Somogyi Hírlap, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)

1994-12-15 / 295. szám

16 SOMOGYI HÍRLAP — KRÓNIKA 1994. december 15., csütörtök Felhőátvonulások A Kárpát-medence fölött tegnap átvonult hidegfront nyomában az Itt lévőnél jóval hidegebb, sarkvi­déki eredetű levegő érkezik térségünkbe. Végeszakad a szinte már tavasziasan enyhe időnek, télire fordul időjárásunk. Ma a felhőátvonulásokból egy-egy futó hózápor bárhol kialakulhat, de számottevő mennyiségű hóra nem kell számítani. Néhol rövidebb idő­szakokra a nap is kisüt. Mér­séklődik az északi irányú szél, de időnként erős lökések még ma is előfordulhatnak. Gyengül a nap­pali félmelegedés, a hőmérséklet kora délután -1 és +4 fok között várható. Ma felhős és napos időszakok gyakran váltogatják majd egymást. Csapadékra nem igazán számít­hatunk, legfeljebb egy-egy hózá­por alakulhat ki. Jelentősen mér­séklődik a légmozgás, csupán né­ha élénkül maid meg az északi szél. A hőmérséklet csúcsértéke 2 és 3 fok körül alakul, ám a napsü­tés hatására ennél kissé mele­gebbnek érezzük majd a levegőt. Vízhőmérsékletek °C °C Balaton: 4 Velencei-tó: 5 Tlsza-tó: 4 Fert6-tó: 6 Tisza: 2-4 Duna: 6-8 Várható legmagasabb hőmérséklet °c °c Kaposvár 2 Paks: 3 Siófok: 2 Dunaföldvár 2 Dombóvár 2 Pécs: 3 Szekszárd: 2 Mohács: 3 Várható legnagyobb széllökések km/ó km/ó Balaton: 45-50 Velencei-tó: 40-45 Tisza-tó: 40-45 Fert6-tó: 45-50 Kaposvár 25-30 Paks: 30-35 Siófok: 30-35 Dunaföldvár 25-30 Dombóvár 25-30 Pécs: 30-35 Szekszárd: 25-30 Mohács: 25-30 Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Budapesti előrejelzés: 06-90-304-621 A szolgáltatás Előrejelzés a Dél-Dunántúl térségére: 06-90-304-623 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 dija: 77 Ft/perc Hulló könyvlapok Vasárnap esténként sok-sok szülőtársammal együtt egy új­fajta kedvtelésnek hódolok: első osztályos lányom olvasó­könyvét ragasztgatom nagy szorgalommal. A tanév harma­dik hetében ugyanis a könyv­ből elkezdtek hullani a lapok, s mi szülők remekül tudtuk kö­vetni csemeténk tanulmányait: amelyik oldalt aznap megfogta, az a kezében is maradt. Ezek az olvasókönyvek a legnagyobb, magát Nemzeti­nek nevező Tankönyvkiadó gondozásában jelentek meg, akárcsak azok a gimnáziumi tankönyvek, melyek hasonló sorsra jutottak. Mit csinál ilyen­kor a felnőtt? Hát először fel­idézi magában hány ezer forin­tot is költött szeptemberben gyermeke tankönyveire, majd belefog a lassan össznépi já­téknak számító ragasztásba. A téli szünet előtt már tapasztala­tokat is lehet cserélni a többi­ekkel, kinek, melyik technika vált be. Január végéig kell a tan­könyvrendeléseket leadniuk a pedagógusoknak, melyhez le­hetne mellékelni egy szerény kérést: adják „laprakészen”, de féláron a könyveket. A ragasz­tást majd a szülő elvégzi ott­hon, hiszen remek gyakorlatot szerzett benne. Akkor legalább tudja, hogy miért fizet. (Izményi) Ökumenikus egyházi naptár Csütörtök, köznap. Napi igék: Kát.: Iz 54,1-10. Lk 7,24-30. Ref.: 1Sám 25,1— 17. 2Kor 11,21-33. Ev.: Ap- Csel 13,15-25. Ézs 14,3- 17. Őrt.: 2Tessz 2,13-3,5. Lk 13,1-9. Valér. Latin eredetű név, jel.: erős, egészséges. Vé­dőszent: Szent Valér, észak-afrikai püspök (+460). Az őrt. és a gör.kat. naptár­ban Szent Eleutér vértanú. Őrt.: Szent István hitvalló. 