Somogyi Hírlap, 1994. október (5. évfolyam, 231-256. szám)
1994-10-22 / 249. szám
1994. október 22., szombat SOMOGYI HÍRLAP — SPORT 7 Somogy rendezi az első sportfórumot Hétvége a sportcsarnokban Hétfőn és kedden rendezik meg Balatonszéplakon, a Hotel Ezüstpart kongresszusi termében a mintegy 300 tagot tömörítő Magyar Sportújságírók szövetsége idei országos tanácskozását. A hagyományos rendezvény harmadik napján — szerdán — kerül sor az I. Magyar Sportfórumra. A kezdeményező a Magyar Sportújságírók Szövetsége. A magyar sport jelenlegi gondokkal teli életében szükség van arra, hogy a sportban, a sportért dolgozók — vezetők, szövetségek, egyesületek elnökei, megyei és városi sportigazgatók, szponzorok — együtt beszéljék át a tennivalókat és választ kapjanak kérdéseikre a legilletékesebbekről. A beérkezett temérdek kérdésre az OTSH, a MOB, a Magyar Sportszövetségek és a Sportegyesületek Szövetsége legilletékesebb vezetői — Gallov Rezső, dr. Aján Tamás, dr. Gellai Imre, Kiss Imre — válaszolnak, a szponzorok nevében pedig Kelemen Imre, a több szinten jelentkező Kor- dax Rt elnök-vezérigazgatója beszél. A hivatalos jelentkezési határidőig 24 szövetség, 25 megyei-városi sportigazgatóság, 30 sportegyesület és 54 szerkesztőség jelezte részvételét. Bizonyára még sokan érkeznek bejelentés nélkül. A sportújságírók tanácskozása első napján, hétfőn este — meghívott ismert sportemberek társaságában somogy megyeiek aktív közreműködésével baráti vacsora és beszélgetés lesz a széplaki Kocsi csárdában. Ezen a hét végén nem unatkozhatnak a megyeszékhelyen a sportbarátok. A városi sportcsarnokban nagyüzem lesz, ráadásul mindegyik izgalmasnak ígérkezik. A sort szombaton a Kaposvári KC csapata nyitja, amelyik a csoport egyik legkiegyensúlyozottabb együttesét, a Szombathelyi Falco SE-t fogadja 16 órakor (előtte két órával ifjúsági meccs). A Stickel Péter, Dér Tamás edződuó által irányított kaposvári gárda jól kezdte a bajnoki szezont: az első öt mérkőzését zsinórban nyerte. Aztán két „bukta” következett Csepelen, majd utána Pakson. Úgy tűnik, hogy sikerült rendezni a sorokat; legalábbis a legutóbbi Nagykőrösön aratott biztos győzelem ezt támasztja alá. A kaposvári együttestől most is csak egyedül a győzelem az elfogadható eredmény, annak ellenére is, hogy a Falco eddigi eredményei tiszteletet parancsolnak (öt győzelem mellett mindössze két vereség). Várhatóan szépszámú közönség előtt lépnek pályára a játékosok Majorés Szláviksípjelére, ugyanis a találkozó után hosszú szünet következik: legközelebb csak egy hónap múlva láthatjuk újra hazai pályán a KKC csapatát. A kosarasok után a röplab- dások veszik át a főszerepet: a Kaposvári Balatel RC rangos ellenfelet, az Interliga jelenlegi listavezetőjét, az osztrák Donaukraft Wien csapatát fogadja. A Horváth, Semler játékvezetői kettős „dirigálása” mellett 18 órakor kezdődő esti mérkőzésen igencsak nehéz dolga lesz a Balatel RC játékosainak. Az egymást követő két találkozóra közös, megemelt —. de nem dupla — áru belépőt szednek. Vasárnap aztán folytatódik a nagyüzem a sportcsarnokban: délelőtt 11 órakor ismét a Balatel RC lép színre, amely ezúttal a másik osztrák csapatot, az ASV Salzburgot fogadja (játékvezető Hurák és Szalay). A két osztrák élcsapat közül ez utóbbi tűnik könnyebben sebezhetőnek. Demeter György vezetőedző szavaival élve őket mindenképpen le kell győzni. Milyen szép lenne, ha előtte a Dona- ukraft játékosai is fejet hajtanának a kaposváriak előtt... A sort délután három órakor a Balatel RC második csapata zárja, amelynek az ellenfele ezúttal a Veszprémi RC lesz (előtte szombaton Dunaújvárosban