Somogyi Hírlap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)
1994-09-03 / 207. szám
24 SOMOGYI HÍRLAP — KÖZELKÉPEK 1994. szeptember 3., szombat „Úgy kezdődött az én művészetem, hogy a bátyám nagyon szépen tudott festeni” Szoborudvar Bőszénfán Az én emberem nem iszik, nem dohányzik, nem csavarog, az egyetlen hobbija, hogy fest és farag. Ráadásul még szép is amit csinál — mondja a feleség, aki — mint kiderül — olyannyira lojális férje művészetéhez, hogy még arra is hajlandó volt, hogy Kaposvárról kiköltözzön Bőszénfára, mondván: vidéken több helye lesz urának a művészetre. Pedig a bőszénfai ház első pillantásra nem volt különösebben bizalomgerjesztő. Sokat kellett dolgozniuk rajta, hogy elfogadható állapotba hozzák. Ha már az asszony is áldását adja a férj tevékenységére, akkor a ház urának igazán nem lehet más dolga, mint alkotni. Pap András tehát alkot. Munkájának eredménye a kertkapuból is jól látható már: míg más udvarában baromfi kapir- gál, nála az udvar fa, agyag és kőszobrokkal van teli. A megnyúlt ábrázatú figurákat a Húsvét szigeti szobrok ihlették. — Úgy kezdődött az én művészetem, hogy a bátyám nagyon szépen tudott festeni — mondja alkotójuk. — Szerettem volna elkérni az egyik képét. Erre azt mondta, inkább festéket ad, és fessek magamnak olyat, amilyen nekem tetszik. Ez negyven évvel ezelőtt történt. Pap András azóta is azt a képet festi. Többször már majdnem sikerült — állítja, jó- néhányszor határozottan megközelítette az „igazit”, az útját jobbnál jobb munkák szegélyezik. Aztán azt gondolta, hátha egy szobor jobban képes megközelíteni elképzelését, és elkezdett szobrászkodni, faragni. Nem tanulta ő sem a festést, sem a faragást. A vérében van. Gépkezelő, aztán raktáros volt, és soha nem is akart profi képzőművész lenni. — Mindig úgy éreztem, hogy nem érem el a profik színvonalát. A mostani fiatal „művészkéket” elnézve viszont visszatér az önbizalmam: kezdem sajnálni, hogy annak idején nem vágtam bele. Életében egy kiállítása volt: nagyon régen a ruhagyárban. Az udvar fa, agyag és kőszoborral van teli No persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy sohasem volt túlzott önbizalma: például sokáig csak tájképeket festett, nem volt bátorsága portréba kezdeni. — Akkor kezdett csak el portrét festeni, amikor a menyasz- szonya lettem — bólogat az asszony. Az első most is ott lóg a hálószoba falán: vőlegény és menyasszony. Két fiatal ember az alkalomhoz illő derűs, bizakodó tekintettel. Előttük volt a jövő. Nyugdíjasok most már mindketten. — Ahogy öregszem, egyre korábban kezdem a napot — mondja Pap András. — A tyúkokkal kelek, hiszen még rengeteg képet szeretnék megfesteni és szobrot megfaragni. A nappalok pedig az ilyen vének számára, mint én, egyre rövideb- bek. Úgy érzem, hogy kifutok az időből... — Sokan megnézik a munkáimat, előfordul, hogy az errefelé átutazók is bejönnek megnézni a szobrokat. Többen vásárolni is akartak. Sopronból, Pécsről is eljöttek, hogy rendeljenek a szobraimból, de nem nagyon adok el. Én már csak a magam és a környezetem szórakoztatására dolgozom — mondja. Pedig a hobbija nincs költség nélkül. A nyugdíjból nem nagyon telik a drága festékekre, Nem tanulta a festést, sem a faragást... Fotó: Gyertyás László igazi kőre. Kikottyantja, a fa azért is a kedvence, mert aránylag olcsó. — Egyikünk sem termett milliomosnak, nem is leszünk már azok — mondják, és nevetnek. — Az életünkben sosem játszott különösebben nagy szerepet a pénz. Persze azért nem lenne rossz, ha havonta több tubus festéket is vehetnék — teszi hozzá a férj. Aztán legyint, mondván, öregek ők már az álmodozáshoz. * A tekintetük azonban szinte semmit sem öregedett. Az még mindig olyan mint azon a hálószobái képen. Mint az egykori. Nagy László Szeméttitok Keresztúron Az első szerelemtől a megmentett teknősig Pogány Judit megy, de nem lesz hűtlen A vihart a minap megjelent kommüniké váltotta ki, mely szerint a Keszthelyen képződő kommunális és egyéb szemetet, hulladékot — egy legújabb megegyezés szerint — 2008-ig fogadja Keresztúr. Bárdos Jánoshoz polgár- mester: — Semmiféle tárgyalás, megegyezés nerp volt az önkormányzatok között. Ilyen csakis a siófoki székhelyű, de nálunk is képviselettel rendelkező Somogy Megyei Településtisztasági