Somogyi Hírlap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)
1994-09-26 / 226. szám
10 SOMOGYI HÍRLAP — SPORTMAGAZIN 1994. szeptember 26., hétfő 26. kajak-kenu világbajnokság, Mexikó Borhi Zsombor világbajnok Egy arany, egy ezüst és egy negyedik hely a kaposvári sportoló mérlege Odacsapunk! Borhi Zsombor A Mexikóban rendezett 26. kajak-kenu világbajnokság eredményei már ismertek. Borhi Zsombor — akárcsak egy évvel korábban, Koppenhágában — egy arannyal, egy ezüsttel és egy negyedik helyezéssel zárt. Jól emlékszem: tavaly Dániában — ahol én is ott lehettem — a döntők első napja után egy negyedik hely (ezer egyesben) és egy ezüstérem (ezer négyesben) állt Zsombor neve mellett. Akkor is a négyestől vártuk a legszebb sikert, de (akkor sem) jött ösz- sze az aranyérem. Hátra volt még másnap — Gyöngyösi János mester szavaival élve — a „bármi lehet” szám, azaz a kajak kettes 10 000 méter. — Mi lesz holnap, Zsombi? — tettem fel a bamba kérdést a fáradt Borhinak. — Odacsapunk! — mondta, s ebben az egy szóban minFotó: Csobod Péter den benne volt. És én abban a pillanatban biztos voltam abban, hogy másnap Borhi Zsombort világbajnokká avatják. Szombaton kora hajnalban — miután megtudtam, hogy Borhi ezer méteren egyesben második, a négyesünk pedig csak negyedik lett — egy pillanatra elbizonytalanodtam. Hiszen harmadik számában, az 500 méteren újonc, s itt vártuk tőle — már elnézést a kifejezésért — a leggyengébb eredményt; egy érem is nagyon nagy szó lett volna. Aztán eszembe jutott az egy évvel ezelőtti, koppenhágai jelenet, az „odacsapunk!”. Most is valami hasonló nagy dolog történt, azzal a kis különbséggel, hogy ezúttal az ötszáz egyes volt a „bármi lehet”. Zsombor pedig odacsapott, és... de hiszen a többit már tudják. Fenyő Gábor Csurgói zakó Dunaújvárosi Papír- Csurgó-Konzol 16-15 (10-8) Csurgó, 100 néző. Dunaújvárosi Papír: Nagy — Kovács £., Mihály, Hingyi Z. (5), Révész (8), Földi (3), Csontos. Csere: Kovács J., Hingyi B., Krénusz, Egri. Edző: Perczel István. Csurgó-Konzol: Horváth — Bőzsöny (11), Kepler, Balogh P., Simon (2), Bogdán, Balogh V. (2). Csere: Boncz, Nyilasi O., fíáskó. Edző: Balogh Veronika. Nem sikerült a hazai bemutatkozása a Csurgó-Konzol NB I „B”-csoportos újonc női kézilabdacsapatának: nagy küzdelemben vereséget szenvedtek. A nézők egy jól védekező, de gyenge támadójátékot nyújtó hazai együttest láthattak. Gazdász hétvége Pécsi Postás-Kaposvári Gazdász 87-82 (51-40) Kaposvár, Pannon Agrártudományi Egyetem. Kaposvári Gazdász: Varga L. (14/3), Szabó Zs. (13/9), Nagy G. (8), Borovszky (10/6), Mezőszentgyörgyi (18/12). Csere: Tóth Z. (9/3), Soós (10), Műdig (-). Edző: Mezőszentgyörgyi Dávid. A Magyar Kupa legjobb 32 csapata közé jutás volt a tétje a pénteken este játszott Kaposvári Gazdász-Pécsi Postás találkozónak. A mérkőzés a valamikor NB l-et is megjárt vendég pécsiek győzelmét hozta, így a Gazdász elbúcsúzott a Magyar Kupa további küzdelmeitől. A kaposvári együttesben egyedül csak az irányító Mezőszentgyörgyi nyújtott kiemelkedő teljesítményt. Vereségre győzelem Kaposvári GazdászNIKE-FAK 81-72 (33-41) Fűzfőgyártelep. Kaposvári Gazdász: Varga L. (17), Szabó Zs. (12), Nagy G. (11), Borovszky (17), Mezőszentgyörgyi (2). Csere: Tóth Z. (12), Soós (10), Műdig (-). Edző: Mezőszentgyörgyi Dávid. Taktikus játékkal nyert az NB II második fordulójában a Gazdász Fűzfőn. Az első félidőben még a hazaiak vezettek nyolc ponttal, a második játékrész azonban egyértelműen a vendég kaposváriaké volt. A mérkőzést a Gazdász jobb centerjátéka döntötte el. Sziporkázott a Kleinbau A kaposvári városi kispályás labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójában a következő eredmények születtek. /. osztály: Kecelhegy- KVGY Rt 2-2, Erdőgép-SM KKP 0-1, Nagyker-Diszkont- Kórház 2-2, Idill SE-Rákóczi öregfiúk 2-2, Búzavirág SC- APEH 2-2, Közalkalmazot- tak-Győri Kft 3-2. II. osztály: Földhivatal-Szelepsapka 3-2, Gyógyegér FC-Somogyterv 3-2, Hallássérültek-Som- szolg. 3-0, Kleinbau Kft-Tűz- oltóság 7-2, KVG Rt-Cent- rophone Kft 1-2, Rumcájsz- Dédász Rt 0-2. Négy teniszérem Négy éremmel zártak a kaposvári teniszezők Siófok város bajnokságán. A 10 éven aluli leányoknál — 12 induló — Káldi Júlia (KASI) a második, Kalocsa Adriána (KASI) a harmadik, a gyermek fiúknál — 22 induló — Pákái Norbeh (Kaposvári TC) a harmadik, míg az újonc fiúknál — 16 induló — Sallay Tamás (Kaposvári TC) ugyancsak a harmadik helyet szerezte meg. Magyar idő szerint pénteken és szombaton éjszaka rendezték meg Mexikóvárosban a 26. kajak-kenu világbajnokságon az 500 és az 1000 méteres döntőket. A magyarok az előzetes várakozásnak megfelelően jól szerepeltek: a 15 számból 13-ban szereztek érmet (három aranyat, nyolc ezüstöt és két bronzot), s egy további negyedik és ötödik hely jutott a mieinknek. A Kaposvári Vízügyi SC 21 éves világbajnoka, Borhi Zsombor elsőként a K-1 1000 méteres számban volt érdekelt, ahol óriási csatában kikapott az 1992-es barcelonai olimpia győztesétől, az ausztrál Daniel Collinstól. A világbajnoki címvédő norvég Knut Holmannt viszont legyőzte, s így másodikként érkezett a célba. — Zsombor nagyot lépett előre a tavalyi, koppenhágai világbajnoksághoz képest; akkor a negyedik, most viszont a második helyet szerezte meg ezer egyesben, így hát elégedett vagyok a teljesítményével — értékelt röviden Vajda Vilmos szövetségi kapitány. Aztán következett a Gyulay Zsolt, Csipes Ferenc, Borhi Zsombor, Horváth Gábor ösz- szetételű négyes, amely viszont alaposan elmaradt a várakozástól. Bár itt számítottunk a legszebben csillogó éremre, kajaknégyesünk — nagy csalódást okozva — végül csak a negyedik lett. Ebben a számban ilyen gyenge szereplésre az 1985-ös világbajnokság óta nem volt példa! — Jól mentünk; kiadtunk magunkból mindent, de ez csak ehhez a helyezéshez volt elegendő — mondta Csipes Ferenc, aki egyéves kihagyás után került vissza ebbe a kvartettbe. A másnapi 500 méteres számokra maradt a csattanó! Borhi Zsombor ugyan egy kicsit bentragadt a rajtnál, de féltávnál már átvette a vezetést, és a végén különösebTeke NB I Kaposvári Építők SC -Pécsi DD Gáz SC 6:2 (4228:4208) Mándli 729 — Fábián 665 Miklós 701 — Koncsecskó 693 Tarsoly 692 — Szabó 751 Székelyi 697 — Fenyősi 686 Horváth 674 — Kismihály 722 Horváth L. 735 — Tubák 691 Hatalmas bravúrt vitt véghez a Kaposvári Építők SC csapata: a Pécsi DD Gáz SC több mint két éve tartó hazai veretlenségi sorozatát szakította meg. Az első pár után Mándli és Miklós két pontot és 72 fa előnyt szerzett. Ezután Székelyi és Tarsoly újabb egy pontot