Somogyi Hírlap, 1994. november (5. évfolyam, 257-282. szám)
1994-11-15 / 269. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP — HAZÁNK ÉS A NAGYVILÁG 1994. november 15., kedd Szerb támadás Bihac ellen A boszniai szerbek visszafoglalták a muzulmánoktól a Bihac környéki stratégiai jelentőségű magaslatokat — jelentette be tegnap Tim Spicer szarajevói ENSZ-szóvivő. A brit tiszt elmondta, hogy a szerb csapatok a három héttel ezelőtt kezdett muzulmán of- fenzíva során elvesztett területek mintegy nyolcvan százalékát foglalták már vissza. Helyszíni jelentések szerint egyelőre nem tudni, hogy az összeomló muzulmán haderő visszavonult-e, vagy a katonák megadták magukat. Spicer hozzátette: a szerbek jelenleg Bihac egyik külvárosát lövik. Új orosz védelmi miniszter Alekszandr Livsic, Borisz Jelcin orosz elnök katonai tanácsadójának nyilatkozta szerint az államfő hamarosan új védelmi minisztert nevez ki. A nyilatkozó szerint valószínűleg már a héten tárgyalásokat folytat a moszkvai vezetés Pavel Gracsov leváltásáról és utódja személyének a kijelöléséről. Livsic tévéinterjújában azt is elmondta, hogy véleménye szerint ha Jelcin késlekedik a döntés meghozatalával akkor az a veszély fenyeget, hogy kicsúszik az ellenőrzés a kezéből. Légitámadás Dél-Libanonban Az izraeli légierő gépei csapást mértek több dél-libanoni Hezbollah-állásra — jelentette be az izraeli hadsereg szóvivője. Mint közölte: a gépek feladatukat eredményesen hajtották végre, szétlőtték az Irán-barát, szíriai támogatást élvező síita szervezet kijelölt objektumait, majd sértetlenül visszatértek támaszpontjukra. Anya és lánya Sri Lanka élén Sri Lanka napokban megválasztott elnökasszonya, Csandrika Kumaratunga tegnap saját édesanyját, a 78 éves Szirima Bandaranaikét nevezte ki a szigetország kormányfőjévé. Bandaranaike asszony tegnap délelőtt kormánya élén letette a hivatali esküt. Az új miniszterelnöknő már állt ezen a poszton a hatvanas években. Akkor ő volt a világon az első hogy, akit kormányfőnek neveztek ki. Ez a felállás is egyedülálló: hiszen még nem fordult elő, hogy egy ország két legmagasabb közjogi méltóságát anya és lánya töltse be. Szu-27-esek Pakisztánba Oroszország „elvi beleegyezését” adta Szu-27-es típusú vadászbombázók pakisztáni vásárlásához — közölte Aftab Sábán Mirani pakisztáni védelmi miniszter. A miniszter elmondta, hogy november 27-én Iszlámábádba látogat az orosz védelmi minisztérium és az orosz légierők magas rangú küldöttsége, amely megvitatja a pakisztáni féllel az adásvétel feltételeit. Mirani elismerte, hogy Pakisztán az utóbbi hónapokban orosz és francia harci repülőgépek vásárlásának lehetőségeit vizsgálta. Végül az orosz Szu-27-esekre esett a választás, amelyekből két repülőszázad — 32 vadászbombázó — 1,1 milliárd dollárba kerül. Míg a francia Mi- rage-2000-5-ös vadászgépekből ugyanennyi már 2,6 milliárd dollárba kerülne. A jövő évi adócsomag szerint csökken a központi adók szerepe Kevés az elosztható, több helyen is várják (Folytatás az 1. oldalról) Csökken a központi adók szerepe a helyi adókéval szemben és mérséklődik a jövedelmeket terhelő adók részesedése a fogyasztási jellegű adókéhoz képest. A személyi jövedelemadóban a havi harmincnyolcezer forint alatti jövedelmek esetében az adóterhelés csökken, felette pedig nő. Átalányadót vezetnek be a hivatali