Somogyi Hírlap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)
1994-09-02 / 206. szám
8 SOMOGY HÍRLAP — BELPOLITIKA 1994. szeptember 2., péntek A párhuzamok csalhatnak T anács(adó)hatalom A kormányfőnek külön szempontjai is vannak Sürgős feladatok a kormányprogramban Út a biztonsághoz — Nem tanácsoltam volna Horn Gyulának, hogy vagyonadóról beszéljen! — mondta múlt kedden reggel a rádióban Lengyel László, aki akkor már felkért tagja volt a miniszterelnök vadonatúj tanácsadó testületének. Harminchat órával később viszont már az is kétségessé vált, hogy fog-e egyáltalán Lengyel tanácsokat adni Horn Gyulának. A politológus ugyanis közölte, nem ért egyet azzal, hogy Medgyessy Péter — mint fogalmazott — egy potenciális miniszterelnök vagy pénzügyminiszter vezesse a testületet. Lengyel nyilvánvalóan nem Horn, hanem Békési László pénzügyminiszter pozícióját és befolyását félti a „potenciális miniszterelnöktől”. E titulus egyébként nemcsak a Né- meth-kormányba betöltött posztja miatt illeti meg Med- gyessyt, hanem azért is, mert amikor a választások után sokan igyekeztek lebeszélni a szocialistákat Horn Gyula kormányfői jelöléséről, többek között Medgyessy neve is elhangzott a lehetséges alternatívák között. Elhangzott Ke- menes Ernőé is, aki most ugyancsak szerepel a tanácsadók listáján, s aki — a tervhivatal vezetőjeként — szintén tagja volt a Németh Miklós kormánynak. Kettejükön kívül is félelmetes közgadász-csa- patot hívott meg Horn a tanácsadók közé: például Bródy Andrást, Hetényi Istvánt, Petschnig Mária Zitát. Ez az agytröszt szuperkabinetként adott esetben riválisa lehet a hivatalos kormánynak, s benne Békési Lászlónak. Aki egyébként — ha hinni lehet a szóbeszédnek — megakadályozta, hogy Medgyessy legalább ipari miniszterként tagja lehessen a Horn-kabinetnek. Dehát miért is van szüksége Horn Gyulának ennyi gazdasági tanácsadóra, s mellé még olyan tekintélyes politológusokra, mint Lengyel László és Gombár Csaba? „Hogy a miniszterelnök kipróbálja rajtuk az ötleteit és a gondolatait” — hangzott Lengyel László magyarázata az említett keddi rádióriportban. Kétségtelen, a kormányfő az elmúlt hetekben sűrűn kápráztatta el híveit és ellenfeleit improvizációval. Kérdés, hogy egy — mint hírlik — évente legfeljebb 8-10-szer összeülő tanácsadó testület alkalmas lesz-e a miniszterelnöki ötletek formába öntésére. Vagy inkább elődeik példáját is tanulmányozva esetleg másutt kell keresnünk a tanácsadók szerepét? A központi bizottsági és minisztertanácsi határozatok egyhangúságát és arctalanságát megtörve először Grósz Károly hívta életre a Miniszter- tanács Tanácsadó Testületét 1988 közepén. Elnöke, Bognár József szintén tekintélyes közgazdász volt, tagjai pedig kiváló szakemberek: Berend T. Iván (az Akadémia akkori elnöke), Csikós Nagy Béla, Fekete János, Nyers Rezső, Sárközi Tamás. Mint Veress Péter, az akkori testület titkár az MTI-nek fogalmazott: „a miniszterelnök munkastílusából adódóan ő a tanácsadó testület elsőszámú megrendelője és foglalkoztatója”. Ebből kiderül, hogy a tanácsadó testület az évtizedek során kialakult hivatalos állami és párt- hiearchiát megtörve lényegében irányítani kívánta a gazdasági stratégia kidolgozását. Néhány hónap múlva — 1988 novemberében — azonban már Németh Miklós a miniszterelnök, aki számára a tanácsadó testület is eszköz ahhoz, hogy a párttal szemben kivívja a kormány önállóságát. A