Somogyi Hírlap, 1994. október (5. évfolyam, 231-256. szám)

1994-10-06 / 235. szám

GYÁSZHÍR Minden külön értesítés helyett tudatjuk, hogy KÁROLYI ISTVÁN Kaposvár, Táncsics M. u. 42. sz. alatti lakos temetése október 10-én 11 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Eőry család Hálás szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, HORVÁTH ISTVÁN temetésén részt vettek, virá­gaikkal, koszorúikkal fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszö­netét a rokonoknak, munkatár­saknak, ismerősöknek, akik szeretett édesanyám, nagy­mamánk, ÖZV. BÁRÁNY ISTVÁNNÉ temetésén részt vettek, virá­gaikkal, koszorúikkal fájdal­munkban osztoztak. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy RAONAI ISTVÁN volt ruhagyári gondnok Kaposvár, Jókai u. 12. sz. alatti lakos 75 éves korában elhunyt. Temetése október 11-én 14.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Gyászoló szerettei Pályázati kiírás A BALATONI HALÁSZATI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG PÁLYÁZATOT ÍR KI A SIÓPARTON ÉPÜLŐ HALÁSZCSÁRDA ÉPÍTÉSÉRE A pályázati anyag átvehető: Balatoni Halászati Részvénytársaság Siófok, Horgony u. 1. Felvilágosítás kérhető: Csapó István és Boti József munkatársaknál. A pályázat benyújtásának határideje: 1994. október 15. (58956) Új Opel Astra '95! A GYORS DÖNTÉS 100 000 FORINTOT ÉR! Opel márkakereskedésünkben már megtekintheti az új Opel Astrát, melyben a vezetőoldali légzsák szériatartozék! Nézze meg és döntsön! Ha októberben megrendeli és december 15-ig átveszi új Astráját*, 100 000 Ft kedvezményt kap! Várjuk Önt Opel márkakereskedésünkben! ♦Ajánlatunk csak a hazai gyártmányú Astra ötajtós és a Caravan modellekre érvényes. Ezzel egyidőben más kedvezmény nem vehető igénybe. 8 Molnár Kft Kaposvár, Füredi u. 153. Tel.: 314-425, 422-227, 422-228 OPELO Kaposváriak és környékbeliek figyelem! A NIKOTIN KFT-nél viszonteladók részére a dohányárakból (nagyobb összegű vásárlás esetén) 1% kedvezményt adunk! Kaphatók még nálunk: • Üdítőitalok • Sörök • Balonos borok • Édesipari termékek • Papíráruk Címünk: Kaposvár, Kanizsai u. 70. Tel.: 82/310-829. _________________________________________________________________(59201) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleség, édesanya, nagymama, BÁTOR! LAJOSNÉ 54 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése október 7-én 14.30 órakor a barcsi Béke úti temetőben lesz. Gyászoló család Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a SOMOGYI HÍRLAP ra a kiadó székhelyén (Kaposvár, Kontrássy u. 2/a), a hirdetésfelvételi irodában is elő leltei f izetni. (57627) | Fájdalommal tudatjuk, hogy SCHENK LAJOS életének 86. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása október 7-én 11 órakor lesz a kaposvári József templom altemplomában. Fónay család A Kaposi Mór Megyei Kórház Bér- és Munkaügyi Osztálya. Kaposvár, Tallián Gy. u. 20-34. felvételt hirdet 1 fő szakképzett TB. ügyintéző részére Bérezés megegyezés szerint! Jelentkezni pályázat benyúj­tásával személyesen a Bér- és Munkaügyi Osztály vezetőjénél lehet. (59338) Glória Olasz-Magyar Biztosító Rt Kaposvári Igazgatósága felvételt hirdet: a megye területén főállású üzleti területfelelősök alkalmazására Alkalmazási feltétel:- legalább középfokú iskolai végzettség,- erkölcsi bizonyítvány,- saját gépkocsi és vezetői jogosítvány,- tárgyaló