Somogyi Hírlap, 1994. november (5. évfolyam, 257-282. szám)
1994-11-08 / 263. szám
12 SOMOGYI HÍRLAP — KRÓNIKA 1994. november 8., kedd Harangozó Ferenc tárlata a Szín-Folt Galériában Szent tűzözön regéi Harangozó Ferenc, Falak című festménye „Az első pillanatban dermedt csodálkozás és tiszta ámulat volt a földi létben mindenütt” — írja Juhász Ferenc Kossuth-díjas költő A szent tűzözön regéi című eposzában, amelynek képi feldolgozására vállalkozott a Mernyén élő Harangozó Ferenc grafikusművész. Alkotásaiból tegnap délután nyílt tárlat Kaposváron a Szín-Folt Galériában. A költővel való személyes találkozás inspirálta Harangozó Ferencet arra, hogy mélyebben megismerkedjen Juhász Ferenc költészetével. Több éves munkájába került, míg önmagában földolgozta az eposz gondolatvilágát, amelyből merítve a világegyetem széthullása miatti aggodalomnak adott képi kifejezést. Egy másik grafikai sorozata Juhász Ferenc Fűszál eposzának a képi világát jeleníti meg azzal a szándékkal, hogy bemutassa, milyen romboló tevékenységet folytat az emberiség a Földön. Ne képzeljen el a néző, a kiállításlátogató természetelvű képeket, amelyeken tiszta folyók, kék égbolt, zöld rét jelenik meg: Harangozó Ferenc a látványról „megfeledkezve” arra ösztönzi közönségét, amire Juhász Ferenc zsoltáros versében a szent növényekre, a szent állatokra, a szent madarakra, szent kövekre hívja föl a figyelmet. Harangozó Ferenc egy sajátos kertet telepített rajzaival környezetében és a nézőknek: azt hirdeti munkáival, hogy a fű mindig kinő, azt agyontaposni nem lehet. H. B. Tankot lopott a katona Tankot lopott egy izraeli katona az ország déli részén lévő katonai támaszpontról. A katona az autósztrádára vezette a minden nehézség nélkül „elemeit” harckocsit, és besorolt az ámuló autósok közé. Néhány alkalommal tüzet is nyitott járműve fegyvereiből. Ekkor sérülést szerencsére még nem okozott, amikor viszont a tankkal egy autóbusznak ütközött, 11 utas megsebesült. A katona végül megadta magát az őt üldöző több száz rendőrnek. — Műholdvevő akció Tab. Tel.: 84/321-060. (61007) — A Somogy Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Társulat az alábbi tanfolyamokat indítja november hónapban: ipari gáz- és olajtűzelő berendezés kezelő, 80 órás német középhaladó tanfolyam, 40 órás intenzív valutapénztáros ügyintézői tanfolyam, 80 órás számítógépes titkárnői tanfolyam, 120 órás középfokú nyelvvizsga-előkészítő tanfolyam angol és német nyelvekből. 1994. november 11-én, 16.00 órakor indul a német óvoda a TIT-ben! Részletes tájékoztatás kapható: Somogy Megyei TIT 7400 Kaposvár, Dózsa Gy. u. 18. Tel ./fax: 320-621, 320- 165. (62641) — A Dédász Rt előzetesen értesíti Kaposvár lakosságát és közü- leteit, hogy 1994. november 8-án 13.00 órától 14.00 óráig áramszünet lesz, mely a következő területeket érinti: Szent L. u. 1. számtól 31. számig és 2. számtól 32. számig. Szent I. u. 1. számtól 41. számig és 2. számtól 44. számig. Ha- dastyán közt végig, Kanizsai u. 76. számtól 88. számig, Hajnóczy u. az ABC-től a Kanizsa u. felé végig. Martinovics utcát végig. (62663) — Bútorvásár nagy árengedménynyel karácsonyig a Hamvai Lakberendezési áruházakban: Kaposvár, Baross u. 5 és Honvéd u. Zselic Áruház emeletén, Siófok, Fő u. 212. (62313) — Bébi- és gyermek overallok, sínadrágok és hosszított fazonú dzsekik érkeztek a Csibi Kisáru- házba (Kaposvár, Fő u. 7.) (62739) — A november 7-én megjelent Diszkont-Kincstárjegy aukciók eredményét tartalmazó táblázat 3. oszlopában a 6 hónapos lejáratú Diszkont-Kincstárjegy aukció eredménye olvasható. (62444) BÚTORVÁSÁR csak 2 napig, november 10-11 -ig 8-18 óráig Tabon, a művelődési házban! 