1822-ben e napon hunyt el Verseghy Ferenc pálos szerzetes, a felvilágosodás korának költője, írója, nyelv­tudósa és esztétája. Elítélték a Cseri úti gázolót — A nyolcéves Horváth Mel­inda a kislányom iskolatársa volt. Halála nagyon megviselt. Azt, hogy elgázoltam, a mai na­pig nem tudtam feldolgozni. Ezt mondta az utolsó szó jogán a 35 éves, kaposvári lakos Hoff­mann József tegnap a Somogy Megyei Bíróság dr. Mózes Gá­bor fellebbviteli tanácsa előtt. A rendőrségtől a történtek után le­szerelt, most munkanélküli férfit az elsőfokú bíróság halálos közúti baleset gondatlan okozá­sának vétségében, és egy rend­beli (ezzel az üggyel nem kap­csolatos) rongálásban mondta ki bűnösnek. Halmazati bünte­tésül 1 évi, 7 hónapi — 3 évre felfüggesztett — fogházra ítélte, és 3 évre eltiltotta a közúti jár­művezetéstől. Ám rajta és védő­jén kívül az ügyész is fellebbe­zett. Az utóbbi azt kérte a bíró­ságtól mondja ki: Hoffmann Jó­zsef 1993 március 16-án — Ka­posváron, a Cseri úton — sze­szesitaltól befolyásolt állapot­ban gázolta el a kislányt. Való­ban: a vádlott is elismerte: mi­előtt hazaindult, elfogyasztott 2 üveg sört és két boroskólát. A kétszeri vérvétel csak 0,73, il­letve 0,60 ezrelék alkoholkon­centrációt mutatott. A szakértők szerint azonban feltételezhető, hogy az ital a vérvételig nem szívódott fel teljesen. A fellebb­viteli bíróság megállapítása sze­rint a szakértők az alkoholos be­folyásoltságot nem zárták ki, csupán a mértékében nem tud­tak megállapodni. A szesz hoz­zájárult a szabályok megszegé­séhez. A bíróság Hoffmann Jó­zsefet halált okozó ittas jármű- vezetés bűntettében mondta ki bűnösnek, és — figyelembe véve, hogy a kislány is közreha­tott a balesetben — 1 évi, 2 hó­napi végrehajtandó börtöre ítélte. Egyebekben helyben­hagyta az elsőfokú bíróság ítéle­tét. (Szegedi) DECEMBER Csütörtök A nap 7.25 órakor kél, és 15.53 órakor nyugszik; a hold 14.19 órakor kél, és 4.44 órakor nyugszik. VALÉR Megkerült a táska és a rabló Kiraboltak egy postást Nem tartott sokáig a hajsza, tegnap délután öt óra tájban már a rendőrség vendégsze­retetét élvezte az a huszonkét éves foglalkozásnéküli kapos­vári fiatalember, akit a Hon­véd-utcai pénzespostás kirab­lásával gyanúsítanak. Tóth Csaba botcsinálta rablónak bizonyult. Tegnap délelőtt a megyeszékhelyen a Honvéd utca egyik emeletes házának első szintjén ütötte le a pos­tást és tépte ki kezéből a tás­káját. Egy lakó azonban meg­zavarta a fiatalembert abban, hogy a csaknem egymillió fo­rintnyi nyugdíjjal és a több tu­Az UNESCO szervezésé­ben országos gimnáziumi rajzpályázatot hirdettek, ame­lyen számos hazai középis­kola vett részt. A budapesti Szent István Gimnázium javas­latára a beérkezett rajzokból vándorkiállítást szerveztek. A kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumban mutatják be ezekben a napokban a rajzo­kat. A vándorkiállítás gondola­tához több gimnázium csatla­kozott. Amire a vándorkiállítás Kaposvárra érkezett, már csak catnyi levéllel kereket oldjon, így a rabló a zsákmányát még a lépcsőházban kénytelen volt eldobni. Akkor