Somogyi Hírlap, 1994. október (5. évfolyam, 231-256. szám)

1994-10-25 / 251. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP — GAZDASÁG 1994. október 25., kedd Bőd Péter Ákos Hollandiában Vasútra pedig szüksége van Somogynak Bőd Péter Ákos, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az el­múlt hét végén Hollandiába utazott, ahol tárgyalásokat folytat a holland jegybank ve­zetőivel, és találkozik két nagy kereskedelmi bank, a De Ne- derlandsche Bank és az ING Bank képviselőivel. Részt vesz az Atlanti Tanácsok Nemzetközi Szövetségének évi rendes közgyűlésén. Mint a Magyar Atlanti Tanács el­nöke, bekapcsolódott a plená­ris ülés tegnapi munkájába, szerdán pedig részt vesz a szövetség gazdasági bizott­ságának ülésén. Növekvő turista­valuta kereslet Az idén szeptember végéig 464 millió dollár értékben vál­tottak ki konvertibilis valutát éves turistavaluta-keretük ter­hére a magyar állampolgárok; ez csaknem 50 százalékos növekedést jelent az elmúlt év a_onos időszakához képest. Csak szeptemberben 45 millió dollárt váltottak ki, míg tavaly ebben a hónapban 28 millió dollárt. Tavaly 9 hónap alatt nem egészen 30 milliárdot, míg az idén ugyanebben az időszakban 50 milliárd forintot költött a lakosság turistavaluta vásárlására. Kastélyok felújítása Az országban 2000 kastély, vadászkastély, kúria, kastély­szerű birtokközpont található. A kastélyok közül 780 élvez műemléki védettséget. Az 1981-ben kezdett kastély- program során 26 üres, 32 rosszul hasznosított és 14 műemléki szempontból védett középületnél kezdték meg a felújítási nunkákat. 1984-ben öt kastély és hét vár felújítá­sára külön program indítottak. A program része a gödöllői Grassalkovich-kastély is, amelynek felújítása 3 milliárd forintot, a komplex hasznosí­tás ennél is többet igényel. Új nyomdaüzem Új nyomdaüzemet avatott tegnap az Állami Nyomda Részvénytársaság. Az új üzemet mintegy félmilliárd fo­rint költséggel, állami támoga­tás és hitel nélkül építette újjá a tulajdonos, a Láng Kiadó és Holding Rt. Időközben a tár­saság átvette a SZÜV Lepo­rello Nyomda gépparkját és alkalmazottait. Az új Állami Nyomda Rt. tehát két külö­nálló nyomdaüzem újjászer­vezésével jött létre. V alutaárfoly amok (Az MNB árfolyama okt. 24-én) Pénznem Vételi Eladási árfolyam 1 egységre forintban Angol font 172,94 175,94 Ausztrál dollár 78,26 79,60 Belga frank (100) 343,67 349,17 Dán korona 18,10 18,40 Finn márka 23,12 23,46 Francia frank 20,66 21,00 Görög dra. (100) 45,98 46,78 Holland forint 63,12 64,16 ír font 170,38 173,18 Japán yen (100) 109,08 110,94 Kanadai dollár 78,51 80,03 Kuvaiti dinár 357,61 364,27 Német márka 70,75 71,95 Norvég korona 16,25 16,53 Olasz líra (1000) 69,16 70,38 ATS (100) 1005,35 1022,08 Port. esc. (100) 69,17 70,31 Spanyol pes. (100) 84,92 86,38 Svájci frank 84,98 86,30 Svéd korona 14,87 15,11 USA-dollár 106,09 108,09 ECU 134,66 136,90 A MÁV Rt gazdasági konszolidációjáról, tevékenységének racionalizációjáról szóló kormányhatározati javaslat egyik variánsa mintegy 1900 kilométer vasútvonal szünetetelte- sét, esetleg megszüntetését, ám elsősorban önkormányzati tulajdonba vagy koncesszióba adását helyezi kilátásba — lehetőségként. De vajon mit gondolnak erről a lehetőségről az önkormányzatok, és az érintett települések lakói? Levél a miniszternek A Somogy Megyei