Somogyi Hírlap, 1994. október (5. évfolyam, 231-256. szám)
1994-10-15 / 243. szám
10 SOMOGYI HÍRLAP — SZÍNES HÉTVÉGE 1994. október 15., szombat Szolgálat az életért — a névtelenség védelmében A fehér, a tengerzöld és a kékeslila a kedvence Segélykiáltások - telefonon Amikor a magány szinte elviselhetetlenné válik, amikor az egyedüllét vígasztalhatatlanul gyötrő érzése eluralkodik, értelmetlenné lesz a mo- solytalan élet, van egy utolsó fogódzó: az SOS Élet Telefon- szolgálat. A vonal túlsó végén olyan emberek próbálnak gyógyírt találni a fájdalmas lelki sebekre, akik feladatuknak érzik meghallgatni a sokszor a mindenre elszánt indulatoktól remegő hangú — öngyilkosságra készülő — hívók segélykiáltását. A lassan hároméves kaposvári SOS Élet Telefonszolgálat 29 önkéntes ügyelővel működik. Valamennyien nappali munkájuk után vállalták az éjszakai 12 órás ügyeletet, szabadidejük terhére pedig a kiképzést, illetve a rendszeres szakmai beszélgetéseket. Évente csaknem ezer hívás fut be hozzájuk, a néhány perces beszélgetéstől a több órásig. Este héttől reggel hétig a 317-300-as telefonszám — a posta jóvoltából — ingyen hívható, hiszen a panasznak nem szabhat gátat a pénz. — Telefonszolgálatunk elsődleges célja, hogy a kétség- beesett lelkiállapotban, illetve az öngyilkosság küszöbén álló hívónak lehetőséget biztosítsunk, hogy azonnal kapcsolatot teremthessen egy olyan emberrel, aki őszintén érdeklődik iránta, meghallgatja és megpróbál segíteni — válaszolta kérdésünkre az SOS Élet Telefonszolgálat vezetője. — Bárki felhívhat minket, aki segítséget vár valamilyen problémája megoldásában, vagy „csak” egy kapaszkodóra van szüksége, hogy tudjon változtatni az életén. — Nehéz lehet tanácsot adni egy öngyilkosságra készülőnek... — Nem is tanácsot adunk. Megpróbáljuk együtt megbeszélni a gondjait, hiszen szavai nyomán a kilátástalannak tetsző helyzet megoldásaként többnyire kibontakozik egy, az élet fele vezető út. Az öngyilkosságot tehát nemcsak megakadályozni akarjuk, hanem a bajban lévő emberrel más alternatívát is szeretnénk megismertetni. Tapasztalataink szerint sokszor azért hívnak bennünket, mert vagy nincs senki, akivel megbeszélhetik gondjaikat, vagy pedig a környezetükben senki nem alkalmas erre. A lelki válságot ez a „süketség” még jobban elmélyítheti. Itt viszont talál valakit, aki őszintén kíváncsi a bajára, akivel megoszthatja a magányát. — A személyes kapcsolat nem könnyítené meg a beszélgetést? — A kapcsolatunk ugyan nem személyes, de személytelennek nem mondható, hiszen bár névtelenül, de a legbensőbb titkaikat tárják föl előttünk. A névtelenség védelme megkönnyíti ezeknek az intim problémáknak a megbeszélését. Egyébként az ügyeleteseink is névtelenek, sőt a szolgálatunk helyét sem ismerik. Természetesen a segítséget kérő szavait teljes titoktartás övezi. Ha úgy érezzük, hogy igényli a személyes kapcsolatot, információkkal segítjük, kihez forduljon. Ám ezek az emberek végső elkeseredettségükben hívnak fel minket. Előtte már szinte mindent kipróbáltak, s úgy tűnik: mi vagyunk az utolsó állomás. — Egy tizenkét órás ügyelet alatt súlyos emberi tragédiák bontakoznak ki. Miért vállalják ezt a lelkileg megterhelő feladatot? — Sokszor úgy érzem, hogy ezekkel a beszélgetésekkel bábáskodunk egy újrakezdésnél, bátorságot és erőt adunk az élethez, segítünk az élet értelmének újrafogalmazásában. S mindettől mi is gazdagodunk... Tamási Rita íme, a magyarok listája! Nobel-díj a feleségnek Az idei kémiai Nobel-díjban nemcsak az a szenzáció, hogy egy magyar származású amerikai tudós kapta (hiszen ez tulajdonképpen csak nekünk magyaroknak ad okot