még el tudott futni Tóth Csaba, ám a rend­őrök forró nyomon indultak utána. Hamar felfedték az is­meretlen tettes kilétét, így a mostanában más ügyekben gyakorta túlórázó nyomozók­nak éppen munkaidő végére sikerült elfogniuk a férfit, aki alaposan gyanúsítható a rab­lással. Tóth Csaba az előállí­tást követően be is vallotta a tettét, a táska tartalma pén­zestül és levelestül maradék­talanul megkerült. B. Zs. a debreceni és a kaposvári di­ákok rajzai kerülhettek falra. A debreceni és a kaposvári középiskolások rajzai híven tükrözik a hazai középiskolai rajzoktatás ellentmondásos­ságát. Sikernek számít a Tán­csics gimnázium diákjainak bemutatkozása, Kertész Sán­dor festőművész, rajztanár nö­vendékeinek munkája. A deb­receni középiskolások munkái ezekhez képest gyerekrajzok­nak minősülhetnek. (Horányi) Tarka sorok Szemtelenség — Pardon, szabad ez a hely? — Nem. Lehet, hogy még leülök. Ilyen is van — A sebészfőorvos urat keresem. — Éppen operálják. Vitakedv — Lajossal nem lehet vi­tatkozni. — Olyan makacs termé­szet? — Ellenkezőleg. Minden­ben nekem ad igazat. SZILÁNKOK Vékony falak — Minek vegyek drága tévékészüléket? Én a falon keresztül, a szomszédnál nézem a műsort. Férfi dolgok — Korban hozzám illő nő nekem nem kell. Igyekezet — Én egész életemben úgy éltem, hogy aki majd a gyászbeszédet mondja fel­ettem, annak ne kelljen ha­zudnia. Kedves vendég — Maguk csak feküdje­nek le aludni. Én még ma­radok egy kicsit. Család — Én uram, családot sze­rető ember vagyok. Persze, nem a saját családomról van szó. Hirtelen harag — Én hirtelenharagú em­ber vagyok. Ha továbbra is így viselkedik velem a főnö­köm, kétezerben az asztalra csapok! Gyomorember — Halálosan beleszeret­tem a feleségem húsleve­sébe. Divatbemutató A divatbemutatón a leg­nagyobb sikert az a szőke manöken aratta, aki divatos, modern vonalú nadrágkosz­tümjét elfelejtette felvenni. Tapasztalat Az ember igazán akkor értékeli a boldogságot, ha már a boldogtalanságba is belekóstolt... — A Kapos Kéményseprő Kft. értesíti Kaposvár és Sántos közületeit, hogy a jogszabályokban előírt fo­lyamatos kötelező kémény­seprőipari munkák 1993-ban megállapított kö­zületi díja 25%-kal, a közü­leti egyedi kémények éves díja 288 Ft-ról 330 Ft-ra emelkedik 1995. január 1-jé- től. A lakossági díj változat­lanul 206 Ft/db/év, 1995. év­ben. Az áfa mértéke 10%-ról 12%-ra egységesen emel­kedik. (66297) — Magyarország első szemészeti excimer lézere megszabadítja szemüvegé­től, kontaklencséjétől. Tele­fon: (06-1)210-0280 Szemk­linika. (66426) — Bútorvásár nagy áren­gedménnyel karácsonyig a Hamvai Lakberendezési Áruházakban. Kaposvár, Baross u. 5. és Honvéd u. Zselic Áruház emelete, Sió­fok, Fő u. 212. (66497) — Értékes karácsonyi ajándékot ajánlunk Önnek! A napokban megjelent ké­pes kiadvány Somogy me­gyéről — 260 színes fotót tartalmaz — kapható a Tou- rinform Irodában, Kaposvá­ron a Múzeum épületében. Fő u. 10. Telefon: 82/316-349. (66547) — Karácsonyig még elké­szül! Pamut anyagok 30%-kal olcsóbban, fekete szövetek 400 Ft-os kará­csonyi reklámáron kapha­tók Kaposváron, a Nádor u. 2. sz. alatti Méteráru Bolt­ban. (66457) — Játékvásár a Novoker­nél. Aranyvasárnap 