Somogyi Hírlap, 1994. november (5. évfolyam, 257-282. szám)

1994-11-01 / 257. szám

4; T­KJ ■UpQV\$'‘ Gazdaság: Kaposvári kutatók előadásai Rovinjban • BÁV-változtatások (4. oldal) Somogyi tájak: Lovaglónadrágot varrnak Miklósiban • Napról-napra él a berényi iskola Emlékezet: Szól a lélekharang • Megújultak Csurgó temetői •Tört rugó nyomán ______ ( 5. oldal) (8. oldal) SOMOGYI HÍRLAP V. évfolyam, 257. szám Ára: 19,50 Ft KÖZÉLETI NAPILAP 1994. november 1., kedd Benyújtották a vádiratot a berzencei sortűz ügyében A vád, emberiség ellenes bűntett A berzencei sortűzügyben a Budapesti Katonai Ügyészség tegnap vádiratot nyújtott be I. Lajos volt sorállományú ha­tárőr ellen emberiség elleni bűntett miatt. Az 1956. október 27-én Ber- zencén történt sortűzzel kap­csolatban a Budapesti Ügyészségi Nyomozó Hivatal folytatott nyomozást. A hivatal az eljárást vádemelési javas­lattal fejezte be, és ezt köve­tően küldte meg a bűnügy ira­tait a Budapesti Katonai Ügyészségnek. A vádhatóság az ügyben pótnyomozást ren­delt el, amit a nyomozóhivatal a közelmúltban fejezett be. Ezt követően a katonai ügyészség elkészítette a vádiratot. (Folytatás a 3. oldalon) Mit ígér a mezőgazdaság vámcsatája? Vámemelés a hazai áruk védelmében Mától mintegy 280 mező- gazdasági és élelmiszeripari termék behozatali vámja emelkedik. A belső piac és a hazai termelők védelme érde­kében hozott importkorlátozás sokak szerint kissé megkésve született, mások úgy véleked­nek, hogy a mostani intézke­dést kizárólag pénzügyi szempontok vezérelték: a költségvetésnek a megemelt vámokból származó bevétele a következő két hónapban mintegy 500 millió forinttal nő. Elsősorban azoknál a ter­mékeknél emeltek, amelyeket itthon is előállítanak. Ilyep a szalámi- és kolbászfélék, saj­tok, gabona és különféle üdítő­italok. (Folytatás a 4. oldalon) Semmiből lett országos központ Szárnyakat kapott a somogyi SZUV Amikor pár hónapja a jelen­tős magántőkét tömörítő Lo- gin-Update konzorcium meg­vásárolta a kaposvári SZÜV- öt, akkor még a szakemberek sem gondolták volna, hogy az évekkel ezelőtt padlóra került somogyi számítógépes szer­vezet hónapokon belül talpra áll és az ügyviteli, valamint az önkormányzati szoftverek fej­lesztésének országos bázi­sává válik. Az egykor négy portást és négy takarítónőt foglalkoztató kaposvári iroda­házban ma több mint húsz szakember szorgoskodik, ám a létszám még korántsem tel­jes, hiszen a tulajdonosok újabb és újabb üzletágak be­indítását tervezik. (Folytatás a 4. oldalon) Megszűnik a kaposvári kerületparancsnokság Keleti György honvédelmi miniszter azt ígérte: mindenkinek munkát kínálnak Képünkön (balrói Jobbra): Keleti György honvédelmi miniszter, Németh Sándor altá­bornagy, Deák János vezérezredes, a honvédség parancsnoka és Bátor Ferenc dandár- tábornok. Fotó: Lang Róbert Megszűnik a Magyar Hon­védség kaposvári 2. katonai kerületparancsnoksága — ezt tegnap délután állománygyű­lésen jelentette be Keleti György honvédelmi miniszter. Elmondta azt is, hogy a ter­vek szerint a parancsnokság helyén képzőközpontot hoz­nak létre, ahol a jól felkészült tiszteknek munkát ajánlanak. Lesznek viszont olyanok is, akiknek más helyőrségekben kell tovább szolgálniuk. Ezt az érintettek a közeljövőben sor- rakerülő egyéni beszélgeté­sen tudják meg. A miniszter kifejtette: a sor­sokat is érintő átalakításra mindenképpen szükség van, különben ellehetetlenülhet a hadsereg. Bejelentette azt is, hogy Preininger Ambrus vezé­rőrnagyot kinevezték a szá­razföldi csapatok parancsno­kává, a kaposvári 2. katonai kerület parancsnoka Bátor Fe­renc dandártábornok lett. (Cikkünk a 3. oldalon) Napirenden az ügyészség Az Országgyűlés tegnapi ülésnapján az ügyészségi szolgálati viszony és az adat­kezelés egyes kérdéseit szabá­lyozó törvényjavaslat általános vitájában Csizmadia László (MSZP) arra hívta fel a figyel­met, hogy az