Somogyi Hírlap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)

1994-09-23 / 224. szám

Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik szeretett férjem, drága édesapám, apó­som, nagyapám, KISS IMRE temetésén részt vettek, virá­gaikkal megtisztelték, fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HARASZTIA JÓZSEFNÉ Czigány Rózsa 68 éves korában elhunyt. Te­metése szeptember 26-án 14 órakor lesz a barcsi Béke utcai temetőben. A gyászoló család "Elcsitul a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra Te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok. Ami néked szent és nyugalom, Az nekünk örökös fájdalom. " Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BALÁZS ISTVÁN volt somogyjádi lakos életének 73. évében, gyógyíthatatlan betegségben csendesen elhunyt. Temetése szeptember 25-én, vasárnap, 15 órakor a balatonboglári temetőben lesz. Gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ ISTVÁN szerető férjem, édesapám, apósom, nagyapánk, dédnagy- apánk és testvérem, csombárdi lakos (a Mezőgép nyugdíjas hivatalsegédje), életének 72. évében, súlyos betegségben elhunyt. Temetése szeptember 24-én, 14 órai gyászmisét kö­vetően lesz a csombárdi te­metőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család INGATLAN BALATONLELLÉN bejáratott, 2 éves üzlet eladó. Lakást beszámítok. Tel.: 82/ 412-418. (57504) KAPOSVÁR, Füredi u. 47. IV/14. sz. kétszobás, 53 m2-es lakás eladó. Ér­deklődni Buzsáki u. 38. "Pepi” kocsma, mindennap 12—20 óráig. (57568) KERESÜNK Balatonközeli eladó há­zakat. Telefon: 85/351-947. (55718) OLCSÓN eladó Sántoson 400 n-öl kordonművelésű szőlő pincével, felsze­reléssel, gyümölcsfákal. 8—16óráig tel.: 82/310-778, Dr. Kalóz. 19 óra után Ka­posvár, Toldi u. 10.1/4. (57731) TOPONÁRON 3 szobás, gázfűtéses családi ház eladó, lakást beszámítok. Tel.: 82/412-418. (57500) VENDÉGLÁTÓEGYSÉG Kaposvá­ron, a Füredi benzinkútnál eladó. Lakást, kocsit beszámítok. Tel.: 82/412-418. (57502) JÁRMŰ ELADÓ francia Enduró, 50 cm3 SM. Telefon: 85/312-105. (57547) FIAT Ritmo 1.7 D eladó vagy elcserél­hető. Tel.: 82/310-075. (57819) MERCEDES MB 100-as, 9 üléses ela­dó. Tel.: 82/311-300. (57652) POLSKI 126, 7 éves eladó. Tel.: 85/ 311-043. (57548) RENAULT 11-es, 86-os eladó. Irány­ár: 380 EFt. Megtekinthető: Seat Zsillé, Kaposvár, Zaranyi u. 8. Tel.: 82/415- 741.(57210) THERMO KING, hűtős, sztár 200-as tehergépkocsi eladó. Igái, Ady E. u. 5. Tel.: 82/372-174. (57538) TÖRÖTT, totálkáros autót vennék. Tel.: 06/30/440-110. (55016) TRABANT 601-es, 4 éves, vonóho­roggal eladó. Érdeklődni 17 óra után Mike, József A. tér 10. (57599) VESPA motorkerékpár eladó. Tel.: 85/ 351-386. (57567) ÁLLÁS FELVÉTELRE keresünk léges és föld­alatti telefonhálózat építésben jártas művezetőket, léges hálózat szerelőket és kubikosokat. Komplett brigádok