Somogyi Hírlap, 1994. október (5. évfolyam, 231-256. szám)

1994-10-24 / 250. szám

16 SOMOGYI HÍRLAP — KRÓNIKA 1994. október 24., hétfő Országos elöntő — elsőként Kaposváron Jelesre vizsgáztak a megye nyugdíjasai A világot jelentő deszkákon Egyetlen versenyző kivéte­lével valamennyi egyéni és csoportos nevező ott volt szombaton délelőtt Kaposvá­ron a Somogy Megyei Műve­lődési Központban, ahol He­gedűs Tibor igazgató köszön­tötte az „őszikék” I. országos nyugdíjas Ki mit tud? döntőjé­nek a résztvevőit, a zsűrit és a termet zsúfolásig megtöltő kö­zönséget. Békéscsabától So- mogytarnócáig, Törökszent- miklóstól Csurgóig két kategó­riában összesen mintegy hat- százan mérték össze tudásu­kat vers- és prózamondásban, illetve egyéb műfajokban egyéni és csoportos előadó­ként. Sokan már éjfél után útra keltek, hogy idejében ott le­gyenek az SMK, a Nyugdíja­sok Országos Kamarája, va­lamint a Nyugdíjasok Egyesü­leteinek Országos és Somogy Megyei Szövetsége közös rendezvényén. Színes volt a program: nép­viseletbe öltözött táncosok, ci- terások, énekesek váltották egymást a pódiumon, tapsra taps következett. Mintha nem is műkedvelő hatvanasok, hetvenesek birtokolták volna erre a rövid időre a „világot je­lentő deszkákat”. Fotó: Török Anett A délutáni eredményhirde­tésnél kiderült: szép sikert ér­tek el a somogyiak. Krizsán Sándor, a Nyugdíjasok Or­szágos Kamarája kulturális bi­zottságának elnöke zárszavá­ban utalt az ilyen és a hasonló találkozók fontosságára. A zsűri által legjobbnak ítélt pro­dukciók közül megyénkből ní­vódíjat kapott a barcs-somogy- tarnócai asszonykórus, a bu- zsáki hagyományőrző népi együttes, a csurgói Őszirózsa nyugdíjasklub, saját versének előadásáért a fonyódi Bändel Lajos, s ezt a díjat adomá­nyozták a balatonkeresztúri népdalkörnek is. Somogy Me­gye Közgyűlésének különdíjá- val a táskái asszonykórust és Virgoncz Lajosné barcsi versmondót, Kaposvár város különdíjával Vandel Lajos fo­nyódi versmondót, a Somogy Megyei Művelődési Központ különdíjával a buzsáki hagyományőrző népi együttest, a Megyei és Városi Könyvtár egyik különdíjával pedig a vetélkedő legidősebb résztvevőjét, a 85 éves bala- tonlellei, Márkus Józsefnél \u- talmazták. Az eredményhirde­tést a díjazottak gálaműsora követte. Hernesz Ferenc Ökumenikus egyházi naptár Hétfő. Köznap. Napi igék: Kát.: Ef 4,32-5,8. Lk 13,10— 17. Ref.: Hős 1. Zsid 10,32- 39. Ev.: Mt 15,1-11.18,20. Jel 3,7-13. Őrt.: Ef 4,25-32. Lk 3,19-22. Salamon. Bibliai név, jel.: békés. Védőszent: Salamon, I. Endre magyar király fia, aki élete végét (11. század vége) remeteként töltötte. A kát. liturgikus naptárban Cla­ret Szent Antal püspök (+1870), aki Mária tisztele­tére szereztesrendet alapí­tott. Később a kubai Santiá- góban missziós püspök lett. Az őrt. és a gör. kát. naptár­ban Szent Aretász nagyvér­tanú és társai. Az ENSZ rendszerében az ENSZ Napja. Lottó A 42. heti, nyerőszámok: 43, 61, 77,82, 88 A jokerszám: 777028 5 találatos szelvény nem volt; 4 találatosra egyenként 1.306.161 ;a 3 találatosokra 10.256; a 2 találatosokra há­romszáznegyven forintot fi­zetnek. A következő hétre átvitt 5 találatos nyereményösszeg: 136.466.817 forint. A kisorsolt Joker-szám alapján telitalálatos sorsjegy 1 darab volt, a nettó nyere­mény összege 2.067.289 fo­rint. Lottó A 42. heti nyerőszámok: 4, 7, 20, 23, 26, 27 A pótszám: 12. 