Somogyi Hírlap, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)
1994-12-13 / 293. szám
1994. december 13., kedd SOMOGYI HÍRLAP — SOMOGYI TÁJAK 5 A szabadidő szerepe a tanulók nevelésében A meggyesi nebulók műsorral készülnek — A somogymeggyesi kisiskolás diákok délutánonként sem unatkoznak — mondta Kovács György iskolavezető. — A harmadikos tanulók számára német szakkört indítottunk, s ezen szívesen vesznek részt a gyerekek. A szabadidős programokat, például a játékdélutánt ugyancsak kedvelik. Emellett készülünk az év végi ünnepekre is... A meggyesi kisdiákok a múlt hónapban jótékonysági akcióban is részt vettek. A Somogyért Egyesület, illetve a megyei önkormányzat által hirdetett tankönyvgyűjtés során 15 tanuló 87 kiadványt hozott be. A nemes tettet a megye emléklappal köszönte meg, s egy tanuló ingyen üdülhet a nyáron a fonyódli- geti táborban. December elején 23 iskolás tapsolt a tabi művelődési házban Eszményi Viktória és Heilig Gábor műsorán, 6-án pedig a helyi óvodában közös műsorral fogadták a Télapót, aki ajándékcsomagokkal köszönte meg a színes műsort. A két somogymeggyesi gyermekintézmény együttműködése eredményes, és további közös programokat is terveznek. A kisdiákok csütörtökön Tabon vesznek részt a játékos sportversenyek körzeti döntőjén, majd péntek délután a tanulók vendégül látják az óvodásokat. Somogymeggye- sen a péntek lesz az idei utolsó tanítási nap — akkor rendezik meg a karácsonyi ünnepséget. A kis műsorban — ez már hagyomány náluk — verseket és egy színdarabot adnak elő. Somogymeggyesen a tanítók a szabadidő tartalmas, hasznos eltöltését is fontosnak tartják. A tanulás mellett — mint mondják — ezzel teljesedik ki a gyermekek nevelése. K. J. • • Összevonja két cégét a tulajdonos Eladják a Kemping Kft épületeit — 40 millió forintos beruházás kezdődik Hótolók a télre Nagyobb odafigyelést, szervezettebb munkát ígér a tabi gamesz-vezető Hogyan készült föl a télre a gamesz? Sok kritika érte a múlt télen a tabi gamesz-szer- vezetet amely a belterületi utakat tisztítja, ha esik a hó. Emlegették az akkori gondokat — hogy későn kezdték a hótolást, a mellékutakra esetenként nem értek oda — a képviselő-testület ülésén is, amikor a város közrendjét vitatták meg. A téli közlekedés nehézségeivel külön is foglalkoztak... Mire számíthatnak most Tabon az emberek? Németh Lajos, a gamesz vezetője: — A városon átvezető Kossuth Lajos, Munkás, Szent István és Dózsa György úton a hóeltakarítás a közúti igazgatóság feladata. A Kapoly és Daránypuszta közötti útszakasz azonban nem tartozik az őrjáratos utak közé, ezért ide később érkeznek a hótolók... A tabi gamesz-szervezetnek 22 kilométeres úthálózatot, illetve a közintézmények előtti járdákat kell takarítani, ez nem kis feladat, ha hirtelen nagy- mennyiségű hó esik vagy folyamatos a havazás. November közepétől március 12-ig hóeltakarítási ügyeletet tartanak reggel hattól délután két óráig. Az ügyeletes művezető ellenőrzi — szabadás ünnepnapokon is — a város útjait. Ha a lehullott hó vastagsága meghaladja az 5 centimétert, megkezdik a takarítást. — Elsősorban a buszmegállókból, a gyalogátkelőhelyekről, a lépcsős és lejtős útszakaszokon és az iskolához vezető utakról kell letakarítani a havat — mondta a gamesz-vezető. — Ehhez két Ifa tehergépkocsira és egy Zetor traktorra szerelhető hótoló áll rendelkezésünkre. Van egy homokszóró gépünk és egy kist- raktorunk. A sózott homokot már kihelyeztük a gyalogátkelő helyek mellé, a zöldterület közelébe azonban csak homokot. Nyolc mázsa só és 30 köbméter homok áll rendelkezésünkre, s ha kell, azonnal pótoljuk, ami elfogyott. Tabon évente mintegy 2 millió forintba kerül az utcák, járdák hótól való tisztítása. Kézi lapátolásra 10-30 közhasznú munkás