Rt és Keszthely közt lehetett. A szeméttelep ugyanis a részvénytársaság tulajdonában és kezelésében van. Ami a szeméttelep létrejöttét illeti, ez a 7-es főút építéséhez felhasznált föld anyagnyerő helye: egy hatalmas gödör, amelyet fel kell tölteni, s ennek legcélravezetőbb módja a körzet kommunális és egyéb — (de semmiképpen sem veszélyes!) — hulladékának elhelyezése volt. Ignáczy Györgyné, a részvénytársaság vezérigazgatója: Végre meg kellene érteni, hogy a szemét nem ismer határokat. Nem megye-, de még országhatárokat sem. Gondoljunk a vizek- vagy a levegő szennyezettségére. Ki képes határt szabni...? Itt csakis regionális szemlélet lehetséges. A Balaton déli partján egyébként Ordacsehiben és Zamár- diban található még ilyen regionális szeméttelep. Célunk, hogy a megtelt gyűjtőhelyet, — megfelelő rekultivációval — visszaadjuk a természetnek, illetve a mezőgazdaságnak. * ★ * Zsúfolásig megrakott szemétszállító gurul a mérlegre, majd terhét egy szeméthegyre borítja. Sivalkodó sirályok serege röppen fel, s kezd körözésbe a szeméttelep felett. — Jól elvannak itt — mondja Lovas László, aki raktáros is, művezető is a telepen. — Ha jól tudom, 1985-től működik ez az egész. Ide minden ömlesztve érkezik, aztán mi — dolgozunk itt vagy 22-en — a vas és a faanyagot elkülönítjük. Átlagosan havi ezer tonna szeméttel számolunk, beleértve a Keszthelyről, Hévízről, Győrökről, Gyenes- diásról érkezőt és a környékbeli somogyi települések, ösz- szesen húszegynéhány község „termését”. Többségében saját járműveinkkel szállítunk. A júliusi forgalom egyébként igen nagy volt, hiszen ez a főszezon. Keszthelyről és a környező településekről .... szem ét érkezett. (Hogy a szám miért nem szerepel itt, az kiderül Ignáczy Györgynével folytatott második beszélgetésből.) Bárdos János, Keresztúr polgármestere: — Ha a lakosság megelégeli, akkor lépnünk kell. Alapvető célunk, hogy az idegen szemét fogadásának kompenzációja érje el a község erre fordított költségeit. Ignáczy Györgyné: — Maga meglopott bennünket. Visszaélve intellektuális fölényével (?!) kicsalta a kizárólag szakmai feldolgozásra felhasználható titkos adatokat az ott dolgozóktól. Akik nemhogy bizalmas kimutatásainkra, de anyagi értékeinkre sem képesek vigyázni. Múlt éjjel loptak el egy szemétszállító járművünket a telepről. Ami a sajtót illeti, a szemétteleppel kapcsolatos adatok közlését megtiltom, ellenkező esetben jogi úton veszek elégtételt. * * * — Töredelmesen bevallom: tőlem származik az a bizonyosközponti ominózus információ a Keszthely kontra Keresztúr szemételhelyezési ügyben — mondja dr. Horváth Imre, a keszthelyi városüzemeltetési osztály vezetője. — Igaz, én olyat soha sem állítottam, hogy Balatonkeresztúr „megkegyelmezett” volna Keszthelynek. Hiszen a szemételhelyezés kompetenciája a telepet működtető Somogy megyei Településtisztasági Részvénytársaságé. Ennek vezérigazgatójával rendkívül korrekt szerződést írtunk alá a Keszthelyen és további 13, környékbeli településen képződő kommunális szemétnek a keresztúri telepen történő elhelyezésére. Kisrégiónk szerencse, hogy a keresztúri hulladéklerakó rekultivációjának időbeli feltételei lehetővé teszik, hogy még körülbelül 10-15 évig oda szállítsanak. Ennek mennyisége évente 50—70 ezer köbméter, amelyért az 1996. december 31-ig kötött eredeti szerződésben meghatározott, mindkét fél számára tisztességes fogadási díjat fizetünk. A közelmúltban ezt annyiban módosítottuk, hogy kötöttünk egy 15 éves keretszerződést, ötször hároméves ciklusokra bontva. Ez valóban 2008-ig szól, és rendkívül rugalmas. A vezérigazgatónő személyében mi korrekt, az anyagi helyzetünket messzemenően toleráló partnerre találtunk. Úgy gondolom, Keszthely sokat köszönhet neki, s hasonlóképpen Somogy megye, mivel sokat tett azért, hogy a Balaton parti megyék közül Somogybán a legeredményesebb a szervezett szemételhelyezés. Márkó István balatonmária- fürdői lakos kiskertje, szőleje, gyümölcsöse, nádtetős présháza légvonalban 300 méterre fekszik a szemétteleptől. — Egy, még 1990-ben megtartott vizsgálat számos hiányosságot állapított meg. Többek közt, azt hogy tíz méter mélységben is kimutatható a talajszennyezettség. Az még hagyján hogy a bűz azóta is egész nyáron át borzalma, de