előterjesztés hi­ányt pótol. Az alkotmány ugyanis a legfőbb ügyész és helyettese esetében csak a leg­lényegesebb garanciális kér­déseket rendezi. Balsai István, az MDF felszólalója a javaslatot „lopakodó alkotmányozásnak” minősítette. Szerinte ugyanis a szabályozás alkotmányos té­nyezők között olyan viszonyo­kat kreál, melyek nem szere­pelnek az alkotmányban. (Folytatás a 2. oldalon) ítéletet hirdetett a Somogy Megyei Bíróság Öt év és öt hónap a taszári buszbalesetért Az ügyész, a vádlott és védője is fellebbezett Halálos tömegszerencsét­lenséget előidéző közúti bal­eset gondatlan okozásának vétségében találta bűnösnek a Somogy Megyei Bíróság dr. Mózes Gábor ötös tanácsa tegnap a 22 éves mágocsi Petró Csabát, és öt évi, öt hó­napi fogházbüntetésre ítélte. Négy évre eltiltotta a közúti járművezetéstől, és több mint 354 ezer forint költség megfi­zetésére kötelezte. Az ügyész súlyosbításért, a vádlott és védője felmentésért, illetve a bizonyítási indítvány elutasí­tása miatt jelentett be felleb­bezést. A fiatalember vezette azt a Liaz tehergépkocsit, amelynek pótkocsija idén ja­nuár 12-én, 18 óra után bele­ütközött a Kapos Volán me­gyeszékhelyre tartó, 31 utast szállító, menetrendszerű jára­tába. A jármű 5565 kilogramm vaslemez rakománya rázúdult az autóbuszra, amelynek bal oldala gyakorlatilag meg­semmisült. Tizen a helyszí­nen, ketten a kórházban vesz­tették életüket. Hatan súlyo­san, nyolcán könnyebben megsérültek. (Folytatás a 12. oldalon) Rakják a rakodógépeket Rakodógép-alkatrészeket gyárt a kaposvári Kapos-Atlas Kft német exportra. A készter­mékkel megrakva hetente három kamionnyi áru indul útnak Fotó: Lang Róbert Tervezet a költségvetésről A kormány a parlament elé terjesztette az 1995. évi költ­ségvetés tervezetét. A javas­lat szerint a kiadás főösszege - adósságtörlesztési kiadások nélkül - 1.909,49 milliárd fo­rint. A bevételek 1.626,79 mil­liárd forintot tesznek ki. A hi­ány - szintén adósságtörlesz­tés nélkül - 282,7 milliárd fo­rintot ér el. Az adósságszolgá­lattal kapcsolatos törlesztési kiadás jövőre mintegy 164 mil­liárd forintot ér el. Ebből 15 milliárd forintot a Magyar Nemzeti Banknak kell folyósí­tani, 125,9 milliárd forintot pe­dig a belföldi hitelezőknek. A külföldi hitelezőknek a költ­ségvetés jövőre 23,35 milliárd forintot törleszt. Václav Hável Budapesten Ma kétnapos hivatalos lá­togatásra Magyarországra ér­kezik Václav Havel. A Cseh Köztársaság elnöke Göncz Árpád államfő meghívásának tesz eleget, Budapesten megbeszélést folytat vendég­látójával, majd a látogatás második napján Horn Gyula miniszterelnökkel, és Gál Zol­tánnal, az Országgyűlés el­nökével. Hatmilliárd a mezőgazdaságnak Az agrárágazat támogatása a jövő évben több mint hatmil­liárd forinttal növekszik. Az ez évre eredetileg tervezett öt- venhét milliárd forintos támo­gatással szemben a pótkölt­ségvetés további tizenkét mil­liárd forintot juttatott az agrár­ágazatnak, amely jövőre is to­vábbi több mint hatmilliárd fo­rintra számíthat. Ezen belül nem kell visszafizetnie 1995- ben, csak egy évvel később a Távközlési Alapból igénybe vett hárommilliárd forintot. Horn Gyula a kárpótlásról Horn Gyula szerint nyugta­lanító a kárpótlási jegyek tőzsdei árfolyamának tartós csökkenése. A miniszterelnök levélben fordult a privatizációs kormánybiztoshoz, hogy mie­lőbb tekintse át a lehetséges intézkedéseket az ÁV Rt. és az ÁVÜ vezetőivel. Amerikaiak az EBEÉ-ről Nem felelnek meg a való­ságnak a?ok a sajtójelenté­sek, miszerint az Amerikai Egyesült Államok elégedetlen lenne a budapesti EBEÉ felül­vizsgálati konferenciával - je­lentette ki Sam Wise, az ame­rikai delegáció egyik helyettes vezetője. Nincs még döntés arról, hogy a csúcstalálkozón december elején részt vesz-e Clinton elnök, de az tény, hogy az amerikai nép érdek­lődéssel tekint a budapesti konferenciára.

Next

/
Thumbnails
Contents