6 és 5 plusz 1 találatos nem volt, az 5 találatosokra egyenként 60.711 ; a 4 talála­tosokra 1.778; a 3 találato­sokra 150 forintot fizetnek. A következő hétre átvitt nyereményösszeg: 56.683. 658 forint, az 5 plusz 1 talála­tos nyereményösszeg: 2.590.325 forint. Ausztria Lottó Az Ausztria lottó 42. heti nyerőszámai a következők: 10,21,29,39,43,45 A pótszám 30 A jokerszám: 208635 OKTÓBER Hétfő Salamon A nap 6.15 órakor kél, és 16.41 órakor nyugszik; a hold 19.53 órakor kél, és 10.40 órakor nyugszik. Eső' záporesó' várható Egyre többfelé várható eső, záporeső. Az élénk dél­keleti szél mérséklődik. Az éjszakai hőmérséklet 6-11 fok, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8-15 fok között alakul. Tűz és víz a Kapos étteremben Sanzon, és kiállítás szarvasbőgéssel Azért kedves nekem ez a kiállítás, mert a két alapelem, a tűz és víz a főszereplője a képeknek. Legszívesebben a hálószobám falán látnám a művésznő alkotásait — mondta megnyitójában dr. Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke szombaton este Kaposváron a Kapos ét­teremben, ahol Bene Csilla műveiből nyílt kiállítás. A budapesti közgazdász au­todidakta módon alakította sa­játos stílusát, s hat éve mutat­kozik be kiállításokon. Dekora­tív képeiről sokféleképpen vé­lekedtek a megnyitón, dr. Gyenesei István ugyanis né­hány vendéget szólított a mik­rofonhoz. Volt, aki a technikai bravúrt emelte ki, volt, aki a képek helyett a művésznőt di­csérte. A kiállításmegnyitót borkós­toló követte, amelyen nyolc­féle nedűt ízlelt meg a publi­kum. A Kapos étterem két menüt kínált: mennyei puly­kamellet gyümölcskertben és szarvasbőgést áfonyával. A Korona Rt nem titkolt célja ugyanis az, hogy a művészet és az üzlet — ha nem is, test­vérmúzsaként, de — találkoz­hat. A szombati est is ezt bizo­nyította, hiszen minden asztal foglalt volt az étteremben. A vendégek várják a folytatást, s mint többen megjegyezték: az efféle rendezvények hiányoz­nak a városból. Mint ahogy a sanzon is, életünkből. — Ugye, nem baj, ha ma csak a szerelemről énekelek? — kérdezte a publikumtól Gyurkovics Zsuzsa, aki Dobsa Sándornak, a Stúdió 11 zene­kar vezetőjének kíséretével híres sanzonokat énekelt. Előadásukban régi, kedves melódiák csendültek fel néme­tül, franciául és magyarul. Egy elfelejtett, lejáratott műfajnak a rangját próbálta visszaadni a két művész. Lőrincz Sándor Vezet a gyorshajtás, dobogós az ittasság 404 szabálysértőre szabtak ki bírságot (Folytatás az 1. oldalról) Az adatokból kiderül: a ve­zetőkkel megfújatott szondák tizenöt esetben színeződtek el, ezen belül ittas vezetés mi­att tizenkét személy ellen tet­tek szabálysértési feljelentést, három vezetőt pedig vérvé­telre állítottak elő a rendőrök. Vezetői engedélyt tizenegy esetben vettek el a helyszí­nen, ebből hetet ittasság, né­gyet érvénytelenség miatt. A tizenhárom elvett hatósági engedély és jelzés közül hét érvénytelen volt, négy