je­lentkezése esetén a szállítást biztosítjuk vagy térítjük. Belezna, Szabadság tér 20. Telefon: 93/377-101, munkanapon 9—11 óráig. (57558) HÖLGYEKET keresünk 18 év felett, erotikus munkára, kiemelkedően magas havi jövedelemmel. Érdeklődni: a meg­jelenést követő 2 napon belül a 06-30- 449-113 telefonon. (57579) TELJESEN zárt, 650 kg teherbírású kisteherautóval fuvart vállalok kedvez­ményes áron. Kaposvár, Honvéd u. 31. sz. III/3-, Peregi József, 18 óra után. (57808) ÜZLETKÖTŐKET keresünk zokni ér­tékesítésére, gépkocsival. Kaució szük­séges! Kereseti lehetőség 40000— 100000 Ft között. 6701 Szeged, Pf. 2441. (56744) Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett felesé­gem, drága jó édesanyánk, nagy­anyánk, ID. GUMHERT KÁROLYNÉ Gizi néni Kaposvár, Kócsag u. 61. sz. alatti lakos 70 éves korában türelemmel viselt, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése szeptember 26-án 13.30 órakor a kaposvári Keleti temetőben lesz. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család NYUGAT-európai cégek partnereként várjuk csinos hölgyek jelentkezését, ki­magasló kereseti lehetőséggel, táncos, konzum munkakörbe. Ajánlatunk: Auszt­ria, Németország, Magyarország, Belgi­um, Spanyolország (Kanári szigetek). Tel.: 83/314-632,18—20-ig. (57136) EGYÉB HULLADÉKFA (puha) nagy mennyi­ségben eladó. Kaposvár, Körtönyebükk 44. sz. (58170) 250 mázsa érett istállótrágya és vas­esztergályos szerszámok, fúrók, mérőeszközök eladók. Érdeklődni 16 óra után Kaposvár, Radnóti M. u. 1. (57708) * FALFESTÉKEK * mindenféle színben, legkedvezőbb gyá­ri áron! Kaposfesték Kft, Kaposvár- Toponár, Kócsag u. 54. Tel.: 82/418- 012. (55603) AKCIÓ! Redőny-reluxa-szalagfüg- göny. Tel.: 82/318-360. (56913) ELADÓK 500 l-es fahordók. Lonkai József, Balatonlelle, Gárdonyi út 14. Tel.: 85/351-866. (57317) HASZNÁLT HŰTŐGÉPEK, fagyasztók, nagy választékból, garanci­ával eladók. Elvill Kft, Balatonboglár, Gá­bor Á. út 1. BB központjának területén. Tel.: 85/352-150. (57642) KAPOS KLINKER Rt munkahelyen, Kaposvár, Fő u. 42. sz. alatt, a hely­színről értékesít bontott téglát, nyílászá­rókat, hulladékfát. Érdeklődni Szentes Antal építésvezetőnél, a helyszínen. (57617) Kiadó nyaralókat keresünk a Balaton déli partján, az 1995. évi szezonra. Színes katalógus, 200 külföldi partneriroda, balatoni irodahálózat. Jelentkezés októ­ber 15-ig telefonon vagy szemé­lyesen. Touristic Service, Bala­tonboglár, Kodály Zoltán u. 1. Telefon: 85/353-776, vagy 06/30/ 446-145. (57331) KÁRPÓTLÁSI jegyet veszek. Tel. : 82/ 313-041. (55018) KÁRPÓTLÁSI jegyet veszek. Tel.: 82/ 424-489. (55033) KÁRPÓTLÁSI jegyet, részvényt, kész­pénzért vásárolok. Tel.: 82/321-576. (56700) Parabola 16900 Ft-tól. Satellit Bt. Tel.: 84/320-412. (54601) REDŐNY, reluxa készítés! Szappa­nos János, Tab. Tel.: 84/320-797. (56078) RIZLINGSZILVÁNI és