Közgyű­lés elnökét, dr. Gyenesei Ist­vánt arról kérdeztük: kikérte-e a javaslatot tevő szaktárca, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium a So­mogy Megyei Önkormányzati Hivatal véleményét? — Nemhogy nem kérték ki a véleményünket, de még csak meg sem kerestek bennüket ez ügyben. Pedig ismereteink szerint mi itt több információ­val, tudással rendelkezünk a megyéről, mint a javaslattevők ott, Budapesten — mondta a közgyűlés elnöke, aki éppen tegnap küldött levelet dr. Lotz Károlynak, a KVHM miniszte­rének. — Ebben a levélben éppen azt kifogásoljuk, hogy a javas­lat elkészülte előtt sem a me­gyét, sem a települési önkor­mányzatokat nem vonták be az előkészítő munkába, holott egy ilyen intézkedés rendkívül érzékenyen érintené Somogy megye érintett településeinek, polgárainak életét — hangsú­lyozta Gyenesei István. — Ki­fejezetten tiltakozunk az ellen, hogy hangulatkeltő tervekről számolnak be addig, amíg nem készülnek hatástanul­mányok a javaslat végigvite- lének várható következménye­iről. A közgyűlés elnöke, mint elmondta, arra kérte Lotz Ká­rolyt, adjon tájékoztatást a ja­vaslat részleteiről még a so­mogyi közgyűlés novemberi ülése előtt, hogy ott foglalkoz­hassanak a kérdéssel. A levél másolatát megkapták me­gyénk országgyűlései képvi­selői is. Tab pénzt is adna A Tab térségében élőket kü­lönösen hátrányosan érintheti a Kaposvár-Tab-Siófok vonal megszüntetése. Farkas Ist­ván, a város polgármestere elmondta: nagy meglepetés­sel olvasta a Somogyi Hírlap cikkét, és azonnal magyaráza­tot kért levélben a MÁV illeté­kes vezetőjétől. — Balatontól délre eső tér­ség, Tab környéke fontos a mezőgazdaság és a honvé­delmi feladatok ellátása szempontjából egyaránt — magyarázta Farkas István. — Nem tudom: a teherszállításra vagy a személyszállításra, esetleg mindkettőre vonatko- zik-e a megszüntetési terv. A honvédség pécsi szállítófő­nöke sem tud többet a dolog­ról, mint én. Különösen érzé­kenyen érintheti a döntés a la­kosságot: Tabon ugyanis nincs rendelőintézet, kórház. A magasabb szintű egész­ségügyi ellátást Siófokon biz­tosítják, és a forgalmat a vasút bonyolítja le. — Az ország elmaradott te­rületének számít Tab és tér­sége — mondta még a pol­gármester. — Nagy a munka- nélküliség, és az átlagkerese­tek is alacsonyabbak, mint másutt. Az intézkedés hatvá­Szőcs Gyuláné Nágocsról jár a siófoki vasútállomásra dolgozni, 28 éve van a cégnél. Azt mondta: szereti és félti a vasutat. — A vasút sorsát mindig olyanok döntik el, akik autóval érkeznek, sofőrrel, és csak ki­kukucskálnak az ablakon — mondta. „A vidéki ember nem olyan buta, mint sokan hiszik. Az utasok minden reggel zsör­tölődnek: hogyan járnak majd munkába, kórházba, ha meg­szűnik például a Kaposvár- Tab-Siófok vonal. Most is ne­— Üzemmérnökként ma­gam is rész vettem az 1968-as közlekedéspolitikai koncepció végrehajtásában. Ez életem legsötétebb időszaka volt — mondta Máyer József kapos­vári állomásfőnök, amikor ar­ról kérdeztük: milyen látja a somogyi vasutasság jövőjét? Az állomásfőnök elmondta, hogy az említett '68-as kon­cepcióhoz hasonlóan ezt is egyértelmű visszalépésnek ítélik a vasutasok, mert hosz­nyozottan sújtaná az itt élőket. Megjegyzem egyébként: né­met testvérvárosunkban, a Stuttgart melletti Dettenhau- senben húsz évnyi harc után, éppen e napokban harcolták