testület összetétele ennek megfelelően módosult: elnöke továbbra is Berend T. Iván, szellemét a gyökeres politikai reformokat szorgalmazó társadalomtudósok alakítják: Bihari Mihály, Gazsó Ferenc, Kolosi Tamás, Pokol Béla. A Grósz-féle tanácsadó testület legnevesebb közgazdászai — Bognár Józseffel az élen — viszont a Minisztertanács Világgazdasági Tanácsadó Testületéként folytatják a munkát, s 1989 májusában az állami vagyon nagymértékű privatizációját, a külföldi működő tőke masszív importját szorgalmazó állásfoglalást tesznek közzé. A tanácsadó testületek ugyanis alkalmasak az állami vagy pártfórumok számára kicsit kényesebb ügyek kezelésére, nyilvánosságra hozatalára is. így például 1989. április 13-án a Minisztertanács Tanácsadó Testületé közli országgal-világgal az MTI-n keresztül, hogy — két nappal korábban! — „Németh Miklós miniszterelnök felkérésére foglalkozott Nagy Imre és társai temetésével kapcsolatos kormányzati tennivalókkal... A tanácsadó testület... egyetért azzal, hogy az igazságügyi szerveknél... megindul a Nagy Imre per felülvizsgálata.” Egy hónappal később ugyancsak ez a tanácsadó testület az, amely nyilvános állásfoglalásban a nagymarosi vízlépcső építésének leállítását javasolja a kormánynak. Az Antall-kormány idején a tanácsadói testületek részint a kormányfő politikai befolyását növelik a hozzá baráti a szálakkal kötődő személyek, például Kodolányi Gyula, Osváth György, Tar Pál, Ferencz Csaba kinevezésével. Másrészt az Antall-kormány gazdasági tanácsadó testületéi tanulságos példát szolgáltattak a párhuzamos gazdaságpolitizálás lehetőségeire. A kezdet kezdetén a Miniszter- elnöki Hivatal keretében létrehozott gazdaságpolitikai bizottság és annak ambiciózus vezetője, Matolcsy György „tett keresztbe” Rabár Ferenc akkori pénzügyminiszternek. 1993-ban pedig a Szabó Tamás privatizációs miniszter vezette GAM „gazdaságstratégiai munkacsoport) dolgozott ki Kupa Mihály pénzügy- miniszter restrikciós elképzeléseitől gyökeresen eltérő „gyorsítási programot”. Rabárnak mennie kellett, Kupának mennie kellett... A párhuzamok persze csalhatnak. Medgyessy Péter és Lengyel László azt mondja, hogy alapjában egyetért Békési gazdaságpolitikájával. A tanácsadók megbízója, Horn Gyula kormányfő és szocialista pártelnök azonban már félreérthetetlenül megfogalmazta, hogy neki — más szempontjai is vannak. Hajdú András A kormány úgy fogalmazta meg programjának kül- és biztonságpolitikai részét, hogy az itthon és külföldön egyaránt közérthető és egyértelmű legyen. A „sürgős” jelzéssel meghatározott feladatcsomag pedig azt a célt szolgálja, hogy 4 évre megteremtsék a politikai, személyi és (nem utolsó sorban) gazdálkodási alapjait a magyar külpolitika három fő cselekvési irányában való előrehaladáshoz. Ezek: Magyarország szoros kapcsolódása a fejlett országokhoz (más megfogalmazásban kötődésünk Európához), jószomszédi viszony minden szomszédunkkal, és a határainkon kívül élő magyarság törekvéseinek a nemzetközi normákra épülő hatékony támogatása. Bizalomerősítő gesztusok A politikai gyakorlatot meghatározó döntés, hogy Magyarország — érdekeinek veszélyeztetése nélkül — máris több irányban kezdeményez, bizalomerősítő gesztusokat tesz, s megfelelő tartalommal kész akár rövid időn belül is alapszerződések megkötésére néhány szomszédunkkal. Melyek e politika érvényesítésének rövid távon megteremtendő legfontosabb