Somogyi Hírlap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)
1994-09-24 / 225. szám
24 SOMOGYI HÍRLAP — KÖZELKÉPEK 1994. szeptember 24., szombat A tizenhetedik évad Nagyatádon Fába faragott fantázia Két alkotó, a japán Jiro Okura és Záborszky Gábor közös kiállítása nyílott tegnap a nagyatádi művelődési központban. „Mindkét művész szobrászi munkássága erős rokonságot mutat, és ugyanez vonatkozik papíron és papírból készült műveikre. ...Olyanok, mint az ikertestvérek, mivel a képi világuk és üzenetük meglepően párhuzamos ösvényeken haladt mind előbbre...” — írja róluk Jane M. Farmer független kurátor Washingtonból. A nemzetközi vonzerő megmaradt Ám hogyan került a japán művész és az amerikai menedzser Nagyatádra? Rém egyszerű: a japán ott faragott a szobrásztelepen a nyári alkotóidényben, sőt egyik meghatározó egyénisége is volt, az amerikai szakértőt pedig Nagyatád híre vonzotta, olyannyira, hogy egy neves USA-beli szobrász, aki szintén Washingtonban él, még fizetett is azért (új „távlatokat” ígérő formája a részvételnek), hogy itt dolgozhasson. John D. Anton itthagyta a City című szobrát, és magával vitte a telep jóhírét, amiért is újabb amerikaiak érkezése várható a jövőben. Aztán itt dolgozott a München melletti Valleyből Tobel Koch, aki a bravúros technikájú egymás fölé helyezett falemezekben úgy rejtette el a női testet, hogy csak egy bizonyos nézőpontból rajzolódnak ki a vonzó formák. Jiro Okura úr viszont „csak” kisplasztikákat készített, ez látható mostani kiállításán, s munkáival (is) találkozhatunk a novemberben Nagyatádon nyíló kisplasztikái biennálén, amely immár a negyedik a sorban. Nem hiányoztak a hazai alkotók sem. Berényi István, Az élet védelme című alkotását a telepet támogató SEFAG Nagyatádi Erdészete előtt állították fel, Várhelyi György szobrát a telepet ugyancsak támogató Iharosberény kapja. Márkus Péter, Transzlációjának pedig a szoborpark adott helyet. Az érték milliókban mérhető Eddig a tények a tizenhetedik alkotóidényről, melyek sorában a szakma előtt ismert nevek, impozáns külhoni városok és irányzatok még megjelölhetők lennének, kiegészítve a zsűri által megállapított eszmei értékkel — jóval több millióval annál, mint amit a város, mert ez évente úgy kétmillió forint, a telep működtetésére költeni tud. Ám talán az eddigiekből is kitetszik, hogy a Rinya parti telep, a faszobrászok Mekkája, ezen a nyáron is működött. Mondhatnánk: mi sem természetesebb. Csakhogy a telep régi-új látványa is kínálja a kérdést: valóban olyan magától értetődő? Aligha volt magától értetődő már az indulás évében 1975-ben. S ha számolunk kissé: az indulás éve és a tizenhét alkotó idény, akkor nem stimmel valami. Valóban nem, mert voltak kihagyott évek, s voltak aztán nekilendülők, voltak fényes és ünnepelt időszakok, voltak áldatlan művészeti, költségvetési viták, személyes konfliktusok (hol előtérben, hol háttérben) és politikai dorgató- riumok is. Hol lapítani kellett, hol büszkélkedni lehetett. A telep azért maradt, az alkotók jöttek, s annak is híre ment, ami jó. A művelődési központ gazdaszerepe 1988-tól a korábbi önálló művészeti vezetés után a szervezés, előkészítés, s minden mi ezzel jár, a városi művelődési központ nyakába szakadt. A közvetlen gazdák ma is ők, Ormai István igazgató és három munkatársa: Kovács Géza, Merész Emese és Szőke József. Aligha kell bemutatni őket, mert a megyében jól ismert, régi közművelődési „motorosok”, akik pontosan tudják, hogy a tehertétellel együtt egy szép kezdeményezés napszámos letéteményesei is. Vállalják tehát. Szerencsére, noha a korábbi országos-megyei-helyi több- csatornás finanszírozás bedugult, találnak mégis szakértő partnereket, miként a cikk elején idéztük még külföldön is ahhoz, hogy az alkotói fantázia fában öltsön testet. Noha a közművelődési „alapellátás” másutt oly sokszor zátonyon veszteglő hajója itt azért még vitorlázik tovább a költségvetési szorítások és vállalkozói remények közepette, de nem bánnák ha a szimpozion ismét önálló gazdára találna. Addig is, megfelelő partnerre lelve a helyi Vertikál kft-ben, gondoskodnak a szoborpakról, az alkotások „minőségvédelméről”, s reménykednek