10-20-30% kedvezménnyel árusítunk: szekrénysorokat: 28 800 Ft-tól, ülőgarnitúrákat: 36 800 Ft-tól, és kiegészítő bútorokat! Horváth és Társa Kit (62335) NOVEMBER Kedd Zsombor A nap 6.38 órakor kél, és 16.17 órakor nyugszik; a hold 11.27 órakor kél, és 21.20 órakor nyugszik. Hideget hoz a szél Gykran lesz erősen felhős az ég. Többfelé várható eső zápor. Később a megélénkülő délnyugati szél oszlatja a felhőket. A legmagasabb nappali hőmérséklet a 10 és 13 fok körül alakul majd. Enyhítették a büntetést Halálos zuhanás a negyedik emeletről Ökumenikus egyházi naptár Kedd, köznap. Napi igék: Kát.: Tit 2,1-9. Lk 17,1-6. Ref.: Joel 2. Jak 1,19-27. Ev.: Mt 24,15-28. Jel 8,6- 13. Őrt.: Filip 2,17-23. Lk 6,37-45. Gotfrid. Német eredetű név, jel.: Isten oltalma alatt álló. Védőszent: Szent Gottfried bencés szerzetes, Amiens püspöke (+1115). Az ortodox és a görögkatolikus naptárban Mihály és Gábor főangyalok. Hétvégére ideiglenes átkelő nyílik Forgalmas volt a zöldhatár Déli határainkon mozgalmasan telt el az utóbbi néhány nap. A magyar-szlovén szakaszon harmincán akartak illegálisan átjutni a szomszéd országba. Jelenleg 20 román, 4 jugoszláv, 3 Fülöp-szigeteki, 2 bosnyák és 1 szlovén állampolgárral szemben folytatnak le idegenrendészeti eljárást. A magyar-horvát határon egy jugoszláv férfi kísérletezett az átjutással iratok nélkül. Vesztére, mert lefülelték a le- tenyei közúti átkelőhelyen. Az ellenőrzések során a szlovén szakaszon 93 ezer utast, 30 ezer járművet vizsgáltak át. A horvát határon 121 ezer utast, 37 ezer járművet ellenőriztek. Beutazási feltételek hiánya miatt 28 külföldi állampolgárt irányítottak visz- sza a nagykanizsai határőr igazgatóság emberei. November 12-én és 13-án 9-től 17 óráig ideiglenes határátkelőt nyitanak Nemesnép és Kobilje között. Az átkelőhelyet csak magyar és szlovén állampolgárok vehetik igénybe. A Lyukasóra című folyóirat fiatalokat hív vetélkedésre, vers-versengésre: azokat a 14-18 éves tanulókat, akik szeretik a költészetet, és a maguk ismeretei szerinti találgatásban és más irodalmi játékokban szívesen mérik össze vers-emlékezetüket, ízlésüket, találékonyságukat. Országos vetélkedőnkön a középiskolák és szakmunkásA Somogy Megyei Bíróság dr. Mózes Gábor fellebbviteli tanácsa mérsékelte a balaton- földvári Véber László pénz- büntetését. Egyebekben helyben hagyta a Kaposvári Városi Bíróság ítéletét. A bíróság idén májusban őt és a tabi Gruber Károlyt „halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetésben” mondta ki bűnösnek, és mindkettőjüket egy-egy évi — egy évi próbaidőre felfüggesztett — szabadságvesztésre, valamint 40-40 ezer forint pénzmellékbüntetésre ítélte. Véber László a Tabép Kft ügyvezető igazgatója, Gruber Károly a kft művezetője a tavaly március 12-én — az Ecoplast Kft telephelyén munka közben — történt halálos kimenetelű baleset miatt került a törvény elé. Az említett napon Gruber Károly