vendégeskednek). Je- zeriék nagyon rosszul kezdték a bajnokságot: az első három mérkőzésükön vereséget szenvedtek, a múlt hét végi Magyar Ifjúsági Válogatott ellen aratott magabiztos idegenbeli győzelem viszont bizakodásra ad okot. (Fenyő) FC Porto-Ferenc város 6-0 (3-0) Megyei I. osztályú sakk-csapatbajnokság A Nagybajom okozta a nagy meglepetést A 2. forduló eredményei: Nagyatádi Mú'v. Ház II.Fonyódi Petőfi SE 7-3 Az első három táblán: Cserti-llosvay 1-0, Fekete- Dégi 0-1, Gál-Barti 1-0. Rangadót nyert a nagyatádi második csapat. A nagy küzdelmet bizonyítja, hogy egyetlen döntetlen sem született, s a tíz partiból nyolcszor a sötét bábukat vezető sakkozó került ki győztesen. Kaposvári Móricz Zs. Mú'v. Ház ll.-AC Nagybajom 3,5-6,5 Az első három táblán: Bárány-Pintér 1-0, Szabó T- Papp 0-1, Horváth F.-Bek- balla 1-0. A forduló nagy meglepetése; a vendég nagybajomiak győzni tudtak Kaposváron a bajnokesélyes ellen. Baiatonberényi SE-Marcali VSE 3-7 Az első három táblán: Ki- rály-Horváth 0,5-0,5, Pál- Rázsits G. 0,5-0,5, Nagy-Nádor 0-1. Az újonc Balatonberény két játékosa is győzni tudott első alkalommal a bajnokság történetében. A harmadik fordulóban a Marcali VSE a Nagyatádi Művelődési Ház II. együttesét, az AC Nagybajom a Baiatonberényi SE-t, a Fonyódi Petőfi SE pedig a Kaposvári Móricz Zsigmond Művelődési Ház II. csapatát fogadja. Mindhárom találkozó vasárnap 9 órakor kezdődik. A bajnokság állása (két forduló után): 1. Nagyatádi Művelődési Ház II. 15,5 pont, 2. Kaposvári Móricz Zsigmond Művelődési Ház II. 11 pont, 3. AC Nagybajom 10 pont, 4. Fonyódi Petőfi SE 9,5 pont, 5. Marcali VSE 9,5 pont, 6. Balatonberény 4,5 pont. Porto, 25 000 néző. V.: Sandra (belga). Gólszerzők: Jorge Costa (a 17. percben), Rui Barros (a 19. percben), Drulovic 2 (a 40. Tabi körzet, I. osztály. A tizedik forduló eredményei: Kapoly-Szólád 0-2, Ga- más-Somogybabod 8-1, So- mogymeggyes-Kötcse 2-1, Látrány-Balatonőszöd 1-3, Kisbárapáti-Nagyberény 3-3, Karád-Kánya 5-0, Balaton- szemes-Ságvár junior 2-4, Kereki-Bábonymegyer 3-1. Az élcsoport állása: 1. Ga- más 26 pont, 2. Karád 24 pont, 3. Balatonőszöd 23 pont. Tabi körzet, II. osztály. A hetedik forduló eredményei: Visz-Ádánd 2-0, Ság- vár-Nyim 11-1. és az 58. percben), Domingos (a 85. percben), Aloisio (a 87. percben). Súlyos vereséget szenvedett csütörtökön éjszaka PorBarcsi körzet. A tizedik forduló eredményei: Lábod-Beleg 4-1, Iharos- Ötvöskónyi 3-6, Porrog-Bol- hás 1-2, Kálmáncsa-Segesd 1-5, Darány-Bakháza 0-0, Potony-Szabás 1-0, Gyékényesünké 0-1, Kutas-Dráva- tamási 13-0. Az élcsoport állása: 1. In ke 26 pont, 2. Lábod 25 pont, 3. Gyékényes 24 pont. A barcsi körzet fegyelmi bizottsága két ügyben is döntött a napokban. Az október 9-ei, tóban a több kulcsjátékosát nélkülöző Ferencváros. A budapesti KEK-visszavágó e mérkőzés után már csak formalitás... 9. fordulóban félbeszakadt Beleg-Kutas mérkőzés pályán elért eredményét (2-4) törölték, s a mérkőzés három bajnoki pontját 3-0-ás gólkülönbséggel a vétlen Kutas javára ítélték. A vendégek hibájából elmaradt Bolhás-Dráva- tamási mérkőzés bajnoki pontjait — ugyancsak 3-0-ás gólkülönbséggel — a Bolhás kapta. A szeptember 25-én játszott Porrog-Gyékényes mérkőzést megóvták a porro- giak, a fegyelmi bizottság azonban — megfelelő bizonyítékok hiányában — ezt elutasította. Körzeti labdarúgó-bajnokság Nyolcat vágott a Gamás 6CTO A Somogy Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Társulat rendezésében a Kapos Hotel éttermében 1994. október 28-án, pénteken, 19 órakor megnyitásra kerülő Jótékonysági bálra, amelynek bevétele a Kaposi Mór Megyei Kórház