büszkeségre), hanem az is, hogy a kémiai Nobel-díjat nagyon régen kapta meg egyedül egyetlen személy. Mint általában a Nobel-díjakat, ezt is megosztva, csoportoknak vagy több kutatónak ítélték oda az utóbbi években, sőt évtizedekben. A kitüntetett, George A. Oláh, nekünk Oláh György — a Los Angeles Times megfogalmazása szerint — „zseniális nagypapa, akinek ősz haja által megkoronázott fejéről sosem kopik le a mosoly”. Az University of Southern California (USC) kémiaprofesszora s az amerikaiak szerint személy szerint neki köszönhető,hogy az egyetemen egy tudományosan rendkívül magasra értékelt kémiai kutatóműhelyt hozott létre. Oláh professzor bejelentette: a kitüntetéssel járó 945 ezer dollárt feleségének adja, hiszen „a mi családunkban ő kezeli a pénzügyeket”. Felesége egyébként ugyancsak kémikus, aki négy évvel ezelőtti nyugdíjba vonulásáig férjével együtt dolgozott. „1955 óta együtt egy laboratóriumban végezzük a munkánkat — és még mindig házasok vagyunk. Ez aztán mindent megmagyarázhat...” Oláh professzornak legalább 100 szabadalma is van, tehát korántsem az elefántcsont toronyban dolgozó tudós típusát személyesíti meg. Neki tulajdonítanak olyan felfedezéseket is, amelyek később a környezetünket kevésbé szennyező ólommentes benzinhez vezettek el. A játékelmélet egyik magyar alapítója, Neumann János lázasan forgatta az ördög bibliáját, Harsányi János közgazdász, az idei Nobel díj egyik nyertese azonban csupán sakkozott, azt is évtizedekkel ezelőtt. Még csak nem is ismeri a póker szabályait, pedig a gazdasági folyamatok elemzését e játék terminológiájára alapozta. A Kaliforniában élő, 74 éves tudós most a matematikafilozófia logikai alapjait kutatja. Maradandót alkotott az etikai problémák matematikai modellezése térületén is. George Oláh és John Harsa- nyi egyaránt megőrizte magyarságát, anyanyelvét és az óhazához fűződő kapcsolatait. Harsányi az elmúlt évtizedekben többször is hazalátogatott, Oláh György pedig a Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja és a Budapesti Műszaki Egyetem díszdoktora. Tervezi, hogy mielőbb, de legkésőbb tavasszal Magyarországra utazik. íme a magyar, illetve magyar származású Nobel-díja- sok teljes listája: 1905: Lénárd Fülöp fizikus, a fénysugárzás vizsgálatáért. 1914: Bárány Róbert orvos, egyensúlyszervi kutatásaiért. 1925: Zsigmondy Richárd kémikus, kolloidoldatok természetének magyarázatáért. 1937: Szent-Györgyi Albert orvos-biokémikus, biológiai égésfolyamatok kutatásaiért. 1943: Hevesy György kémikus, izotópok alkalmazásáért az orvostudományban. 1961: Békésy György fizioló- gus, a fül élettanának kutatásáért. 1963: Wigner Jenő fizikus, az atomhéj rejtelmeinek leírásáért. 1971 : Gábor Dénes fizikus, a holográfia elvének kidolgozásáért. 1986: Polányi Károly János vegyész, a kémiai elemi folyamatok dinamikája terén szerzett ismeretekért. (FEB) Egy élet harcáért Lindgren asszony kitüntetése A Magyarországon is ismert svéd gyermek- könyv-szerző, Astrid Lindgren kapta másokkal együtt az 1994. évi Alternatív Nobel-díjat. Mint a díjat odaítélő „Helyes Életért Alapítvány” közölte Stockholmban: a 87 éves írónő „a gyermekek jogaiért folytatott, egész életre szóló harcáért” részesült az elismerésben, amellyel - a Nobel-díjakkal ellentétben - nem jár pénzjutalom. Lindgrenen kívül Alternatív Nobel-díjat kapott még a nigériai Ken Saro Wiwa, az ogonik túléléséért küzdő mozgalom vezetője, továbbá kitüntettek még egy indiai és egy trinidadi önsegélyző szervezetet - adta hírül a dpa. Az Alternatív Nobel-díjat 1981-ben alapította a németsvéd származású Jakob von Uexküll. Az elismerést az emberiség