gépkocsik magáncélú használatára az eddigi adókikerülés megszüntetésére. Megszűnik az adócsökkentő gyermekkedvezmény, hogy az ebből származó nyolcmilliárd forintos megtakarítást a gyes, a gyed mértékének és rendszerének megváltoztatására fordítsák. A társasági adóban a társaságok adóztatása átlagosan 6-7,5 százalékkal csökken. A költségvetés húszmilliárd forintnyi adóról mond le, ami negyvenmilliárd forintnyi beruházást ösztönöz. A vállalkozások 18-34 százalékos kulccsal adóznak majd. A kormány javaslata szerint nőnek bizonyos amortizációs kulcsok és kedvezmény illeti majd meg a munkanélkülieket foglalkoztató cégeket. Az adózás rendjében tervezett változtatások adminisztrációs könnyítéseket tartalmaznak, amelyek egyszerre csökkentik az adózókat és az adóhatóságot is sújtó terheket. így az évente nettó egymillió forintnyi áfánál kevesebbet befizető adózók ezentúl csak negyedévente lesznek bevallásra kötelezve. Megszűnik a jogelőd nélküli vállalkozásoknál az előzetes előleg becslésének módszere és mindenkire vonatkozóan a február 28-i bevallási kötelezettség. A jövőben megszűnik a cégeknek az egyéni vállalkozóknak kifizetett összegekre vonatkozó nyilvántartási kötelezettsége is. Ezzel együtt szigorodnak a részletfizetési kedvezmény és a halasztás feltételei. A méltányossági kérelmek csak az első beadáskor szakítják majd meg az eljárást. A kormány jövő évi adópolitikáját a forgalmi, a fogyasztási és a gépjárműadóról, valamint az illetékről szóló törvények módosítás teszi majd teljessé, amelyek elfogadása a pénzügyminiszter szavai szerint 1995 elején várható. Ami az életben jó, az vagy hizlal, vagy erkölcstelen, de mindenképpen adóköteles — idézte végezetül Bemard Shaw-t Békési László. Az Országgyűlés az idei tb-költségvetés módosításáról szóló előterjesztés általános vitájának lezárásával és a miniszteri válasszal befejezte tegnapi plenáris ülését. Kérdőjelek A Ferenczy Europress kommentárja Kérdőjelek? Ha a Házszabály szerinti vita bontakozna ki a parlamentben a jövő évi költségvetésről, idén már nem tudná elfogadni a T. Ház az előterjesztett törvényjavaslatot. A miniszterelnök szóvá tette, hogy a hétfőnkénti koalíciós egyeztető tárgyalásokat esetenként a koalíciós miniszterelnökhelyettessel folytatott megbeszélések pótolhatnák. Két külön ügy, de azonos kérdést vet fel: Időzavarban a kormány? Igen, mert a maga vállalta kötelezettségeknek csak nagyon időigényes eljárási rendben tehet eleget. S ez a rend többlépcsős. Országos jelentőségű kérdésekben nem egy, nem is két vitát kell lefolytatni az Érdekegyeztető Tanácsban. A munkavállalókat érintő fontos ügyekben meg kell egyezni a szakszervezetekkel. A kormánykoalíció is csak folyamatos egyeztetések útján működtethető, s mindkét kormánypártnak nagy gondot kell fordítania parlamenti frakcióik tájékoztatására, a velük való rendszeres konzultációra. Megtakarítható az egyeztetésekre fordított idő? Kétségtelen, hogy a bürokrácia malmai általában lassan őrölnek: az egyes előterjesztések hamarább is kerülhetnének a kormány, majd a parlament asztalára. Mégis azt kell mondanunk: a demokratikus döntéshozatal egyetlen fázisától sem szabad sajnálni az időt és a fáradtságot. Mert itt nem egy módszerről, hanem annál jóval többről: garanciákról van szó. Hiszen a különböző vita- és egyeztető fórumok a többpárti