gyermekosztályát a koraszülött és beteg gyermekek műszerellátásában támogatja A részvételi díj adománnyal együtt: 1800 Ft/fő A bál fái védnökei : Göncz Árpádné és dr. Lamperth Mónika országgyűlési képviselő Védnökök: Fábri Béláné igazgató Budapest Bank Rt Kaposvári Fiók Dr. Gyenesei István elnök Somogy Megyei Közgyűlés Dr. Gyócsi János ig. főorvos Kaposi Mór Megyei Kórház Horn Péter akadémikus ATE Állattenyésztési Kar Horváth László Árpád igazgató Somogy Megyei TIT Dr. Kercza Imre főszerkesztő SOMOGYI HÍRLAP Dr. Rótt Pál ig. főorvos Somogy Megyei TIT elnöke Szabados Péter polgármester Kaposvár Megyei Jogú Város Dr. Tarrné dr. Törzsök Piroska Megyei Munkaügyi Központ igazgató Varga István főszerkesztő Kapos Televízió Zwack Péter Zwack Unicum Rt A bál programja: 18.00 órától a vendégek érkezése, helyfoglalás 19.00 Megnyitó. A jótékonysági bált megnyitja Göncz Árpádné, a bál fővédnöke 20.00 Vacsora 21.00 Műsor 22.00 Zene, tánc a Holiday együttes közreműködésével Helyigény bejelentés, információ: Somogy Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Society for disseminating Scientific knowledge of Somogy County Gesellschaft zur Verbreitunk Wissenschaftlicher Kenntnisse von Komtat Somogy ____________________H-7400 Kaposvár, Dózsa György u. 18.____________________ _____________________________________________________________________________ I-----------------------------------------------------------------------------I. lábtenisz-világbajnokság, Kassa Farkas aranyra pályázik Október 27-e és 30-a között Kassán rendezik meg első' alkalommal a lábte- nisz-világbajnokságot. Az előzetes hírek szerint a sporttörténelmi VB-n négy kontinens — Európa, Afrika, Amerika és Ausztrália — 20 országának a labdazsonglő- rei csapnak majd össze a szlovák nagyvárosban. A világbajnokságra készülő hatfős magyar válogatottban egyetlen lábteniszező, a kaposvári Pannon Agrártudományi Egyetem- kiválósága, Farkas János képviseli a vidéket, aki az egyesben érdekelt. Párosban a Dárdai Ervin, Márkus László kettős, hármasban pedig a Tatár Péter, Vadász Tamás, Zoufal Nándor „triumvirátus” képviseli a magyar színeket. A szakemberek a legtöbb esélyt egyértelműen Farkas Jánosnak adják, aki a VB-t megelőző két Európa-bajnokságon verhetetlennek bizonyult. — Tisztában vagyok vele, hogy nagyon nagy a felelősség a vállamon, hiszen mindenki aranyérmet vár tőlem — mondta Farkas János. — Ezért edzek keményen minden nap délelőtt és délután is öt-hat órát. Számomra csak egyetlen eredmény elfogadható: a világbajnoki cím. — Ezek szerint ha netán csak a dobogó második vagy harmadik fokára állhatna fel, csalódott lenne? — Igen. Hiszen eddig már mindent elértem, amit csak lehetett: jó pár alkalommal begyűjtöttem az OB-aranyat, Szuper Liga és Világ Kupa-győztesnek vallhatom magam, s kétszer nyertem már Európa-bajnokságot is. Már csak egyedül a világbajnoki serleg hiányzik a vitrinemből. — A magyar válogatott többi tagja közös edzőtáborban gyakorol a VB-re; Ön ugyanakkor Kaposváron készül a nagy megmérettetésre. — így láttam jobbnak. Itt vannak a társaim; úgy érzem, az ő segítségükkel sokkal jobban fel tudok készülni. A többiek egyébként a brazilokkal és az ausztrálokkal együtt edzenek közösen Szolnokon, s most a hét végén meg is mérkőznek egymással. — Hogy sikerült a felkészülése? — Lekopogom: jól. Remek formában érzem magam. Az idén még senki nem tudott legyőzni, s nagyon bízom benne, hogy ugyanezt a világ- bajnokság után is elmondhatom majd. — Mit lehet tudni a VB lebonyolításáról? — Én a jövő héten szerdán kelek útra, s csütörtökön lesz az első versenynap. A rendezők négy