepzáró koncertsorozat Kaposváron Harang csendül, ének zendül... A Pedagógus Férfikar énekel a református templomban Hangverseny Nagyatádon Ünnepi hangversenyt tar­tottak tegnap este Nagyatá­don a városi művelődési házban. A műsorban bemu­tatkozott a helyi vegyeskar,1 a Bárdos Lajos Általános Iskola kórusa, felléptek a zeneiskola művésztanárai és az intéz­mény mostani és egykçri ta­nítványai, a II. számú Általá­nos Iskola kórusa és a műve­lődési ház Talentum irodalmi stúdiójának tagjai. Telelőn a halászflotta A hétvégére végleg befe­jezte idei halászati tevékeny­ségét a Balatoni Halászati Rt. A balatonszemesi halászha­jók tegnap már a siófoki téli kikötőben álltak be a telelő hajósorba, a fonyódiak a keszthelyi halásztelep kikötő­jében telelnek. Népszerű a vitorlázás A Somogy Megyei Közle­kedési Felügyelet Hajózási Hivatalának szakemberei idén 1403 főt vizsgáztattak sport és kedvtelési célú vízi­járművek vezetéséből. A vizsgára jelentkezők száma mintegy 20 százalékkal volt magasabb, mint 1993-ban. Idegenforgalmi gyorsmérleg Hazánk kiemelt üdülőkör­zeteiben az eltöltött vendé­géjszakákról készült gyors­mérleg szerint a Balaton part­ján idén szeptemberig 3 millió 333 ezer vendégéjszakát re­gisztráltak. Tavaly egész év­ben mindössze 3 millió 741 ezer éjszakát könyvelhettek el a kereskedelmi szálláshe­lyeken. Az év első nyolc hó­napjában a somogyi parton 1 millió 630 ezer vendégéjsza­kát tudhattak magukénak a szállodák és a fizető-vendég­látóhelyek. Számítástechnikai vásár Marcaliban A Commodore típusú szá­mítástechnikai berendezé­sekből nyújt bőséges kínála­tot a marcali Mikszáth utcai Általános Iskola Somogy ok­tatási intézményeinek. A számítógépeken kívül moni­tort, nyomtatót és mágnesle­mez meghajtót is kínálnak az érdeklődő oktatási intézmé­nyeknek. Tisztségviselők az Agrárkamarában A héten Budapesten meg­alakult a Magyar Agrárka­mara. Somogyot 20 delegá­tus képviselte. Az országos elnökségbe választották dr. Szűcs Józsefet, a megyei ag­rárkamara elnökét. Boda Já­nos, a Sio-Mente szövetkezet igazgatóságának elnöke az országos etikai bizottság tagja lett. Új telefonok Sántoson Sántoson harminchárom új telefonvonalat kötnek be ezekben a napokban. Ezzel a település lakóinak régi vágya teljesült, hiszen volt aki már öt éve várt a telefonra. Csa­ládonként tizenkétezer fo­rintba került a bekötés. A Ma­táv ígéretet arra, hogy az ün­nepekre elkészülnek a tele­fonvonalak bekötésével. A legutóbbi önkormányzati tes­tületi gyűlésen adták át a be­kötésről szóló értesítéseket. Karácsonyi béke a „Béké-ben” A göllei Béke szövetkezet­ben mintegy 80 hektárnyi őszi mélyszántás van vissza a tervezettből. Jótékony hó­takaró borítja a 600 hektárnyi őszi kalászos vetéseket. A szerény nyereséggel záró szövetkezetben már értékesí­tettek minden terményt, kará­csonyra kifizették a földbérle­teket és a 13. havi fizetést is az ünnepekre fordíthatták. Magasabb szállodaárak A Balaton somogyi partján a kereskedelmi szálláshelyek 23 százalékát biztosították idén a szállodák. A szobaá­rak átlagosan 5-35 százalék­kal nőttek a tavalyiakhoz ké­pest, az igénybevétel 20 szá­zalékkal volt magasabb. A szállásigény növekedés a belföldi vendégek esetében jelentkezett erőteljesebben, ez duplája volt a tavalyinak. Szabadságon a Kapostáj A toponári Kapostáj szö­vetkezet dolgozói mától sza­badságukat töltik. Befejezték a tervezett őszi munkákat, csak terményeik elszállítása van visza. Erre csak január­ban kerülhet sor, mert ko­rábbra nem tudott a vasút vagonokat biztosítani. Simonyi vonalban Karácsonykor szólalt meg a telefon húsz somogysimo- nyi családnál, az előfizetők örömére. A meglepetésből ki­jutott a helyi nyugdíjasoknak és az óvodás-, illetve