áll rendelkezésre. S nagyobb odafigyeléssel, jobb szervezéssel és fegyelmezettebb munkával, mint a gamesz-vezető ígérte, igyekeznek a városban a közlekedés feltételeit megteremteni. (Krutek) Sátrakat varrnak a Kempingcikk kft dolgozói Nagy Lajos vállalkozó, a tabi Kemping Kft egyszemélyi és a Balaton-Textil Kft többségi tulajdonosa már döntött: január 1 -jétől összevonja a két céget. Az új cég valószínűleg Tabi Kemping Kft néven működik tovább; tevékenységét a néhány éve átadott új gyártó- csarnokban és telephelyen folytatja. A Kemping Kft helyzetéről, kihasználatlan épületeiről a tulajdonos elmondta: a két cég párhuzamos munkavégzéssel gazdaságosan nem működhet, tevékenységét mindenképpen egy helyre kell koncentrálni. Az ipari termelés célszerűsége azt diktálja, hogy egy fedél alatt s ne szét- tagoltan dolgozzanak. — A korszerű anyagmozgatás és termelés követelményeinek a Kemping Kft épületei már nem felelnek meg — mondta Nagy Lajos, a tulajdonos. — A háromszintes varrodaépületben a gyártást azért állítottuk le, kiürítve az üzemcsarnokot, mert szűk a lift. Pedig itt tonnaszámra kell mozgatni az anyagot. A belső oszloprendszer kialakítása sem felel meg a termelés követelményeinek. Az irodaépületben egykor hatvanan dolgoztak, most mindössze hat személy végzi el azt a munkát... Csak az egyszintes csarnokban működik a ponyvaüzemünk. A néhány éve átadott Balaton-Textil Kft épületegyüttese már korszerű tervek alapján épült, s ez továbbfejleszthető. Nagy Lajos elmondta: csaknem ezer négyzetméter alap- területű gyártócsarnokot és hasonló nagyságú raktárépületet tervez ide. Ha elkészül — mintegy 40 millió forint szükséges hozzá —, az új cég kiépítettsége teljessé válik, és nem kell az egykori szovjet laktanyában raktározni az anyagot. Mint megtudtuk, az építkezést a jövő évben kezdik. — Hányán dolgoznak most, Fotó: Sebők Dezső és milyen a cég piaci helyzete? — A két társaság csaknem 140 embernek ad munkát, s további jelentős létszámfejlesztést már nem tervezek. A feladatokat ezzel a munkáslétszámmal még gazdaságosan megoldhatjuk. A külföldi partner számít ránk, s remélem, hogy jövőre a belföldi piac is megélénkül. A nagykereskedelem működését mi nem érzékeljük. A cégnek van jövője: a szaktudás megvan, csak jobb és szervezettebb üzemben kell dolgozni. A profilunk változatlan: fő tevékenységi körünk a sátor- és ponyvagyártás. Megmarad a kem- pingsátor-készítés is, csak a honvédségi sátrak előállítását csökkentjük. A Kemping Kft ingatlanait és épületeit — mint megtudtuk — a tulajdonos értékesíteni kívánja. Vagy ipari célra, vagy szakmunkásképzésre megfelel. Krutek József Milliók telefonfejlesztésre Az idén mintegy ötmillió forintot költött a Matáv Részvénytársaság a tabi távbeszélőközpont elektronizálására, felújítására. Ezáltal gyorsabb lett a tárcsázás lehetősége Tabon és környékén, könynyebben elérhetővé vált a kapcsolatteremtés, reklamáció esetén pedig az előfizetőknek részletes telefonszámlát is tudnak adni. A hálózati rekonstrukció keretében több szakaszon is biztonságosabb kábelekre cserélték a tíz éve lefektetett vezetékeket. A rendszert üzemeltető tabi körzetmesterségen mert azt tervezik, hogy jövőre tovább folytatják a telefonhálózat üzembiztonságának javítását. Ezermester tanította a szakma csínjára Bognár, a kapolyi mester Szerencsés embernek mondhatja magát Kapolyon Bognár Zoltán. Olyan pályát választott, ami a szívéhez nó'tt. Azt csinálja amit szeret, amihez profi módon ért. Egy személyben a főnök és a beosztott, akinek naponta bizonyítania kell. — A szakma tanulásakor szerencsés voltam — mondta Bognár Zoltán villanymotor-tekercselő. — Az oktatóm, a tabi Vajda Kálmán bácsi ugyanis ezermester volt. Nála sajátítottam el a rádió- és