Somogyi Hírlap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)
1994-09-24 / 225. szám
1994. szeptember 24., szombat SOMOGYI HÍRLAP — SPORT 11 Asztalitenisz NB I Kosárlabda NB I, B-csoport Hazai fiaskó Siker hosszabbításban BSE ll.-Kaposplast 10:3 Győz: Szvitán 3, Kovács 2, Gujdár 2, Vass 1, valamint a Kovács-Vass és a Szvitán- Gujdár páros, illetve Limbek 2, Alkonyi 1. Nagyon rosszul kezdődött a Kaposplast csütörtökön este játszott hazai bemutatkozó mérkőzése; mindkét páros találkozót „sikerült” elveszítenie. A folytatásban is az egységesebb és jobb játékerőt képviselő vendég fővárosiak irányították a mérkőzéseket. A Kaposplastban ezúttal sem akadt olyan játékos, aki csapata vezéregyéniségévé tudott volna válni. Pilisi és a fiatal Renner sajnos nem tudott mérkőzést nyerni. Háttá István Labdarúgó NB II Pénteken ünnepelt már a Bányász A Siófoki Bányász labdarúgócsapata a péntek délelőtti edzés után ünneplőbe öltözött, majd buszra ültek és átruccantak Veszprémbe, hogy szem- és fültanúi legyenek annak, amint Bimbó Tamásnak bekötik a fejét. A siófokiak újdonsült csapatkapitánya délután kettőkor mondta ki a boldogító igent, ám túl sok ideje nem maradt a vigadozásra, hiszen szombaton már részt kell vennie a hét végi meccs előtti utolsó gyakorláson. A Százhalombatta gárdája vár ezúttal a Siófokra vasárnap 15 órai kezdettel. Ismét egy olyan ellenfél, amelyik az élcsoportot szemelte ki magának, sőt, titkon az NB I felé is „kacsintgatnak”. A tavalyi szezon meglepetéscsapata volt az akkor újonc Duna-parti gárda, idei jó eredményeik viszont már egyáltalán nem meglepőek. — Nagyon küzdelmes mérkőzésre számítok — mondta Gellei Imre, a Siófoki Bányász vezetőedzője. — Vasárnapi ellenfelünknél több olyan futballista játszik, akiket a nyáron NB l-es csapatok csábítottak. Ám együtt maradtak, s ez is mutatja, hogy komoly terveik vannak. Ami a mi csapatunkat illeti; az eddigi jó szereplésünkkel remélhetőleg szereztünk egy kis „respektet”, s mint ahogy mindig, ezúttal is a győzelem reményében lépünk pályára. Sérültünk nincs, mivel Kirchmayer rendbejött, ám sok edzéskihagyása miatt még csak kispados lesz. Marad az ESMTK-t gólzáporral legyőző csapat, tehát: Bíró — Keszeg, Bimbó, Olajos, Per- ger — Tóth, Miovecz, Petrók, Dukon — Földes, Szabó. A tartalékok Posza, Köves, Barna, Kiss és Kirchmayer. — Fónai — Malév OCC-Balatel KE Siófok 69-71 (37-32, 65-65) Budapest, Nagyszalonta utca. V.: Görgényi, Kovács A. Balatel KE Siófok: Bondarenko (24/3), Dodeusz (5/3), Laczházi (12), Török (6), Godena ( 12). Csere: Csarnai (2), Bödör (4), Blaumann (2), Tóth (4). Edző: Varga Ferenc. „Újonckomplexusa” lehet a siófoki kosarasoknak. A bajnoki rajton, Veszprémben elszenvedett súlyos vereség után csütörtökön este újra egy megszeppent Balatel KE látogatott az újonc Malév OOC csapatának az otthonába. Ám ezúttal — igaz, csak hosszabbításban — sikerült kicsikarni a győzelmet... Nem túlzás, hogy a Balatel KE ezt a sikert Csutak Sándor ügyvezető elnöknek köszönheti. Ő volt ugyanis, aki az egész csütörtöki napot a szövetségben töltötte annak érdekében, hogy ráüssék a pecsétet az új orosz center, Bondarenko igazolására. Sikerrel járt, s az újonnan igazolt siófoki „idegenlégiós” ezt 24 ponttal hálálta meg a Ma- lév-csarnokban. Különben egészen a második félidő közepéig a hazaiak vezettek a támadásban