készség. Bér- és költségtérftés: alapbér+szervezési és megtartási (speratfv) jutalék. Teljesítményhez igazodó gépkocsi használati díj térítése 1500 km/hó. Jelentkezni lehet: Kaposvár, Irányi D. u. 2. (Kiszöv) 1/13-14 személyesen, vagy írásban. Telefon: 424-263, 422-167 ___________________________________________(59354) r A Ford legújabb értékes ajánlata: Escort Alba Egyedülállóan kedvező áron rAlba: _ A jól ismert Ford Escort Alba modellek most korlátozott darabszámban, egyedülállóan kedvező áron kaphatók. A megszokott extra felszereltség és a Ford minőség párosulva a kivételes árral, kedvezőbb üzletet kínál, mint valaha. 1 283 OOP Ft Amit Ön ezért kap: Egyedülálló biztonsági berendezések- beépített vezető oldali légzsák- oldalsó ütközésvédelem- biztonsági övfeszítő és előfeszítő- ütkőzésbiztos üzemanyagtartály- kicsúszást gátló ülések- üzemanyag elzáró szelep- törósbiztos zárak- gyűrődési zónák- biztonsági kormányoszlop Egyéb jellemzők- 5 ajtós karosszéria- 1,3 literes CFi, 60 LE motor- központi zár- metálfényezés Csak korlátozott számban kapható. Ha siet bármelyiket azonnal hazaviheti ! Új, kedvező részletfizetési és lízing feltételek. Még ma keresse fel az Ön legközelebbi hivatalos Ford márkakereskedőjét : Toponáry Autóház 7900 Szigetvár, József A. u. 83/2. Tel./fax: 73/311-555. Bennünket Ön vezet. Az árakat 68,5 Ft/DM deviza eladási ár alapján képeztük, melyek a vám és az áfa költségeket is tartalmazzák. < Ford napok Szigetváron ! A Ford Toponáry Autóház 1994. október 8-9-én 9-17 óráig Ford napokat tart, melyen többek között megtekinthető az új Ford Transit. Különleges kedvezmény! Aki a Ford napok alkalmából gépkocsit rendel meg Autóházunkban 20-50 000 Ft kedvezményt kap vagy ezzel egyenértékű ajándékban részesül. „A jobb még jobb lett. jssm. Mindenkit szeretettel várunk. MAI MŰSOR Csiky Gergely Színház, 14.30 órakor: ÓZ, A NAGY VARÁZSLÓ, G-bérlet. (56485) Kaposvár Szivárvány du. 5: MESTERFOGÁS (fr.), 7: KÉT TŰZ KÖZÖTT (mb., am.). TELEVÍZIÓ Budapest 1 5.30: Falutévé. 6.00: Napkelte. 6.40: Reuters. 7.00: Hírösszefoglaló. 9.00: Napközi. 9.30: Riviéra. 11.45: Üzlet dé­lidőben. 16.30: Bourbon Street. 17.05: Emlékműsoroktóber 6. emlékére. 18.15: Üzlet. 18.30: Parnasszus. 18.10: Becőfalva népe. 19.30: Híradó. 20.15: Pódium. 21.00: Egy+öt. 21.50: A bál. 23.40: BBC-híradó. Budapest 2 16.15: Repeta. 17.35: Amőba. 18.00: Körzeti híradó. 18.13: Körzeti magazi­nok. 18.45: Kriminális. 19.15: Kojak. 20.15: Tranzit. 20.55: Zenéről - papucs­ban. 21.35: Kék percek. 21.40: Múzsa. 22.00: Objektív. 22.35: Felkínálom. Duna Tv 14.00: Lapozó. 14.30: Helyszíni köz­vetítés az ÁV Rt. sajtótájékoztatójáról. 15.30: Rendhagyó beszélgetés Sze- leczky Zitával. 15.50: Rózsafabot. 17.30: Pumukli kalandjai. 18.15: Kastély csil­lagfényben. 19.30: Megemlékezés októ­ber 6-ról. 20.00: Váltó. 21.00: Híradó. 21.15: Kizökkent világ. HBO 17.00: Tapsi Hapsi és vendégei. 17.30: Elefántvad-ász. 19.25: Jessie Lee bosszúja. 21.20: Amerikai vérbosszú. 23.05: Homályzóna. 0.45: Erotikus áb­rándozások. Osztrák Tv 1 17.10: Wurlitzer. 18.30: A hegyi or­vos. 19.30: Híradó. 20.15: Angela, a gyermekorvos. 21.45: Oldalpillantások. 22.00: Taffin. 23.40: Dr. Mabuse végren­delete. Osztrák Tv 2 15.00: Hársfa utca. 15.30: Kalandok világa. 16.15: Kívánsághangverseny. 17.00: Értékek változóban. 18.00: Rendőrségi ügyelet. 