Somogyi Hírlap, 1994. november (5. évfolyam, 257-282. szám)
1994-11-26 / 279. szám
10 SOMOGYI HÍRLAP — SZÍNES HÉTVÉGE 1994. november 26., szombat Kaposvári koncert fiatalokkal Az orgonista fenegyerek Xaver Varnus dedikált is a koncert után, a kóruson SZIRMAY ENDRE Nem ugyanaz... Ha ketten dúdolják ugyanazt a dalt nem ugyanaz hangzik ha ketten álmodnak — ereikben a vér másképpen iramlik ha közös terv szerint együtt készülődnek idő-regulákra az arcok, a szemek mindig másképp néznek születő csodákra. Hogyha ketten róják ugyanazt az utat nem ugyanúgy lépnek ha friss hangzásúak a zön- getett dalok vagy fáradtak, vének zivataros sorsuk megapadó tüze az időben kihuny bizonyos, hogy végül minden száj megbékül lassan már alkonyul... Kimúló elefántok Családi gubancaimon túl, a kalózvágy hajszolása is megviselt. Olykor a mechanikus robot, a létbizonytalanság (nem ami van, hanem a holnapé!) hagyott látható nyomokat arcom egén. Aggodalommal figyeltem a szervezetemet, amolyan rousse- aui-módra. A vérnyomásommal korábban is voltak már gondjaim. Az idegeimet sem kínéltem soha. Szabadságon meg — ha csak azt a négy hét kényszerű szanatóriumot nem számolom — évek óta nem voltam. De ez a négy hét! Nos, kalapot le! Rengeteget sétáltam. Végigjártam az intézet szinte valamennyi sétaútját. ízlelgettem a hegyi levegőt, nagyokat szippantva belőle. Szinte megrágtam. „Az vagyok-e még, mint aki fél esztendeje?” — türemkedett számra a kérdés. Bárhogy kombináltam gondolataimat, mindenhol törésvonalakba ütköztem. Nyílt törésvonalakba. Bölcs szerettem volna lenni, higgadt, a kimúló elefántok parttalan nyugalmával. Az áprilisi ragyogás hunyorgásra kényszerített. Belefüleltem a csöndbe. Moccanatlan esetlegesség vett körül. Semmi zaj. S egyszercsak... akár egy Chagall-képen, megpillantottam önmagam. Micsoda perc! Helsingöri pillanat! Gally roppant durrogva, s a látomás elillant. Elpirultam, mint akit legféltettebb álmaiban értek tetten. Bayer Béla Két és fél órás orgonakoncertjét szűnni nem akaró taps zárta. A kaposvári székes- egyház zsúfolásig megtelt, s a karzat felé fordulva, állva hallgatta végig a közönség a többszöri ráadást. Xaver Varnus, az orgonaművészet fenegyereke a tizenévesek szívét is megnyerte. Előadás után a karzaton tolongtak a kissé náthás orgonaművész körül, aki most is mesélt, kifogyhatatlanul... — A napokban az olaszországi Bergamóban koncerteztem; utána a polgármester meghívott vacsorázni. Beszálltunk az autóba, de Biela felé rendőrök zárták el az utat. Az „özönvíz” miatt volt a kordon, s az egész éjszakát egy autóban töltöttük; bizonyára ott fáztam meg. — Milyen alkalomból koncertezett az olasz városban? — Fölújították a székes- egyház gyönyörű orgonáját, és ennek tiszteletére szerveztek egy koncertsorozatot. A negyedik hangversenyt adtam én. Egyébként abban a templomban nyugszik Donizetti mester. — Mivel aratta a legnagyobb sikert? — Az improvizációval. Azzal mindenütt lehet gerjeszteni a hangulatot. Szép Bach és egy muzsikusnak nyilvánvalóan rettenetesen sokat jelent, de a mai közönségnek nem minden esetben lehet a nyelvére lefordítani. A Máté passiót 1729-ben mutatták be először. Hatórás mű. Csajkovszkij végighallgatta, majd megjegyezte: Ez nagyon szép uraim. De végül is kinek a szenvedéstörténete, Krisztusé vagy a közönségé?” Bach korában ünnep volt a zene, de hangulat is kell hozzá. Én nem szeretek például operába járni, mert rémes olyan sokáig egy helyben ülni... A New-York-i River Syde templom