rengeteget hibázó somogyiak ellen. Csak a hajrában fordítottak Gode- náék, majd nagy izgalmak után hosszabbításra került sor — s itt már Fortuna is a Balatel KE mellé állt... A vendég siófoki együttesből egyedül csak a frissen igazolt Bondarenko játéka dicsérhető. (Fónai) Rajt a sakk OB ll-ben Megyei rangadó a nyitófordulóban A hét végén megyei rangadóval kezdődik meg országos sakkcsapat-bajnokság. A II. osztály Asztalos-csoportjában a két somogyi résztvevő egymással találkozik. Az elmúlt bajnokságban 4. helyen végzett kaposváriak a 10. helyezett Nagyatádot fogadják. Alaposan megerősödött a mezőny a tavalyihoz képest. Az OB l/B osztályból két kiesőt (Székesfehérvár, Szekszárd) is ebbe a csoportba soroltak. Nem látszik gyengének a két feljutó, a Tapolcai Honvéd II. és a Pécsi DD Gáz sem. Nem lesz könnyű dolguk csapatainknak, ha tavalyi helyezésüket mag akarják tartani, illetőleg előrébb kívánnak lépni. Az új versenykiírás alapján az utolsó helyezett esik ki, s any- nyi csapat játszik osztályozót, ahány megyebajnok akar feljebb lépni. így akár hat együttes is kieshet a csoportból, s a biztos bentmaradást csak a nyolcadik hely jelenti. A kaposvári Móricz Zsig- mond Művelődési Ház Sakkegylete egy játékossal erősödött. Az OB l-es Szombat- helyi Haladástól leigazolták Burján Anitát, aki a vasi fővárosból Balatonlellére költözött a nyár folyamán. Vele erősödött a gárda, ám Szulimán Gyula és Miovecz János tanulmányai miatt több fordulóból is hiányzik majd. A nagyatádi művelődési ház együttese is erősített. Miután a Tabi MSC az idén nem indul a megyebajnokságban, három játékos is Átádra igazolt. Molnár Aurél, Bocska János és Mihalecz Attila nagy segítséget jelenthet abban, hogy a nagyatádiaknak jövőre se kelljen osztályozót játszani a bentmaradásért. A vasárnapi mérkőzés 10 órakor kezdődik az Édosz Művelődési Házban. Legutóbb 7,5-4,5-re a kaposváriak nyertek, s most is bíznak a sikerben. - K Kajak-kenu VB Kaposvári pingpong-házasság A két ezer méteres szám után ötszázon is jól vette az első akadályt Borhi Zsombor a Mexikóvárosban zajló 26. kajak-kenu világbajnokságon. Előfutamában az ausztrál Daniel Collins mögött egészen kicsi hátránnyal a második lett. — Az elején nem hajtottam ki magam; csak utazó sebességgel haladtam, a végére tartogattam az erőmet. Ez a taktika bejött, s ha szükség lett volna rá, még tovább tudtam volna fokozni a tempót — mondta Borhi Zsombor a futama után. Az ezer egyes és ezer négyes középdöntőket — amelyekben Borhi Zsombor érdekelt — magyar idő szerint este rendezték meg, míg a döntőkre éjszaka, illetve kora hajnalban került sor. Immár nyolc éve annak, hogy nagyfokú összefogással és sok sok társadalmi munkával Kaposváron az Arany úton felépült az asztalitenisz csarnok. Az önkormányzati tulajdonban levő létesítmény üzemben tartása azonban napjainkig sok gondot okozott a használó Kapos Zselic AC férfi asztalitenisz klubnak. Több évi vajúdás után most sikerült megnyugtató megoldást találni. Kaposvár város közgyűlésének közelmúltbeli döntése alapján ez év október 1-jétől a városi sportcsarnok és létesítményeihez csatolják az asztalitenisz csarnokot is. A döntés mind az asztaliteniszezők mind az átvevők egyetértésével találkozik. Az érintettek úgy látják, hogy e változással lényegében mindenki jól jár. Gundy Richárd a kaposvári sportcsarnok