villanyszerelés, valamint a háztartási gépek javításának alapjait. Dolgoztam a sérsekszőlősi és a torvaji házak villamosításánál, s közben rádióműszerész Bognár Zoltán villanymotort tekercsel Fotó: Sebők Dezső szakmunkás-bizonyítványt szeszereztem Kaposváron. Első munkahelye a Sió Ipari Szövetkezet volt, ott szerette meg a villanymotorok tekercselését. Igazi sikerként élte meg, ha működésképtelen villanymotor — új zománchuzal tekercselésével — ismét „életre kelt”, s dolgozhattak vele. Kétévi gyakorlat után Pécsre ment, egy tekercselőüzembe. — Olyan motorokat ismerhettem meg ott, amilyeneket korábban nem láttam, létezésükről nem tudtam. 1970-ben aztán válaszút elé kerültem: vagy üzemben dolgozom, vagy kiváltom az ipart. Az utóbbi mellett döntöttem; sok gonddal járt és óriási kockázattal. Induláskor a szüleim nagyon féltettek, de látva kitartásomat, akaratomat, azt, hogy önállóan is boldogulok, anyagilag is támogattak. A javító-szolgáltató kisiparos 1976-ban levelező tagozaton villanyszerelői szakmunkás-bizonyítványt is szerzett. A zicsi műhelyt időközben kinőtte, s a település elzártsága is arra ösztönözte, hogy forgalmasabb településen építkezzen. Kapolyon most jól felszerelt műhelyében dolgozik. A munkahelyek megszűnésével mind kevesebb pénze van az embereknek, az anyagárak pedig folyamatosan emelkednek. Ha most kellene indulnia — mint mondta — aligha merne belevágni... Bognár Zoltán javító-szolgáltató kisiparost több mint harminc településről keresik föl ha baj van a villanymotorokkal, elektromos háztartási gépekkel. Krutek József Portrékiállítás nyílt Tabon Boérné Botta Adrienn tabi pedagógus rajzkiállítása látható a hét végéig a városi művelődési központ földszinti kiállítótermében. A mostani bemutatóra 15 diák portréját állította ki a tanárnő. Az alkotó évek óta december közepén mutatja be legújabb műveit, melyekről a diákok mellett, a felnőttek is mindig érdeklődéssel beszélnek. Határozatlan időre szóló szerződés Határozatlan időre szól a torvaji önkormányzat és a tabi katolikus egyház által kötött szerződés. Az egyház tulajdonába visszakerült ingatlan iskolai oktatás céljára történő bérbe vételéért évente 20 ezer forintot fizet az önkormányzat. Az aláírók a megállapodás szerint 1996-ban felülvizsgálják a bérleti szerződést. F fítéskorszerűsítés Kisbárapátiban Kisbárapátiban korszerűsítette az orvosi rendelő és a kultúrház fűtését az önkormányzat. A téli szezonra elkészült tartályos PB gázfűtési rendszer több százezer forintjába került. A kivitelezés költségeihez jelentős összeggel hozzájárult a község háziorvosa is. Juhász Ervin körjegyző tájékoztatása szerint a beruházás tapasztalatai alapján a településen tervbe vették további közintézmények fűtésének korszerűsítését is. Vasúti megállót kértek Tabnak A vasúti személyforgalom növelése érdekében, a tabi önkormányzat kéréssel fordult a MÁV Rt pécsi igazgatóságához: a városközpont jobb és gyorsabb megközelítéséért vasúti megálló létesítését kérik a Vörösmarty utcában. Jelenleg ugyanis a város déli részén lakó polgároknak több kilométert is kell gyalogolniuk, hogy elérjék a vasútállomást. Tengődi Krónikás A Tengődi Alapítvány kuratóriumának kiadásában a napokban jelent meg a Tengődi Krónikás című helyi újság próbaszáma. Az alapítók tervezik, hogy a következő időben rendszeresen tájékoztatják a lakosságot a községben történt eseményekről. Bábonymegyer árokrendezése A bábonymegyeri önkormányzat az idén több mint 300 ezer forintot költött árokrendezésre. Először a település megyeri részén a falu határától alakítottak ki vízelvezető árkot a Dél-balatoni Vízgazdálkodási és Talajvédelmi Társulás dolgozói, majd a község bábonyi részén tisztították ki a a Rudnay és a Dózsa György utca közti patakot.