kékfrankos szőlő eladó. Kaposvár, Irinyi J. u. 5. (57694) RÓZSA-, dísznövény- és gyümölcs­faoltvány iskolánk összes termékeit is­mertető, színes nagyárjegyzékünket ké­résére díjmentesen megküldjük. Vidéki növénymegrendeléseket postán, ponto­san teljesítjük. Kertészetünk 60 eszten­deje áll a növénybarátok szolgálatában. Szalkay díszfaiskola-rózsakertészet, 1061 Budapest, Andrássy Gy. út 8. (55002) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ÁRVAVÖLGYI ÁRPÁDNÉ Németh Kornélia kaposvári lakos életének 77. évében elhunyt. Temetése szeptember 26-án 14.30 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Gyászoló család Fájó szívvél tudatjuk mind­azokkal, akik ismerték és szerették, TARANYI RÓZSA volt pedagógus budapesti lakos, 69 éves korában elhunyt. Temetése szeptember 24-én 13 órakor lesz a somogyjádi belső temetőben. A gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk, hogy KOZÁRI BÉLA volt magyaregresi lakos 71 éves korában elhunyt. Temetése szeptember 26-án 13.30 órakor lesz a kaposvári Nyugati te­metőben. Minden külön értesítés helyett. Gyászoló család Fájdalommal tudatjuk, hogy ZSUGOVITS IMRÉNÉ Kispál Eszter csökölyi lakos életének 73. évében váratlanul, tragikus körülmények között elhunyt. Temetése szep­tember 26-án, hétfőn, 11 órakora kaposvári Keleti temetőben lesz. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, apósunk, nagyapánk, BERTA LAJOS siófoki lakos tragikus hirtelen­séggel elhunyt. Szeptember 27- én 11 órakor a siófoki Kele utcai köztemetőben helyezzük örök nyugalomra. Gyászoló család SZENNYVÍZSZIPPANTÁS a legol­csóbban a KVG Rt-nél. Tel.: 82/321- 363. (55486) TÁRCSA XT 2.6, függesztett, új 99 EFt+áfáért kapható. Tel.: 84/385-032. Zics, Deák u. 22. (57249) ÁLTALÁNOS és középiskolások kor­repetálását vállalom. Tóth Zoltán üzem­mérnök. Tel.: 82/320-684. (57615) ÁLLAT VÁGNI való csirke eladó. Kaposvár, Pécsi u. 103. Tel.: 82/312-360. (57744) Nyim község önkormányzata a község központjában lévő, 4107 n-öl területű, két lakásból álló, 108 m2 alapterületű, felújításra szoruló, ún. "kastély" épületét eladásra meghirdeti Érdeklődni: Ságvár, községháza Tel.: 84/380-011 __________________________(57564) S ZAMOJÉD hófehér, szánhúzó kiskutyák, kiváló törzskönyvvel eladók. Tel.: 82/416-946, vagy Kaposvár, Kölcsey u. 88. (57512) ALBÉRLET KAPOSVÁRON, a Füredi u. 47. alatt, az 5. emeleten 2 szobás, erkélyes, vízó­rás lakás kiadó. Tel.: 82/352-633. (57878) KERESÜNK kiadó házat vagy tanyát Marcaliban vagy környékén. Minden megoldás érdekel. Tel.: Parrag, 85/313- 410. (57549) Ha Ön talpraesett, kreatív és dinamikus egyéniség PÁLYÁZZA MEG ÉGMUTATÓ a MAGYAR GAZDASÁGI CÉGMUTATÓ TÁRSASÁG képviselő-, üzletkötő-manageri állását! Elvárásaink: érettségi, jó megjelenés, tárgyalókészség. Amit nyújtunk: próbaidő alatt minimális alapbér + jutalék, próbaidő