Somogyi Hírlap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)
1994-09-06 / 209. szám
1 2 SOMOGYI HÍRLAP — HAZÁNK ÉS A NAGYVILÁG 1994.szeptembere.,kedd Megkezdte őszi ülésszakát az Országgyűlés Pénzt nem, csak több jogot kap a megye Kérdőjelek A Ferenczy Europress kommentárja Mit hallunk? Gyakori találgatások tárgya, hogy egy-egy kormányzati elképzelésben,döntésben milyen súllyal esett latba a szocialisták, s mennyire a szabaddemokraták véleménye. Tipikus nézet e tekintetben, hogy a pénzügyi politikát sokan az MSZP, az EXPO-állásfoglalást pedig az SZDSZ „számlájára” írják. Egyesek ebből már arra következtetnek, hogy repedések keletkeztek a kormánykoalíció falain, az ellenzék pedig már recsegni-ropogni hallja az egész épületet. Mit diktál a politikai logika? Ha a koalíció kialakulását figyeljük, akkor a kiindulóhelyzet két szuverén pártnak az együttes kormányzásra való szándéka volt. Az e szándékot mozgató érdekektől vezérelve ültek le tárgyalni arról, miként lehetne politikájukat a legalapvetőbb kérdésekben közös nevezőre hozni. így született meg a koalíciós megállapodás, majd a kormányprogram. S most húzzuk alá a kulcsszavakat: a koalíció szuverén pártok összefogása, az együttes kormányzás nem érdekeik feladására, hanem azok érvényesítésének együttes lehetőségeire épül, a kormányprogram pedig közös nevező, amelyet már a két párt megosztás nélkül vállal. Mindebből következik, hogy a koalíciós kormány politikája már nem az egyik vagy a másik párté, hanem mindkettőjüké. Miként törekednek e politika megvalósítására? Ennek minden részletét sem a megállapodásban, sem a kormányprogramban nem tudták, nem is akarták rögzíteni. A konkrét gyakorlati kérdésekről — például, hogy bizonyos ügyeket mikor érdemes a nyilvánosság elé vinni, egyes terveket milyen ütemben célszerű végrehajtani, melyek lehetnek a leghatékonyabb módszerek, stb. — menet közben kell dönteniük a koalíciós partnereknek. Ez pedig nézeteltérésekkel, vitákkal jár, amit — helyesen — egyik partner sem rejt véka alá. A kérdés tehát, hogy amit egyesek hallani vélnek, az a repedés, vagy a csiszolódás zaja? Hogy ezt eldöntsük, még egy kicsit tovább kell hallgatóznunk. Bécsben tárgyalnak Magyarországról Csiang Cö-min Oroszországban A kínai államfő tegnap az uráli Jekatyerinburgba, a volt Szverdlovszk városába utazott. A politikus az orosz gépgyártás egyik központjában a további orosz-kínai együttműködés lehetőségeit vizsgált. Ezelőtt harmic évvel az uráli város nagyüzemei, így az Uralmas gépgyár, jelentős mértékben részt vettek a kínai iparosításban. Csaknem negyven év után Csiang Cö- min volt az első kínai államfő, aki látogatást tett Moszkvában. Népesedési konferencia Kairóban tegnap reggel szigorú biztonsági intézkedések közepette megkezdődött az ENSZ népesedési és fejlesztési konferenciája 182 ország több mint 350 küldöttének részvételével. A tanácskozást az ENSZ Népesedési Alapjának igazgatója, Nafiz Szadik nyitotta meg. Olajipari sztrájk Nigériában véget ért az olajipari dolgozók két hónapja húzódó sztrájkja'. A tiltakozók többsége - jelentette a Reuter - újra felvette a munkát. A megmozdulást szervező szakszervezeti vezetők ugyan tartanak még egy tanácskozást a további teendőkről, de a tiltakozás folytatására kevés az esély, mert úgy tűnik, a lakosság többsége már nem támogatja a sztrájkot. Az olajszektor dolgozói a demokratikusan megválasztott államfő, Moshood Abiola kiszabadulásért, és Abacha katonai diktátor lemondásáért július 4-én léptek sztrájkba. Kárpáti németek