eset­ben a műszaki állapot nem felelt meg az előírásoknak, két járművet nem íratott át tulaj­donosa. Jelentős sebességtúllépés, lakott területen több mint het­venöt kilométeres óránkénti sebességgel való közlekedés miatt ötvenkilenc vezetőt je­lentettek föl. tizenkettő eset­ben engedély nélküli vezetés, kilenc alkalommal a jármű műszaki állapota, nyolc eset­ben az előzési szabályok megszegése miatt kellett felje­lentést tenniük a rendőröknek. Ezenkívül nyolcvankettő felje­lentés történt egyéb szabály- sértés miatt. A hétvégi rendőrségi akció idején három súlyos sérülés­sel járó közlekedési baleset történt. B. T. Tarka sorok Barátság — Van barátod az iskolá­ban? — Nincs egy se. — Hát az hogy lehet? — Azok, akik erősebbek nálam, engem vernek meg és én ki nem állhatom őket. A gyengébbeket én verem meg, ők meg engem nem szeretnek... Szakértelem — Én a legkisebb srácról is azonnal megmondom, hogy milyen posztra alkal­mas — büszkélkedik a lab­darúgóedző. — Ez óriási. És hogyan? — Azt mondom neki, fus­son végig a főutcán. Ha ki­kerüli a lámpaoszlopokat, akkor csatár lesz belőle. Ha nekiszalad, akkor védő. Statiszták Két producer beszélget Hollywoodban. — Minden idők legna­gyobb csatajelenetét terve­zem — mondja az egyik. — Képzeld el az összecsa­pást! Jobbról is huszonöte­zer, balról is huszonötezer statiszta, süvöltenek a go­lyók, eszeveszetten lőnek egymásra... — Fantasztikus. De ho­gyan tudsz ennyi embert ki­fizetni? — Hiszen ez kész tönkremenés! — Á, dehogy. — Ez a legkönnyebb az egészben... Éles töltényt kapnak... Szép jövő — Anyu, ha felnövök és férjhez emgyek, olyan lesz a férjem, mint a papa? — Igen, kislányom. — Es ha nem megyek férjhez, olyan leszek, mint Elvira néni? — Igen, kislányom. — Na, szép kilátásaim vannak. Szégyenlős lányok A gépírónők elhatároz­zák, hogy ha a főnök megint disznó viccet kezd mesélni, mindnyájan felállnak és ki­mennek az irodából. Hamarosan belép a fő­nök, és így szól: — Hallottátok, hogy befu­tott a hajó a kikötőbe har­minc szexre éhez matróz­zal?... No de, lányok, nem kell rohanni, a hajó állítólag több hétig itt marad! Osztályharc Mi volt az abszolút osz­tályharc? — Amikor a pártház macskája kergette a temp­lom egerét... F orgalomkorlátozás Forgalomkorlátozás és út­szűkület lassítja a forgalmat a 7-es főközlekedési úton Za- márdinál, a jobb szélső sávot lezárták. A balatonlellei cso­mópontnál burkolat felújítást végeznek. A 6-os főközleke­dési úton útsüllyedés miatt lassul a forgalom. A 61-es fő­úton befejező munkák folynak. A 66-os pécs-kaposvári fő­úton Szentbalázson gázveze­— Műszaki fordítás! Poliglott Fordítóiroda. Kaposvár telVfax: 82/422-834. (58538) — Műholdvevő 100 pr. 16900 Ft, 32 pr. 14900 Ft. 1000 Ft ked­vezmény. Tel.: 84/320-205.(59749) — Műkoszorúk 90 Ft-tól, férfi-női alsók, gyerek-férfi puló­ver, ing, ágynemű, játék kapható a Novokernél. Kaposvár, Ezredév u. 16. (60969) téket építenek, a 67-es ka- posvár-szigetvári főúton Ka­posváron, útkorszerűsítési munkát, Látrány-Balatonlelle között záróréteg készítését végzik. A 68-as barcs-bala- tonszentgyörgyi úton Nagy­atádon gázvezeték, Marcali­ban csatorna építés folyik. A 70-es budapest-zamárdi főút egy szakaszán burkolatszéle­sítés miatt lassul a forgalom. — Böngészde! Női köpeny (kék) 380 Ft, sampon Kókusz, Tabak 155 Ft/I. Börzebolt, Ka­posvár, Szondi u. 20. (60938) — Akció a Somogy Áruház méteráru osztályán! 