Somogyi Hírlap, 1994. november (5. évfolyam, 257-282. szám)
1994-11-30 / 282. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP — HAZÁNK ÉS A NAGYVILÁG 1994. november 30., szerda Barkóczy Gellért (FKGP) földügyben interpellált Elfogadták a honatyák az ügyészségi törvényt Kérdőjelek A Ferenczy Europress kommentárja Győztek a szerbek? Az európai civilizáció szégyene: a sommás, elítélő vélemény Helmut Kohl szájából hangzott el, aki a CDU kongresz- szusán értékelte a délszláv háborús tragédia legutóbbi, bihaci eseményeit. S a német kancellár nem is túlzott, hiszen az elvileg ENSZ-védettség alá helyezett boszniai város sorsáról érkező hírek valóban aligha válnak akár a közvetítésre vállalkozott nagyhatalmak, akár az ENSZ vagy a NATO díszére. Épp ellenkezőleg. A válság valamennyi külső szereplője tehetetlennek bizonyult a béketervet és az azonnali tűzszünetet egyaránt elutasító szerb fél előrenyomulásával szemben. A tények előtt még olyan magas rangú politikus is meghajolni látszik, mint az amerikai védelmi miniszter: William Perry ugyanis kerek-perec kijelentette, hogy a délszláv háborúban a szerbek győztek, s a további nyugati légicsapásoknak sincs értelme. Cinikus szavak? Meglehet, bár a frontvonalakon történtek megalapozottá teszik az értékelését. Az igazi kérdés persze nem is a Bihacnál vagy Boszniában máshol történtek megítélése, hanem a következmények számbavétele. Elvégre a szerbek felülkerekedése messzeható konzekvenciákkal jár. Újra felmerül Nagy-Bosznia megteremtésének lehetősége, jóllehet ezt a nagyhatalmak mindeddig elvetették? Nyugati beletörődés esetén ráadásul csorbul az az 50 éve érvényes alapelv, hogy az európai határok erőszakkal nem módosíthatók. Egyelőre lehetetlen belátni a kulisszák mögé. De mindez a szomorú tényeken mit sem változtat: mint ahogy az sem, hogy a bosnyákok a jövő heti budapesti biztonsági csúcs elhalasztását javasolják. Használna ez bárkinek? Tárgyalás a NATO és az EU vezetőivel Magyarország a kérelmezők élbolyában Sztrájkhullám Belgiumban Tegnap mintegy 80 ezer ember sztrájkolt Belgiumban. Ezzel teljesen megbénult a vasúti és légiközlekedés. A négy legnagyobb közszolgáltató cég akciójához csatlakoztak az ország rádió és tv—állomásának dolgozói. A sztrájk oka egy privatizálással kapcsolatos kormányhatározat. Eszerint ugyanis a belga vas- utaktól el kell majd bocsájtani 10 ezer dolgozót. Olasz félelem az uniótól Az olasz nagyvállalkozók szerint a kétsebességes közös Európa is jobb az elszigetelődésnél, s ezért arra figyelmeztették a kormányt: tegyen meg mindent, nehogy Olaszország lemaradjon „az európai vonatról”. A FIAT, és Olivetti cég elnöke egy tanácskozáson fogalmazta meg a nagyvállalkozók elvárásait a Berlusconi-kormánnyal szemben. Mindketten a költségvetési törvény mihamarabbi elfogadását sürgették. Szabadon engedett szélsőségesek A palesztin rendőrség szabadon engedte az Iszlám Dzsihád százötven, korábban letartóztatott követőjének többségét. A szélsőségeseket a Necarim zsidó település mellett három héttel ezelőtt elkövetett és három izraeli katona életét kioltó merényletet követően vették őrizetbe. A rendőrség továbbra is tizennégy Hamász-tagot tart fogva. Elhatárolódik a litván elnök Brazauskas litván elnök elhatárolta magát a Balti Közgyűlésnek a kalinyingrádi terület demilitarizálását szorgalmazó határozatától. Az államfő normálisnak nevezte Litvánia és Oroszország viszonyát. A Balti Közgyűlés a napokban véget ért ülésszakán javasolta a kalinyingrádi terület fegyvermentesítését. (Folytatás az 1. oldalról) Az adótörvény módosításához benyújtott indítványok részletes vitájában Surján László (KDNP) a gyermekek után járó adókedvezmény megvonása ellen szólt. Szerinte ezzel az egykeresős családmodell felé tolják a társadalmat. Ha például havi 20 ezer forintot keres valaki, akkor annak egyedülállóként évi 5200 forinttal csökken az adóterhelése. Ha viszont van három