legsürgetőbb problémáival - így a harmadik világ gondjaival, vagy például a környezetszennyezéssel - foglalkozóknak ítélik oda. Korongon jött ötletek „Megizmosodott” a korong mellett... Fotó: Kovács Tibor Buni Gabriella kaposvári keramikus azt vallja: a kritikák alkotásra serkentik. Azoktól a kézművesektől, akik hozzá közelebb állnak, el is várja, hogy véleményt mondjanak munkáiról: kaspóiról, gyertyatartóiról, vázáiról, reggelizőkészleteiről. Az alacsony műhelyben legalább ötven fok meleg van. A fazekaskorong körül kellemesebb a klíma. Buni Gabriella agyagdarabot szakít, s feldobja a korongra. Kapcsol; indít, és a formátlan anyag mutatós virágtállá szirmosodik. Az anyag nem női csuklónak való. Régebben kizárólag férfimunka volt, az asszonyok csupán díszítettek. Buni Gabriella „megizmosodott” a korong mellett. Mindent egyedül csinál; nem is engedné, ha valaki segítsen a díszítésben. Miközben forog a korong, sokszor újragondolja életét. A Munkácsy gimnáziumban végzett, és tanárnak készült. Hogy mégsem az lett, nem fájlalja. Keramikus lett, s nem akármilyen. A Fazekas HáziipariSzövet- kezetnél volt ipari tanuló. De a mesterség alapjait adó helyet csak két év múlva hagyta el. Pécsre ment, majd ismét Kaposvár következett. Rá is igaz a mondás: aki belenyúl az agyagba, az bele is ragad. Díszkerámiáival — mint minden alkotó — egyéni színt képvisel. Munkái mentesek mindenféle „sallangtól”; a modern kerámia mellett voksolt, jóllehet ezt nem tehette volna a népi díszítőművészet gazdag motívumkincse nélkül. Örül, hogy a vásárlók az egyszerű, sima darabokat jobban kedvelik, mint a túldí- szítetteket. így a jellegzetes Buni-féle apró virágok is eltűnnek majd, amelyeket — mint bevallja — azért alkalmazott, hogy könnyebben eladhassa portékáit. Színeit tovább finomítja. Legutóbb egy érdekes meggybordót kevert ki. Kedvence azonban a fehér, a tengerzöld és a kékes lila. A mesterember örömével ül a koronghoz nap nap után. Ekkor jönnek az ötletek. Nem az íróasztal mellett. Különben sem tud rajzolni. Az edény a korongon születik, s nincs két egyforma. S hogy honnan eredezteti a kézművességet? Dédapja szövőmester volt. Nagyanyja szépen rajzolt — talán innen a kézügyesség. Az unoka is belekóstolt a szövésbe, de abbahagyta. Jó pár éve készített tarisznyáit, futóit még nem volt ideje összevarrni. Ehelyett Kovács Margit művészetét tanulmányozta, Jambrich Liza kaposvári keramikus apró figuráiba feledkezett, Tamás László és Fic- zere Mátyás munkáit figyelte. Sokat tanult tőlük. Kilenc társával megalapította a Kaposvári Kézművesek Egyesületét. Van köztük tűzzománckészítő, textiljátékos, bőrdíszműves, pipakészítő. Munkáikkal gyakran bemutatkoznak Somogybán és országos rendezvényeken is. — Az ember szereti megmutatni, mit tud — mondja. — S ha másnak is tetszik a munkája, elégedett. Egy keramikus azonban sohasem lehet az... Most is azon töprengek, milyen mázat használjak a teáskészlethez. Lőrincz Sándor Pénz, luxus meg az el nem ért vágyak VAKBOT Öt meglepő téveszme a boldogságról A helyszín egy önkormányzati hivatal ügyfélszolgálata. A szereplők: egy idős hölgy — vagy inkább egy kedves néni —, valamint egy harminc körüli hivatalnok. A helyiség nagyobbik felében üvegablakaik mögött ülnek, állnak, sétálnak és beszélgetnek az ügyintézők. Természetesen a saját ügyeiket rendezik nagy gondossággal, hogy például ki lehetne-e nyitni az ablakot vagy Nusiká- nak árt a huzat és ezért mégse. Ki kér kávét az ebéd után, és kinek mit telefonált a barátnője épp az előbb, stb. és stb. Az iroda kisebbik felében szorong, feszeng néhány ügyfél. Várnak, leskelődnek az ablakok felé, hátha