igazgatója is elégedett. Mint mondja, számukra kedvező, hogy egy újabb létesítménnyel gazdagodnak. A jövő hónaptól az üzemeléssel kapcsolatos valamennyi feladat reájuk hárul. Máris felmérték, hogy melyek a legsürgetőbb karbantartási munkák a tél beállta előtt. — Jó lenne, ha az asztaliteniszezők észre sem vennék a változást. Félreértés ne essék, ezzel azt akarom kifejezni, hogy mi semmiféle szervezeti átalakítást sem kívánunk végrehajtani. Az asztalitenisz csarnoknak is kialakult a sportághoz igazodó rendje, mi azt jónak tartjuk, tehát ezután sem szólunk bele munkájukba, és időbeosztásukba. Egy olyan gondnokot kívánunk majd alkalmazni, aki járatos az asztaliteniszben, jól ismeri az ottani körülményeket — mondta végezetül az igazgató. Egyébként nem titkolta, hogy a gazdaságos üzemeltetés érdekében esetenként más célra is igénybe kívánják venni majd ezt a csarnokot is, de úgy, hogy a sportág igényeit messzemenően figyelembe veszik. Varga János, a Kapos Zselic AC elnöke, a csarnok építés egykori „atyja” is elégedett e döntéssel így vélekedett: — Lényegében a saját kezünkkel mi asztaliteniszezők építettük ezt a csarnokot, ezért meg is bűnhődtünk, mert az üzemeltetés és karbantartás minden gondjával magunkra maradtunk. Az elnök elmondása szerint ő egyik kezdeményezője volt ennek az átadásnak. Mint mondja, klubja csak így szabadulhat meg a napi filléres gondoktól, no és végre adott az a szakembergárda is, amely az üzemeltetés zavartalanságát biztosítja a jövőben, így summázta véleményét: — Több pénzünk e változással ugyan nem lesz, de a gondjaink a felére apadnak, s a jövőben több időnk marad a szakmai kérdések megoldására. J. R. SPORTMŰSOR VASÁRNAP Kosárlabda NB I, „B"-csoport: Balatel KE Siófok-Szeged. Siófok, Foki-hegyi iskola tornacsarnoka, 17 óra. Ifjúsági mérkőzés: 15 óra. Kézilabda NB II, férfi mérkőzések: Segesdi SE-Letenye SE. Segesd, sporttelep, 11 óra. Kéthely SE-Szentgotthárd. Kéthely, ált. iskola, 11 óra. Mecseknádasd-Csu rgói KK. Mecseknádasd, 16 óra. Megyei kézilabda-bajnokság. Női mérkőzések (az elöl álló csapatok a pályaválasztók): Barcs SC-Kocsolai Tsz SE (9.30 óra), Kutasi Nosztalgia KK-Kaposvári Közgazdasági Szakközépiskola DSK (10 óra), Kaposfői KKCsurgó-Konzol II. (10 óra), Balatonszárszói SE-Marcali VSZSE II. (10.30 óra), Tamási SE II.—Lengyeltóti KK (11 óra). Sakk OB II: Kaposvári Móricz Zsigmond Művelődési Ház- Nagyatádi Művelődési Ház. Kaposvár, Édosz Művelődési Ház, 10 óra. Tenisz Megyei amatőr teniszbajnokság. Kaposvár, Iszák utcai teniszcentrum. Verseny: 8 órától. Duatlon Duatlon-verseny. Kutas. Rajt: 13.30 órakor a posta elől. Nevezés: a verseny előtt a helyszínen. Versenytáv: 2 km futás — 8 km kerékpározás — 1 km futás. Vitorlázás Sztráda Kalóz Kupa vitorlásverseny. Balatonföldvár. Verseny: 10 órától. Labdarúgás NB II: Százhalombatta-Sió- foki Bányász. Százhalombatta, 15 óra. V.: Arany (Győr, Vajda). NB III (az elöl álló csapatok a pályaválasztók, a kezdési idő 15 óra): Nagyatádi VSE-Bonyhádi SE (Dravecz), Balatonlelle SE-Letenye SE (Bányai), Bá- taszéki SE-Rákóczi-Kaposcukor FC (Berki), Szekszárdi Polgári SE-Marcali VSE (Czakó), Sellyéi SK-Barcs SC (Lubastyik). Megyei I. osztály (az elöl álló csapatok a pályaválasztók, a kezdési idő 15 óra): Fonyód-Taszári Honvéd (Karácsony), Balatonkeresz- túr-^Juta (Szerecz), Tab-Ka- posszerdahely (Majdanics), Szulok-Csokonyavisonta (Pecsét), Balatonszent- györgy-Csurgó (Böröczi), Ba- latonszárszó-Somogysárd (Barna), Lengyeltóti-Patalom (a mérkőzést Zala megyei játékvezető vezeti). Megyei II. osztály (az elöl álló csapatok a pályaválasztók, a kezdési idő 15 óra). Északi-csoport: Balatel SC Nágocs-So- mogyvár, Böhönye-Kőrös- hegy, Horvátkút-Andocs, Ba- latonszabadi-Táska, Nagy- berki-Balatonboglár, Balato- nendréd-Mernye, Zamárdi- Öreglak, Balatonberény-Bala- toni Vasas. Déli-csoport: Kastélyosdombó-Kadarkút, Kaposfő-Lakócsa, Bélavár- Görgeteg, Tarany-Berzence, Somogytarnóca-Nagybajom, Homokszentgyörgy-Háromfa, Gyékényes-Vízár, Somogy- szob-Somogyudvarhely. Kispályás labdarúgás Kispályás (női és férfi) labdarúgótorna. Kutas, sportpálya. Mérkőzések: 9 órától. Nevezés: a torna megkezdése előtt a helyszínen. Megbotlottak a Moszatok A baseball-bajnokság legutóbbi fordulójában megszakadt a siófoki együttes hosszú idő óta tartó veretlenségi sorozata. A Denewares SC hazai pályán, Zamárdiban fogadta a Sopron Woodmen együttesét, s nagy küzdelemben 29-22 arányban a vendégek bizonyultak jobbnak. Szombati (sport)dömping Ma több nagy érdeklődésre számot tartó sporteseményt is rendeznek megyénkben. Az NB i „B”-csoportba most nyáron feljutott Csurgó-Konzol női kézilabdacsapata ezúttal debütál hazai pályán: ellenfele 11 órakor a Dunaújvárosi Papír csapata lesz. A Kaposvári Építők SC bajnokságra törő férfi tekecsapata a jó erőkből álló Pécsi DD Gáz SC vendége lesz 9 órakor. Ugyancsak 9 órakor kezdődik Ka- posmérőben a II. országos lo- vasíjász-verseny. A Kassai lovascentrumban a hírek szerint jónéhányan megmérettetnek. Kézilabda halasztás Tegnapi sportműsorunkban közöltük a Kutasi Nosztalgia KK-Balatonboglári SC megyei női kézilabda bajnoki mérkőzés helyét is idejét. Utólag kaptuk az értesítést, hogy ezt a találkozót a két fél közösen október 23-ára halasztotta. Új időpontja van a BBSC-Siófoki VSE női kézilabda mérkőzésnek is: ezt október 22-én játsszák majd Balatonboglá- ron. Eredményes letenyei óvás Az augusztus 27-én (3. fordulóban) játszott Gerjeni Me- dosz-Letenye SE NB lll-as bajnoki labdarúgómérkőzésen a gerjeniek ugyan 6-2-re győztek, de nem sokáig örülhettek a sikerüknek. A Lete- nye ugyanis megóvta a találkozót, mert a Gerjen egyoldalúan megváltoztatta a mérkőzés színhelyét. A Dráva-cso- port fegyelmi bizottsága helyt adott az óvásnak, és a pályán elért eredményt megsemmisítve a három bajnoki pontot 3-0-as gólkülönbséggel a Le- tenye SË javára igazolta. Elütötték a Kálmáncsát A barcsi körzeti labdarúgó-bajnokság hatodik fordulójának eredményei: Gyéké- nyes-Potony 2-1, Porrog-Da- rány 0-1, Drávatamási-Bak- háza 2-1, Lábod-Segesd 3- 2, Kálmáncsa-Bolhás 1-6, Beleg-Ötvöskónyi 3-4, Szabás-Iharos 2-0, Kutas-lnke 0-0. Az élcsoport állása: 1. Lábod 18 pont, 2. Gyékényes 15 pont, 3. Övöskónyi 13 pont, 4. Inke 12 pont, 5. Kutas 11 pont. Hetet kapott a Bábonymegyer A tabi körzeti I. osztályú labdarúgó-bajnokság hatodik fordulójában a következő eredmények születtek: Lát- rány-Nagyberény 0-3, Ke- reki-Kapoly 4-0, Gamás-Kis- bárapáti 4-1, Somogymegy- gyes-Szólád 2-4, Balaton- szemes-Balatonőszöd 1-3, Karád-Bábonymegyer 7-0, Kánya-Somogybabod 2-2, Ságvár junior-Kötcse 2-1. Az élcsoport állása: 1. Gamás 18 pont, 2. Karád 15 pont, 3. Szó- lád 13 pont, 4. Balatonőszöd 13 pont.