iskolás korú gyermekeknek is; az előbbiek ötszáz, az utóbbiak kétezer forintos ajándékot kaptak az elöljáróságtól. Kaposváron az idén különö­sen gazdag volt a karácsonyt megelőző ünnepi hangver­senyprogram. Egyre erőtelje­sebb a törekvés, hogy minden iskola és kórus meg szeretné mutatni a nagyközönségnek; színvonalas és változatos pro­dukciókat tud létrehozni. December 16-án az SMK nagytermében volt a Karácso­nyi Muzsika első része. Az ün­nepi hangulatot a Berzsenyi Általános Iskola teremtette meg Lucz Zsófia vezetésével. Igazi angyali gyermekhangok szólaltak meg, leheletnyi di­namikai árnyalatokkal szí­nezve az ihletett előadást. A Katolikus Gimnázium kó­rusa dr. Kerekesné Pytel Anna vezetésével „csak úgy”, egy­szerűen jó volt. Külön érde­mük, hogy ők voltak az első kórus, ahol nem jöttek a szín­padra miniszoknyás lányok. A II. Rákóczi Ferenc Általá­nos Iskolában megszűnt ugyan az ének-zene tagozat, mégis Csuka Zoltánnak kö­szönhetően kórusuk magas színvonalon, igényesen dol­gozik. Találó volt a darabvá­lasztásuk, a gyerekek jól arti­kulálnak. Horváth Jenőné karvezető jó érzékkel, a helyhez igazítva a Táncsics Mihály gimnázium kamarakórusát hozta az SMK-ba, míg 21-én a vegyes­kart a református templomba. A Magyar Karácsonyi Dalia­Milyen is lehet egy kará­csony, ha börtönben töltik? Szomorú, mélységesen vá­gyakozó, avagy csupán egy nap a sok közül. A zárkák pad­lójára — a rácsos ablakon „át­verekedve” magát — kockás fényt vet a puha hótakarótól szikrázó napfény, s miközben otthon az asszony süt-főz, a gyerekek feldíszítik a kis fács- kát, a szülők kisírt szemmel gondolnak „megbotlott” gyer­mekeikre, aki hanyatfekve szorongatja szerettei fényké­pét. Talán el is gondolkodik: hol rontotta el? Miért követett el — szavaikat idézve — „ezt-azt, meg satöbbit”. Az ez-az többnyire erőszakos bűncselekmény, a satöbbi meg az egyéb büntetőjogi ka­tegória. A kaposvári büntetésvégre­hajtási intézet hangulatába nehéz beleérezni az ünnep­váró izgalmat. A rácsos, ne­héz vasajtók sorozata csak egyenként nyílik, a börtön hosszú folyosóján kétszinten sorakoznak a zárkaajtók. mok mindkét koncerten gyö­nyörűen szólaltak meg. A szerdai hangversenyen örülhettünk a Lucz Zsófia ve­zette Arcadelt kamarakórus bemutatkozásának: stíluso­san, névadójuktól énekelték az Ave Maria-t, csodálatosan kie­gyenlített és finom hangzás­Kubai István elítélt öt évet kapott, rablást „vertek” rá. A nagyatádi férfi többször volt már büntetve, nem az első ka­rácsonyát tölti rácsok mögött. Azt mondja: a BV intézet, va­lamint a különböző karitatív szervezetek gondoskodnak arról, hogy elviselhetővé te­gyék ezt a „szent” napot. — A nevelőszüleim sajnos már nem élnek, egyedül ma­radtam. Nagyon hiányzik a család, a szeretet; ha szabad lennék földíszítenék egy kis karácsonyfát. Szerintem ez az egyetlen olyan nap, amit min­denki vár, ami összehozza a családokat. Itt bent is érezhető az ünnep hangulata: kisebb a feszültség, és ilyenkor többen elgondolkodnak azon, mit is csináltak. Ezt az ünnepet át kell vészelni... A 45 éves Bárdos Lajos — több bűncselekmény elköve­tése miatt — 1988-tól ül. Még 11 hónapja van vissza. — Sok karácsonyom volt már rács mögött — válaszolja. — Eddig másfél évtizedet bor­sai. Young Sing Alleluia című művében pedig előadói ötle­tességükről, változatosságuk­ról győzték meg a közönséget. A Zenekedvelők Baráti Köre nemrég alakult meg, dr. Kere­kesné Pytel Anna vezetésével. Buxtehude: Áldjuk Jézusunkat című műve (a zeneiskola taná­tönben töltött. — Most viszont egy nap eltávozást kaptam, megyek a szüléimhez. Ez az ünnep örömöt jelent, hiszen legalább egy napot a csalá­dommal lehetek. Anyunak csokis tekercset vettem, hogy legalább vigyek