A pozsonyi Új Szó tegnapi közlése szerint a Szlovákiában működő Kárpáti Németek Egyesülete a szlovákiai magyarokat és a németeket sújtó benesi dekrétumok érvénytelenítését követelte. A kárpáti németek 1990-ben felújított egyesületének most megtartott első közgyűlésén - a 300 szlovákiai tagon kívül - jelen volt az egykor Szlovákiában élt németek ma Ausztriában és Németországban élő 400 leszármazottja is. Szóvivőjük szerint „a benesi dekrétumok gyakorlatilag a mai napig érvényesek, így ezek hatályta- talanítása Szlovákia jogi és erkölcsi kötelessége. Török-iráni védelmi szerződés Törökország és Irán egyesített védelmi bizottsága hétfőn jegyzőkönyvet írt alá a terrorizmus elleni közös fellépésről. Golam Huszejin Bolvadi- jen, az iráni belügyminisztérium biztonsági főnöke a két napig tartó tárgyalások után elmondta: a két ország képviselői megegyeztek a terror- cselekményekkel kapcsolatos adatok cseréjében. Kadhafi sürget Moamer el-Kadhafi líbiai vezető radikális palesztin csoportokat sürgetett, hogy akadályozzák meg a PFSZ-izraeli békemegállapodás végrehajtását — közölte a Demokratikus Front Palesztina Felszabadításáért nevű damaszkuszi szélsőséges csoport. A Reuter jelentése szerint Kadhafi akkor tette közzé felhívását, amikor találkozott Najef Havatméval, a DFLP vezetőjével Tripoliban. (Folytatás az 1. oldalról) — Az 1990-ben bevezetett önkormányzati rendszer bevált, alkalmasnak minősült a lakosság érdekeinek megjelenítésére — hangsúlyozta az alkotmány, az önkormányzati törvény, valamint az önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló jogszabály módosítását előterjesztő expozéjában Kuncze Gábor belügyminiszter. Az alkotmányban is megjelenő módosításokkal kapcsolatban a belügyminiszter kiemelte, hogy a jövőben lehetőség nyílik a képviselőtestület feloszlatására, ha azok működésképtelensége helyben akadályává válna a közakarat megjelenítésének. A helyi önkormányzatokról szóló törvény módosításáról a miniszter kiemelte: meg kívánják erősíteni a polgármesterek pozícióját, hogy az elmúlt négy évben tapasztalt működési zavarok kiküszöbölődjenek. A módosításban egyértelműbbé akarják tenni a jegyző és a polgármester viszonyát is. A megyéknek is bővülő hatáskört szán a törvény, pénzePető Iván beszámolt arról, hogy az elmúlt héten felvetődött aktuális, egyeztetésre váró témákat tekintették át, s a közeljövő teendőivel foglalkoztak. Ennek kapcsán egyetértettek abban: az MSZP és az SZDSZ képviselőcsoportjának lépéseket kell tennie annak érdekében, hogy az összeférhetetlenségi törvény mielőbb az Országgyűlés elé kerülhessen. Minimális követelményként azt kívánják törvénybe iktatni, hogy állami többségű vállalat igazgatótanácsának ne lehessen tagja országgyűlési képviselő. Megvizsgálják ugyanakkor, milyen további szigorító inTudósok, politikusok, vallási vezetők ezrei vesznek részt az ENSZ hétfőn nyíló Nemzetközi Népesedési és Fejlesztési Konferenciáján Kairóban, hogy megvitassák a túlnépesedéssel, gazdasági elmaradottsággal, a nők helyzetével kapcsolatos problémákat. A kilenc napon át tartó tanácskozás még el sem kezdődött, de már éles frontvonalak alakultak ki: a Vatikán és mérsékelt illetve konzervatív iszlám körök több okból is bírálják a határozattervezetet, míg sokan mások a konferenciában az utolsó esélyt látják a demográfiai katasztrófa elkerülésére. A konferencia napirendjén két fontos kérdés köré csoportosulnak a témák, egyrészt: hogyan lehet véget vetni a demográfiai robbanásnak; másrészt: miként lehet felvenni a