körhajójában sétálgatva szeretek koncertet hallgatni. — Koncertjeire tódulnak a fiatalok. — A közönségem 90 százaléka 25-30 év alatti és 70 év fölötti. A középső generáció mintha eltűnt volna. Két éve Szegeden azon siránkozott a Gyulay püspök, hogy miért nincsenek fiatalok a templomban. ő mondta az esti prédikációt: rémesen unalmas, lapos és hosszú volt. Az abortusz ellen beszélt. Másfél órával később 1600-an tolongtak a székesegyházban, és közülük 1500 egyetemista volt. Akkor azt mondtam neki, hogy nem demagógiát és rettenetes, múlt századi cikornyás közhelyeket kell kiböffenteni a szószékről, hanem a fiatalok nyelvén kell megszólalni. Elmeséltem neki, hogy éppen Kanadában voltam, amikor zajlott az abortusztörvény vitája és az öreg Leger bíboros, aki 1964-től volt Montreal érseke, írt egy levelet a pápának: „Nagyon köszönöm a belém vetett bizalmat, de én pap vagyok s nem adminisztrátor. Elmegyek Afrikába, és kórházakat fogok alapítani.” Mont- reálnak másnap már nem volt bíborosa... Most hadd ne mondjam, hogy melyik magyar püspök székesegyházában történt. Egy koncerten a Walkűrök lovaglását, amit éppen akkor írtam át, akartam előadni. írt a püspök, hogy a program nagyon szép, de a Walkűrök lovaglását ne ját- szam el, mert az profán zene. Bár vitatkozhattam volna vele, de visszaírtam, hogy rendben van; egy másik Wagnert, az Allegro tételt fogom előadni. Azt válaszolta: nyugodtan, az nagyon szép zene. Ezek után eljátszottam a Walkűrök lovaglását, amelynek allegro a tempója. „Mennyivel szebb ez, mint az a csúnya Walkűrök!” sóhajtott föl a püspök. — Van-e utódja az orgonisták között? — Van; a fiatal orgonisták gyakran játszanak így és a tanárok olyankor rájuk szólnak: „ne varnuszozzál!”. — Úgy tudom, vásárolt Somogybán egy kastélyt és fölajánlotta a Zeneakadémia tehetséges növendékei számára. — Varászlón van a kúria, de leomlott az egyik fele. Szerencsére nem műemlék jellegű ház. Megírtam a Zenekadé- mia rektorának, hogy nekik adom a hatezer hektár területet. Egy hét múlva a gazdasági igazgató visszaírt, hogy ők mint költségvetési intézmény adományt nem fogadhatnak el. Ha ezt Amerikában elmondom, nem hiszik el. — Mikor látjuk legközelebb? — Októberben részt veszek a zalaegerszegi fesztiválon, és ha addig Kaposváron nem megy szét az orgona, akkor biztosan jövök. Várnai Ágnes Somogy megye múltjából A huszonötödik levéltári évkönyv Tizenkét történeti tanulmány, forrásközlemény s gondosan szerkesztett függelék az intézmény életéről — röviden így summázható a Somogy megye múltjából 1994, című immár huszonötödik Levéltári Évkönyv. A dolgozatok egy-egy korszak históriai problémakörébe, fontos részkérdések, összefüggések világába vezetnek, Szili Ferenc szerkesztésében. A X. századi Somogybán a fejedelemség szerepe „csak következtetések láncolatával mérhető fel”— fogalmazza meg kiindulópontját Beöthy György. A korabeli történeti vizsgálódáshoz adott szempontjai szerint a régészeti feltárások mellett a történeti elemzés más, így a helynévtopográfia segítségével érthetők vagy oldhatók meg a somogyi ásatók „klasszikus történeti nehézségei.” A tanulmány tanároknak, tanítványoknak is sokatmondó fejezete a kürtös vezérség kialakulásának „magyarázatkeresése”. A somogyi középkor kutatói előtt tárul fel ismét a Mé- rey család levéltára; Borsa Iván forrásközlésének III. része 66 oklevélkivonatot tesz közzé. 