irányításával végzett átalakítást brigádjával egy négy szintes épületben Velner József kőműves. Az épület negyedik szintjének homlokzatán csak részben sikerült eltávolítaniuk az ablakkeretet. Úgy döntöttek: a maradék fémrészeket kötélell húzzák ki a falból. Mivel ez sem ment simán, a brigádvezető felmászott a nyílás közelében felállított vasbakra, és tanuló intézetek három fős csapatokkal szerepelhetnek, egy iskola akár több csapattal is. Az előversengéshez, a területi elődöntőkhöz szervező testületünk játékvezetőt küld, kérdéseket, versjátékokat szerkeszt a magyar költészet köréből. A somogyi elődöntő decemberben lesz. A döntőt — 1995 januárjában — a Magyar Televízió közvetíti. Nevezési díj nincs. Kérjük az iskolákat, vállalják a veregy kalapáccsal püfölni kezdte az ablakkeretet, miközben azt társa kötéllel rángatta... Munkavédelmi felügyelőnek bizonyára elállt volna a lélegzete, ha látja, hogy mindezt biztonsági felszerelés nélkül teszik. Pedig a kft raktárában volt zuhanásgátló, biztonsági heveder, munkaöv. Ezt Gruber Károly is tudta, hisz már ezért egyszer meg is bírságolták. Mindezt tetőzte — az előírások betartásáért ugyancsak felelős — brigádvezető aznapi sörözése, amely 1,12 ezrelék véralkoholszintet okozott. Lehet, hogy ettől veszítette el egyensúlyát Velner József. Tény: egy óvatlan pillanatban kiesett a nyíláson, és a mélyben halálra zúzta magát. Az ügyész az elsőfokú bíróság ítélete ellen súlyosbításért jelentett be fellebbezést. Erre azonban a fellebbviteli bíróság nem látott okot. Véber László ügyvezető igazgató büntetését azért enyhítette, mert „büntetőjogi felelőssége jóval kisebb, mint Gruber Károly művezetőé; alig haladja meg a büntetőjogi felelősség határát”. Ez a történet is bizonyítja, hogy a tragédiák súlyát és következményeit nem mindig lehet büntetéssel kifejezni. De ettől még életre szólóak. (Szegedi) senyre utazás költségeit. A díjakat szerkesztőségünk biztosítja. Az első díj a nyertes csapatnak és a vezető tanárnak egy hetes utazás Párizsba — „a magyar irodalom emlékei nyomában”. Jelentkezni lehet a Berzsenyi Társaságnál, Kaposvár, Honvéd u. 5. Kérjük jelezzék a szervező tanár nevét, s a borítékra írják rá: Lyukasóra. Határidő 1994. november 20. Telefon: 82/319-918. Tarka sorok Ókor Hannibál, miután előadja tervét, hogy elefántokon akar átkelni Európába, kesernyésen megjegyzi: — Csak a Brigitte Bardot meg ne tudja, mert még beperel állatkínzásért! Középkor A Sant Maria árbockosarában elkiáltja magát az őrszem: — Föld! Mire Columbus megkérdi: — Állami vagy privatizált? Újkor Az egyik gazdag polgár megjegyzi: — Az remek, hogy a gőzmozdonyt feltalálta Stepheson uram! De a sztrájkoló mozdonyvezetőket nem kellett volna! Legújabb kor Új szeméttartót helyeznek a bérház elé. Az egyik guberáló megszólal: De irigylem a Kovácsné, mától vadonatúj szemetes- kukában turkálhat! Kórházban — Meddig operálunk még, professzor úr? — Operálunk? Hát nem boncolunk? Emelet Idős férfi panaszkodik az orvosnál: — Nagy a baj, doktor úr. Az első még megy, a második nehezebben, a harmadik vége felé teljesen kifulladok. — De bácsi, maga 76 éves, miért baj az, ha egyszerre csak hármat bír? — Azért doktor úr, mert én a harmadik emeleten lakom! Dohányzás — Mondja, uram, valóban annyira élvezi a cigizést? — Hogyne, doktor