demokrácia hatásmechanizmusának, a cjvil szféra beleszólási jogának, a kormányzati munka parlamenti ellenőrzésének biztosítékait nyújtják. Ezek sérelme nélkül persze jó lenne meggyorsítani a kabinet és az országgyűlés munkáját. De ezek rovására nem, mert akkor a megtakarított idő ellenünk dolgozik. Inkább időben szenvedjünk hiányt, mint demokráciában. Újabb merényletek a Gáza-övezetben Az állampolgárok 82,4 százaléka járult az urnákhoz Az EU-tagságra szavaztak a svédek A vasárnap késő este közzétett közzétett végeredmény szerint az ugyanaznap megrendezett svédországi népszavazáson a szavazók 52,2 százaléka szavazott a skandináv állam EU-tagságára. Az ellenvoksok aránya 46,9 százalék volt, a szavazatok 0,9 százaléka érvénytelennek bizonyult. A szavazásra jogosult állampolgárok 82,4 százaléka járult'az urnákhoz. A referendum eredményét több nyugat-, illetve északeurópai kormány üdvözölte. Grete Knudsen, a szomszédos Norvégia európai ügyekért is felelős kereskedelmi minisztere kijelentette: reméli, hogy a svédek véleménye hatással lesz a norvég választópolgárokra, akik két hét múlva nyílványítják ki akaratukat az EU-tagsággal kapcsolatban. Gro Harlem Brundtland kormányfő első nyilatkozatában az fejtegette, hogy észak-európai országoknak Norvégia kivételével immár mindegyike tagja az Európai Uniónak, így hazája sem maradhat a szervezeten kívül. A felmérések szerint az észak-európai országok közül Norvégiában a legmagasabb az EU-csatlakozást ellenzők tábora. Helsinkiben a finn kormány és az ellenzék egyaránt üdvözölte a svédországi referendum kimenetelét. Asko Eho miniszterelnök és Paavo Lipponen, a szociáldemokrata párt vezetője kijelentette, az észak-európai együtt kell működniük az Európai Unióban. A finn választópolgárok csaknem 57 százaléka szavazott az EU-tag- ságra, de a népszavazás eredményét még a helsinki parlamentnek - legalább kétharmados többséggel - még szentesítenie kell. A merényletek egy bizonyos ideig folytatódni fognak, de ami minket illet, mindent meg fogunk tenni, hogy megpróbáljuk megakadályozni azokat - mondta Jasszer Arafat, a Palesztin Hatóság elnöke a Jediót Ah- ronót című izraeli lapban megjelent interjúban. A Gáza-övezetben pénteken elkövetett újabb öngyilkosmerénylet kapcsán kijelentette: - Nem fogjuk megengedni a törvénysértést. Az Iszlám Dzsihád által elkövetett és három izraeli katona életét kioltó merénylet célja az volt, hogy csúfot űzzenek a Palesztin Hatóságból és a palesztin népből - tette hozzá. Arafat egyúttal derűlátását hangoztatta, és a megkezdett békefolyamatra utalva kijelentette: Olyan irányban indultunk el, ahonnan nincs visszaút. Mint mondta, a palesztin rendőrség 136 Dzsihád-ak- tivistát tartóztatott le (palesztin források hétfőn már több mint 140 őrizetbe vételről számoltak be). Megemlítette azonban, hogy nem szabad elfelejteni Hani Abed Dzsi- hád-vezető meggyilkolását sem, amelyet a PFSZ elnöke szerint egy palesztin kollabo- ráns követett el. Azt sem szabad elfeledni, hogy a Gáza-övezetben a gazdasági helyzet javulásával a merényletek száma is csökkenni fog - fűzte hozzá. A világháború veszélye csökkent Borisz Jelcin elnök szerint jórészt az orosz atomütőerőnek köszönhetően csökkent egy világháború veszélye, viszont ez nem jelenti azt, hogy lekerült volna a napirendről a katonai fenyegetés. Mi