1688-ban kétfrontos harcra kényszerültek a Habsburg erők az európai hadszíntéren. Ezzel megakadt a még török kézen levő várak átütő erejű ostromának lendülete. Az egyedül célravezető módszer a blokád lett, mint Kanizsa esetében is, melynek históriai elemzését a kor kitűnő kutatója, Szita László végezte el, külhoni források alapján. Nagy Pál Somogy megye mezővárosi és községi pecsétjeit vizsgálja és hasonlítja össze (1768-1856), harmadik közleményként. Az irodalomtörténet, a társadalomtörténet és az egyháztörténet számára is fontos adalék Patyi Antal ba- jomi-sárdi plébános levele és plébániájának dokumentációja, melyet Dóber Viktor fogott vallatóra. Képet kapunk Pálóczi Horváth Adám nagy- görbői házassági kapcsolatáról, s az 1800. évi inszur- genslázadás tapsonyi és környékbeli eseményeiről. Milyen környezetből és mozgatórugók alapján indult el Nagyatádi Szpbó István és a kisgazdamozgalom? A válasz első részét ismerhetjük meg T. Mérey Klára tanulmányából, amely Nagyatád gazdasági-társadalmi helyzetét ismerteti. Az Amerikába irányuló kivándorlás motívumait veszi sorra, levéltári források széles statisztikai adatbázisán Szili Ferenc. Gondos vizsgálatok alapján megállapítja, hogy a kivándorlók 76,7 százaléka a napszámosok közül került ki. Akik közül jónéhányan nagyobb értékű vagyonnal rendelkeztek, s ezt „egyéni, családi és közösségi vállalkozásnak is tekinthetjük.” Szántó László adalékai Kaposvár társadalmának politikai arculatához e század húszas-harmincas évekbeli állapotába vezetnek. A hely- történész a budapesti napilapok itteni előfizetői névjegyzéke alapján szondázza a rokonszenv-listát, s egyebek között megállapítja, hogy a legnépszerűbben a nemzeti, konzervatív, liberális lapok voltak. Király István Szabolcs az agrártechnikára tekint a két világháború közti időben. Elemzése hátterében érzékelhető az agrárválság is, mellyel a fejlődés megtorpanása magyarázható. Lagzi István 1940-es adatok alapján mutatja be a lengyel katonák és önkéntesek evakuációját Magyarországról. Ezen időszakra figyel Szakály Sándor is tanulmányában; Magyarország katonapolitikai helyzetét elemzi a diplomáciai tárgyalások, alkuk szemszögéből is. Megállapítja egyebek között, hogy „a magyar királyi Honvéd Vezérkar azzal is áltathatta magát, hogy a kiküldött hadsereg szerepe nem lesz más, mint a támadó német sereg mögött, biztosító feladatok ellátása." Seewann Gerhard a magyar nemzetiségpolitika mérlegét vonja meg 1950-től napjainkig. A nagyívű áttekintés egyik sommás tézise: „szocialista jellegű magyar nemzetiségpolitika csak 1968-1989 között érvényesült.” A jelzett időszak ellentmondásai után a szerző úgy véli, „egyre jelentősebb a kultúrák hagyománya az egyén és közösségek tájékozódása szempontjából, akik magukat újból etnikai alapon definiálhatják.” T. T. Csuka a Dugótól z asszony a papírhalmazra csapta a tollát. — Nem megy! Az istennek sem tudom összehozni. Férje — az egyik helyi középiskola matektanára — az íróasztalra támaszkodva figyelte felesége kínlódását. A cipőboltban — melyet alig egy hete nyitottak meg egy örökséghez jutva — éppen nem volt vevő. — Segíthetek? Hátha én rájövök a nyitjára. — Itt nem elsősorban számokról van szó. Valamit alaposan összekutyultam. A negyvenes éveiben járó alacsony, zömök tanár, akit emiatt Dugónak „becéztek” tanítványai, nem szívesen ment bele ebbe az üzletbe. Igaz, felesége szakképzett eladó, de nem biztos, hogy ez elég a boltvezetéshez. Vevők érkeztek. Testes, jól öltözött asszony, a kamasz fiával. — Légy szíves, foglalkozz velük. Nekem most nincs türelmem hozzá — súgta férjének