után magas alapbér + jutalék. A pályázatokat részletes, kézzel írott önéletrajzzal az alábbi címre kérjük: Magyar Gazdasági Cégmutató Társaság 1519 Budapest, Pf.: 248., ÉD. MÉH RT GYŐR 9022, Bartók B. u. 4. HSZíTEűI fPMjp&RjïKX! Csiky Gergely Színház, Kaposvár, 20.00: A KÁVEHÁZ, Stúdióelőadás. Kaposvár, Szivárvány, du. 5 és 9: A FLINSTONE CSALÁD (mb., am.) 7: CSEKKBEN A TENGER (mb., am.) Cserénfa, Autósmozi, 9: AZ UTOLSÓ TÖRVÉNYENKÍVÜLI (am.) Fonyód, autósmozi, 21. óra: A SZOM­SZÉD NŐJE MINDIG ZÖLDEBB (szí­nes, amerikai filmvígjáték). TELEVÍZIÓ Budapest 1 5.30: Falutévé. 6.00: Napkelte. 6.00: Hírösszefoglaló. 6.40: Reuters. 7.00: Hí­rösszefoglaló. 9.00: Napközi. 9.30: Rivi­éra. 10.30: Dallas. 11.30: Játék. 13.00: Lucky Luke. 13.55: Falutévé. 14.40: Ma- gyarország-Olaszország tenisz Davis Kupa-mérkőzés. 16.15: Napjaink. 16.30: Ray Bradbury színháza. 17.00: Évgyűrűk. 17.30: Téka. 18.00: Ablak. 19.00: Telepsort. 19.30: Híradó. 20.15: Dallas. 21.10: Panoráma. 21.45: Csak nézünk, mint a moziban. 23.50: BBC- híradó. 12.00: Szieszta. 15.30: Alpok-Dun- Adria. 16.30: Segítőtárs. 17.20: Zene­lánc. 17.30: Az új Lassie. 18.00: A körze­ti stúdiók műsora. 18.13: Dobogó. 18.45: Tipplista. 19.00: Zsaruk. 19.30: Calyps- how. 20.05: Népesedés és következmé­nyei a világban. 20.45: A nyugati világ művészete. 21.40: Mini klip-mix. 22.00: Objektív. 22.35: Múzsa. 22.50: Aréna. Duna Tv 14.15: Miért szeretjük a kölyköket? 14.30: Erdélyi orgonák. 15.00: A vadon csodái. 15.25: Baywatch. 16.10: Csuto- rás '93. 16.55: Talpalatnyi zöld. 17.40: Pufóka kalandjai. 18.00: Híradó. 18.15: Cape Rebel - Száműzöttek balladája. 19.05: Özvegy és leánya. 20.00: Közép­európai magazin. 20.45: Esti kérdés. 21.00: Híradó. 21.15: Drakula. HBO 17.00: Tapsi Hapsi. 17.30: Tintin. 18.05: Bütyök és családja. 19.35: Gyer­tek el a mennyországba! 21.45: Vérbeli hajsza. 23.45: Bosszúvágy 3. Sió Tv 20.00: Hírek. 20.05: Nachrichten. 20.10: Tourinform. 20.15: Helybéliek fó­ruma. 20.25: Tv-S torna. 20.35: Főzőcske. 20.40: Csak 14 éven aluliak­nak! - Játék gyerekeknek. 20.50: Mese. 21.00: Sztárock. 21.42: Filmelőzetes. 21.45: Aktuális. 21.50: Töprengő - Játék felnőtteknek. 22.00: Főzőcske. 22.05: Finom zenék. 22.20: A nap vendége. 22.35: Hírek. 22.40: Nachrichten. 22.45: Film: .... 0.45: Elalvás előtt. 1.00: Műsorzárás. Osztrák Tv 1 16.00: Gyerekműsorok. 17.00: Wurlit­zer. 18.30: Bülowbogeni rendelő. 19.30: Sport. 20.15: Két férfi, egy eset. 21.30: Magas szőke, plusz két szőke. 22.50: Esti sport. 23.15: Mr. Ricco. 0.50: Cas­sandra Crossing. 2.55: Művészek a vilá­gért. Osztrák Tv 2 15.00: Hársfa utca. 15.50: Broadway Melody. 17.30: Veszélyes élet. 18.00: Rendőrségi ügyelet. 18.30: Milliós ke­rék. 19.00: Tartományi élet. 19.30: Hír­adó. 20.15: Dokumentumfilm. 21.20: Gazdasági magazin. 22.40: Teljesen őrült tévé. 23.20: X-Large. 