ötös csoportot alakítottak ki úgy, hogy a négy legjobbat kiemelték, s hozzájuk sorsolták a többieket. A csoportokból a legjobb kettő egyenesen továbbjut, míg a többiek vigaszágon próbálkozhatnak. Egy biztos: a négy nap alatt legalább tucatnyi mérkőzés vár ránk. — Az ellenfelek egy része nem ismeretlen, hiszen a különböző nemzetközi tornákon többször találkozott már velük. — Ez csak az európaiakra igaz. Az afrikaiak, az ausztrálok és az amerikaiak viszont „fekete lovak” a számomra. Semmit nem tudok róluk, a világbajnokságon találkozunk majd egymással először. Ebben az évben a kajakkirály, Borhi Zsombor — nem egészen egy hónappal ezelőtt — már szerzett egy világbajnoki aranyérmet Somogynak. Vajon Farkas Jánost is meg- koronázzák-e Kassán...? Fenyő Gábor Felvétel RSG-re A Kapos RSG Klub képzést indít ritmikus sportgimnasztikában 5-6 éves óvodások és 7-9 év közötti általános iskolások részére. Várják azokat a vékony testalkatú, hajlékony lányokat, akik kedvet éreznek a sportághoz. Az iskolásokkal Boldizsár Natália, az óvodásokkal pedig Szalay Andrea sokszoros magyar bajnok foglalkozik majd. Jelentkezni az Arany úti RSG-csarnokban lehet 16 és 17 óra között. Magyar-osztrák kézilabda VB Az alsó-ausztriai tartományi kormányzat legutóbbi ülésén elfogadta egy új sportcsarnok építési tervét; ez a létesítmény az 1995-ös női kézilabda világ- bajnokság — Magyarország és Ausztria közös rendezésében zajlik majd — egyik helyszíne lenne. A sportpalota a korábbi tervekkel ellentétben nem St. Pöltenben, hanem Bécsújhelyen épülne. A tartományi kormányzat egyik vezetője elmondta: több bírálat is elhangzott St. Pölten kijelölése után. Ráadásul a szövetség is inkább Bécsújhelyet javasolta a 6000 néző befogadására alkalmas sportcsarnok helyszínéül. A „Császár” és Trapattoni Franz Beckenbauer — aki a Bayern München elnöki székéért egyedül verseng — kiállt Giovanni Trapattoni mellett. A „Császár” szerint a bajor fut- ballklub olasz mesterének idő kell ahhoz, hogy igazán megszokja új munkakörét. — Az én „álomedzőm” Trapattoni — nyilatkozta Beckenbauer. — Hadd nyugtassak meg mindenkit afelől, hogy az is marad. Mindenképpen meg kell tartani őt. Az a fajta mester, akinek egy idénynél több kell a bizonyításra. Stein második Vasárnap ünnepli 40. születésnapját Uli Stein, és a Hamburger SV kapusa ezzel az előkelő második helyre lép elő a „veterán” ranglistán. Nála idősebbként eddig csak Klaus FichteI szerepelt a német labdarúgó Bundesligában. Üli Stein nemcsak a veteránoknál, hanem egy másik ranglistán is második: nevezetesen eddig 474 Bundesliga-találkozón állt a kapuban. Ennél többször a hálóőrök közül csak Dieter Burdenski (478) lépett pályára bajnoki mérkőzésen. Veszprémben a Siófoki Bányász Azt tartja a mondás: a baj nem jár egyedül. Ezt vallják most a Siófoki Bányász labdarúgócsapatánál is. Mint ismeretes, a legutóbbi Baja elleni találkozón Bíró Imrét a játékvezető kiállította. A Bányász kapusát az MLSZ fegyelmi bizottsága három mérkőzéstől eltiltotta, vagyis nem bántak kesztyűs kézzel a portással... Ezen kívül Olajos három sárga lapja miatt nem léphet pályára a szombati, Veszprém elleni „balatoni rangadón”, s a héten több edzést kihagyott Miovecz játéka is kérdéses. Gellei Imre vezetőedző elmondta: Veszprémben is a győzelemre játszanak, mert ott loholnak a ve- télytársak a nyomukban, s ezért nem szabadna botla- niuk. A tervezett kezdő tizenegy: Posza — Bimbó, Keszeg, Barna, Perger, Tóth, Miovecz, Petrók, Dukon, Szabó, Kirch- mayer. Csereként szóba jöhet Köves, Chezan, Földes, Kiss P., valamint egy pénteken délután még nem ismert kapustartalék... (Fónai)