Somogyi Hírlap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)

1994-09-28 / 228. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP — GAZDASÁG 1994. szeptember 28., szerda EU-segély Szabolcsnak Az idén és jövőre 100-100 millió forint támogatást kap az Európai Uniótól Szabolcs- Szatmár-Bereg megye. A segélyt a kormány és a me­gyei önkormányzat által au­gusztusban létrehozott fej­lesztési közalapítványtól úgynevezett kistérségi beru­házásokhoz igényelhetik a Nyírségben befektető közös­ségek. A közalapítvány igaz­gató tanácsa által Nyíregy­házán elfogadott pályázati feltételek szerint a pénzt el­sősorban munkahelyteremtő projektek megvalósítására fordítják. A MÓL Rt 2 milliárdja Kétmilliárd forintos veszte­séggel számol az idén a Ma­gyar Olaj- és Gázipari Rt. Az eredetileg tervezett 8,5 milli­árd forintos adózott nyereség helyett azért kell veszteséget elkönyvelniük az év végén, mivel nem valósult meg júni­usban a gázáremelés, pedig ezzel eredetileg kalkuláltak. A gáz üzletág évek óta veszte­séges a cégnél, mivel az im­port földgázt drágábban ve­szik meg, mint ahogy továb­badják a gázszolgáltatóknak. A gázárak rendezését már régóta sürgette a MÓL és úgy számolt, hogy az már az idén nyáron kialakul. Ennek hiá­nyában az importon 3,5 milli­árd forintos vesztesége kelet­kezik az év végéig. Salgóvár árubörze Salgóvár árubörze néven havi rendszerességgel kiállí­tást és vásárt rendez a sal­gótarjáni Geg reklámügy­nökség. A hétvégi „lengyel­piacnak” akar konkurenciát teremteni vele. A Nógrád megyei termelő és keres­kedő cégekre, illetve a hazai gyártókra, importőrökre számítanak, máris számot­tevő az érdeklődés a határ túlfeléről is. Az október 7-9- én sorra kerülő első vásáron csaknem 100 vállalkozó mu­tatja be és kínálja termékeit, szolgáltatásait - gyakran be­vezető, illetve akciós áron. Szedik a paprikát A hűvös idő beálltától tartva a szokásosnál koráb­ban kezdték meg az idén a termelők a fűszerpaprika szedését Csongrádban. Emi­att a megye legnagyobb fel­vásárlója, a Szegedi Paprika Rt. a szerződött mennyiség­nek, a 18 ezer tonna papriká­nak mintegy felét az elmúlt két hétben már felvásárolta. A paprikagyár a szerződött termelőktől az ígért áron ve­szi meg az első osztályú pap­rikát. A másod- és harmad- osztályú paprika árát pedig 5 forinttal megemelte, 20, il­letve 15 forintot ad kilójáért. Akadémiai kötvény Szeptember 30—ától októ­ber 14-éig lehet jegyezni az Akadémiai Kiadó Kötvényt. A forgalmazást a New York Bróker Budapest Kft. végzi. A kötvények névértéke 10 ezer forint lesz, kamata pedig éves szinten 32 százalékos. A kötvények össznévértéke minimum 200 millió forint, maximum 250 millió forint lesz. A futamidő másfél év. A kötvény lejárata 1996. április 15-én esedékes. Készpénzzel fizetnek a napraforgóért Lesz elegendő olaj a hazai üzletekben A Cereol Növényolajipari Rt a napraforgó termesz­tőkkel kötött szerződésben rögzített tonnánkénti 20 ezer 500, illetve 21 ezer 500 forintos felvásárlási áron felül tonnánként további 1500 forint prémiumot fizet mindazoknak a gazdasá­goknak, amelyek a felvá­sárlási megállapodásban eredetileg vállalt mennyi­séget leszállítják. Erre a döntésre azért szánta rá magát a részvény- társaság, mert a 420 ezer tonna napraforgómagra kötött szerződés az aszály okozta hozamkiesés következtében 360-370 ezer tonnára csök­kent. A napraforgó egyike a leg­jobban fizető szántóföldi nö­vényeknek, ráadásul külpia­cokon is igen jó — az elmúlt években egyenletesen emel­kedő — áron értékesíthető. Nem csoda tehát, ha a terme­lők nagy várakozással tekin­tettek az idei szezon felé. Erre úgy tűnt, minden okuk meg is van, hiszen a 380 ezer