Somogyi Hírlap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)
1994-09-29 / 229. szám
I 2 SOMOGYI HÍRLAP — HAZÁNK ÉS A NAGYVILÁG 1994. szeptember 29., csütörtök Bosnyák gránátok szerb állásokra A boszniai kormányhadsereg egységei tegnap gránátokat lőttek ki a Szarajevótól délkeletre lévő szerb állásokra. Ezzel megsértették azt az ENSZ-határozatot, amely megtiltja a nehézfegyverek használatát a boszniai főváros körzetében. A világszervezet oltalmazási erői azonnal tiltakozást jelentettek be a szarje- vói muzulmán vezetéshez. A gránátok az ilidzai szerb állások környékén csapódtak be, s egyelőre nem érkeztek jelentések áldozatokról. A szent helyek ellenőrzése Jordánia átadja a Palesztin Hatóságnak a ciszjordániai muzulmán szent helyek feletti ellenőrzést. Ez azonban vonatkozik Jeruzsálemre. A ha- semita királyság döntésével a Jordán nyugati partján lévő muzulmán javakat és iszlám bíróságokat abba az 1988- ban hozott határozatába sorolja, melyben egyoldalúan lemondott egész Ciszjordáni- ára vonatkozó követeléséről. Rakétatámadás 70 áldozattal Legkevesebb 70 személy életét vesztette és 250-nél több megsebesült az afgán fővárosban Hekmatjar miniszterelnök híveinek fokozott rakétatámadásai következtében. Két hét óta ez volt a legsúlyosabb tüzérségi támadás. A város egyes negyedei romokban hevernek. Kabult lakóinak több mint fele elhagyta. Ellenzéki egység Új, egységes parlamenti csoportot hoztak létre tegnap a legnagyobb japán nem kommunista ellenzéki pártok. Terveik szerint megteremtvén ezzel a még ebben az évben megalakítandó ellenzéki „szuperpárt” parlamenti bázisát. A 187 tagú új parlamenti frakció a „Kaikaku” (reform) nevet kapta. Az 511 tagú képviselőházban a Kaikaku lett a második legnagyobb csoport. Gyújtogatás Herfordban A németországi Herfordban ismeretlen tettesek tegnap hajnalban felgyújtottak egy menekültotthont. Két ember életét vesztette. A tettesek hajnalban benzint locsoltak szét és gyújtottak meg. A menekültek többsége román, illetve koszovói. Új dán kormány Rasmussen, Dánia eddigi és a jelek szerint egyúttal jövőbeni miniszterelnöke beterjesztette Margit királynőnek új kormánya névsorát. A szeptember 21-i választások nyomán felálló szociáldemokrata- cetrista-radikális koalíciót e szerint 20 miniszter alkotja majd. Az új koalíción belül a szociáldemokratáké 15 tárca, a radikális liberálisok három, míg a centristák két minisztériumot kaptak. Menekültek kálváriája Az ENSZ mandai segélymissziója úgy döntött, hogy felfüggeszti a hutu menekültek hazatelepítését az ország dél-nyugati részéből Ruanda belső térségeibe. A hazatelepítés sikertelennek bizonyult, mert akik eddig haza kívántak térni, most nem hajlandóak elhagyni a táborokat. Az ellenzék kárhoztatja a törvényjavaslatot Az Országgyűlés tegnap reggel Gál Zoltán parlamenti elnök bejelentésével, valamint Torgyán József FKGP-frakci- óvezető a gilisztatermelők érdekében elmondott napirend előtti felszólalásával folytatta munkáját. Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke arról számolt be, hogy találkozott a biogiliszta- termelők képviselőivel, akik egy vizsgálóbizottság felállítását sürgették. A házelnök felkérte a gazdasági bizottságot: hozzon létre egy albizottságot a kérdés kivizsgálására. A helyi önkormányzatokról szóló törvény módosítását indítványozó törvényjavaslat, és az alkotmány helyi hatalommal összefüggő részének módosítását kezdeményező törvényjavaslat együttes részletes vitájában Kelemen András (MDF) arra tett javaslatot, hogy a törvényben rögzítsék az önkormányzatokhoz újonnan telepített feladatokhoz és hatáskörökhöz kapcsolódó állami kötelezettségeket. Selmeczi Gabriella (Fidesz) óvott attól, hogy a polgármester egyetértése kelljen azokhoz a kinevezésekhez, amelyek a jegyző hatáskörébe tartoznak. Kis Gyula (MDF) egészségügyi kérdésekről szólt. Lezsák Sándor (MDF) úgy vélekedett, hogy a magyar társadalom nyugalma ellen fog hatni, ha megvalósul