Somogyi Hírlap, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)
1994-12-21 / 300. szám
1994. december 21., szerda SOMOGYI HÍRLAP -HIRDETÉS 11 "Olyan csend van Így nélküled, Hogy szinte hallani, amit még utoljára akartál mondani. " Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett fiúnk, KÁLMÁN KRISZTIÁN főszakács várdai lakos 17 éves korában tragikus körülmények között elhunyt. Temetése december 22-én délelőtt 10 órai gyászmisét követően lesz a várdai temetőben. Minden külön értesítés helyett. Gyászolják, soha vigaszt nem találó szülei, bátyja, sógornője, Danika, és nagyszülei "Beteg voltam, de nem búcsúztam el senkitől, Mert azt gondoltam, hogy meggyógyulok, De nem így történt, ezért búcsúzok mindenkitől, Akik ismertek és szerettek. Isten veletek. " Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy felejthetetlen feleségem, édesanyánk, anyósunk, nagymamánk, testvérem és sógornőnk, BAKOS ISTVÁNNÉ Bruder Katalin Toponár, Erdei Ferenc u. 27. sz. alatti lakos, 64 éves korában gyógyíthatatlan betegségben elhunyt. Végső búcsút december 22-én, 12.30 órakor veszünk a kaposvári Keleti temetőben. Gyászoló család T Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleségem, édesanyám, húgom, sogómőnk, unoktestvérünk, SÁRDI GYULÁNÉ Csősz Klára Kaposvár, Pázmány P. u. 95. alatti lakos 51 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése december 23-án 11 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Gyászoló család t Fájó szívvel tudatjuk, hogy édesapánk, BESENYEI SÁNDOR volt tatárvári lakos december 18- án elhunyt. Temetése december 22-én 13.30 órakor a lengyeltóti Újtelepi temetőben lesz. • A gyászoló család GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy RUISZ GYÖRGY a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium nyugdíjas tanára, festőművész december 18-án elhunyt. T emetése december 22- én, 15.30 órakor lesz a Keleti temetőben. Emlékét kegyelettel megőrizzük. A Táncsics Mihály Gimnázium igazgatósága és tanári testületé t Mély fájdalommal tudatjuk, hogy PUSPÁN ISTVÁN Kaposvár, 48-as ifjúság út 15. sz. alatti lakos, életének 59. évében váratlanul elhunyt. Temetése december 22-én (csütörtökön), 14.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. A gyászoló család >8«‘ Köszönetét mondunk mindazoknak, akik GYENESEI ISTVÁNT utolsó útjára elkísérték, koszorúikkal, virágaikkal fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló család Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SCHNEIKER JÁNOSNÉ volt hácsi lakos 75 éves korában örök álomra hajtotta fejét. Temetése december 22-én, 13 órakor lesz a marcali temetőben. A gyászoló család t Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették és tisztelték, hogy szeretett feleségem, édesanyám PACZEK MIHÁLYNÉ Valérián Irén Nagyatád, Kossuth u. 7. sz. alatti lakos, életének 67. évében hirtelen elhunyt. Temetése december 22-én, a nagyatádi központi temetőben lesz. Gyászolja: férje, leánya és az egész család T Fájdalommal tudatjuk, hogy MIKE ISTVÁN Kaposvár, Béke u. 63. sz. alatti lakos, 77 éves korában elhunyt. Temetése december 22-én, 13.30 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága jó édesapánk, szeretett férjem FAZEKAS MIKLÓS volt marcali lakos, 38 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése december 23- án, 11 órakor lesz a marcali temetőben. Előtte 10 órakor szentmise. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, LUKÁCS ISTVÁN temetésén részt vettek, mély fájdalmunkban osztoztak. Gyászló szerettei INGATLAN CSURGÓN, Zrínyi u. 22. sz. családi ház megosztható telekkel eladó. Tel.: 06/60/338-113, 17 óra után. (66811 ) FONYÓDON a Várhegy déli lejtőjén - Temető u. 4.-1800 n-öl megosztható két részre, összközműves, 2 házhelyes, beépíthető üres terület eladó. Irányár 3,5 MFt. Érdeklődni lehet a 84/312-299 sz. telefonon. (66906) KAPOSVÁR belvárosi, földszinti garzonlakást keresek. Tel.: 82/316-163, este. (66739) ORDACSEHI, Bartók u. 17. új családi ház eladó. (64223) JÁRMŰ ELADÓ BMW 318 i. 84-es, 450 EFt. Tel.: 85/351-386. (66882) FIAT UNO 88-as kiadású, 1,3 D 5 ajtós, 5sebességes, jó állapotban eladó. Tel: 18 óra után 85/313-802 és egész nap 06-60-368-522. (66875) FORD SIERRA megkímélt állapotban, friss műszakival eladó. Irányár: 360000 Ft. Tel.: 82/415-817. (66819) IFA hosszúplatós, bontásra eladó. Tel.: 18 óra után 85/314-041. (66872) MTZ 80 és DFU-750 eladó. Érdeklődni szombat, vasárnap Borsfa, Zrínyi út 10. (66796) PLATÓS Uaz eladó. Baté, Fő u. 28. (66406) TÖRÖTT, totálkáros autót vennék. Tel.: 06/30/440-110. (64714) ÁLLÁS Gyakorlattal rendelkező varrónőket felveszünk. Jó kereseti lehetőség. Jelentkezni lehet Kaposvár, Fodor J. u. 46. (65407) KÖNYVELÉS adóbevallás készítés. Tel.: 82/316-163, este. (66740) EGYÉB BILIÁRDASZTALOK haszonbérbe kiadók. Tel: 82/370-112. (66506) ELADÓ originált Sony videokamera tartozékokkal 82000 Ft-ért. Tel.: 1/1698- 383, 06/30/420-917. (66144) 7400 Kaposvár, Béke u. 45. 1 db 2,10x2,10x2 m-es hűtőkamra, 1 db 1,20x2x2 m-es hűtőkamra, 2 db húsdaráló, 4 db kávédaráló Érdeklődni: a helyszínen vagy 313-235 telefonon. (67145) PARABOLAANTENNA vásár! Sző- lősgyörök, Bató B. u. 1. Tel: 85/330-545. (66862) FOGASKERÉK Lánckerék- és alkatrészgyártás megbízható minőségben, minta után is. Konkoly Gépműhely, Balatonlelle. Tel./fax: 85/ 351-464. (66764) HASZNÁLT HŰTŐK! Kombinált fagyasztók mikrohullámú sütők vására garanciával. Balatonbog- lár, Gábor Á. u. 1/C. BB Központ területén Tel.: 85/352-150. (66745) KAPOSVÁRON épülő garázsok és üzletek eladók. Tel : 82/320-104, 316-117. (66729) KRISTÁLYCUKOR akció! 50 kg-os csomagolásban 70 Ft/kg, 1 kg-os csomagolásban 74 Ft/kg, valamint porcukor, mokkacukor olcsón kapható. Szekér Faiskola Balatonlelle, 7-es főút vonalán, MÓL benzinkúttól 200 m-re. Tel.: 85/351-698, 06/60/367-329. (66568) KÁRPÓTLÁSI jegyet, részvényt készpénzért vásárolok. Tel.: 82/321-576. (63436) KÁRPÓTLÁSI jegyet veszek. Tel.: 82/ 313-041 (64726) MŰHOLD TAB. 84/320-205 (65687) , MŰHOLDVEVŐ 84/320-412 (64762) RÉSZVÉNYEK vétele. Tel.: 06- 60-368-360. (66836) ÉPÍTŐK figyelem ! Továbbra is tart Kaposváron a Berzsenyi utcai bontásokból a tégla, faanyag kiárusítása. (66075) ÁLLAT ELVESZETT egy 7 éves újfunlandi kan kutyus. Kérem a becsületes megtalálót, jutalom ellenében jelentkezzen a 82/311-486-os telefonszámon. (67127) ALBÉRLET KAPOSVÁRON 2 szobás, telefonos lakás bútorozottan kiadó. Tel.: 82/424- 326. (66702) KAPOSVÁRON a Toldi utcában 3,5 szobás, I. emeleti, telefonos, bútorozatlan lakás hosszabb időre, igényesnek, garázslehetőséggel, januártól kiadó. Érdeklődni a 82/314-197-es telefonon. (66755) Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a SOMOGYI HÍRLAP a a kiadó székhelyén (Kaposvár, Kontrássy u. 2/a.), a hirdetésfelvételi irodában is elő lehet fizetni. I (57827) I ( Gőzborotvák i vízborotvák Nagynyomású, vízzel tisztító berendezések bevezető árakon! 