Somogyi Hírlap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)

1994-09-28 / 228. szám

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy HOLDOSI RUDOLF életének 66. évében csendesen elhunyt. Hamvait szeptember 30- án, 14 órakor helyezzük örök nyugalomba a fonyódi temetőben. A gyászoló család í t 1 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TARJÁN KATALIN tanítónő életének 73. évében csendesen elhunyt. Temetése szeptember 30-án, (pénteken) 15 órakor lesz a tabi temetőben. Testvére és a gyászoló család "Elcsitul a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra Te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok. Ami néked szent és nyugalom, Az nekünk örökös fájdalom. " Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy imádott feleségem, drága jó édesanyánk IFJ. LOÓSZ IMRÉNÉ Meskula Piroska (Mesi) mernyei lakos, 38 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Szeretett halottunkat szeptember 30-án, pénteken, du. Mórakor helyezzük örök nyugalomba a mernyei temetőben. Gyászoló férje és fiai Imre, Miklós, Dávid /z 'Küzdöttél, de már nem lehet, Átölel a csend és a szeretet. " Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyám, anyósom, nagymamánk, dédikénk ÚZV. BÁRÁNY ISTVÁNNÉ Heizer Erzsébet Kaposvár, Monostor utcai lakos, életének 73. évében elhunyt. Temetése szeptember 29-én 15 órakor a kaposszentjakabi temetőben lesz. Minden külön értesítés helyett. Bíró és Ábrahám család Fájó szívvel tudatjuk mind­azokkal, akik ismerték és sze­rették, hogy fiam és nagybátyánk, WINKLER LÁSZLÓ életének 52. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása szeptember 30-án, 11 órakor lesz a siófok-újhelyi temetőben. Gyászolja édesanyja, unokahugai, rokonai, barátai és ismerősei Fájdalommal tudatjuk, hogy BUDAVÁRI VILMOS órásmester életének 84. évében elhunyt. Temetése szeptember 30-án, 14 órakor lesz az igali temetőben. Gyászoló család INGATLAN BALATONFÖLDVÁRON 8 szobás, 3 szintes ház 7 millióért árverésre kerül, okt. 19. 9 órakor. Megtekinthető: szom­bat 10-12 óráig. Érdeklődni: Major, Za- márdi, Dózsa u. 15. Tel.: 84/348-650. (58324) BALATONMÁRIAFÜRDŐN, Rákóczi utcában ház eladó. Telefon: 85/312-048. (58334) CSALÁDI ház gázfűtéssel eladó Ka­posvár, Vak Bottyán u. 33.sz. alatt. Ér­deklődni 16 óra után. (58189) GARÁZS eladó. Kaposvár, Fő u. 82/ 416-015. (58342) KAPOSVÁR, Béke u. 35. III/3. 2,5 szobás lakás eladó garázzsal vagy anél­kül. Érdeklődni 16 óra után Virth. (58363) KAPOSVÁR, Kinizsi Itp 28. I/4. sz. 2 szobás lakás eladó. Tel.: 82/422-155. (58395) KAPOSVÁRON üzlet eladó. Tel.: 82/ 416-015. (58101) Kaposújlak, Dózsa Gy. u. 3. alatt (reptér utcája) 3 szoba hal­los, 140 m2-es, gázfűtéses csa­ládi ház, garázzsal, 600 női kert­tel eladó. Megtekinthető: egész nap. Tel: 82/312-051/31. (57858) KŐRÖSHEGYEN főútvonal mellett építési telek eladó (2000 m2) . Tel.: 84/ 363-141.(58440) NAGYATÁD, Széchenyi u. 15. II/7. 