0.05: Elton John. 1.05: Kobra. MŰHOLDPROGRAMOK PRO 7 9.40: Romeo és Giuliana. 11.30: Hár­mak társasága. 12.00: Scarecrow és Mrs. King. 13.00: Charlie angyalai. 14.00: Arabella Kiesbauer talkshow-ja. 15.00: Dinasztia. 16.00: A mi kisfarmunk. 17.00: Dennis. 17.25: Tapis Hapsi. 18.25: Han­gos otthon. 18.55: Más világ. 19.25: Ro­‘Telepeinlçen Iqemdten magas áron átveszünk papírfuiűadékgt üvíéfi telepeké Szombathely Veszprém 94/312-875 88/320-853 ‘Körmend Várpalota tel: 53 88/372-218 Ajka Székesfehérvár 88/311-437 22/315-046 ‘Tapolca •Dunaújváros 87/312-372 25/311-736 “Páljukba gyűjtéssel foglalkozni kívánó vállalkozók^ magánszemélyekjelentkezését. A környezetért, Önökért, Önökkel! SERTÉSHÚST OLCSÓBBAN? Keresse fel üzletünket Kaposváron, az Arany J. tér 1. alatt (kispiaccal szemben) Áraink: sertéscomb és rövidkaraj 410 Ft/kg lapocka és h. karaj 400 Ft/kg dagadó 370 Ft/kg oldalas 350 Ft/kg Pé-HIB Kft Tel.: 82/423-985 (57488) Építkezők, kereskedők, figyelem! TÉGLAVÁSÁR DOMBÓVÁRRÓL Kisméretű tömör tégla 9,40 Ft/db áfával Azonnal szállítható. Befizethető: Pannontégla Kft, Dombóvár, Kórház út. 11. Tel.: 74/366-456 (54052) seanne. 20.00: Híradó. 20.15: Kincs, ami nincs. 22.20: Renegát. 23.25: Swords­man II. 1.30: Édes bűn. SAT 1 9.00: Superboy. 9.30: Szerelemhajó. 10.30: Szomszédok. 11.00: Fiatal és nyugtalan. 11.55: Trükkös vetélkedő. 12.30: Kaliforniai nap alatt. 13.30: Sze­relemhajó. 14.30: Superboy. 15.00: Bo­nanza. 15.55: 9-es számú űrállomás. 17.00: Trükkös vetélkedő. 18.00: Min­dent vagy semmit. 19.19: Sporthírek. 19.30: Szerencsekerék. 20.15: Kicsoda Harry Crumb? 22.00: Labdarúgó Bun­desliga. 23.00: Igaz háziasszonybarát. RTL Plusz 9.05: Vészhelyzet. 10.00: Gazdag és szép. 10.30: Hétköznapjaink. 11.00: For­ró nyeremény. 11.30: Családi párbaj. 12.00: Déli magazin. 12.30: A Springfi- eld-sztori. 13.15: Kaliforni klán. 14.10: Gyilkosság a hobbija. 15.00: Ilona Chris­ten. 16.00: Hans Meiser. 17.00: Ki itt a főnök? 17.30: Borzasztó kedves család. 18.00: Gazdag és szép. 18.30: Robba­nékony. 18.45: Híradó. 19.40: Jó idők, rossz idők. 20.15: A lemenő Nap fia. 22.00: Thelma és Louise. RÁDIÓMŰSOR Kossuth rádió 4.30: Reggeli krónika. 4.40: Határok nélkül. 5.40: Falurádió. 8.40: Napköz­ben. 11.05: Cigányfélóra. 11.35: Negy­ven prédikátor. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Falurádió. 13.05: Vendég a háznál. 13.30: Az unitárius egyház félórája. 14.05: Klasszikusok min­denkinek. 15.05: Kerengő. 15.35: Hitélet és történelem. 16.00: Délutáni krónika. 16.10: Mindennapi gazdaság. 17.05: Ma­gyarországról jövök. 18.00: Esti krónika. 18.30: Ráadás. 19.30: Jó éjszakát, gye­rekek! 19.40: Tordon Ákos összeállítá­sa. 20.30: Határok nélkül. 21.05: Zenés beszélgetés Kárpáti Évával. 22.00: Késő esti 22.30: Gondolta volna? 23.05: Hang­versenymúzeum. 