90 bar: 26 320 Ft+áfa 180 bar: 84 800 Ft+áfa 100 bar/90 fok 119 000 Ft+áfa Rendelhető tartozékok: homokfúvó, csatornatisztító, forgókefe és különféle szórófejek. Lát-Sat Kft. Nagyatád, Piac tér Telefon: 82/352-870 ~ N Kaposvár, Mátyás király u. 51. g L Telefon: 06/60/368-685 Ä Őrző, védő vizsgával rendelkezők FIGYELEM! Biztonsági őr felvétel: december 23-án (pénteken) 10 órakor Kaposvár, Pécsi út 67-69. (Húskombinát - teherporta) Kutyás vizsgával rendelkezők előnyben! Portaszolgálatra fiatal hölgy jelentkezését várjuk! "94" a választások éve a Suláknál is! f f Válasszon Ön is szőnyeget, padlószőnyeget vagy tapétát a Sulák Áruházból! Válasza: \\ • a megbízható minőséget W • a kedvező árfekvést- a készpénzfizetést 30% árengedménnyel - vagy kárpótlási jegyre történő vásárlást Sulák • a nyugdíjasok, szerdán a +5% árengedményt. A választás helye: Ne feledje Kaposvár, Raktár u. 14. Telefon: 82/319-500 Áruházunkban vasárnap is várjuk önöket! a SULÁKKAL Válassza ismét a Sulákot, hiszen a Sutákkal mindig jól jár! (65486) jól jár! MAI MŰSOR Kaposvár Szivárvány du. 5 és 7: IDŐZSARU (mb., am., 16.) TELEVÍZIÓ Budapest 1 5.30: Falutévé. 5.50: Határtól-határig. 6.00: Napkelte. 9.00: KÉK. 9.35: Játék. 9.45: Hagenbeckék. 11.20: Játék. 11.30: Helena. 12.05: Üzlet délidőben. 12.20: Képújság. 15.00: Falutévé. 15.20: Repeta. 16.05 : Tessék hívni! 16.20: RÉS. 16.30: A kisasszony. 17.00: Szobrosdi. 17.15: Zenelánc. 17.25: Cimbora. 17.50: A múltnak kútja. 18.15: Üzlet. 18.30: Zsákbamacska. 19.00:Telesport. 19.15: Madárparádé. 19.30: Híradó. 20.15: Három idegen úr. 21.00: Columbo. 22.35: Diákévek. 0.15: BBC-híradó. 0.30: Képújság. Budapest 2 14.55: Képújság. 15.05: Európai Utas. 15.50: Frank, a macskák réme. 16.00: A vasárnap hősei. 17.30: Kruger karácsonya. 18.00: Körzeti híradók. 18.13: Magyarország ma. 18.45: Zöldpötty. 19.05: Kisfilmek a nagyvilágból. 20.30: Kisvi- lág. 21.05: Mindent vagy semmit! 21.40: Múzsa. 21.50: Kék percek. 22.00: Objektív. 22.40: Lányok... zongorák... 23.05: Tabló. Duna Tv 8.00: Képes krónika. 14.00: lapozó. 14.15: Szippancsok. 14.35: Dobpergés. 16.10. Auguszta és a parafenomén. 16.15: Felnőttek Csodaországban. 16.45: Don Quijote. 17.15: Muzzy in Gon- doland. 17.20: This is the Way. 17.40: Futrinka utca. 18.00: Híradó. 18.15: Családi balhé. 20.00: Régiók. 20.45: Esti kérdés. 21.00. Híradó. 21.15: Fábri Zoltán életműsorozat. 23.15: A jövő öröksége. 24.15: Radnóti Miklós: Kolumbusz - Ifjúság. Szív Tv 19.10: Testépítés. 19.30: Szebben akarok írni! 19.35: Gyermekmozi. 20.10: Konyhavilág. 20.30: Tarzan. 21.00: Har- le-tóksó. 21.30: Egészségmagazin. 22.30: Szín-ház-tŰz-néző. Sió Tv 20.00: Helyi információk - A BB karácsonyi meglepetése: játék sok ajándékkal. 21.00: Az állat - Francia vígjáték. HBO 17.30: national Geographie. 18.30: Pee Wee nagy kalandja. 20.05: Fekete nár- cisszusz. 21.45: Próbababa 2. 23.20: A dupla 0 kölyök. Osztrák Tv1 15.30. Am Dam Des. 154.5: Hupikék törpikék. 16.05: Artelix. 16.30: Maria nélkül nem. 16.55: Adventi naptár. 17.10: SeaQuest DSV. 18.00: Hírek. 