szerzett, sikerrel verve vissza az elkeseredetten küzdő pécsieket. A befejező párban aztán a legeredményesebb kaposvári játékos, Horváth L. és ifjabb Horváth L. bebiztosította az Építők győzelmét. A végig lelkesen és jól játszó vendég kaposvári együttes megérdemelten nyerte Pécsen a rangadót, ben izgulni sem kellett érte, biztosan lett az övé az első hely. ő nyerte a magyar kajak-kenu sport 75., azaz jubileumi síkvízi világbajnoki aranyérmét. — Úgy ítéltük meg, hogy Zsombor esélyesebb az ezer méteren, de azon a távon nem bírt az olimpiai bajnok ausztrál Collinsszal. Most alaposan visszavágott neki. Külön öröm, hogy a legveszélyesebbnek tartott ellenfelét, a norvég Holmannt mindkétszer maga mögé utasította — kommentálta röviden a történteket a boldogságban úszó Gyöngyösi János, Borhi mestere. Eredmények Férfiak. K-1 500 m: 1. Borhi Zsombor (Magyarország) 1,42:236, 2. Daniel Collins (Ausztrália) 1,42:416, 3. Knut Holmann (Norvégia) 1,42:876. K-2 500 m: 1. Kay Bluhm, Torsten Gutsche (Németország) 1,33:108, 2. Adrovicz Attila, Rajna András (Magyar- ország) 1,33:588, 3. Martin Hunter, Clint Robinson (Ausztrália) 1,33:876. K-4 500 m: 1. Oroszország (Anatolij Tyiscsenko, Oleg Go- robij, Szergej Verlin, Viktor GyenyiszoV) 1,21:488, 2. Románia (Florin Stoica, Marin Popescu, Sorin Petcu, Magyar Géza) 1,21:900, 3. Magyarország (Horváth Gábor, Csipes Ferenc, Antal Zoltán, Hegedűs Róbert) 1,22:264. K-1 1000 m: 1. Clint Robinson (Ausztrália) 3,38:714, 2. Borhi Zsombor (Magyarország) 3,38:962, 3. Knut Hol- mann (Norvégia) 3,40:842. K-2 1000 m: 1. Jesper Staat, Thor Nielsen (Dánia) 3,21:268, 2. Antonio Rossi, Daniel Scarpa (Olaszország) 3,22:772, 3. Béé István, Szíj- jártó Sz. István (Magyarország) 3,25:908. K-4 1000 m: 1. Oroszország (Anatolij Tyiscsenko, Oleg Gorobij, Szergej Verlin, Viktor GyenyiszoV) 3,01:408, 2. Lengyelország (Piotr MarLáng József volt a Közút-Strabag SE legeredményesebb játékosa Fotó: Csobod Péter amely a végelszámolásnál még nagyon sokat jelenthet. Az ifjúsági mérkőzésen: Kaposvári Építők SC-Pécsi DD Gáz SC 4:0 (1339:1283) A vendég kaposvári csapatban Illés 670, Pozsonyi pedig 669 fás teljesítményt ért el. Miklós Gyula kiewicz, Adam Wysocki, Grzegorz Kotowicz, Marek Witkowski) 3,02:368, 3. Németország (Thomas Reineck, Detlef Hoffmann, Mario von Appen, Andre Wohllebe) 3,02:680,. 4. Magyarország (Gyulay Zsolt, Csipes Ferenc, Borhi Zsombor, Horváth Gábor) 3,02:872. C-1 500 m: 1. Nikolai Buha- lov (Bulgária) 1,55:264, 2. Pu- lai Imre (Magyarország) 1,56:752, 3. Mihail Szlivinszkij (Ukrajna) 1,57:056. C-2 500 m: 1. Gheorghe Andriev, Grigore Obreja (Románia) 1,47:780, 2. Kolonics György, Horváth Csaba (Magyarország) 1,48:452, 3. Bla- govestt Sztojanov, Martin Ma- rinov (Bulgária) 1,49:812. C—4 500 m: 1. Magyarország (Szabó Attila, Hoffmann Ervin, Novák Ferenc, Boldizsár Gáspár) 1,30:464, 2. Románia (Marcel Glavan, An- tonel Borsán, Cosmin Pasca, Florin Popescu) 1,30:480, 3. Szlovákia (Slavomir Knazo- vicky, Orosz Csaba, Peter Pales, Juraj Filip) 1,32:592. C-1 1000 m: 1. Ivan Klementyev (Lengyelország) 4,08:144, 2. Nikolai Buhalov (Bulgária) 4,08:208, 3. Victor Partnoi (Románia) 4,10:424, ... 