neki valamit. Mindig nagyon hiányoznak, de karácsonykor talán még job­ban. A 21 éves, fülbevalós fiatal­emberrel, Sudár Zsolttal már találkoztam. Csöndes, halk­és szűkszavú. Életveszélyt okozó testi sértés miatt 5 év és 5 hónapot kapott. A bör­tönben töltött napokat tavaly júniusban kezdte számolni. — Ez itt a második kará­csonyom, nagyon hiányoznak a szüleim és a barátnőm. Bár az ünnepet itt megpróbálják elviselhetővé tenni, de kint jobban éreztem magam... Nem dolgoztam, a szüleim tar­tottak el, de most már tudom, hogy ebből elég volt: szeret­nék új életet kezdve megvál­tozni. Magyar Károly 27 éves rainak közreműködésével) igazi élményt nyújtott. Lelkes ez a kórus is, valószínű, hogy az idő múlásával még többet megmutatnak tudásukból. A Kodály Zoltán ének-zene ta­gozatos általános iskola kó­rusa Zákányi Zsolt vezetésé­vel hatalmas műsorral érke­zett. Ez a kórus valóban le­nyűgöző. A Munkácsy Mihály gimnázium női kara Kardos Kálmánné vezetésével virtuó­zán adta elő Buthler Glorifica- mus te című művét. Többet jelent minden di­csérő szónál, hogy a zsúfolá­sig megtelt református temp­lom három és fél órás koncert­jének közönsége észre sem vette az idő múlását. A gyö­nyörű zenék hallatán átjárta lelkünket az öröm. A Vikár Béla vegyeskart Zákányi Zsolt vezetésével most is a kristály- tiszta hangzás és a tökéletes technikai tudás jellemezte. Kü­lön említést és dicséretet ér­demel a Városi Ifjúsági Fúvó­szenekar Bogáthy József ve­zetésével. Minden karácsonyi koncerten felléptek és minden alkalommal magas színvona­lon szerepeltek. Nem kis telje­sítmény ez a gyerekektől! A székesegyházban került sor a Liszt Ferenc Zeneiskola aján­dékkoncertjére. Gazdag és változatos műsort mutattak be. A szólisták valódi gyöngysze­mek voltak a zenekarok között. Nagy Gabriella nagyatádi, csalás és „satöbbi” miatt elítélve három és fél évre. Azt mondja: a karácsony nem jelent semmit; ugyan­olyan mint a többi nap. At kell esni rajta... Elakad a lélegezetem: de a család, meg a meleg otthon, meg a ragyogó karácsonyfa, meg az ajándékozás izgalma — mondanám. Megelőz: de megelőz: — Intézetben nevelkedtem, Tökölön ültem négy évet, ez az ötödik karácsonyom „bent", ilyenkor is a rácsos ablakra ébredek, megszoktam már. Soha nem éreztem az ünnep méltóságát, nem élveztem a meghatottság csendjét, ne­kem a karácsony ezért nem je­lent semmit. — Nem is ábrándozik ilyen­tájt, hogy milyen lesz a kará­csony, ha egyszer megnősül, gyermekei lesznek? — Túl messze van ez, nem szabad ilyenen gondolkodni, mert az ember csak meghü­lyül... Tamási Rita Karácsony rácsok mögött PATENT-KERB!. Minden kedves vásárijának^ kellemes (grácsonyi ünnepeit és boldog új esztendőt (jván. Ünnepi nyitva tartás: december 24., szombat december 25., vasárnap december 26., hétfő december 31., szombat január 1., vasárnap 6- 12 óráig zárva 7- 11 óráig 6-12 óráig zárva Nálunk pénze többet ér 1995-ben is! S/Ó/rOAr re/./fáx. 04/3ro-345 /ü-es úf f/OXm jrfjrr/xjrsr-AX/sjrMji A Zöldfok virágüzletek nyereményjátékának nyertesei 25 000 Ft-os fődíjat nyert: 014827 sz. sorsjegy tulajdonosa 2000 Ft-os díjat nyertek: 014613 014826 014307 013018 012009 013003 014305 012039 013152 003528 014890 012045 013024 004209 014808 012099 014825 014678 003579 014012 sz. sorsjegyek tulajdonosai. M. A sorsjegyek tulajdonosai a díjakat 1995. január 15-ig vehetik át üzleteinkben. inden kedves vásárlónknakkellemes karácsonyi ünnepeket, és boldog új évet kívánunk; (67321) Minden kedves megrendelőnknek, partnerünknek, kellemes karácsonyi ünnepeket és eredményekben gazdag, boldog új esztendőt kíván, a SZTRÁDA ÚT-ÉS MÉLYÉPÍTŐ KFT MARCALI megrendeléseiket továbbra is várjuk. (67335)

Next

/
Thumbnails
Contents