3 szobás tehermentes lakás eladó. Tel.: 82/352-823. (57724) TÖRÖCSKÉN 200 négyszögöles hétvégi telek, épülettel eladó. Tel.: 06-60 368-672. (58827) ÉPÍTÉSI telek eladó. Marcali-Boronka, Madách u. 14. Érdeklődni 16 óra után. (58026) JÁRMŰ !!! KÉSZPÉNZ !!! Dáciát - 8 éves korig - azonnal, a legmagasabb áron vásárolunk. Korrekt ügyintézés. Hívjon bizalommal. Házhoz jövünk. Kovács László, Kaposvár, Tel.:06-60-310-401,06-30-446-593. Hív­ható 0-24 óráig. (58243) CHEVROLET Lumina személygépko­csi 91 -es, klímával, kifogástalan állapot­ban eladó. Szőke Jenő, Tab. Tel.: 84/ 320-448. (57924) QPELe MOLNÁR HASZNÁLT AUTÓK- Opel Kadett 1.3,1986-os, 80 000 km 430 000 Ft-Opel Corsa 1.0,1990-es, 45 000 km 560000R-Opel Corsa 1.2,1985-ös, 83 000 km 345 000 Fi-Mazda 626 2.0,1983-as, 165 000 km 360 000 Ft- Renault Fuego 1.6,1986-os, 108 000 km 450 000 Ft-Opel Kadett 1.6,1991-es, 82 000 km 730000R- Daihatsu Applause 1,6XJ, 1992-es. 46 000 km 1 100 000 Ft Opel Molnár Kft., 7400 Kaposvár, Füredi u. 153. T«L‘ 82/314-425,422-227,422-228 CSUKOTT Barkas bontott alkatrészek eladók. Tel.: 84/350-042. Siófok-Töreki, Diófás u. 98. (58437) ELADÓ 5 t billenős pótkocsi. Ér­deklődni: Gadány, Fő út 43. (58022) ELADÓ 6 és féléves terepjáró Ifa bil- lencs. Érdeklődni 7516 Berzence, Kos­suth u. 133. Jankovics György. (58030) ELADÓ Fiat Unó D. 8,5 éves, 320000 Ft. Unó 1,1 benzines 11 éves 235000 Ft. Tel.: 85/354-124. (58408) IVECO 35-10-es turbó dízel, 4 éves,, 2 tonnás, ponyvás, friss műszakival ela­dó. Böhönye, Dr. Forbáth u. 1/1. (58168) RENAULT 5-ös 1985-ös, napfény- tetős, vonóhorgos, 3 ajtós eladó, motor karosszéria felújítva. Tel.: 18 óra után 82/310-386. (58376) TÖRÖTT, totálkáros autót vennék. Tel.: 06/30/440-110. (55016) TRABANT kombi 87-es, jó állapot­ban, vonóhoroggal 85000 Ft-ért eladó. Tel.: 85/354-247. (58183) VW PASSAT 1600 D, 85-ös évjárat, friss műszakival eladó. Tel.: 85/350-979. (58407) ÁLLÁS BRÓKERCÉG területi vezetőnek is alkalmas munkatársat keres mellékál­lásba is. Tel.: 85/313-646 ma 14-18 óráig. (58289) KERESÜNK csőszerelésben jártas ív és lánghegesztő szakmunkásokat, leg­alább 5 év gyakorlattal, vidéki munka­helyre. Tel.: 82/321-177, üzenetrögzítő. (57856) NEHÉZGÉPKEZELŐT felveszek. Ér­deklődni 85/354-368 telefonon, este. (58107) VÁLLALKOZÓKAT keresünk Kapos­váron, öt világrész nép- és iparművésze­ti tárgyait forgalmazó üzletünk vezetésé­re. Üzlethelyiséggel rendelkezők jelent­kezését is várjuk. Bahia Kft. Tel.: 06/1/ 2676-706. (58389) Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CZIRJÁK JÁNOSNÉ Orosz Mária volt mikei lakos, szeptember 23-án 90 éves korában elhunyt. Temetése szeptember 30-án, 13 órakor lesz a nagyatádi Központi temetőben. Gyászoló család Megrendüléssel tudatjuk, hogy szeretett kolléganőnk, mindenki kedves tanító nénije, TARJÁN KATALIN szeptember 24-én csendben eltávozott. Temetése szeptember 30-án, pénteken 15 órakor lesz a tabi temetőben. Emlékét meg­őrizzük Tabi Általános Iskola nevelői és volt tanítványai Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KNAPP LAJOSNÉ nagyatádi lakos életének 82. évében elhunyt. Hamvait szep­tember 30-án, 15.30 órakor helyezzük örök nyugalomra a nagyatádi Központi temetőben. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették és tisztelték, hogy ÁROLY ERZSÉBET nyugdíjas tanárnő türelemmel viselt, gyógyíthatatlan betegségben 65 éves korában elhunyt. Temetése szeptember 30-án, délután 3 órakor lesz a balatonboglári temetőben. Előtte 14 órakor gyászmise a Római Katolikus templomban. Minden külön értesítés helyett A gyászoló rokonság EGYÉB AKCIÓ! Redőny-reluxa-szalagfüg- göny. Tel.: 82/318-360. (56913) ARO MTZ alkatrész üzlet. Sió­fok-Töreki, Diófás u. 98. Tel.: 84/ 350-042. (58438) AUTÓMATA Carborobot kazán gáz- bevezetés miatt eladó. Érdeklődni: Pető, Marcali-Boronka, Váci M. u. 38. Tel.: 85/ 314- 713. (58023) BILIÁRDASZTALOK haszonbérbe kiadók. Tel : 82/370-112. (57779) DAC-Zilhez alkatrész eladó. Tel.: 85/ 377-507. (58321) EGYETEMRE, főiskolára jelentkezőknek levelező fel­vételi előkészítők indulnak magyar, tör­ténelem, matematika, fizika, biológia, földrajz, angol, német tárgyakból! Kérjen díjtalan tájékoztatót, tantárgymegjelölés­sel! Pallas Felvételi Előkészítő 1364 Bu­dapest 4. Pf. 126. (57574) ELADÓ 2000 kcal új gázkazán. Ér­deklődni a85/376-755 telefonon. (58160) ELADÓ K-25-ös 600-as szalagfű­résszel, egytengelyes pótkocsival. Ér­deklődni: Boda, Mesztegnyő, Kossuth u. 22,16 után. (58024) REDŐNYT a legolcsóbban! Tel.: 82/ 315- 236. (55654) ESKÜVŐK, rendezvények lebonyolí­tását vállaljuk 80 főig festői környezet­ben. Polány, Hubertusz Panzió. Tel. : Po- lány 5 vagy 85/351-172. (58358) FESTÉKRE 8% ENGEDMÉNY A bolt teljes árukészletére Kaposvá­ron az Arany J. út 25. sz. alatti festékbolt­ban szeptember 26-tól október 8-ig. (58227) FORTSCHRITT traktor 120 LE, 4 fe­jes ekével eladó. Kapoly, Táncsics u. 4. Tel.: 84/321-192. (58242) FÜRDŐKÁDAK felújítása bontás nél­kül garanciával. Tel.: 83/343-454. (55411) KAPOSVÁRON a Béke utcában épülő garázsokra és üzletekre tulajdonosokat keresek. Tel.: 82/316-117. (58401) KERESÜNK 8-9 fő nyugdíjast. Nyug­díjas házunkba elhelyezés. 2-3 ágyas szobákban, teljes ellátással. Élete végé­ig való ittlakással. Érdeklődni lehet Ro- noxTKSZ. Nikla, Berzsenyi út 18. (57667) KUKORICÁT veszek kereskedelmi célra, 60 mázsa fölött. Telefon: 06/60/ 389-904. (48881) KÁRPÓTLÁSI jegyet veszek. Tel. : 82/ 313-041 (55018) KÁRPÓTLÁSI jegyet veszek. Tel. : 82/ 424-489 (55033) KÁRPÓTLÁSI jegyet, részvényt, kész­pénzért vásárolok. Tel.: 82/321-576. (56700) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV. BÁRÁNY ISTVÁNNÉ Heizer Erzsébet kaposvári lakos életének 73. évében elhunyt. Temetése szeptember 29-én 15 órakor lesz a kaposszentjakabi temetőben. Gyászolja leánya Erzsi és családja KÁRPÓTLÁSI jegyet, részvényt ve­szek készpénzért. Tel.: 30-412-058. (58006) KÚT ÁSÁST, kúttisztítást vállalok. Sza­bó István, Lengyeltóti, Kaposvári út 13. (58318) LAPRADIÁTOR VÁSÁR 5-15% kedvezmény, amíg a készlet tart. Nagykanizsa, Liszt Ferenc u. 3/E. Nyitva tartás: 8-16, szombaton 8-12 órá­ig. Tel.: 93/317-329. (58206) OLCSÓ CUKOR zsákos 50 kg-os 74 Ft/kg, 1 kg-os 76 Ft/kg. Balatonlelle, Rákóczi u. 58. Tel.: 84/342-019. (58145) PARABOLA 16900 Ft-tól Satel­lit Bt. Tel.: 84/320-412. (54601) RAKTÁR és bemutatóterem céljára keresünk 40-60 m2 