harcot a gazDr. Csákabonyi Balázs losztó feladatuk azonban a jövőben sem lesz. Jelentős változás lesz a jövőben az is, hogy mind a polgármestereket, mind a főpolgármestert közvetlenül választják. A javaslat szerint a 10 ezernél nagyobb lakosú településeken csökken a képviselőtestületek tézkedések lehetnek még szükségesek. E témában egyébként, tette hozzá Pető Iván, először a frakciók egyeztetik álláspontjukat, majd bekapcsolódik az előkészítő munkába az Igazságügyi Minisztérium is. A törvényjavaslat várhatóan a két képviselőcsoport közös előterjesztésében kerül a Ház elé. A KÉT ülésén szót ejtettek a végkielégítés kérdésköréről is. A szabaddemokraták - miután hétvégi frakciótanácskozásukon is foglalkoztak e témával - most felvetették, hogy vizsgálják meg a határozott idejű szerződésekhez kapcsolódó végkielégítédasági fejletlenséggel szemben. Az akcióprogram szerint egyre egyértelműbb az ösz- szefüggés a nő státusa és a fejlődés üteme között. Az ENSZ által kidolgozott határozattervezet szerint a megoldás az lehet, hogy - elsősorban a fejlődő országokban élő - nők számára elérhetővé tegyék azokat az eszközöket, módszereket, amelyek segítségével megakadályozhatják a nem kívánt terhességet és szabadon dönthessenek egészségükről, testükről. A világ számos térségében azonban meg vannak fosztva ezektől az eszközöktől társadalmi és vallási korlátok miatt. Az ENSZ egyészségügyi és szociális oldalról közelíti meg a kérdést: amíg a föld lakosságának fele nem jut fogamzásgátlókhoz, a nem kívánt terhesség „komoly közegészségügyi probléma” létszáma, úgy hogy kevesebben jutnak be a listákról. A miniszteri expozét a bizottsági állásfoglalások ismertetése követte. — Az alkotmányügyi bizottságban is az általános vitára való alkalmasság mellett tette le voksát a többség — mondta el Csákabonyi Balázs, az MSZP somogyi képviselője. seket. Ezekkel kapcsolatban elsősorban azt kifogásolják, hogy nincs limitálva a szerződések felső értéke. - A KET- ülésen ugyanakkor kiderült, hogy a Munkaügyi Minisztériumban és az Igazságügyi Minisztériumban már foglalkoznak e problémával - mutatott rá az SZDSZ-es politikus. A továbbiakban közölte, hogy az önkormányzati törvénycsomagot illetően a két párt vezetői megállapodtak abban: a hétfői parlamenti felszólalásokat követően áttekintik az ellenzéki módosító indítványokat és a jobbító szándékú, hasznosítható javaslatokat beépítik a törvényjavaslatokba. Pető Iván végül elmondta, hogy a kormány jogalkotási tervéről szintén szó esett, ám e témával a kormány e heti ülésén foglalkozik majd behatóan. marad. Évente félmillió terhes nő hal meg kétségbeejtő körülmények között, illegálisan végzett abortusz következtében. Ahol nagy a születések száma, magas a csecsemő- és gyermekhalandóság is. Fejlődő országokban végzett tanulmány szerint az anya részéről oktatásban eltöltött minden egyes újabb év átlagosan 7-9 százalékkal csökkenti a gyermekhalandóságot. A Föld lakossága 1950 óta megduplázódott, 2050-ig ismét kétszeresére nő, s eléri a 10 milliárdot. Ennek a növekedésnek a 95 százaléka a fejlődő országokra esik, s ez a demográfiai teher gátat szab a gazdasági felzárkózásnak, a társadalmi haladásnak. A probléma nem annyira a lakosság növekedése, mint inkább az, hogy ezek az országok képtelenek táplálni, ellátni, tanítani ekkora népességet. A viAusztriának érdeke a szomszédos országok jóléte és stabilitása, s ennek biztosításához fontosnak tartja a reformországok európai integrációját. Az Európai Unió teljes jogú tagjaként latba