ki, hogy visszaállítsák a ko­rábban megszüntetett vasúti közlekedést. Farkas István arról is be­szélt: a város az áldozatválla­lástól sem riad vissza, ha a vonal fenntartása ezen múlik. héz közlekedni, mert a vona­tok és a buszok menetrendje nincs megfelelőképpen egyez­tetve. Az az oka ennek, hogy a MÁV és a Volán is egyedül magának akarja az utasokat. A buszok állapota olyan rossz, hogy állandóan attól félünk: nekünk kell betolnunk. A fa­lunkban már repedeznek a házak falai, mert csak úgy dü­börögnek a kamionok. Mi lesz velünk, ha az összes teherfor­galmat az utakra akarják te­relni? Győzzük beszívni amúgy is a benzingőzt. szabb távon a társadalmi fej­lődést akadályozhatja. Máyer József annál inkább sem érti a hálózat-leépítő javaslatot, mert szerinte a vasútnál ez évben „váltóévről” lehet be­szélni. A teher- és személy- forgalom bizonyos vonalakon egyértelműen felfelé ível. — Ráadásul az első lépcső­ben a Kaposvári-Siófok vonal is megszűnne, amelynek Tab és Siófok közötti szakaszán ez év elejétől ingajáratot kel­lett indítani a diákok utazási igénye miatt, erre valaki kita­lálja, nem kell ez a vonal — mondta az állomásfőnök. A pécsi igazgatóság sze­mélyfuvarozási osztályán affe- lől érdeklődtünk: mekkora utasforgalom-növekedést eredményezett az említett in­gajárat elindítása. Simon György osztályvezető el­mondta, az év eleje óta közel 10 ezerrel több jegyet váltot­tak Tab és Siófok között, ami komoly bevételt eredménye­zett. Gazdasági gondok Atádon Somogyszobról naponta kö­zel százan vonattal jutnak el nagyatádi munkahelyeikre. Több mint 50-en vannak a há­rom műszakba járók. Jelentős az átutazó forgalom, és a kór­házi látogatásokra ideérkezők száma is. A piaci napokon és a hétvégeken megtöbbszöröző­dik a forgalom, a diákok is vas­úti bérletet váltanak a busz he­lyett. Korábban megszüntetett járatok miatt a somogyszobi műszakbajárók 50 aláírással azok visszaállítását kérték a pécsi üzletigazgatóságtól. Varga Vince polgármester: Eddig is hátrány érte azokat a kistelepüléseket, melyek mel­lett a vasútvonalakat megszün­tették. Nagyatádon is komoly gondot okozna a vasút hiánya. A helyi vállalkozók a személy- szállítást még csak megolda­nák, de az iparvágányokra épí­tett gazdasági terveinkről le kellene mondani. Az önkor­mányzatokat nem keresték meg, legjobb esetben kapunk a döntésről egy levelet. „Elvész a vidék esélye” Mire több lenne az utas ... Több a megtakarítás, de a kiadás is Nő az eladósodás Az év első nyolc hónapjá­ban a lakossági megtakarítá­sok jelentősen nőttek, ám ez nem volt elegendő az állam- háztartás és a vállalkozói szektor nettó forrásigényének kielégítéséhez. így tovább folytatódott az ország külföldi eladósodása. A bruttó adósságállomány július végén elérte a 26,3 mil­liárd dollárt, a nettó adóssá­gállomány pedig 17,9 milliárd dollárt tett ki. Az MNB tájé­koztatása szerint a nettó pénzmegtakarítások az első nyolc hónapban 200,3 milli­árd forinttal növekedtek. Au­gusztus végére a lakosság 1296,3 milliárd forintot tartott bankbetétekben, értékpapí­rokban és készpénzben. A növekedés 24,5 százalékot tett ki. A konvertibilis folyó fizetési mérlegben júliusban tovább nőtt a deficit, s annak össze­sített értéke 2,277 milliárd dol­lárt ért el. Ennek mintegy 85 százaléka az árudeviza-for­galomban keletkezett. A hi­ány