területű, jól megkö­zelíthető helyiséget Kaposvár területén. Ajánlatokat ár és cím megjelöléssel az 58016. számra a kiadóba. (58016) REDŐNY, RELUXA legolcsóbban a gyártótól. Tel: 82/317- 786. (58120) REDŐNY, reluxa készítés! Szappa­nos János, Tab. Tel.: 84/320-797. (56078) REDŐNY, reluxa, harmonikaajtó 15% engedménnyel. Tel.: 82/310-076. (57719) Redőny, reluxa, harmonikaaj­tó készítése és javítása. Tel: 82/ 314-205. (55101) RÉTI széna, étkező- és vetőburgonya eladó. Somogyszentpál, Ady u. 56. Tel.: 85/339-573. (57552) SOROMPÓ 3-6 km-es karral, ipari kivitel, rádió távvezérlés. Ajtó vezérlések. Video-M Kft. Kaposvár, Kossuth L. u. 15. Tel./fax.: 82/416-163. (58435) SZÉPEK VAGYUNK A Five discó vendége október 1-jén, szombaton a Bakter Brothers! (58405) VÁROM olyan szülők jelentkezését, akik gyermeke vagy hozzátartozója a scientológia miatt külföldön tanul vagy dolgozik, és alig vagy semmi hír róla. Leveleket "Remény" jelige 8801 Nagy­kanizsa, Postafiók 463. (58188) ÁLLAT VÁGÓCSIRKE eladás október 7-8-án 7-18 óráig Zalasárszegen a régi 7-es út mellett. Ára: 125 Ft/kg. (57096) AMERIKAI Staffordshire terrier kisku­tyák eladók. Kaposmérő, Rákóczi u. 25. (58002) ELADÓ 20 hónapos sodrott kanca csi­kó. Vass László Balatonkiliti, Honvéd u. 125. Tel.: 85/322-098, 17 óra után. (58432) MAI \ __ M ŰSOR Csiky Gergely Színház Kaposvár: 14.30 ÓZ, A NAGY VARÁZSLÓ C-bérlet Kaposvár, Szivárvány du. 3, 5 és 7: A FLINSTONE CSALÁD (mb., am.) 9: APÁM, A HŐS (am.) (55257) Cserénfa Autósmozi 9: INTERSEC­TION - VÁGYAK VONZÁSÁBAN (am.). TELEVÍZIÓ Budapest 1 ' 5.30: Falutévé. 5.50: Határtól határig. 6.00: Napkelte. 6.00: Hírösszefoglaló. 6.40: Reuters. 6.55: Mese. 7.00: Hí­rösszefoglaló. 9.00: Napközi. 9.30: Rivi­éra. 10.30: Kadétok és kollégisták. 11.30: Játék. 12.00: Déli harangszó. 12.05: Üz­let délidőben. 12 20: Sorstársak. 12.15: Segítség! 15.40: Falutévé. 16.05: Olim­piai arcképcsarnok. 16.30: Ray Brad­bury SZÍnháza. 17.00: Szobrosdi. 17.15: Mizujs? 17.25: Cimbora. 17.50! RÉS. 18.00: Jelenetek a szobrok életéből. -18.15: Üzlet. 18.30: Zsákbamacska. 19.00:Telesport. 19.10: Huu úr. 19.30: Híradó. 20.05: Mini klip-mix. 20.25: IFK Göteborg-FC Barcelona labdarúgó­mérkőzés. 22.30: Ezredforduló. 23.05: Tűréshatár. 0.35: BBC-híradó. Budapest 2 16.00: Tévedés. 17.50: Csízió. 18.00: A körzeti stúdiók műsora. 18.13: A kör­zeti stúdiók kapcsolásos műsora. 18.45: Zöldpotty. 19.05: Kisfilmek a nagyvilág­ból. 20.30: „Teljesedjetek be Szentlé­lekkel!" 21.05: Mindent vagy semmit! 21.40: Múzsa. 22.00: Objektív. 22.35: Tokaji irótábor, 1994. 23.10: A Balázs Béla Stúdió dokumentumfilmjeiből. Duna Tv 8.00: Képes Krónika. 14.00: Helyszí­ni közvetítés az ÁVÜ sajtótájékoztatójá­ról. 15.45: Lapozó. 16.00: Nagy-Britannia belülről. 16.30: Don Quijote. 17.00: Méz- gacsalád. 17.30: Fizika F-dúrban. 17.40: Rajzfilmek. 18.00: Híradó. 18.15: Aszok- nyás zsaru. 20.00: Régiók. 20.45:,Esti kérdés. 21.00: Híradó. 21.15: In memó­riám Fábri Zoltán. 21.55: Fábri Zoltán- életműsorozat: Vihar. 23.35: Tompa Mi­hály: Levél a kibujdosott barátom után. HBO 17.30: A rózsaszín delfin legendája. 