úr, amint rágyújtok, az asszony elmegy hazulról! Ebadta Kondrádka szeret verekedni, s megfosztja társait a játékoktól. Egy alkalommal, miután már több óvodás panaszkodott Kondrádka magatartására, az óvónéni a sarokba állította a kisfiút. Pár perc múlva észreveszi, hogy a megbüntetett ismét társaival civakodik. — Konrádka! Hová küldtelek az előbb? — Már voltam ott — válaszolja a kérdezett. Somogyi elődöntő decemberben A Lyukasóra versenye Cserbenhagyó autóst keres a rendőrség November 4-én 21.00 órakor a 65-ös út 64/900-as kilométerszelvényben ismeretlen személy az általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú és típusú középkék gépkocsival közlekedett Siófok irányából Iregszemcse irányába. Egy jobbra ívelő útkanyar- ban összeütközött a szemből közlekedő Lada típusú személygépkocsival, amely az ütközés következtében az árokba hajtott, és a gépkocsi utasai közül 4 személy 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Az ismeretlen gépkocsi a helyszínről megállás és segítségnyújtás nélkül eltávozott Iregszemcse irányába. Az ismeretlen gépkocsinak a baloldali része megrongálódhatott, rajta fehér színű festékfelkenődés lehetséges. A rendőrség kéri, hogy jelentkezzenek azok akik a balesettel kapcsolatosan felvilágosítást tudnak adni, valamint azoknak a gépkocsi- vezetők, akik a baleset helyszínén megálltak és a sérülteknek segítséget nyújtottak. Kéri továbbá a javítóműhelyek tulajdonosait, illetve vezetőit, ha náluk hasonló sérüléssel gépkocsit kívánnak javíttatni, jelentkezzenek a Siófoki Rendőrkapitányság közlekedési osztályán személyesen, vagy a 84/310- 700-as telefonon, illetve bármelyik rendőrnél. SOMOGYI HÍRLAP Az Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE Főszerkesztő-helyettes: BÍRÓ FERENC Vezetőszerkesztő: KURUCZ FERENC Tervezőszerkesztő: CHRIST LÁSZLÓ, KATONA A. CSONGOR, NAGY MIKLÓS Rovatvezető: JUTÁSI RÓBERT (sport), LANG RÓBERT (fotó) LENGYEL JÁNOS (belpolitika), DR, TRÖSZT TIBOR (kultúra), VARGA OTTÓ (gazdaságpolitika) Kiadja az AS-M Kft. Somogy Megyei Irodája Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 311-644 Telex: 13-360, Fax: 312-315. Postacímünk: 7401 Kaposvár Pf. 31. Hirdetés és reklám: KILVINGER OTTÓ. Telefon és fax: (82) 311-506 Siófoki iroda (szerkesztőség, hirdetésfelvétel és lapelőfizetés): Siófok Szabadság tér 9. Telefon: (84) 311-668, Telefax: (84) 310-861 Készült a szerkesztőség számítógépes szövegszerkesztő-rendszerén. Nyomtatta a Déli Nyomda Kft, Pécs, Engel János u. 8. Felelős vezető: GERHARD MEYER Terjeszti az AS-M Kft Somogy Megyei Irodája. A terjesztésért felelős: FALUDY MIKLÓS Telefon (terjesztési ügyekben): 82/423-213 Előfizethető a kiadó igazolványával rendelkező kézbesítőknél, az OTP Rt Somogy megyei fiókjainál, a balatonföldvári, a barcsi, a csurgói, az igali, a nagyatádi és a nagybajomi takarékszövetkezetnél a Postabank Rt siófoki fiókjánál, a kiadó székhelyén, belföldi postautalványon (az utalvány hátoldalára írják rá: előfizetés), valamint számla alapján átutalással az 0KHB 390-11581-7014 számú pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj egy hónapra 437 Ft, negyedévre 1254 Ft, félévre 2448 Ft, egy évre 4776 Ft. ISSN 0865-9125 ______________Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.______________