hektá­ros vetésterületről mintegy 680-700 ezer tonna termésre volt kilátás. De bármennyire is szárazságtűrő növény a nap­raforgó, a tartós nyári aszály, a betakarítás ideje alatt lehul­lott csapadék és az ország kü­lönböző térségeiben fellépő betegségek kedvezőtlenül be­folyásolták a jónak ígérkező termést. Az előzetes számve­tésekből már körvonalazódik, hogy az aszály 10-15 száza­lékos veszteséget okozott a termesztőknek, így azok átla­gosan hektáronként mintegy 1,6-1,7 tonna körüli terméssel számolhatnak csupán. — A Cereol bármilyen mennyiségű napraforgóra haj­landó lett volna szerződni — mondja Kollár Lajos elnök-ve­zérigazgató. — De azok a gazdaságok, amelyek megfe­lelő pénzügyi háttérrel rendel­keztek, sem velünk, sem más feldolgozó üzemmel nem kí­vánták elkötelezni magukat, abban bízva, hogy később a megállapodott felvásárlási áraknál magasabbat kapnak majd. A termesztők egy másik jelentős része pedig eleve ex­portra szerződött. Mindezek ellenére nincs veszélyben a belföldi ellátás: 250-300 ezer tonna magnak megfelelő hazai olaj-igény a megtermett napraforgómag mennyiségből kielégíthető, és bár a korábbi éveknél lénye­gesen kisebb mennyiségben, de exportra is jut belőle Auszt­riába, Svájcba, Lengyel- és Csehországba, azokba az or­szágokba, amelyek eddig is rendszeres vásárlóink voltak. A Cereol három üzemében már megkezdődött a napra­forgómag feldolgozása. A be­szállítás, átvétel és minősítés után a gazdálkodók azonnal kézhez kapják a napraforgóért járó pénzt. Most tonnánként 23-24 ezer forintot. A hazai magfelvásárlási árakról szólva az elnök- vezér- igazgató elmondta: azok nagy­jából megegyeznek a világpi­aci árakkal. Külföldön jelenleg 250 dollárt adnak a nyers nap­raforgómag tonnájáért. A Ce­reol a felvásárlási árait az inf­láció és a termelési költségek emelkedésének figyelembevé­telével a jövőben is a nemzet­közi értékesítési lehetőségek­hez kívánja igazítani, és to­vábbra is fenntartják az előfi­nanszírozás rendszerét: a termelőknek tavasszal ka­matmentesen megelőlegezik a termeléshez szükséges költségeket. (Újvári) A bevallás minden megkérdezett számára kötelező 80 adatra kíváncsiak az októberi agrárösszeíráson Az Apeh nem férhet az adatokhoz — A kormánypolitika a garancia (Budapesti tudósítónktól) — A kormány agrárpolitikai törekvése a legfőbb garancia arra, hogy a begyűjtendő ada­tokat a mezőgazdaság érde­kében fogják fölhasználni — jelentette ki a Központi Sta­tisztikai Hivatal mezőgazda- sági főosztályának vezetője, Németh Ferenc azon a sajtótá­jékoztatón, amelyen az októ­ber 1-jével kezdődő agrárösz- szeírás részleteit ismertették. — A kormány alapvető célja nem lehet más, mint a mező- gazdaság kiemelése az évek óta tartó válságból, és ehhez az agrárágazat pontos isme­rete elengedhetetlen. A jelenleg érvényben lévő agrárstatisztikai rendszer dön­tően a nagyüzemi megfigyelé­sekre épült, a kistermelőkről a tíz évenként ismétlődő össze­írások szolgáltattak adatokat. Az utóbbi években azonban teljesen megváltoztak a tulaj­donviszonyok a magyar me­zőgazdaságban, a föld döntő többségében magántulaj­donba került, és megkezdő­dött a piacgazdaság követel­ményeihez jobban igazodó gazdasági szerkezet kialakí­tása. Ez is indokolta a mező- gazdasági statisztika megújí­tását, hiszen hazánkban a la­kosságnak csaknem a fele va­lamilyen formában érdekelt az agrártermelésben. Október 1-jétől 21-ig csak­nem 17 ezer kérdezőbiztos keresi fel az ország mintegy 2 millió olyan háztartását, ame­lyik valamilyen formában me­zőgazdasági termeléssel fog­lalkozik. Egy-egy kérdőíven körülbelül 80 adatra kérnek választ, elsősorban az állatál­lományról kor- és ivar szerint, a