18.30: Halló, doktor bácsi! 19.30: Híradó. 20.15: Hohenstein kastély. 21.50: Fitness. 22.15: Játékfilm. 0.25: A túsztorony. Osztrák Tv2 16.15: A szenvedély hatalma. 17.00: Vorarlberg. 17.30: Tartományi stúdió. 18.00: Hangos otthon. 18.30: Tévéteke. 19.00: Ausztria ma. 19.30: Hírek. 20.00. Kulturális magazin. 20.15: Vidám válogatás híres emberekkel készült műsorokból. 21.50: Oldalpillantások. 22.00: Hírek. 23.25: Fanny és Alexander. MŰHOLDPROGRAMOK PRO 7 11.30: Hármak társasága. 12.00: Scarecrow és Mrs. King. 13.00: Charlie angyalai. 14.00: Arabella Kiesbauer talks- how-ja. 15.00. Dinasztia. 15.55: A mi kis farmunk. 16.55:Gadgetfelügyelő. 17.15: Igazi szellemírtók. 17.40: Animaniacs. 18.05: Flintstone család. 18.35: Alt. 19.05: A gleccser klán. 20.00: Híradó. 20.15: Brisco megye. 21.10: Renegát., 22.05: Édes bűn. 23.00: A vadkacsák visszatérnek. 0.35: Hírek. 0.45: New Yoerk-i zsaruk. 1.55: Arabella Kiesbauer talks- how-ja. 2.55: Riporterek. SAT 1 9.15: Szomszédok. 9.45: A mai napon. 10.15: Jó formában. 10.45: Asszonyok! 11.45: Németország délben. 12.00: A szerelem útjai. 12.30: Kaliforniai nap alatt. 13.25: Falcon Crest. 14.25: Tarzan. 14.55: Űrszekerek. 15.55: MacGy- ver. 17.00: Kockztass! 18.00: Mindent vagy semmit. 19.00: Hírek. 19.15: Sporthírek. 19.30: Szerencsekerék. 20.15: Robert nem halhat meg. 22.05: Sötét igazság. 23.05: A nagykövet. 0.50: Űrszekerek. 1.40: MacGyver. 2.30: Szomszédok. 2.55: Robert nem halhat meg. RTL 10.30: Hétköznapjaink. 11.00: Forró nyeremény. 11.30: Családi prábaj. 12.00: Déli magazin. 12.30: A Springfield-sztori. 13.15: Kalifornia klán. 14.10: Gyilkosság a hobbija. 15.00: Ilona Christen. 16.00: Hans Meiser. 17.00: Jeopardy. 17.30: Egymás közt. 18.00: Gazdag és szép. 18.30: Robbanékony. 18.45: Híradó. 19.10: Robbanékony. 19.40: Jó idők, rossz idők. 20.15: Az összeesküvés bölcsője. 21.05: Bátor nők az RTL-nél. 21.10. Az összeesküvés bölcsője. 22.15: Stern Tv. 23.15: Gottschalk-show. 24.00: RTL éjszakai hírek. 0.30: RTL éjszakai show. 1.15: Kojak. 2.15: Gyilkosság a hobbija. 3.10: Ilona Christen. 4.05: Hans Meiser. 5.00: Robbanékony. RÁDIÓMŰSOR Kossuth rádió 4.30: Reggeli krónika. 4.40: Határok nélkül. 5.40: Falurádió. 8.10: Műsorszemle. 8.25: Mindennapi tudomány. 8.35: Civil percek. 8.40: Paragrafus. 8.50: Ajánlott levél. 9.05: Napközben. 11.05: Táncmuzsika a XVII-XVIII. századból. 11.35: OttlikGéza: Iskola a határon. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Törvénykönyv. 12.50: Külpolitikai figyelő. 13.05: Vendég a háznál. 13.20: Gyülekezeti énekek tára. 13.30: A református egyház félórája. 14.05: Klaszsikusok mindenkinek. 14.55: Iső közlés. 15:05: Közel s távol. 15.55: Cégér. 16.00: Délutáni krónika. 16.10: Mindennapi gazdaság. 16.25: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. 17.05: Magyarországáról jövök. 18.00: Esti krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! 19.37: Lelki krokodil és egyéb állatok. 20.05: Baross Gábor és Borsody László népzenei feldolgozásaiból. 20.30: Határok nélkül. 21.05: Kossuth-klub. 22.00: Késő esti krónika. 22.30: Fórum. 23.05: Diszkoté- ka. Petőfi rádió 4.30: Hajnal. 6.03: Reggeli csúcs. 7.45: Sportreggel. 8.00: Állomáskereső. 8.10: Rivaldafényben. 8.45: Apró-cseprő -gyerekekről. 9.00: Hírpercek. 