elindul valamelyik hölgytől egy biztató pillantás: jöhet a papírjaival, az ügyével az ablakomhoz, essünk túl rajta, ha már idejött. Pillantás nem, de egy felszólítás az egyetlen férfi ügyintézőhöz néhány perc múlva megérkezik: — Ferike, nézze már meg a hölgy papírjait, legyen szíves! Én most kiugróm oda, tudja. Ferike, a harminc körüli hivatalnok szólítja a „hölgyet”, aki — mint említettem — inkább egy kedves, sokat megélt, nyolcvanas éveiben járó néni, aki korát tekintve bőven nagy- vagy tán még dédanyja is lehetne a férfinak. — Tessék, mi a gond? — kérdi az ügyintéző. — Tetszik tudni, már harmadszorvagyok itt... — Kérem az adatait — mondja —, aztán miről van szó! A néni — anélkül, hogy bármit is elővenne kis kopott retiküljéből — mondja az adatait. Neve, születési ideje, helye, anyja neve, lakhelye. Határozottan, pontosan, majd ugyancsak összeszedetten elmondja, hogy néhány hete, kora este a házuk előtt egy suhanc ki akarta tépni a kezéből a táskáját, benne a nyugdíjának maradéka, ő pedig nem hagyta, dulakodtak, a fiú megütötte a halántékát, de elszaladt, nem bírván megszerezni a retikült. Az eredmény: a táska és a pénz megmaradt, de a nénike amúgy sem jó látása az ütéstől jóval rosszabb lett. Mondták, szociális alapon kaphat új szemüveget, itt kell intézni, de ő ezt már harmadszor mondja el. Kora ellenére friss észjárás, tömörítőképesség, szabatos stílus. Az ügyintéző sem tud vele mást kezdeni, mint intézni kezdi. A nénike pedig hálálkodni kezd, azért ami egyébként hivatalosan jár neki, s mondja a mögötte váraszóknak: lám, lám milyen kedvesek, szolgálatkészek ezek a „tanácsi emberek”. A dicséret mintha hatna Ferikére. Fanyalgását feladja; beír, kitölt, pecsétel. Láthatólag halad előre a dolog. Majd megjegyzi: — Magának vakbot is járna. — Látja, kedveském, az bizony nem is lenne rossz, legalább nyugodtabban közlekednék. Az igen-re Ferike újabb papírokat vesz elő. Kitölt, beír, pecsétel, és közli, hogy ezekkel a papírokkal hova kell majd menni. A néni hálás, kedves és tetszik-ezi a fiatalembert. Nem azért, mer olyan megille- tődött, hanem mert olyan idős és őt még így nevelték. y E n pedig, várakozván a soromra, eltűnődöm a vakboton. Nem kellene nekünk is egy vakbot, így, járandóság gyanánt, hogy mindenki, aki olyan magabiztos, előre lássa rajtunk, kik is vagyunk valójában? Hátha egy ilyen jelzéssel mi is nyugodtabban közlekednénk a világban! Csikós József Boldogít a pénz? — teszi fel a kérdést a Reader’s Digest Válogatás októberi számában megjelenő cikk, és a legújabb kutatások eredményeként meglepő válaszokat kapunk. Suzanne Chazin írása összegzi az utóbbi évek kutatásainak eredményeit, ezek szerint számos tévképzetet sikerült megcáfolni. Az öt legmeglepőbb: — Nem igaz, hogy a boldogsághoz mindenkinek szüksége van egy kis luxusra — nem feltétlenül boldogabb az ember, ha nagyobb autója, szebb lakás van; az öröm nem azonos a boldogsággal. — Nem igaz, hogy a boldogság olyan, mint az állandó nyaralás. Kiderült, hogy hosszú ideig tartó folyamatos nyaralás után hiányzik a munka kihívása. — Nem igaz, hogy a nagy fizetésemelés boldogíthat. A tudományos kutatások azt bizonyítják, hogy a munka okozta elégedettség nem annyira a fizetés nagyságának, mint inkább a munka kihívásának és az abban elérhető sikernek a függvénye. — Nem igaz, hogy nincs megnyugtatóbb érzés némi pénznél. Válságos pillanatokban — bármilyen hasznos is a pénz — nem old meg semmit. — Nem igaz, hogy ha minden vágyunk teljesülne, boldogok lennénk. A szakemberek szerint a boldogságot nem annyira a vágyak teljesülésének, mint inkább az értük folyó küzdelemnek köszönhetjük.