abban, hogy egy gyűjtemény alkotásokban-do- kumentumokban, (talán a megálmodott helytörténeti múzeumként) felmutatja majd mindazt, amitől képletesen és valóságosan is Nagy(obb) lett Atád. Mert ami már távolról is jól látszik, azt közel sem árt észrevenni... Tröszt Tibor Tobel Koch, Asszony a fatörzsben című alkotása John D. Antone, City című szoborkompozíciója Kovács Tibor felvételei Szlovák írónők a halál ellen Dana Podracká: Minden jó író pszichológus is dana Srámková: Jó emberek is vannak, csak keresni kell őket A két szlovák írónő' a megyei könyvtárban Fotó: Csobod Péter Dana Podracká és Jana Srámková a Kaposi Őszi Napok vendégeként járt Kaposváron. A két szlovák írónő — nyolc-nyolc kötettel tarsolyukban — a Toldi gimnáziumban tartott rendhagyó irodalomórát és a Megyei és Városi Könyvtár estjén vallott az irodalom erejéről. — Az irodalomba nem lehet belépni. Egy író mindig az elején van — vallja Dana Podracká, a szlovák írók hetilapjának szerkesztője, akinek első verseskönyve 1981-ben a Hold szerelmese címmel jelent meg. Egy verses és egy esszékötete van a nyomdában. Ez utóbbi pszichológiai témakörökben született. Az írónő — végzettségét tekintve — pszichológus. — Minden jó író pszichológus is — mondja. — Amikor az egyetemre jártam, a szép- irodalomban sokkal több lélektani vonatkozásra találtam, mint a szakirodalomban. Ekkor kedveltem meg Dosztojevszkijt. — íróként vagy pszichológusként könnyebb megélni Szlovákiában? — Pszichológusként. Az évfolyamtársaim közül sokan dolgoznak különféle tanácsadó irodákban. Nekik köny- nyebb, mint az íróknak. Még akkor is, ha az emberek általában félnek a pszichológusoktól, mert összekeverik őket a pszichiáterekkel. Ez legalább 20-30 évig eltart. Nem úgy van nálunk, mint Amerikában, ahol mindenkinek megvan a saját pszichológusa. — Az új írónemzedék törekszik folytonosságra? — Az utánunk jövőknek teljesen más az _ életfelfogása, mint a mienk. Úgy érzem, az új generáció egy kicsit lebecsüli az élet valóságát. Szétdarabolják, és ezzel lebecsülik azt a titkot is, amiért az irodalom létezik. Biztosan megteremtenek egy egy új stílust, új módszert, de az — véleményem szerint — soha nem lesz művészet. — Milyen a kapcsolata a magyar irodalommal? — Elég szerény. Nagy élmény volt olvasni Kertész Ákos Makra című regényét, mert a szlovák írók ebből a műből tudták meg, mi történt 1956-ban Magyarországon. — Hogy fogalmazná meg művészi ars poeticáját? — Szerintem az a művészet — és én is erre törekszem —, ha az alkotónak van tehetsége a nyitottságra, ám ez a nyitottság egyben titkos zártságot is jelent. Jana Srámkovának a Madách Kiadó gondozásában jelent meg magyarul A fehér hajszalagos lány című regénye. Ebből film is készült Szlovákiában. A könyvet nagyanyja halálakor írta. így akarta meghosszabbítani az életét. Alakja ebben a könyvben él tovább... — Szüleim elváltak, árvaházban nőttem fel — meséli. — A nagyanyám innen lopott el, és aggastyánok között rejtett el. Keresett a rendőrség is. Az árvaházban azt tapasztaltam, hogy körülöttem csak rossz emberek vannak. Dosztojevszkij nyitotta fel a szememet: jó embereket is léteznek, csak keresni kell őket. Az öregek otthonában szerencsére rájuk akadtam. Folyton dédelgettek. Megszerettem őket, s rájöttem, hogy érdemes bízni a jóságban. Keresni kell a jó embereket... — Milyen az írói lét Szlovákiában? — Négy írócsoportosulás van. Mindegyikben vannak nők is. Nem filozófiai álláspontok szerint jöttek létre a különböző csoportok, hanem a társadalmi helyzet megítélése alapján szerveződtek. Akik nem lépnek a politika porondjára, azok megmaradnak csendes ellenzékieknek. — Melyikből van több? — Az ellenzékiekből. Képviselői listán csupán tízen, ha szerepelnek. — Ön meg tud élni a könyveiből? — Nem. A férjemből élek. Ő is író. A fiam pedig költő. De mindegyikőnk más és más írói társaságnak a tagja... — Szlovákiában általában milyen példányszámban jelennek meg a könyvek? — A verseskötetek 500-1000, a prózai művek 1000-3000 példányban. — Megfogalmazta már önmagának, hogy miért ír nap mint nap? — Azért, hogy elkerüljem a halált. Lőrincz Sándor Berényi István alkotása az erdészet bejáratánál