9.15: Sok hűhó... 10.00: Zene-szó. 11.00: Hírek. 11.50: Gordiusz plusz. 11.55: Állomás- kereső. 12.00: Nóták. 12.50: Korkérdés. 13.00: Hírpercek. 13.10: Zenés képeslap. 14.00: Pihenőidő. 15.00: hírek. 16.35: Korhatár nélkül. 16.45: Szfinx - játék. 17.00: Hírpercek. 17.08: Állomáskereső. 17.10: Mágnes. 18.00: Kölyökrádió. 18.30: Segíthetünk? 19.05: Heavy metal híradó. 19.30: Mike Oldfield új albuma. 20.00: Szindbádi utazások. 21.00: Hírpercek. 21.15: Bihari és somogyi népi dallamok. 21.45: Jazzmelódiák. 22.15: sok hűhó... 23.03: Sporthíradó. 23.10: Záróra. 0.15-4.00: Éjszaka. 4.03-4.20: Csá4rdásmuzsika. Bartók rádió 6.00: Muzsikáló reggel. 9.05: Pódium. 10.05: Emberi dolgok. 11.05: Operaslágerek. 11.40: Országok, tájak zenéje. 12.05: hangverseny délidőben. 13.30: Fiatalok minikoncertje. 14.05: LevTolsz- toj: Háború és béke. 14.53: Pátria. 15.08: Hamupipőke. 16.05: Felfedezőúton a muzsikáló Bajorországban. 16.40: Hitélet és történelem. 17.00: hangadó. 17.50: Ez van! 18.05: A magyar zene évszázadai. 19.15:Barokk operákból. 19.35:Kap- csoljuk a Zeneakadémia nagytermét. 20.30: Rilke műveiből. 21.35: Dvorák szláv táncaiból. 22.05: Jeney Zoltán műveiből. 22.47: Fúvószene. 23.00: Fiók. 23.30: Jazz. 0.05: Századunkzenéjéből. f 2.8: Madrigálok. 2.05: Az éjszaka zenéje. Somogy rádió 14.00: Műsorismertetés. 14.05: Kalendárium. 14.30: Somogyi krónika. 14.50: Közlekedünk. 15.00: Állásbörze. 15.30: Üzenet. 16.00: Hírek. 16.10: Zenei újdonságok. 17.00: Hírek. 17.10: Közlekedünk. 17.30: Zenés percek. 18.00: Reklám. 18.10: Paragrafus. 18.30: Lemezoldal. 18.40: Galaxis. 19.00: Somogyi krónika. 19.30: Soma mesék. 19.45: Sporttükör. 20.00: Hírek. 20.10: Riasztó. 21.00: Hírek. 21.10: Hétközben. 22.00: Hírek, lapszemle. 22.10: A Somogy Rádió éjszakai műsora. 1.55: Adászárás. Juventus rádió A Juventus rádió zenés, információs, szórakoztató műsorát hallhatják 6 órától 24 óráig. Közben: Horváth Rozi receptajánlata - Fornax gazdasági hírek - Kívánságműsor - Szerencsekerék magazin. Pécsi rádió 5.55: Hajnaltól reggelig. 12.00: Szerb nemzetiségi műsor. 13.30: Horvát nemzetiségi műsor. 15.00: Déldunántúli hírmagazin. 16.00: Pannónia rádió. 18.00: Regionális német anyanyelvű műsor. 19.30: In der Mutterscprache. 20.00: Na materínjem jeziku. 20.30: Na maternjem jeziku. Dráva Rádió 6.00: Műsorkezdés, hírek. 6.30. Hírek horvát nyelven. 6.45: Közlekedési hírek. 7.00, 7.30, 8.00: Hírek magyar nyelven. Közben: 6.45: Gazdasági hírek. 8.15: Sporthírek. 8.30: Hírek horvát nyelven. 9.00, 9.30, 10.00: Hírek magyar nyelven. 10.30: Hírek horvát nyelven. 11.00, 11,30, 12.00: Hírek magyar nyelven. 12.03: Rockklasszikusok. 12.30: Hírek horvát nyelven. 12.33: Rockklasszikusok. 13.00, 13.30, 14.00: Hírek magyar nyelven. 14.30: Hírek horvát nyelven. 15.00: Hírek magyar nyelven. 15.15: Gazdasági hírek. 15.30: Hírek magyar nyelven. 15.45: Közlekedési információk. 15.55: Hírösszefoglaló. 16.00: Műsorzárás. A műsor folyamán rendszeresen hallhatnak közérdekű információkat, riportokat, kívánságműsort, részt vehetnek telefonos játékokon, mindez sok kellemes, jó zenével fűszerezve. MAGYAR VADÁSZLAP Gyorsan, hitelesen, feketén-fehéren havonta mindent megtudhat a VADÁSZLAPBÓL Megrendelhető bármelyik postahivatalban, egyszerű rózsaszínű postai utalványon, egy évre 700 forint. p CD Cím: 1245 Budapest, Pf. 1209 §