200 cm széles műanyag padló maradé­kok, valamint padlószőnyegek negyven százalék engedmény­nyel, amíg a készlet tart! (60821) Csicsói búcsú Ünnepi ezüstmisén áldotta meg tegnap Somogycsicsóban Maries József berzencei plé­bános a fölújított Szent Vendel templomot és az Egyed Tibor építész tervei alapján elkészült sekrestyét. A költségeket se­gélyből, helyi és megyei ön- kormányzati támogatásból és adakozásából fedezték. Marcali Város Önkormányzata és a K & L Ingatlanberuházó Kft értesíti az érdeklődőket, hogy az Orgona u. 1-3. (volt legénységi épület) alatti lakásokra túljelentkezés volt ezért 1994. október 26-án, szerdán 17 órakor a Polgármesteri Hivatal Nagytermében nyilvános licit lesz A liciten azok vehetnek részt, akik érdekeltek a lakások megvételében. A licit szabályait a helyszínen ismertetjük. A licit alkalmával készpénzfizetésre nem kerül sor. Mindenkit szeretettel várunk! _____________________________________________________________________________________(61142) SOMOGYI HÍRLAP Az Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE • Főszerkesztő-helyettes: BÍRÓ FERENC Vezetőszerkesztő: KURUCZ FERENC Tervezőszerkesztő: CHRIST LÁSZLÓ, KATONA A. CSONGOR, NAGY MIKLÓS Rovatvezető: JUTÁSI RÓBERT (sport), LANG RÓBERT (fotó) LENGYEL JÁNOS (belpolitika), DR. TRÖSZT TIBOR (kultúra), VARGA OTTÓ (gazdaságpolitika) Kiadja az AS-M Kft. Somogy Megyei Irodája Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 311-644 Telex: 13-360, Fax: 312-315. Postacímünk: 7401 Kaposvár Pf. 31. Hirdetés és reklám: KILVINGER OTTÓ. Telefon és fax: (82) 311-506 Siófoki iroda (szerkesztőség és hirdetésfelvétel): Siótok Szabadság tér 9. Telefon: (84) 311-668, Telefax: (84) 310-861 Készült a szerkesztőség számítógépes szövegszerkesztő-rendszerén. Nyomtatta a Déli Nyomda Kft, Pécs, Engel János u. 8. Felelős vezető: GERHARD MEYER Terjeszti az AS-M Kft Somogy Megyei Irodája. A terjesztésért felelős: FALUDY MIKLÓS Telefon (terjesztési ügyekben): 82/423-213 Előfizethető a kiadó igazolványával rendelkező kézbesítőknél, az OTP Rt Somogy megyei fiókja­inál, a balatonföldvári, a barcsi, a csurgói, az igali, a nagyatádi és a nagybajomi takarékszövet­kezetnél a Postabank Rt siófoki fiókjánál, a kiadó székhelyén, belföldi postautalványon (az utalvány hátoldalára írják rá: előfizetés), valamint számla alapján átutalással azOKHB 390-11581-7014 számú pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj egy hónapra 437 forint, negyedévre 1254 forint. ISSN 0865-9125 ______________Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.______________ /----------------------------------------------\ Mindenszentekre bő' választékkal kínálunk krizantémokat, vágott virágokat, sírcsokrot, koszorút Megrendelhető virágboltunkban Kaposvár, Kanizsai u. 99. Tel.: 82/310-420. ____________________________________(61108)^

Next

/
Thumbnails
Contents