előfeltételei? A pillanatnyi helyzetből fakadó sajátos követelményként mindenekelőtt jó 1,3 milliárd forintot kell előteremteni a külügyi szervezet puszta működtetéséhez, hogy rögtön utána az ország reális teherbíróképességéhez igazítsák a diplomácia hazai és külföldi apparátusát, még egyes nagykövetségek bezárásának árán is. Már folyik a Külügyminisztérium szervezeti felépítésének áttekintése, hogy a „hivatal” összhangba kerüljön a külpolitika fő célkitűzéseivel és az új kormányzati struktúrából adódó feladatokkal. így például azzal is, hogy a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának megszűnésével a külkereskedelemmel kapcsolatos teendők egy része „a Bem-rakpart” felelőssége lett. Nélkülözhetetlen a külügyi munka tudományos hátterének mielőbbi megteremtése: ezért kerül a Külügyi Intézet újból a Külügyminisztérium irányítása alá. • • Összehangolt külkapcsolatok Az új kormány a Külügyminisztérium feladatává tette, hogy összehangolja (aminek a diplomáciában mindig természetesnek kellene lennie) a köztársasági elnök, a miniszterelnök, az országgyűlés elnöke, a külügyminiszter és a parlament külügyi bizottsága tagjainak utazásait s a külföldi partnerek fogadását. E programokat úgy tervezi, hogy a magyar külpolitikai és a külgazdasági kapcsolatok szempontjából fontos országok rövid időn belül sorra kerüljenek: ez már érvényesült a trieszti találkozók, Németország és Szlovákia esetében. A kormány programjának szelleméből következik az is, hogy Kovács László külügyminiszter máris közölte: a köztársasági elnök — s ebben megállapodott Göncz Árpáddal — az eddiginél nagyobb szerephez jut a külpolitikában. De a külkapcsolatok fontos részét képezik a parlamenti, valamint a pártközi és a társadalmi kapcsolatok is. Haderőreform a kormány célja A kormány programjában bejelentette: haderőreformra készül. Ennek az a célja, hogy a jelenleginél kisebb létszámú, kiegyensúlyozott struktúrájú, a NATO katonai szervezetéhez való csatlakozásra alkalmas fegyveres erő jöjjön létre. A kabinet persze tisztában van azzal, hogy a honvédség pénzügyi helyzete kritikus, rövid távon mégsem törekszik a honvédelmi kiadások növelésére, megelégedne azzal, ha sikerülne megőrizni a katonai költségvetés reálértékét. Ferenczy Europress Médiáthallások Csalódott a Munkáspárt A kormány eddigi tevékenysége bizonyos értelemben csalódást okozott a Munkáspártnak. Wirth Ádám, a Munkáspárt Tanácsadó Testületének elnöke leszögezte: kétségtelen, a jelenlegi kabinet nehéz gazdasági örökséget vett át, ennek ellenére elvárható, hogy a problémák megoldására átfogó, világos koncepciója legyen. A Munkáspárt hiányolja a valós gazdasági helyzet pontos feltárását, aggasztónak tartja, hogy a kormány néhány kérdésben máris olyan konkrét, gyakorlati lépéseket tett, amelyek jelzik: elsősorban a lakossági fogyasztás visszafbgásával próbálják kivezetni az ország gazdaságát a válságból. Hurokban a sátánisták Az Országos Rendőr-főkapitányság a szükséges intézkedések megtétele mellett megkezdte azoknak az információknak az ellenőrzését, amelyek szerint egy eddig ismeretlen sátánista szervezet vállalja magára a felelősséget a Szabadkán, Szegeden és Budapesten történt robbantásokért. Az utóbbi napokban több országos napilaphoz ismeretlen feladótól származó, azonos tartalmú, a postabélyegek alapján az ausztriai Grazban feladott levelek érkeztek. Ezekben vállalta magára a