5. Pulai Imre (Magyarország) 4,12:828. C-2 1000 m: 1. Andreas Dittmer, Gunar Kirchbach (Németország) 3,50:100, 2. Boldizsár Gáspár, Novák Ferenc (Magyarország) 3,51:988, 3. Dariusz Koszy- kowski, Tornász Goliasz (Lengyelország) 3,52:484. C-4 1000 m: 1. Magyarország (Pulai Imre, Kolonics György, Takács Tibor, Horváth Csaba) 3,26:708, 2. Románia (Marcel Glavan, AntoneI Borsán, Cosmin Pascal, Florin Popescu) 3,29:872, 3. Mexikó (Juan Martinez, Ramon Ferrer, Antonio Romero, Beniamin 3,34:648. Castaneda) Nők. K-1 500 m: 1. Birgit Schmidt (Németország) 1,53:552, 2. Kőbán Rita (MaKaposvári Közút-Strabag SE-lnotai GYSC 6:2 (4143:4032) Pintér 718 — Stéger 686 Illyés* 626 — Völgyi 664 Bodor 694 — Szentes 640 Láng 722 — Miklós 647 Varga 662 — Habi 683 Mettner 721 — Tóth 712 * Illyés (290 fa) helyett Fajtái (336 fa). A találkozó elején Illyés bizonytalankodása okozott némi zavart. A cserével azonban rendezte sorait a Közút-Strabag SE csapata, s innentől kezdve biztosan haladt a győzelem felé. Különösen Láng, Mettner és Pintér gurított remekül — mindhárman 700 fánál többet ütöttek —, de az új szerzemény, Bodor is jól mutatkozott be. Az ifjúsági mérkőzésen: Kaposvári Közút-Strabag SE-lnotai GYSC 4:0 (1370:1237) Most.is magabiztosan, 4:0 arányban nyert a kaposvári együttes — ezúttal új csúcs- csal. Páll 686, Lapat pedig 684 fát gurított. Schleining Endre gyarország) 1,54:196, 3. Josefa Idem (Olaszország) 1,54:640. K-2 500 m: 1. Elzbieta Ur- banczyk, Barbara Hajcei (Lengyelország) 1,49:684, 2. Czigány Kinga, Mednyánszky Szilvia (Magyarország) 1,50:804, 3. Birgit Schmidt, Daniela Gleue (Németország) 1,51:396. K-4 500 m: 1. Németország (Birgit Schmidt, Ramona Portwich, Anett Schuck, Daniela Gleue) 1,35:588, 2. Magyarország (Dónusz Éva, Czigány Kinga, Mednyánszky Szilvia, Kőbán Rita) 1,35:952, 3. Svédország (Anna Olsson, Maria Haglund, Susanne Ro- senqvist, Ingela Eriksson) 1,37:648. Kettős győzelem RSG Magyar Kupa Szalay Andrea tarolt Pécsen Mindent begyűjtötték a kaposváriak Szombaton Pécsen a városi sportcsarnokban rendezték meg mintegy 300 érdeklődő előtt a ritmikus sportgimnasztikázók Magyar Kupa szerenkénti döntőit. A verseny a világbajnokságra készülő kaposvári Szalay Andrea nagy sikerét hozta. (A VB-t két hét múlva Párizsban rendezik meg.) A Kapos Debrecen Attitude kiválósága négy szerrel — szalaggal, kötéllel, karikával és labdával — is a legjobbnak bizonyult. Klubtársa, Holjevicz Eszter ugyancsak kitett magáért: ő az ötödik szerrel, buzogánnyal lett első, míg szalaggal és kötéllel Szalay mögött a második helyet szerezte meg. A végeredmény Szalag: 1. Szalay Andrea (Kapos Debrecen Attitude) 9,30 pont, 2. Holjevicz Eszter (Kapos Debrecen Attitude) 8,85 pont, 3. Zsigmond Szilvia (TFSE) 8,05 pont. Kötél: 1. Szalay Andrea (Kapos Debrecen Attitude) 9,35 pont, 2. Holjeviçz Eszter (Kapos Debrecen * Attitude) 8,95 pont, 3. Zérnana Erika (Csepel) 7,70 porit. Karika: 1. Szalay Andrea (Kapos Debrecen Attitude) 9.40 pont, 2. Oroszlán Zsófia (Bp. Spartacus) 8,25 pont, 3. Béres Alexandra (TFSE) 8,05 pont. Labda: 1. Szalay Andrea (Kapos Debrecen Attitude) 9.40 pont, 2. Béres Alexandra (TFSE) 8,20 pont, 3. Aliczky Barbara (Diana) 7,95 pont. Buzogány: 1. Holjevicz Eszter (Kapos Debrecen Attitude) 9,00 pont, 2. Oroszlán Zsófia (Bp. Spartacus) 8,80 pont, 3. Zémann Erika (Csepel) és Béres Alexandra (TFSE) 8,20- 8,20 pont.