18.30: Gaudimax- show. 19.00: Tartományi stúdió. 19.30: Híradó. 20.15: Belföldi riport. 21.00: A meztelen matróna. 22.35: Apropó, film. Sió Tv 20.00: Újságírók a Hotel Ezüstparton - Ásványbörze és ásványgyűjtő túra - Repülőroncs kiemelése a hullámsírból - A Balaton '94 őszén - Siófok-Salgótarján kosárlabda mérkőzés. Műholdprogramok PRO 7 6.10: Hármak társasága. 6.35: Igazi szellemírtók. 7.00: Tiny Toon kalandjai. 7.55: Waltonék. 8.55: A mi kis farmunk. 9.50: A nagy kűr. 11.30: Hármak társa­sága. 12.05: Scarecrow és Mrs. King Francine bajban. 13.00: Charlie angya­lai. 14.00: Arabella Kiesbauer. 15.00: Dinasztia. 16.00: A mi kisfarmunk. 17.25: Tiny Toon kalandjai. 18.25: Hangos ott­hon. 18.55: Alt. 19.25: Szuper, Mr. Coo­per! 20.15: Gyilkosság a műtőben. 22.10: Piszkos Harry. 0.20: Szupersztárok ma: Bruce Willis. 0.45: T. J. Hooker. 1.55: Riporterek. SAT 1 5.30: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! 9.30: Szerelemhajó. 10.30: Szomszédok. 11.00: Fiatal és nyugtalan. 11.55: Trük­kös vetélkedő. 12.30: Kaliforniai nap alatt. 13.30: Szerelmhajó. 14.30: Superboy. 15.00: Űrszekerek. 15.55: MacGyver. 17.00: Trükkös vetélkedő. 18.00: Min­dent vagy semmit. 19.30: Szerencseke­rék. 20.15: Wolff körzete. 21.15: M. Sch­reinemakers tiszteletlen magazinja. 23.55: Labdarúgás. 0.10: Elveszett poszt. 1.55: Űrszekerek. 2.45: MacGyver. 3.35: Hunter. 4.35: Wolff körzete. RTL Plusz 5.30: Halló, Európa - jó reggelt, Né­metország! 9.05: Vészhelyzet. 10.00: Gazdag és szép. 10.30: Hétköznapja­ink. 11 .00: Forró nyeremény. 11.30: Csa­ládi párbaj. 12.00: Déli magazin. 12.30: Október 6-án 1 éves a SZÖNYEGORSZÁG Zala megye legnagyobb padlószőnyeg kis- és nagykereskedése. Ebből az alkalomból október 5-8-ig 5% engedménnyel várjuk kedves vásárlóinkat. Kínálatunk:- 2-3-4-5 méteres padlószőnyegek 300 Ft/m2-től- PVC-padlók 500 Ft/m2-től- kész szőnyegek teljes méretválasztékkal- futószőnyegek, fürdőszoba szettek- szegélylécek, ragasztók- egyéb kiegészítők Keszthely, Rákóczi u. 3. (Fórum Üzletház) Tapolca Petőfi és Nagyköz u. sarkán. (59365) ASpringfield-sztori. 13.15: Kalifornia klán. 14.10: Gyilkosság a hobbija. 15.00: Ilona Christen. 16.00: Hans Meiser. 17.00: Ki itt a főnök? 17.30: Borzasztó kedves család. 18.00: Gazdag és szép. 18.30: Robbanékony. 18.45: Híradó. 19.40: Jó idők, rossz idők. 20.15: S. O. S. hívás. 21.15: Városi kórház. 22.15: A rendőrőrs. 23.15: Éjszakai show. 0.30: Borzasztó kedves család. 1.00: Tracey Ullman- show. 1.30: Ki itt a főnök? 2.00: Robba­nékony. 2.30: Éjféli hírek. 3.00: Hans Meiser. 4.00: Ilona Christen. Rádióműsor Kossuth rádió 4.30: Reggeli krónika. 4.40: Határok nélkül. 5.40: Falurádió. 8.25: Mindenna­pi tudomány. 9.05: Napközben. 11.05: Zalatnay Sarolta és a Metró együttes. 11.35: Moldova György: Negyven prédi­kátor. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 13.05: Vendég a háznál. 13.30: A római katolikus egyház félórája. 14.05: Klasszikusok mindenkinek. 15.05: Válo­gatott perceink. 15.35: Olvastam vala­hol. 16.00: Délutáni krónika. 16.25: A hét muzsikusa: Rolla János. 17.05: Magyar- országról jövök. 18.00: Esti krónika. 18.30: Ráadás. 19.30: Jó éjszakát, gye­rekek! 20.05: Hagyományápolók. 20.30: Határok nélkül. 21.05: Az én hangle­meztáram. 22.00: Késő esti krónika. 22.30: A szovjet h írszerzés „titkai". 23.05: Egy énekes - több szerep. 