gyermeke, akkor éves adóterhelése 16 400 forinttal nő, a gyermekkedvezmény tervezett megszüntetése miatt. Kis Gyula (MDF) a magánbiztosítók adókedvezménye ellen szólt. Véleménye szerint az a rendelkezés, amely az ilyen biztosítóknak fizetett díj 20 százalékát levonhatóvá teszi az adóból, hátrányos helyzetbe hozza a társadalombiztosítást. Indokolatlannak tartotta a kedvezményt azért is, mert szerinte a biztosítók elsősorban nem termelő típusú befektetésekbe helyezik ügyfeleik megtakarításait. Béki Gabriella (SZDSZ) az alapítványi támogatások ügyében (Folytatás az 1. oldalról) A szerbek az elmúlt tíz napban kétszer is tüzérségi támadást intéztek a támaszpont ellen. A gárnátok eddig csak anyagi károkat okoztak. Szarajevói ENSZ-források azt is közölték, hogy a szerbek továbbra is fogva tartják azt az 55 kanadai kéksisakost, akit egy héttel ezelőtt, a Szarajevótól 65 kilométerre északra fekvő Visoko környékén ejtettek túszul. Az ENSZ-katonák „élő pajzsként szolgálnak az újabb NATO-támadásoktól tartó szerbek számára. ENSZ- jelentések szerint 48 órán belül benyújtott módosító indítványa mellett érvelt, amely növelni kívánja az adómentesen adható új támogatás értékhatárát harmincról negyven százalékra. Az azonnali kérdések és interpellációk órájában Barkóczy Gellért somogyi képviselő (FKGP) a földművelésügyi miniszterhez interpellált, mivel információi szerint több somogyi településen — így például Ráksiban, Kisgyalán- ban, Kazsokban, Fonóban és Görgetegen — külföldiek vásároltak földet, noha ezt a törvények nem teszik lehetővé. Lakos László miniszter válaszában elmondta: törvénytelen ügyekről nem tud, de nincsenek eszközeik arra, hogy az esetleg külföldi érdekcsoportokat szolgáló, ám magyar bejegyzésű vásárlók földhöz jutását megakadályozzák. Véleménye szerint csak az jelenthet megoldást, ha a magyar gazdáknak is elegendő pénzük lesz a vásárláshoz, erre pedig a hamarosan a képviselők elé kerülő jelzálog- törvény nyújt majd lehetőséget. A képviselő a választ nem a Fikret Abdic vezette szakadár muzulmán erők kezére kerülhet az északnyugat-boszniai Ve- lika Kladusa. A világszervezet helyszínen tartózkodó megfigyelői szerint a városban heves utcai harcok dúlnak, két gránát a bangladesi ENSZ-erők támaszpontjának területén csapódott be. A lövedékeket minden bizonnyal a krajinai szer- bek lőtték ki. A harcok miatt a sebesülteket és a halottakat nem lehet elszállítani, az utcákat vérző emberek és holttestek borítják. Az ENSZ elutasította a NATO-nak azt az ajánlatát, hogy hajlandó légi fedezefogadta el, az Országgyűlés azonban kielégítőnek találta. Fiaskó György (MDF) arról érdeklődött, hogy miért volt szükség az agrárvámok előrehozott emelésére. Pál László elmondta, hogy az agrárvámok előrehozott emelését a mezőgazdasági termelők védelme és az agrárágazat költségvetésének hiánya indokolta. Elmondta, hogy az Európai Unió és a CEFTA tagállamai kritizálták a magyar kormány döntését. Leszögezte azt is, hogy a teljes körű vámemelés 1995. január 1-jén következik be. Balsay István (Fidesz) a vízdíjak állami kompenzációjával kapcsolatban kérdezte a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium illetékesét. Kovács Kálmán államtitkár válaszában elmondta, hogy a kormány jövőre 2 milliárd forintot biztosít a kompenzációra, ami előzetes számítások szerint elég is lesz a 20 százalékos vízdíj- és 2 százalékos áfa-emelés ellentételezésére. Balsay István kétségesnek tartotta, hogy a 2 milliárd forint elegendőnek bizonyul a kompenzálásra. tét biztosítani az Uurofor-erők számára a bihaci övezetben, de csak azzal a feltétellel, ha a világszervezet egyúttal felhatalmazza a szövetséges gépeket fenyegető szerb rakétaállások megsemmisítésére. Ma Szarajevóba látogat But- rosz Gáli, az ENSZ főtitkára. Mint Joe Bilis ENSZ szóvivő hétfő este New Yorkban közölte, a főtitkár látogatásával a boszniai ellenségeskedések beszüntetéséhez kíván