kistermelők használatában lévő földterületről, és a gazda­ságban foglalkoztatottak szá­máról. — Már most szeretném nyomatékosan leszögezni, hogy adataink semmilyen formában nem juthatnak ille­téktelenekhez, így az adóhiva­tal sem férhet hozzájuk. Erre a kérdőívek szerkezeti felépí­tése sem ad lehetőséget. Maga az adatszolgáltatás vi­szont minden megkérdezett számára kötelező. Az össze­íróbiztosok azonban nem kér­hetnek semmiféle írásos ok­mányt a becs’szóra adott vá­laszok alátámasztására — mondták el a KSH sajtótájé­koztatóján. Polesz György őlb BANK OTP FORINTKÁRTYA ÖNNEL A LEGNAGYOBB ORSZÁGOS TAKARÉKPÉNZTÁR ÉS KERESKEDELMI BANK Rt. _________________________________(58457) A ICAMIIS® fér men fÉCfIDIVAT KEDVEZMÉNYES BALLAGÁSI ÖLTÖNYAKCIÓ!!! Öltönyönként 1000 Ft kedvezmény három végzős osztály visszanyerheti a vételár 50-30-20 %-át januári sorsolásunkon. További információ üzleteinkben és a 74/366-892 telefonon. Dombóvár, Népköztársaság u. 46. Bonyhád, Perczel u. 2. Kaposvár, Ady u. 2. (Kapos Hotel) Bonyhád, Buszpályaudvar Pécs, Citrom u. 7. (a várfal felől) Paks, Kossuth L. u. 3. Pécs, Jókai tér (Gold Márk Uzletház) Paks, Dózsa Gy. u. 47. Szigetvár, Horváth M. tér 3-5. Mohács, Dózsa Gy. u. 24. „Aramis a hódító férfiak divatja” WK-kártyával rendelkezők 10000 Ft feletti vásárlásnál 10 % kedvezményt kapnak Új mezőgazdasági hitel a Takarékbanknál A vidék bankja új névvel él tovább (Budapesti tudósítónktól) — Semmiféle szándék nem létezik részünkről, hogy a takarékszövetkezetek ki­vonuljanak az ellátatlan vi­déki területekről — jelentette ki újságírói érdeklődésre az Országos Takarékszövetke­zeti Szövetség elnöke, dr. Gergely Sándor a szövetkeze­tek első félévi gazdálkodását ismertető sajtótájékoztatón. Az elnöki reagálás azért vált szükségessé, mert két nappal ezelőtt a Népszabad­ság interjút közölt a Takarék­bank vezérigazgatójával és Hernádi Zsolt sejtetni en­gedte, hogy a jövőben aligha viselik majd a „vidék bankja” elnevezést. — A magyar mo­dernizáció legfontosabb tar­taléka a mezőgazdaság, ezt hitelekkel kell támogatnunk — mondta az elnök, s be­számolt arról is, hogy bizton­ságban érezhetik betétben elhelyezett pénzüket a taka­rékszövetkezetek ügyfelei. Az első félévben csaknem 3 milliárd forinttal emelkedett és elérte a 8,7 milliárdot ezeknek a pénzintézeteknek a saját tőkéje. A biztonságér­zetet növelheti még, hogy a takarékszövetkezetek 345 millió forintos eredménnyel zárták az első félévet. Ebben az évben a korábbinál na­gyobb arányban támogatták a mezőgazdasági termelőket és szaporodtak az egy évnél rövidebb, úgynevezett zöldhi­telek is. A Somogyi Hírlap tudósító­jának kérdésére válaszolva dr. Gergely Sándor el­mondta, hogy hamarosan új mezőgazdasági hiteltípussal jelentkezik a Takarékbank, közösen a takarékszövetke­zetekkel. Kettőtől huszon­négy millió forintig adnak majd támogatást az igénytől függően az agrár- és feldol­gozóágazat számára. Ezzel megtöbbszöröződik a taka­rékszövetkezeti ágazat hitel­nyújtó képessége. P. Gy. A villamosság doktora Grósz Gyula kaposvári három beállásos szerelőműhe­lyében bármely típusú személyautó villamossági hibáinak javítását, riasztók, centrálzárak beszerelését és javítását elvégzik. A mestertől négy szakmunkástanuló lesi el a szakma fortélyait. Fotó: Török Anett Az AGROTECHNIKA Rt értesíti tisztelt részvényeseit, hogy 1994. oktoker 28=án 14.00 "órai kezdettel közgyűlést tart az alákki napirenddels 1. Tájékoztató a rt gazdasági helyzetéről. 2. Az Alapszabály módosítása, és az ezzel összefüggő kérdések. 3. Egyéb ügyek. A közgyűlés helye: Kaposvár, Cseri park 9. Igazgatóság (58605) i 1 1 i

Next

/
Thumbnails
Contents