az a tervezett módosítás, amely szerint a képviselő-testület bizonyos esetekben visszahívhatja a polgármestert. Tirts Tamás (Fidesz) szerint a kormánykoalíció nem tarágyait komolyan az ellenzékkel. Ezt erősítette Boross Péter{MDF). Dörnbach Alajos (SZDSZ) visszautasította az ellenzéki a vádakat. Világosi Gábor államtitkár arra hívta fel a képviselők figyelmét, hogy számos ellenzéki módosító indítványt fogadott el a kormányzat, de most azokat a javaslatokat is támadja az ellenzék, amelyeket az ő indítványukra építettek be a tervezetbe. A T. Ház pénteken a tervek szerint határoz az egész ön- kormányzati törvénycsomagról. A képviselők ma a bizottságokban folytatják munkájukat. A koalíció az önkormányzati törvénycsomagról Nincs új indítvány A koalíció nem nyújt be csatlakozó módosító indítványt az önkormányzati választási törvényhez. Erre az eredményre jutottak az MSZP és az SZDSZ frakciójának vezetői tegnapi megbeszélésükön. Miután kedd este eredmény nélkül maradt abba az ötpárti egyeztetés, tegnap ülésezett az SZDSZ frakciója, s az MSZP képviselőcsoportjának vezetősége is. A szocialisták frakcióvezetésének déli megbeszélésén Pető Iván szabaddemokrata frakcióvezető is részt vett. Az MSZP frakcióvezetőségének megbeszélését követően Lamperth Mónika somogyi képviselő frakcióvezető-helyettes arról számolt be, hogy az ellenzéki módosító indítványok közül keresték azokat, amelyek a konszenzus irányába mutatnak, ilyet azonban nem találtak. Az ellenzék pártjai maguk között sem tudtak egyezségre jutni, hogy mi legyen a tárgyalási alap, ezt bizonyította a keddi kudarc is. Ha az ellenzéki pártok megjelennének egy módosító-csomaggal az önkormányzati bizottság ülésén, az — Lamperth Mónika szerint — új helyzetet teremtene. Pető Iván megjegyezte, hogy ha készülőben lenne ilyen csomag, az kedden kiderült volna. Arra a kérdésre, hogy a T. Ház pénteken az eredeti indítványról és az eddig benyújtott módosító indítványokról szavaz-e, az SZDSZ frakcióvezetője úgy vélekedett, hogy fordulatot a szavazásig ugyan nem lehet kizárni, erre azonban kicsi az esély. Hozzátette: a kormánypártok sokáig nyitottak voltak, és folytatták az egyeztetést az ellenzékkel. Módosító javaslat A helyi önrkományzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott tíz kapcsolódó módosító indítványból mindössze kettőt fogadott el tegnapi ülésén az Országgyűlés önkormányzati bizottsága. Az önkormányzati törvényhez benyújtott módosító indítványt is, elfogadott a bizottság, mely szerint a települési önkormányzatnak a megalakulásától számított hat hónapon belül kell döntenie arról, hogy felvállalja-e a középfokú oktatási, egészségügyi intézmény működtetését. Kérdőjelek Bajnok Zsolt kommentárja Mi a meglepő? Mondják, gyanús az a kormány, amely elődjének glóriáját szidolozza. S gyanús az az ellenzék, amely a miniszterelnöki beszédet retorikai remeklésnek minősíti. Nos, Horn Gyula parlamenti beszéde után elmondhatjuk: szemernyi okunk sincs a gyanakvásra. A kormányfő helyzetértékelésében alaposan leszedte a keresztvizet az előző ciklus országlóiról, s megtette ugyanezt a parlamenti kisebbség a miniszterelnöki beszédet „értékelve”. Változnak az idők...? Igen, s vele természetesen az emberek, a politikusok is. A parlamenti panoráma szemlélői is sajátos szerepmódosulásokat figyelhetnek meg. Horn, aki négy éven át a közélet szégyenpadjára szorítva imponáló derűvel állta az övön aluli ütések sorozatát, most, a hatalom élén nyugtalan, gondterhelt, sebezhető kormányfőként állt előttünk. Elődje, aki pártjával, kormányával akkorát bukott, mint ide Lacháza, a bölcsek kövének birtokosaként osztogatja utódjának az atyai tanácsokat, hogy mit, hogyan kell(ene) mondani, csinálni... De hát ilyen a politika, nincs ebben semmi különös. Mi hát a meglepő? Horn talán épp azzal okozott meglepetést, hogy nem okozott meglepetést. Viszont megnyilatkozása több fontos újdonságot tartalmazott. Például, hogy jövő