18.30: Az utolsó csillagharcos. 20.10: Szoba kilátással. 22.05: Az eastwicki boszorkányok. 24.00: Halálra jelölve. Sió Tv 20.00: Helyi információk - Fil­melőzetes - Régi idők tanúi: A nagyvá­zsonyi vár - Játék. 20.45: A postakocsi (francia-olasz történelmi film). Osztrák Tv 1 16.55: Nyereményjáték. 17.00: Mini­hírek. 17.10: Wurlitzer. 18.00: Hírek. 18.05: Asszonyokról. 18.30: Bülowbo- geni rendelő. 19.30: Híradó. 20.00: Sport. 20.15: Három pénzdarab a kútban. 21.50: Oldalpillantások. 22.00: Eurozsaruk. 22.55: Szerelmi fantázia. Osztrák Tv 2 15.00: Hársfa utca. 15.30: Titkos álom. 16.15: Alfréd úton. 17.00: Pályaválasz­tás. 17.30: Tartományi stúdió. 18.00: Rendőrségi ügyelet. 18.30: Gaudimax- show. 19.00: Tartományi élet. 19.30 Hír­adó. 20.00: Kulturális magazin. 20.15: Labdarúgókupa-nap. 22.15: Hírek. 22.55: Esti sport. MŰHOLDPROGRAMOK PRO 7 5.10: Rajzfilmek. 8.40: A mi kis far­munk. 9.40: Paterno Rosolino közkato­na. 11.30: Hármak társasága. 12.00: Sca­recrow és Mrs. Kint. 13.00: Charlie an­gyalai. 14.00: Arabella Kiesbauer talks- how-ja. 15.00: Dinasztia. 16.00: A mi kis farmunk. 17.05: Dennis. 17.30: Tapsi Hapsi. 17.55: Flintstone család. 18.25: Hangos otthon. 18.55: Más világ. 19.25: Szuper, Mr. Cooper! 20.00: Híradó. 20.15: Brenda és, a férfiak. 22.05: High­wayman. 23.05: Édes bűn. 23.55: Hírek. 0.05: A mérges kígyó. SAT 1 5.30: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! 9.00: Superboy. 9.30: Szerelemhajó. 10.30: zomszédok. 11.00: Fiatal és nyugtalan. 11.55: Trükkös vetélkedő. 12.30: Kali­Cipőbörze! Őszi-téli lábbelik! í Rendkívül ^ kedvezményes ^ árak! J Nagy választék! Várjuk vásárlóinkat! Szeptember 28-án 9-17 óráig CSURGÓ Művelődési Központ MARCALI Kulturális Központ Szeptember 29-én 9-18 óráig BALATONBOGLÁR Művelődési Ház LENGYELTÓTI Állami Gazdaság Szeptember 30-án 9-18 óráig TAB Művelődési Ház ÉLKER GMK forniai nap alatt. 13.30: Szerelemhajó. 14.30: Superboy. 15,00: Bonanza. 15.55: 9-es számú űrállomás. 17.00: Trükkös vetélkedő. 18.00: Mindent vagy semmit. 19.00: Hírek. 19.20: Sporthírek. 19.30: Szerencsekerék. 20.15: A szenvedély ára. 22.10: Hunter. RTL 5..30: Halló, Európa - jó reggelt, Né­metország! 9.05: Vészhelyzet. 10.00: Gazdag és szép. 10.30: Hétköznapja­ink. 11.00: Forró nyeremény. 11.30: Csa­ládi párbaj. 12.00: Déli magazin. 12.30: Springield-sztori. 13.15: Kalifornia klán. 14.10: Gyilkosság a hobbija. 15.00: Ilona Christen. 16.00: Hans Meiser. 17.00: Ki itt afőnök? 17.30: Borzasztó kedves csa­lád. 18.00: Gazdag és szép. 18.30: Rob­banékony. 18.45: Híradó. 19.10: Robba­nékony. 19.40: Jó idők, rossz idők. 20.15: Sport. 20.30: Bajnokok Ligája labdarú­gó-mérkőzés. 21.20: Beszélgetés a szü­netben. 21.30: 2. félidő. 22.20: össze­foglaló, riportok. RÁDIÓMŰSOR Kossuth rádió . 10.30: Válaszolunk hallgatóinknak. 11.05: Róka, rege róka. 11.25: A MR gyermekkórusa. 11.35: Negyven prédi­kátor. 12.00: Déli Krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Falurádió. 12.50: Külpolitikai figyelő. 13.05: Vendég a háznál. 13.20: Gyülekezeti énekek tára. 13.30: A refor­mátus egyház félórája. 