0.15-4.20: Éjfél után. Petőfi rádió 4.32: Hajnali műszak. 6.03: Reggeli csúcs. 7.45: Sportreggel. 8.10: Rivalda­fényben. 8.45: Helykereső. 9.15; Sok hű-hó... 10.00: Zene-szó. 11.03: Útköz­ben. 12.02: Muzeális nótafelvételekből. 13.10: Örökzöld filmmelódiák. 14.00: Ka- barécsütörtők. 17.10: Mágnes. 18.00: Észkerék. 18.30: Helykereső. 19.05: A Reggeli csúcs kívánságműsora. 20.00: Karinthy Színpad. 21.15: Miről írt az új­ság 1861-ben? 21.45: Jazzlista. 23.03: Sporthíradó. 23.10: Záróra. 0.15-4.20: Éjfél után. Bartók rádió 6.00: Muzsikáló reggel. 9.05: Pódi­um. 10.05: Konkoly Miklós: Egy másod­perctöredéke. 10.52: Rossini operáiból. 12.05: Hangverseny délidőben. 13.17: Évszázadok kórusmuzsikája. 14.05: Rá- kosy Gergely: A kolorádóbogár. 15.00: XX. századi kamarazene. 16.25: Három szimfonikus költemény. 17.00: Kapcsol­juk a 22-es stúdiót. 18.55: A Cambridge Buskers játszik. 19.05: Rádióhangver­senyekről. 19.35: Philip Jones rézfúvós együttese játszik. 20.20: A Rotterdami Filharmonikus Zenekar hangversenye. 21.22: Szerelmi kettősök operákból. 22.04: A zene üzenete. 22.19: Napjaink zenéje. 23.20: Párbeszéd az egyetemről. 23.50: Régi fúvószene. 0.05: Éjszakai jazzklub. Somogy rádió 14.00: Somogyi krónika. 14.25: ze­nés percek. 14.35: Önkormányzati per­cek. 14.45: Állásbörze. 15.00: Hírek. 15.10: Terepjáró. 16.00: Hírek. 16.10: Ötvenen túl. 17.00: Hírek. 17.10: ötórai csevegés. 17.45: Az orvos válaszol. 18.00: Hírek. 18.10: Nem csak nőknek. 19.00: Somogyi krónika. 19.30: Sporttü­kör. 19.50: Soma mesék. 20.00: Hírek. 20.10: Theátrum. 21.00: Hírek. 21.10: Hallotta? 22.00: Hírek. 22.10: Hangfal. 23.00: Hírek. 23.10: Miegymás. 24.00: Éjszakai randevú. 1.30: Kalendárium. 1.55: Adászárás. Juventus rádió A Juventus rádió zenés, információs, szórakoztató műsorát hallhatják 6 órától 24 óráig. Közben: Horváth Rozi recepta­jánlata - Fornax gazdasági hírek - BMG újdonságok - Pasport Chat - Juve Zsaru. Pécsi rádió 5.55: Hajnaltól reggelig. 12.00: Szerb nemzetiségi műsor. 13.30: Horvát nem­zetiségi műsor. 15.00: Déldunántúli hír­magazin. 16.00: Pannónia rádió. 18.00: Regionális német anyanyelvű műsor. 19.30. In der Mutterscprache. 20.00: Na materinjem jeziku. 20.30: Na maternjem jeziku. Dráva Rádió 6.00: Műsorkezdés, hírek. 6.30. Hí­rek horvát nyelven. 6.45: Közlekedési hírek. 7.00, 7.30, 8.00: Hírek magyar nyelven. Közben: 6.45: Gazdasági hí­rek. 8.15: Sporthírek. 8.30: Hírek horvát nyelven. 9.00, 9.30, 10.00: Hírek ma­gyar nyelven. 10.30: Hírek horvát nyel­ven. 11.00, 11.30,12.00: Hírek magyar nyelven. 12.03: Rockklasszikusok. 12.30: Hírek horvát nyelven. 12.33: Rockklasszi­kusok. 13.00, 13.30, 14.00: Hírek ma­gyar nyelven. 14.03: Repro könnyűzenei műsor. 14.30: Hírek horvát nyelven. 15.00: Hírek magyar nyelven. 15.15: Gaz­dasági hírek. 15.30: Hírek magyar nyel­ven. 15.45: Közlekedési információk. 15.55: Hírösszefoglaló. 16.00: Műsorzá­rás. A műsorfolyamán rendszeresen hall­hatnak közérdekű információkat, ripor­tokat, kívánságműsort, részt vehetnek telefonos játékokon, mindez sok kelle­mes, jó zenével fűszerezve. Fonyód, Piactér Tel.: 06/60/370-654. Engedményes akció! Nagybajomi zsalus ablakokból, amíg a készlet tart.-90x 150 15 400 Ft helyett 10 450 Ft - 120x76 14 400 Ft helyett 10 250 Ft -56x76 8 320 Ft helyett 5 500 Ft VB áthidalók és gerendák kedvező áron! (59512) f <

Next

/
Thumbnails
Contents