tavaszra elkészül a gazdaság talpra állításának 3 éves modernizációs programja; hogy a kárpótlás folyamata jövőre lezárul, a privatizáció pedig — 1 600 milliárd (!) forint értékű állami vagyon kínálatával — fölgyorsul. Elhangzott két, sokakat érintő bejelentés is: jövőre a mezőgazdaság minden más ágazatnál nagyobb költségvetési támogatással számolhat; a nyugdíjasok csaknem 3 milliós tábora pedig azzal, hogy járandóságuk emelkedése megelőzi az infláció emelkedését. A közvélemény valószínűleg gyorsan napirendre tér a Horn-beszéd kapcsán máris kitört heves parlamenti szóváltások, szélsőséges minősítések fölött. De a konkrét kormányzati terveket és ígéreteket számon tartja. Sőt: számon kéri. Japán felvételét kérte Japán tegnap hivatalosan is kérte, hogy vegyék fel az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjai közé. Ezt Kono Johei japán külügyminiszterhelyettes jelentette be a viág- szervezet Közgyűlésének ülésszakán. Kono szerint állandó BT- tagságra vonatkozó tokiói kérelmet számos ország támogatja. Beszédében kifejtette, hogy a szigetország még most is lelkiismeretfurdalást érez a II. világháború idején elkövetett cselekményeiért. k MÏ Biztonság, likviditás, jövedelmezőség! Viharban felborult az Estonia Elsüllyedt a komp Minden idők egyik legsúlyosabb tengeri katasztrófája történt tegnap a Finn-öbölben. Az észt partoktól ötven kilométerre elsüllyedt Estonia nevű komp. A rajta tartózkodó 965 személy közül hetven embert tudtak csak kimenteni. A halálos áldozatok száma meghaladhatja a nyolcszázat. A Tallinnból Stockholmba tartó kompon 776 utas és 189 tagú személyzet tartózkodott, amikor az közép-európai idő szerint éjfél után Ristna észt településtől 50 kilométerre észak-nyugatra felborult és néhány perc alatt elsüllyedt. A hajó személyautók mellett mintegy 30 kamiont is szállított. Az első jelentések szerint az okozhatta a tragédiát, hogy a viharos tengeren elmozdultak a nehéz teherautók és a komp egyensúlyát vesztve felborult. A hajóról mindössze egyetlen S.O.S.- jelzést adtak le. A rövid üzenet szerint a komp harminc fokos szögben megdőlt, mindkét motorja leállt. Az Estonia 5-10 perc alatt süllyedt 80 méter mélybe. A mentést nehezíti, hogy a Finn-öbölben viharos az idő. Perry újabb légicsapást emleget Nyomás a szerbekre Ezt garantálja a gazdálkodó szervezeteknek a CIB Hungária Bank Rt betételhelyezés esetén! A nálunk elhelyezett betétek jelenlegi kamatfeltételei az alábbiak: Lekötési idő: 1 hét 2- 3 hét 1-2 hónap 3- 5 hónap 6 hónap 5 millió Ft/felett évi 14% évi 18% évi 20% évi 23% évi 24 % A bank fiókjai: Pécs: 7621 Rákóczi út 46. Kereskedőház római szintje. Bajusz Éva, tel.: 06/72/311-688 Nyíregyháza: 4Q01, Szarvas u. 7. Smidt Katalin, teV: 06/42/422-000 Győr: 9022, Czuczor Gergely u. 26. Lovasi Zsuzsanna, tel.: 06/96/313-856 Szükség esetén a NATO ismét légicsapást mér a boszniai szerbekre, és nem engedi Szarajevó „megfojtását” — figyelmeztette a boszniai szer- beket tegnap William Perry amerikai védelmi miniszter. Az Egyesült Államok és a NATO kész fokozattabban bevetni a légierőt Bosznia fölött, hogy rábírja a boszniai szerbeket: október 15-ig fogadják el a béketervet — tette hozzá az amerikai miniszter. Julián García Vargas spanyol védelmi miniszterrel és más NATO miniszterekkel folytatott megbeszélései során Perry hangsúlyozta, hogy a NATO-szövetségeseknek egységes katonapolitikát kell folytatniuk Boszniában, és nagyobb figyelmet kell fordítaniuk a déli vidékekre. Az amerikai kongresszus nyomást gyakorol a Clinton-kor- mányra, hogy vegye rá szövetségeseit a boszniai muzulmánokat sújtó fegyverembargó feloldására. A következő fiókunk Szegeden nyílik. Bankunk budapesti központjában további felvilágosítással Kozák Judit szolgál. Tel.: 138-2626, 118-9927. Fax: 118-4288 CIB Hungária Bank Rt A CIB-csoport tagja 1364 Budpest V., Váci utca 16. Pf.: 170 Tel.: 118-8377. Fax: 118-9415 (56342) ____________________________J % a )