kívánja vetni befolyását a szomszédos országok csatlakozásának érdekében. Másrészt az évszázados történelmi hagyományból is eredő kelet-európai ismeretei kiemelt szerephez juttatják az Európai Unióban. E megfontolások jegyében kezdeményezte Vranitzky kancellár Kelet-Kö- zép-Európa infrastruktúrájának közelítését a nyugati normákhoz és ebben közvetítő szerepet vállalt Ausztria számára. Az első a térségből Magyar- ország, amellyel kidolgozzák a támogatásra érdemes projekteket: a szakértői előkészületek után szerdán Bécsben Horn Gyula miniszterelnök és Vranitzky kancellár részvételével Magyarország konferencián összegezik a tennivalókat. Az osztrák kezdeményezés azon a felismerésen alapul, lágban 770 millióan alultápláltak, kétmilliárd ember nem jut egészséges ivóvízhez, évente 14 millió gyermek hal meg egyébként gyógyítható betegségek miatt. Az ENSZ a gazdasági-szociális katasztrófa elkerülése miatt hangsúlyozza több millió fiatal szexuális felvilágosításának, a fogamzásgátlásnak és a nemi betegségek elkerülésének szükségességét. A Szentszék azonban nem rejtette véka alá, hogy határozottan megvédi a fogamzásgátlással és az abortusszal kapcsolatos álláspontját, míg muzulmán vezetők előre elítélték „a szexuális szabadosságról” szóló vitákat. Katolikus és muzulmán egyházi vezetők az abortusz, a szexuális szabadság, a házasságon kívüli szexuális élet és a homoszexualitás ösztönzésével vádolják a vihogy az egységes infrastruktúra elengedhetetlen összetevője az integrációnak viszont ez az ágazat nem termel profitot, miközben nagy beruházásokat igényel. Másrészt Ausztria szívesen vállal részt a projektek kivitelezésében amennyiben ahhoz a finanszírozás biztosított. Vranitzky kancellár német, olasz, finn és svéd támogatást is megnyert az ötlet számára, és a bécsi konferencián, amelyen Pál László ipari és kereskedelmi és Lotz Károly közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter is jelen lesz, az EBRD (Európai Újjáépítési és Beruházási Bank) illetékes igazgatója is kifejti véleményét. Az érintett térség az osztrák szándék szerint Magyarországot, Csehországot, Szlovákiát és Szlovéniát öleli fel. Hogy ezek közül az első a sorban Magyarország, az bizalmat jelez, s Magyarország különleges helyét mutatja a nemzetközi és a kétoldalú kapcsolatokban. Szászi Júlia lágszervezetet. A Vatikán elítéli a tervezet szövegének „erkölcsnélküliségét”, és megtagadja a „közgazdászoktól és szociológusoktól” a jogot, hogy beavatkozzanak „az emberi fogantatás területébe”. Elutasította „a demográfiai robbanás hibás mítoszát”, és az „anyai küldetésre” valamint az egyetlen, a „természetes tervezésre” helyezte a hangsúlyt. Muzulmán vezetők szerint e kérdéseket „vallási és szellemi értékeikkel összeegyeztethetetlennek” nevezték. Több muzulmán ország, így például Szaúd-Arábia, Szudán, Libanon, Irak nem is ’vesz részt a konferencián. Hogy a határozattervezetből végül is mi lesz, majd csak a konferencia végén derül ki. Az egyiptomi népesedési miniszter szerint a konferencia már 80 százalékban elvégezte feladatát: rengeteg információt juttatott el a világnak és politikusoknak a népesedési problémákról. Keresztes Imre Koalíciós pártok vitája az összeférhetetlenségről Az összeférhetetlenséggel, a végkielégítéssel és az ön- kormányzati törvénnyel kapcsolatos kérdésekről tárgyalt tegnapi ülésén a koalíciós egyeztető tanács - közölte a tanácskozást követő tájékoztatón Pető Iván, az SZDSZ és Szekeres Imre, az MSZP frakcióvezetője. Kairói konferencia: a 24. órában? » 4