az asszony. A férfi hátrafordult. Közben igyekezett udvariasra igazítani arcvonásait. De ahogy a vevőket meglátta, elhaltak a mosolyba igazodó ráncok. Cserti Sanyi állt előtte. A második béből. (Édes fiam, én nem tudom, meddig csócsálod az idegeimet?! Ilyen egyszerű példát sem vagy képes megoldani! Igaz, már tavaly is kegyelemből engedtelek át, bízva abban, hogy megerősödik az értelmed. Mélységesen csalódtam. És akkor még pofákat is vágsz! Mire nézed a napod, mondd csak! Október vége van, és még nincs értékelhető feleleted. A dolgozatod is elégtelen volt. És ez ma délelőtt történt, a negyedik órában.) — Jó napot, tanár úr — motyog a fiú. Az asszony meg- hökkenve fordul fia felé: — Nem is mondtad, hogy a kedves tanárodnak boltja van. — Nem, nem az enyém — tiltakozik élénken a tanár —; a feleségemé. Csak éppen benéztem hozzá. Most éppen nagy számolásban van. De tessenek körülnézni, választani. (Kedves tanárom... Mindenki utálja. Ha valaki nem válaszol elég gyorsan, már a plafonon van. Fél órát nyúzza a felelőket, aztán gyorsan lehadarja az anyagot. Csak néhány menő érti, mit darál meg miket firkál a táblára. A boltra azt kellet volna kiírni: Csukát a Dugótól!") — Igazán elegáns, üzlet. Valósággal fővárosi. És milyen gazdag a választék! — Ézt persze az asszony mondta. Odamennek az Adidas sorhoz. (Ha nem veszünk, még jobban üldözi Sanyit ez az ijesztő alak. így is elég a baja szegénynek. Kosarazik, dobol, alig van szabad ideje, és különben is kicsit nehezen tanul. Szóval, innen nem lehet elmenni vásárlás nélkül.”) — Na, mit szól, fiam? Itt aztán lehet válogatni! Tetszik tudni, tanár úr, a mai gyerekek nagyon igényesek, akármit nem vesznek fel. Bezzeg az én időmben... — Akkor még talán Adidas sem volt — veti oda kirakaton kibámulva Sanyi. — Nem bizony. De azért felnőttünk, tisztességgel. — Na! Próbálj már fel egyet! Mondjuk, ezt itt. Úgy látom, a te méreted. (Majd bolond leszek gyarapítani a Dugó vagyonát. Egy fillért se neki! Van még bolt a városban, nem is egy. Csak anyunak megtetszett ez az új üzlet. Ki a fene gondolta, hogy Fényes Edit boltvezető egyáltalán asszony. És hogy kinek a felesége...”) A fiú kelletlenül veszi kezébe a kiválasztott cipőt. — Ülj le már! Na, milyen? Nem szorít? — Hát... Egy kicsit rövid. — Nézzünk egy másikat. És ez? Ne kelletlenkedj, az istenedet! Vágj rendes pofát! — sziszegte a fülébe, amikor mellé tette az újabb pár csukát. — Ez meg szorít. — Furcsa lába van ennek a gyereknek. Mindig is nehéz volt neki cipőt venni. Már előre félek, ha elindulunk. Na majd én gyorsabban tudok választani. Odalépett a női cipőkhöz. Szinte ötletszerűen leemelt egy párat. Felpróbálta. — Na látod? így kell választani. Ez éppen jó lesz. Egyszerre hárman is jöttek a boltba. Ezt használta ki a fiú, hogy odasúgja az anyjának: — Én itt nem veszek semmit, akármi lesz is. Menjünk gyorsan a francba! A z asszony, miközben kifizette a női cipő árát, restellkedve szabadkozott: sajnos, a gyerek nem talált magának valót. Ahogy betették maguk mögött az ajtót, az anya, hangját alig visszafojtva támadt a fiára: — Az apád mulya istenit! Mert az ilyen élhetetlen. Most szerezhettél volna magadnak egy jó pontot. Mi a fene lesz veled? Most pedig büntetésből még egy hónapig eljársz a régi cipődben! Cserti Sándor 2. b osztályos tanuló szótlanul lépdelt anyja mellett. Arra gondolt: ez a kis korholás, amiben egyébként naponta van része otthon, megért annyit, hogy nem gyarapította a Dugó vagyonát. Paál László