felelősséget egy eddig ismeretlen sátánista szervezet. Több gyerek született Az év első öt hónapjában 48 ezer 650 gyermek született az országban, 1560-nal, 2,4 százalékkal több mint egy évvel korábban, s ugyanebben az időszakban 62 700-an haltak meg, 4600-zal kevesebbel a tavaly ilyenkorinál. A valamelyest emelkedő születésszám és a csökkenő halálozás ellenére azonban a születési arányszám - 11,5 ezrelék, - meglehetősen alacsony és a halálozási arány - 14,8 ezrelék - rendkívül magas. Áz ország lakóinak száma tovább csökkent, öt hónap alatt 5760 fővel. Vita az alkotmányról Az első alkotmányozó tanácskozást ma és holnap rendezik meg az Eötvös Loránd T udományegyetem dísztermében. A tudományos fórumot - amelyet a Belpolitikai Kutatások Központja Alapítvány rendez - pénteken délelőtt Göncz Árpád köztársasági elnök nyitja meg. Göncz Árpád előadása után a szakma kiválóságai, politikusok és tudósok ismertetik véleményüket az új alkotmány, vagy az alkotmánymódosítás szükségességéről, lehetőségeiről. Terjeszkedik a Bábolna-Pharma Kelet felé terjeszkedik a Bábolna-vállalatcsoport egyik tagja, az állatgyógyászati készítményeket gyártó Bábolna- Pharma Kft. Nagy gyártási kapacitására és termékei megbízhatóságára építve ugyanis egy orosz többségű vegyesvállalatot hozott létre, ottani partnerekkel. A Bábolna-Bas- kortontán Mezőgazdasági Termelési, Kereskedelmi és Fejlesztési Kft. fő feladata az állatgyógyászati termékek forgalmazása lesz. Konszignációs raktárában mintegy 200 ezer dollár értékű árut tartanak folyamatosan. t c Úgy látszik, nem sikerül rö- videbb, egyszerűbb média- törvényt hozni. Legalábbis a jelenlegi kormánykoalíció által felkért törvényszövegzők- nek nem, hiszen még húsz szakasszal meg is toldották az előző' kormány elvételt médiajavaslatát. Illetve nem is azt, hiszen az alig több mint egy hete elkészült tervezetük lényegében új elképzeléseket tartalmaz. Annak ellenére, hogy a rádióról és a televízióról szóló törvényjavaslat hosszabb és bonyolultabb lett az előzőnél, több részletében hiányérzetet kelt az érintett politikusok, szakemberek számára. Azzal a legtöbben egyetértenek, hogy például törvényi eszközökkel is meg kell szüntetni végre a központi állami rádió és televízió monopóliumát, de abban már nem biztosak, hogy a most fogalmazott megoldás kellően támogatja is a két intézményt közszolgálati feladatának ellátásában. Ezen kívül a múlt heti egyeztetések során kétségek merültek fel arról is, vajon a tervezet kellő lehetőségeket nyújt-e a magánadók, köztük a kereskedelmi műsort sugározni szándékozók számára. Ezek a kétségek részben a mostani és a korábbi tervezetben tükröződő hangsúlyeltolódásokból származhatnak. Míg az előző kormányzati ciklusban született (s az akkori konzervatív kormányhatalom szándékaihoz közelebb álló) javaslat az alapítványi költségvetési szervezetként elképzelt Magyar Rádiót és Magyar Televíziót állította a középpontba, addig az új, liberális eszmékben fogant szöveg az eddigi monopóliumok teljes felszámolására, a médiapiac megnyitására koncentrál amellett, hogy megteremti a tájékoztatási szabadság és a műsorszolgáltatói függetlenség garanciáit. Sajátos ellentmondás, hogy egyes szakértők mégis a piac felélénkítésének bizonyos korlátáit hányják a mostani kodifikátorok szemére. Mert azzal a korábbi elképzeléssel szemben, miszerint tíz évre kellene megadni a működési engedélyt új (magán) rádióknak és televízióknak és azt a feltételek fennállása esetén automatikusan meg lehetne hosszabbítani, a mostani tervezetben az olvasható, hogy a médiumok „mandátuma” televíziók esetében tíz, rádiók esetében hét évre szól és ezt legfeljebb egyszer lehet öt évre megújítani. Igaz, tizenöt illetve tizenkét esztendő eltelte után az adók tulajdonosai újra szabadon pályázhatnak frekvenciáért, s nincs kizárva, hogy ismét megkapják ugyanazt, de ebben már túl nagy a kockázat. Ráadásul így túl rövid annak a befektetésnek a megtérülési ideje, amely különösen országos adók indítása esetén nem is százmilliós, hanem inkább milliárdos összegben fejezhető ki. Némelyek szerint ez a szabály legfeljebb a kivételesen nagy tőkeerővel rendelkező (feltehetően külföldi) befektetők számára elfogadható. így még indulás előtt néhány „nagy halra” korlátozódhatna az új piacon fellépő konkurencia. (Ezt a tendenciát a versenyszabályok mégjobban erősítik.) Arra utaló jelek azonban nincsenek, hogy bármilyen összefüggés lenne a magyarországi médiaüzlet iránt a közelmúltban érdeklődést mutató külföldi befektetők és a szóban forgó szabálytervezet fogalmazói, illetve sugallói között. Az mindenesetre még nincs eldöntve, hogy országos rádió- vagy tévéadót működtető vállalkozás tulajdonosai milyen arányban lehetnek külföldiek. Az egyik javaslat szerint 77 százalékban, a másik szerint 49 százalékban. (Van olyan elképzelés is, hogy a külföldi részarányt nem, legfeljebb egy befektető tulajdon- hányadát kell korlátozni.) A magánmédiamonopóliumok kialakítását azonban radikálisan gátolja a jelenlegi szöveg. Túlságosan nyitottnak, megoldatlannak látszik e pillanatban a közszolgálati rádió és televízió ügye is. Az még hagy- ján, hogy a törvényszövegezők nem kívántak a politikusok fejével gondolkodva eldönteni, hány (országos) csatornát kapjon a két médium. De a végső döntést nem is a politikusokra, hanem egy, a törvény által létrehozandó média-csúcsszervre, az Országgyűlés Rádió-Televízió Testületére (újabban Tanácsára) bízták, amelynek joga lenne frekvenciát elvenni a MR-tól és a MTV-tól, ha másképp nem állna rendelkezésre elegendő privatizálható csatorna. Ez azonban éppúgy fokozhatja a bizonytalanságot, mint a finanszírozásnak a tervezetben kidolgozatlannak tűnő mechanizmusa. Utóbbi szerint ugyanis a jövőben az állami költségvetésből kizárólag meghatározott célra lehetne támogatást adni a két intézménynek: a jelenlegi megfogalmazás úgy szól, hogy „különösen a technológiai megújuláshoz, külföldre irányuló műsorszolgáltatáshoz, az új szellemi értékek létrehozásának támogatásához, a nemzeti kép- illetve hangarchívum fenntartásához és fejlesztéséhez, továbbá a műsorszórás költségeinek fedezéséhez”. Ez túlnyomórészt infrastrukturális kiadásokat jelent, az egyetlen támogatni javasolt tartalmi meghatározás — „új szellemi értékek" — pedig szinte megfoghatatlan. Ezen kívül a két közszolgálati médium ugyanúgy igényelhetne pénzt az úgynevezett Műsorszolgáltatási Alapból, mint bármely más konkurense, és vállalkozhatna, hogy több bevételhez jusson. A tervezet korlátozza a reklámra fordítható időt — nagyon helyesen — viszont a kialakuló médiapiacon a mai köz- szolgálati csatornák már közel sem számíthatnak akkora reklámbevételekre, mint most. Nem csoda, ha a két intézmény vezetői egyelőre nem lelkesednek a jelenleg papíron szereplő megoldásért. Varga Győző 1 i i V