10% ár- kedvezmény. Kaposvár, Ez­redév u. 16. (66529) — December 17-én So- mogyszilban kirakodó és ál­latvásárt tartunk. (66559) Borsos horgászjegy-árak Vitorlásról, kishajóról csak külön engedéllyel A Balatoni Halászati Rt a Mohosz véleményét is figye­lembe véve az előírt halasí- tás teljesítése érdekében ja­nuár 1-jétől megemelte a te­rületi horgászengedélyek árát. A Somogy megyei Föl­dművelésügyi Hivatal osz­tályvezetőjétől, Varga Gábor­tól kérdezte a Somogyi Hír­lap az új engedély-árakat. — A belföldi felnőtt éves területi engedély január else­jétől a partról, illetve az eve­zős csónakokból horgászok részére háromezer forintba kerül. A heti jegyekért ezer forintot, a napi jegyekért két­százötven forintot kell fizetni — mondta az osztályvezető. Az éves ifjúsági területi horgászjegy jövőre ezer fo­rintba kerül, a hetijegyért kétszázötven, a napi jegyért száz forintot kell fizetni. Ezek a jegyárak áfa-val együtt ér­tendők. — Akik vitorlásról vagy sport- és hobbicélú kishajó­ról horgásznak, azoknak kü­lön éves területi jegyet kell váltaniuk hétezerötszáz fo­rintért. Ha a horgász már rendelkezik a partról, illetve evezős csónakból szóló terü­leti engedéllyel, de meghí­vottként vitorlásról . kíván horgászni, akkor egy negy­vennyolc órás külön jegyet kell váltania, melynek ára ezer forint lesz. Varga Gábor még el­mondta, hogy az említett horgászjegyekkel jövőre a Kis-Balaton horgászvizein is horgászhatnak, minden kü­lön területi engedély nélkül. (Mészáros) SOMOGYI HÍRLAP Az Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE Főszerkesztő-helyettes: BÍRÓ FERENC Vezetőszerkesztő: KURUCZ FERENC Tervezőszerkesztő: CHRIST LÁSZLÓ, KATONA A. CSONGOR, NAGY MIKLÓS Rovatvezető: JUTÁSI RÓBERT (sport), LANG RÓBERT (fotó) LENGYEL JÁNOS (belpolitika), DR. TRÖSZT TIBOR (kultúra), VARGA OTTÓ (gazdaságpolitika) Kiadja az AS-M Kft. Somogy Megyei Irodája Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 311-644 Telex: 13—360, Fax: 312-315. Postacímünk: 7401 Kaposvár Pf. 31. Hirdetés és reklám: KILVINGER OTTÓ. Telefon és fax: (82) 311-506 Siófoki iroda (szerkesztőség, hirdetésfelvétel és lapelőfizetés): Siófok Szabadság tér 9. Telefon: (84) 311-668, Telefax: (84) 310-861 Készült a szerkesztőség számítógépes szövegszerkesztő-rendszerén. Nyomtatta a Déli Nyomda Kft, Pécs, Engel János u. 8. Felelős vezető: GERHARD MEYER Terjeszti az AS-M Kft Somogy Megyei Irodája. A terjesztésért felelős: FALUDY MIKLÓS Telefon (terjesztési ügyekben): 82/423-213 Előfizethető a kiadó igazolványával rendelkező kézbesítőknél, az OTP Rf Somogy megyei fiókja­inál, a balatonföldvári, a barcsi, a csurgói, az igali, a nagyatádi és a nagybajomi takarékszövet­kezetnél a Postabank Rt siófoki fiókjánál, a kiadó székhelyén, belföldi postautalványon (az utalvány hátoldalára írják rá: előfizetés), valamint számla alapján átutalással az 0KHB 390-11581-7014 számú pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj egy hónapra 437 Ft, negyedévre 1254 Ft, félévre 2448 Ft, egy évre 4776 Ft. ISSN 0865-9125 ______________Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.__________■ T áncsicsosok sikere

Next

/
Thumbnails
Contents