0.15-4.20: Éjfél után. Petőfi rádió 4.32: Hajnali kalendárium. 6.03: Reg­geli csúcs. 7.40: Zöld(sport)reggel. 8.10: Rivaldafényben. 9.10: Zene-szó. 11.05: Caládi persely... 11.18: Slágermúzeum. 12.00: Népdalok, néptáncok. 13.35: Köz­vetítés a Magyarország- Olaszország tenisz Davis Kupa mérkőzésről, tudósí­tás a kajak-kenu világbajnokságról. 14.00: Péntektől - péntekig. 14.45: Poggyász. 15.30: Natúr-hét. 15.40: Sportközvetítés. 16.45: Poggyász. 17.15: Délutáni csúcs. 18.30: Szociokrimi. 19.05: Öt perc tudomány. 19.10: Radar. 20.00: Sárga tengeralattjáró. 20.30: Pá­ratlan hangok. 21.10: Follow me. 21.25: Párkereső. 22.00: Debreceni Jazz Na­pok. 22.58: Máról holnapra. 0.15-4.20: Éjfél után. Bartók rádió 6.00: Muzsikáló reggel. 9.05: Pódium. 10.05: Nyelv, kultúra, előítéletek. 10.20: Derűre is derű. 10.50: Csajkovszkij ope­ráiból. 11.40: Régi dallamok kéziratos gyűjteményekből. 12.05: Hangverseny délidőben. 13.37: Emil Gilelsz Grieg- műveket zongorázik. 14.05: American Mosaic. 14.20:Az élet komédiásai. 15.15: A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola fúvószenekara játszik. 16.05: Zenekari muzsika. 17.00: Kritikus füllel. 18.05: Lu­ciano Pavarotti operafelvételeiből. 18.50: Vonós kamarazene. 19.21 : Egy zongo­rakísérő emlékeiből. 19.45: Hangverseny XX. századi olasz zeneszerzők műveiből. 20.25: Miért írta meg? 22.05: Emlékezés Osváth Júliára. 23.00: Tudósfórum élőben. 0.05: Lemezújdonságok. 1.30: Évszázadok kórusmuzsikája. Somogy rádió 14.00: Somogyi krónika. 14.20: zenés percek. 14.35: Ónkormányzati percek. 14.45: Állásbörze. 15.00: Hírek. 15.10: Barkácsoló. 16.00: Hírek. 16.10: Szélró­zsa. 17.00: Hírek. 17.10: Ötórai cseve­gés. 17.45: Praktikák a kertben. 18.00: Hírek. 18.10: Lemezek közt válogatva. 19.00: Somogyi krónika. 19.20: Zenés percek. 19.30: Sporttükör. 19.50: Soma mesék. 20.00: Hírek. 20.10: Hihetetlen játékok. 22.00: Hírek. 22.10: Zenélő új­ság. 23.00: Hírek. 23.10: Magnósoknak. 24.00: Jó éjszakát a Somogy Rádióval. 1.30: Kalendárium. Pécsi rádió 5.55: Hajnaltól reggelig. 12.00: Szerb nemzetiségi műsor. 13.30: Horvát nem­zetiségi műsor. 15.00: Déldunántúli hír­magazin. 16.00: Pannónia rádió. 18.00: Regionális német anyanyelvű műsor. 19.30. In der Mutterscprache. 20.00: Na materinjem jeziku. 20.30: Na maternjem jeziku. Juventus rádió A Juventus rádió zenés, információs, szórakoztató műsorát hallhatják 6 órától 24 óráig. Közben: Horváth Rozi recepta­jánlata - Fornax gazdasági hírek - Közle­kedési magazin. LU.. •MWWPi Magyar-Svájci Kft. Somogy megyei képviselete Bemutatóterem: Kaposvár, Egyenesi út 10. Telefon: 82/311-710 Napellenzők, szalagfüggönyök, roll és billenő garázskapuk, műanyag és alumínium redőnyök, svéd reluxák, minitokos szúnyoghálók. Harmonika ajtó. Legnagyobb gyártó! Legnagyobb választék! ___Legolcsóbb ár! (56213)y

Next

/
Thumbnails
Contents