túlnyomó részét a bank- rendszer finanszírozta. A Magyar Nemzeti Bank nettó eladósodása a külföld­del szemben hét hónap alatt 800 millió dollárral növeke­dett. A bankrendszeren ke­resztül több mint 600 millió dollár érkezett az országba. A vállalkozói szektor külső for­rásbevonása elérte a 400 mil­lió dollárt. Az ország bruttó és nettó eladósodása dollárban szá­molva az amerikai valuta árfo­lyamának gyengülése követ­keztében is növekedett. A dol­lár gyengülésével magyaráz­ható a bruttó adósság több mint 1,7, a nettó adósság 1,2 milliárdos növekedése. Az ország nettó adóssága a tényleges gazdasági tranzak­ciók miatt körülbelül 1,6 milli­árd dollárral növekedett. Mammutkombinát 26 milliárdért Elkészültek a tervdokumen­tációk és folyamatban vannak a szükséges hatósági engedé­lyezési eljárások Zala megye történetének eddigi legna­gyobb agráripari beruházásá­hoz. A nagykanizsai székhe­lyű Agro Olajipari Rt. a város­tól északnyugatra, 45 hektá­ros területen növényolaj- és gabonafeldolgozó, valamint takarmánygyártó kombinátot építtet, csaknem 26 milliárd forint befektetéssel. Amint azt a magyar-német-osztrák- svájci társaság, s egyben a 40 százalékos tulajdonrészt bir­tokló Alkotmány Mezőgazda- sági Szövetkezet elnöke, Mii­lei József elmondta: legké­sőbb tavasz elején szeretnék elkezdeni a mezőgazdasági ipartelep építését. A szüksé­ges pénzt zömében a három nyugati partner, illetve világ­banki hitel fedezi. A csúcs- technológiát képviselő malom, növényolajgyár és az ezek melléktermékeit hasznosító takarmányfeldolgozó a Du­nántúl egészéről kívánja be­gyűjteni az alapanyagot. 31 pontos ingyenes téli átvizsgálás -az Ön Ford személygépkocsija részére * A Ford elkötelezte magát arra, hogy mindent megtesz a Ford tulajdonosok tökéletes meg­elégedettsége érdekében, így hivatalos márkakereskedőivel együttműködve folyamatosan gondot fordít az Ön gépkocsijának állapotára. A Ford tulajdonosok, mint egy családban, bármikor számíthatnak segítségre, amikor szükségük van rá. Például most, a hideg téli na­pok előtt. Függetlenül attól, hogy hol vásárolta, ha az Ön Ford autója 10 éves, vagy annál fiatalabb, keresse fel az Ön hivatalos Ford márkakereskedőjét egy ingyenes téli átvizsgá­lásra. Az ingyenes szemrevételezéses vizsgálat során ellenőrizzük: • a gumikat • a fékrendszert • a folyadék és olaj szivárgást • a kipufogó rendszert • a lámpákat • az ablaktörlő lapátokat • az ékszíjat, a hűtőcsöveket, és a kormányelemeket. Az átvizsgálás eredményeiről egy jelentést nyújtunk át Önnek, melyben jelezzük, hogy mire kell különös figyelmet fordítania. Ha szeretné igénybe venni az in­gyenes átvizsgálást, időpont egyeztetés céljából hívja a legköze­lebbi hivatalos Ford márkakereskedőt. Ne késlekedjen, ajánla­tunk csak novemberben érvényes ! Bennünket On vezet. * Ingyenes ajánlatunk csak az átvizsgálást tartalmazza, az esetleges hibák kijavítását nem. A jövőben bekövetkező meghibásodásokért nem vállalunk felelősséget. KINGa Ford 7400 Kaposvár, Gyár u. 2. Tel.: 82/420-400, 60/315-907 Fax: 82/420-400 Klenovics Kft. Marcali, Rákóczi út 13. Tel.:85/312-027, 85/314-673 Fax: 85/314-673 Magyar Autóklub 7400 Kaposvár, Dombóvári u.6. Tel.: 82/320-948 Fax: 82/320-948 Autoprofil Kft. 8600 Siófok, Vak Bottyán u. 27. Tel.:84/315-827 Fax: 84/313-480 t t

Next

/
Thumbnails
Contents