14.05: Klasszi­kusok mindenkinek. 14.55: Első közlés. 15.05: A Határok nélkül naplója. 15.55: Cégér. 16.10: Mindennapi gazdaság. 16.20: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. 17.05:Hírvidék. 18.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! 19.40: Kukorelly Endre összeállítása. 20.05: Népdalfel­dolgozások. 20.30: Határok nélkül. 21.05: Fórum. 22.00: Késő esti Krónika. 22.30: Művek, műhelyek, művészek. 23.05: Ro­mantikus kamarazene. Petőfi rádió 4.32: Hajnali kalendárium. 6.03: Reg­geli csúcs. 7.40: Sportreggel. 8.03: Út­közben. 8.10: Rivaldafényben. 8.50: Ap­ró-cseprő gyerekekről. 9.03: zöld tele­fon. 9.10: Zene-szó. 10.55: Öt perc tudo­mány. 11.05: Családi persely... 11.15: Szív küldi... 12.00: Nóták. 13.00: Hírper­cek. 13.10: Derűre is derű. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Pi­henőidő. 15.30: Korhatár nélkül. 17.03: Sportközvetítések. 18.00: Gördeszka. 18.30: Segíthetünk? 19.05: Öt perc tu­domány. 19.10: Lemezbemutató. 20.00: A humorista és a masszőr. 21.00: Hör- percek. 21.10: Deutsch-warum nicht? 21.25: American Mosaic. 21.40: Lélekből soul. 23.10: Máról holanpra. Bartók rádió 6.00: Muzsikáló reggel. 9.05: Pódi­um. 10.05: Cs. Szabó László: Délután hatkor. 10.35: Együttesek olasz operák­ból. 11.40: Népdalkórusok. 12.05: Hagn- verseny déliidőben. 13.45: Janacek: Gyermekdalok. 14.05: En français. 14.20: Gion Nándor: Izsakhár. 15.02: Lakmé. 16.05: Magyar zeneszerzők műveiből. 17.00: Metronóm. 17.50: Most olvastam. 18.05: A magyar zene évszázadai. 19.00: Médiahajó '94.19.30: Mozart: B-dúr zon­goraverseny K. 456. 20.05: 21.30: Star­ker János gordonkázik. 21.45: Vissza­pillantó. 22.05: Operabérlet. 23.00: Fia­talok stúdiója. Somogy rádió 14.00: Somogyi krónika. 14.25: Ze­nés percek. 14.35: Önkormányzati per­cek. 14.45: Állásbörze. 15.00: Hírek. 16.10: Zenei újdonságainkból. 17.10: Ötórai csevegés. 17.45: Közlekedünk. 18.00: Hírek. 18.10: Paragrafus. 18.30: Zene-szó. 18.40: Ufoland. 19.00: Somo­gyi krónika. 19.20: Zenés percek. 19.30: Sporttükör. 19.50: Soma mesék. 20.00: Hírek. 20.10: Riasztó. 21,10: Körkép. 22.00: lapszemle. 22.10: Üzletről... Juventus rádió A Juventus rádió zenés, információs, szórakoztató műsorát hallhatják 6 órától 24 óráig. Közben: Horváth Rozi recepta­jánlata - Fornax gazdasági hírek - Kíván­ságműsor - Szerencsekerék magazin. Pécsi rádió 12.00: Szerb nemzetiségi műsor. 13.30: Horvát nemzetiségi műsor. 15.00: Déldunántúli hírmagazin. 16.00: Pannó­nia rádió. 18.00: Regionális német anya­nyelvű műsor. 19.30. In der Mutterscpra- che. 20.00: Na materinjem jeziku. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a SOMOGYI HÍRLAP-w a kiadó székhelyén (Kaposvár, Kontrássy u. 2/a), a hirdetésfelvételi irodában is elő lehet fizetni. | (57827) | A Zalahus Rt. Somogy megye területére középfokú végzettségű, élelmiszer kereskedelemben jártas, telefonnal, gépkocsival rendelkező fiatal képviselőt keres Jelentkezni lehet Horváth Géza osztályvezetőnél telefonon vagy írásban. 8800 Nagykanizsa, Vágóhídi u. Telefon: 93/310-308 (58469) >

Next

/
Thumbnails
Contents