hozzájárulni. Gáli találkozik Alija Izetbegovic bosznia elnökkel és Radovan Karadziccsal, a boszniai szerbek vezetőjével. A NATO és az Európai Unió vezető tisztviselőivel folytatott eszmecserét Szent- Iványi István külügyi politikai államtitkár hétfőn és kedden Brüsszelben. Az Észak-Atlanti Szövetség brüsszeli központjában tett látogatása során találkozott többek között Robin Beard főtitkár-helyettessel, valamint Robert Hunter amerikai, és Sir John Weston brit nagykövettel. Mindegyik esetben mindenekelőtt a NATO majdani kibővítéséről folytattak eszmecserét. Szent-lványi szerint szövetségi körökben Magyarországot a potenciális tagjelöltek „élbolyában,, tartják számon, alaptalanok tehát azok a híresztelések, hogy Lengyelország és Csehország úgymond „lekörözte volna” a taggá válási esélyeket tekintve Magyarországot. A magyar-EU parlamenti vegyesbizottság ülésén a külügyi államtitkár felszólalásában ismertette a magyar kormány integrációs politikáját. Ennek kapcsán három dolgot emelt ki: az első, hogy az integráció nemzeti konszenzuson alapuló prioritása a magyar külpolitikának; a második, hogy Magyarország szerint a tagfelvételt célzó tárgyalásoknak az 1996- os EU kormányközi értekezlet közvetlen befejezése után, de legkésőbb 1997- ben mindenképpen meg kellene kezdődnie. Súlyos harcok, temetetlen holtak Boszniában ENSZ-katonák veszélyben * ^ Servier SERVIER Hungária Kft. Servier Hungária Kft. Is a new subsldary of the French Servier pharmaceutical company. In order to improve our service to the Hungarian healthcare we are seeking applicants for positions as MEDICAL SALES REPRESENTATIVE in Győr-Moson-Sopron, Vas, Somogy, Tolna, Baranya, Zala, Veszprém counties. The ideal candidate should have: □ medical or pharmaceutical degree □ sales experience (or education would be an advantage □ good communication skills □ good knowledge of English We offer: □ competitive salaiy □ regular training □ company car □ travel opportunities abroad You can get more information about the position by , phoning, please contact Ida Lenkefi dr. Tel.: 266-3210 Applications should be sent to Servier Hungária Kft. 1051 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 12. (64444) TECHmO 2000 KFT KARÁCSONYI DEKORÁCIÓ 1 Kirakatrendezők, üzlettulajdonosok, vendéglátóegységek vezetői! A francia B1ACHERE LLUMINATIONS cég egyedülálló fényfüggönyeit, fényszálait, futófényeit, girlandjait ajánljuk üzletek, portálok feldíszítéséhez. ÜNNEPI KELLEKEK BOLTJA: Pécs, Ferencesek u. 23. Tel/Fax: 72/310-363 EGY MEGBÍZHATÓ MARKA - EGY MEGBÍZHATÓ CÉG 1994. decemberében hivatalos megnyitóval indulunk és azon leszünk, hogy Önnek vagy az ön cégének egy jó megoldást kínáljunk autóvásárlás terén. Keressen bennünket most! Figyelje hirdetésünket! Személy- és haszongépjárművek terén már most van egy-két jó ajánlatunk. Ebben bízhat. Hiszen mottónk Autó Baller Kft. Tel.: 06/30-470-313 8654 Ságvár Fő u. 39. Bízunk és bizonyítunk! TOYOTA bízhat a jelben (64186) "Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen" (Széchenyi) Önkormányzatot, hogy ÖN kormányozzon! Amit akarunk: olcsóbb ügyintézést, segítőkész hivatalt, takarékos gazdálkodást. Amit NEM akarunk: szocialista bürokráciát, összefonódást és korrupciót, a közpénzek pazarlását. A Magyar Demokra Fórum Somogy megyei listavezetői: 10 000 fő alatti települések: 1. Dr. Gruber Attila 2. Szászfalvi László 3. Steiner Dezső 10 000 fő feletti települések: 1. Herényi Károly 2. Fógi József 3. Dr. Gerencsér György. Az MDF által támogatott városi polgármesterjelöltek: Dr. Baka József - Kaposvár, Dr. Balázs Árpád - Siófok, Dr. Gerencsér György - Nagyatád, Szászfalvi László - Csurgó, Lipusz András - Lengyeltóti, Zsikó Lajos - Fonyód, Ressné Sziki Éva - Marcali. Szavazzon az MDF városi és falusi polgármester- és képviselőjelöltjeire! Ez legyen az Ön kormányzata! (Fizetett választási hirdetés) ___________________(64404)