több, reális annak a veszélye, hogy a harmadik világbeli országok atomfegyverre tehetnek szert és növekszik e fegyverek bevetésének veszélye. Jelcin minderről az orosz katonai vezetés tegnap kezdődött moszkvai tanácskozásán beszélt. Az elnök, aki egyben a hadsereg főparancsnoka is, a fegyveres erők helyzetét értékelve leszögezte: az orosz geopolitikai és stratégiai érdekekből adódóan fokozottak az elvárások a hadsereggel szemben. Sikeresnek nevezte a külföldön állomásoztatott orosz csapatok kivonását, illetve ,a FÁK államaiban végzett béke- fenntartást. Beszámolt róla, hogy az idén 385 ezerrel csökkentették a fegyveres erők létszámát, 1995. január 1-re pedig összesen 1 millió 917 ezer lesz az orosz hadsereg létszáma. Jelcin ugyanakkor nem maradt adós a fegyveres erők bírálatával sem. Nehezményezte, hogy lassan hajtják végre a szervezeti korszerűsítést, különösen a minisztérium központi apparátusában. Kitért arra is, hogy kevés az újonc, és nem a legjobb a társadalom viszonya a hadsereghez. Az elnök szerint gondok vannak a fegyelemmel. Jelcin bírálta a védelmi minisztérium és a határőrség viszonyát. Tarthatatlannak nevezte a mai állapotot, amelyben a határőrség kénytelen megvásárolni a védelmi minisztériumtól a szükséges fegyvereket. Ugyancsak kemény szavakkal szólt az elnök a katonák szociális ellátásáról, és követelte az ülésen szintén jelen lévő Viktor Csernomirgyin kormányfőtől, hogy biztosítsa a fegyveres erők költségvetésének finanszírozását. Jelcin szerint a legfontosabb jövőre a hadsereg harckészültségének fenntartása. - A hangsúly a harckészültség javításán és a helyi konfliktusokban való esetleges bevetésre való felkészítésen van - szögezte le. Az elnök szólt az időközi amerikai választások eredményéről is. Közölte, hogy kül- és katonapolitikai téren a washingtoni álláspont bizonyos kemé- nyedésére számít. Ugyanakkor a republikánusokkal való megfelelő kapcsolattartás mellett foglalt állást. A német elnök a középkeleti nyitásról Az Európai Unió különleges felelősséget visel a közép- és kelet-európai államokkal szemben, és az Unió nem zárhatja el piacait e térség országai elől - jelentette ki Roman Herzog német elnök vasárnap este Berlinben, a legnagyobb nyugateurópai cégek vezetői előtt.- Az Európai Unió keleti irányú kibővítése nem lesz olyan egyszerű folyamat, mint a négy EFTA-ország - mondta. Majd arról beszélt, hogy az Európai Unió decemberi esseni csúcsértekezletén kell kidolgozni a bővítés kiindulási stratégiáját és az 1996-os kormányközi értekezleten kell az egyértelmű válaszokat megfogalmazni a felmerült kérdésekre. Herzog meggyőződése szerint az Európai Unió az elmélyítés és a bővítés folyamatát nem hajthatja úgy végre, hogy közben kifelé, a kelet-európai országok elől elzárja piacait, mert nem lehet úgy piacgazdaságról és versenyről prédikálni, hogy a konkurencia erősödése esetén protekcionista eszközökhöz folyamodnak. ll/ECO AZ UTAKON Daily 35.8 Már 1.780.000.-Ft-tól. Össztömeg: 3.500 kg, Teljesítmény: 75 LÉ, ^B" kategóriás engedéllyel vezethető, platós, zárt, furgon, kombi, billencs kivitelben. EuroCargo 75 E14 TIR kivitel 3.51 raksúly full extra Azonnali szállítással! TurboStar 190.36 nyerges szerelvény 5 éves használt 4.5 MFt-ért ll/ECO BESSO 7630 Pécs, Zsolnay V. u. 45. Telefon: (72) 310-690, 310-890 Rádiótelefon: (60) 361-118