valami bekerülhetett a talajba, amitől még mielőtt megérne, tönkremegy a szőlő, a gyümölcs. Ráadásul a padlásomon szinte otthonosan sétálgatnak már a patkányok, a tetőn több nagy lyukat rágtak, méreggel sem lehet ellenük hathatósan védekezni. Mi, akik szerencsétlenségünkre a telep tőszomszédságában kertészkedünk, azt kívánjuk, minél előbb legyen végre tiszta a levegő és a talaj. Úgy hiszem, legfontosabb kincsünk, a Balaton érdeke is ez. Kun G. Tibor — Több mint negyedszázad után miért hagyja itt Kaposvárt? — Gondolkodás nélkül, ösztönből döntettem. Addig nem tudtam megválni a színháztól és a várostól, amíg kerestem az érveket, hiszen minden fontos itt történt velem. Két-há- rom éve megváltozott az életem; először a fiam, majd a férjem, Koltai Róbert került el Kaposvárról. Én pedig egyre több időt töltöttem országúton, többnyire az amúgy is elviselhetetlenül rövid éjszakáim rovására. Egyszóval felborult és lehetetlenné vált az életem. Évek óta erőmön felül vállaltam; változtatni kellett. — Hova szerződött? — Sehová. Nincs új hely. Egyelőre egy meghívásom van egy remek szerepre Budapesten, de a szereposztás kifüggesztése előtt erről még nem etikus beszélni. A nyár forgatással és pakolással telt el: Pogány Judit, a Csiky Gergely Színház vezető színésze kipakolta szolgálati lakását. Autójába alig fért bele a terebélyes könnyező pálma, amely ezentúl másutt hozza majd hajtásait... — A hírek szerint valamilyen feszültség is volt Ba- barczi László igazgató és Pogány Judit között. — Babarczi Lászlóval több mint húszéves a kapcsolatunk, és szinte úgy működött, mint egy házasság, ahol a két fél a civakodást nem alapfokon kezdi, hanem a vita rögtön forrponton tör ki. Ám ez önmagában nem ok a válásra. Sőt, az ilyen kapcsolatok általában rendkívül erősek és sok vihart kibírhatnak. — Nem tartóztatták? — Csak okos és komoly érvekkel szemben érdemes ellenérveket felsorakoztatni. Nekem nem voltam ilyen érveim. (Fotó: Lang Róbert) Pogány Judit 1965 november 1-jén szerződött a színházhoz segédszínésznek. Zsámbéki Gábor nevelte színésszé és Komor Istvántól kapta meg a színészi kinevezést 1970 őszén. — Zsámbékihoz való erős kötődésem miatt 1978-ban én is elszerződtem Budapestre a Nemzeti Színházba egy minisztériumi intézkedés során néhány színésszel és Ascher Tamással együtt — mondta. — De két év múlva Koltai Ró- berttel együtt visszajöttünk. Tehát 27 évet töltöttem itt. Mindent, amit tudok, azt itt tanultam. Ebben a városban a hatvanas évek végén Pirandello Hat szerep keres egy szerzőt című külünös darabjának hatodik előadása már elmaradt, mert csak tizenegy- néhányan ültek a nézőtéren. Ma az ország egyik leglátogatottabb színháza a kaposvári. Csoda az, ami végbement. Kaposváron ugyanakkor még ma is előfordul, hogy Ascher Tamás országos hírű rendezésére, a Jelenetek egy kivégzésből című előadásra már csak egyharmadnyi néző jön el, amikor kitör a jó idő. De ha operettet játszik a színház, telt ház van júniusban is. Az már a társulat és Mohácsi János érdeme, hogy az a bizonyos operett — jelen esetben a Csárdáskirálynő — fantasztikusan izgalmas, jó előadás. — Melyek voltak a legkedvesebb szerepei? — Nem tudok néhányat kiemelni, mert tizenöt másik szerep emlékét sérteném meg. — Nem okoz bizonytalanságot, hogy szabadúszóként nem tartozik majd sehova? — De igen. Aki így voksol, az nem tervezheti biztosra a jövőjét. Egyelőre lesz munkám bőven az ősszel, majd akkor jön a neheze, amikor este fél hétkor nem lesz hova rohannom az első figyelmeztetőre. De ez még odább van. — Kaposvárral nem szakad meg a kapcsolata, hiszen a műsoron maradt darabokban továbbra is játszik és új szerepeket is kap az idei évadban. Először a Bűn és bűnhődésben lesz Mar- meladov második felesége. — Ha hívnak, természetesen örömmel jövök. Bár már sokan elmentek innen, számomra fontos emberek, a többség — beleértve a tehetséges fiatalokat is —, még mindig itt van. Velük együtt tudok gondolkodni, egy az ízlésünk, a színházi nyelvünk. — Szíve azért visszahúzza... — Kaposváron születtem. Mélyek és erősek a gyökerek. A város minden pontjáról eszembe jut valami: az első szerelem, vagy a megmentett, beteg teknősöm. A nevelőanyám is itt él. És ha másként nem jövök a színházba, hát jövök nézőnek! Lőrincz Sándor
