Somogyi Hírlap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)
1994-09-12 / 214. szám
1994. szeptember 12., hétfő 8 SOMOGY HÍRLAP — KÖZBIZTONSÁG, BŰNÜLDÖZÉS Ügyeleti telefonok A rendőrség munkáját segítő bejelentéseket, információkat a lakosság nemcsak a 07-es és a (82)414-422-es telefonszámokon közölheti, a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya a (82)420-613-as, a kaposvári rendőrkapitányság pedig a (82)414-422/2505-ös számon várja a hívásokat. Az utóbbi két telefon éjszaka üzenetrögzítővel működik. A Nagyatádi Városi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya a (82)352-241-es számon, a Barcsi Városi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya pedig a (82)461-230-as számon várja a bejelentéseket munkaidőn kívül, illetve éjszaka szintén üzenetrögzítős telefonon. Rendőrök az Alpok-Adrián % Az Alpok-Adria kiállításon a bűnmegelőzési osztály és a balesetmegelőzési bizottság közös standon képviselte a megyei rendőrfőkapitányságot. Az érdeklődők a bűnmegelőzési, vagyonvédelmi és balesetmegelőzési tanácsadás mellett megismerkedhettek azzal a számítógépes oktatóprogrammal, amely húsz ország 150 bankjegyének biztonsági elemeit — egyebek mellett a fémszálat, vízjelet, UV azonosítási jelet — tartalmazza, valamint láthatták a valutavizsgáló készüléket is. Terméskő a síneken A siófoki rendőrkapitányság nyomozást rendelt el közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt ismeretlen tettes ellen, aki a Balatonszabadi-fürdői vasútállomásnál egy nagyméretű terméskövet tett a sínekre. Az elkövető ezzel a vasúti közlekedés biztonságát súlyosan veszélyeztette. Szintén a közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt rendelt el nyomozást a kaposvári rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen, aki Kaposfő külterületén kerékpárral közlekedő kiskorpádi asszonyt arcul ütött. A sértett árokba borult és könnyebben megsérült. „Buktató” Los Angeles Továbbra is nagy erők bevonásával keresi a rendőrség a szerdai, nyíregyházi postarablás tettesét, akiről viszonylag jó személyleírást kapott. Különösen a bűnöző base- balldzsekijének „Los Angeles” felirata ígér sokat a nyomozóknak, akik remélik, az amerikai városnév lebuktatja a bűnelkövetőt. A szóban forgó baseballdzseki mellrésze piros, rajta egy tenyérnyi nagyságú, fehéres embléma, háta fekete, két ujja pedig szintén piros színű. A Los Angeles felirat a ruhadarab hátrészén, lefelé görbülő körívformában volt elhelyezve. Gyilkos amerikai fiatalok Az amerikai közvélemény megdöbbenéssel fogadja a szaporodó jelentéseket gyilkos fiatalokról. A legutóbbi statisztikákba történő bepillantás azonban azt mutatja, hogy ez előre látható volt. A nyomor- negyedek iskoláiban végzett felmérés azt jelezte, hogy minden ötödik tanulónak fegyvere van. A szerencsét le kell kopogni a fán Lovasrendőr-képzés Somogysárdon Koroknay Lajos és Tóth Kálmán lóápolás közben Fotó: Török Anett A 84 éves id. Ernyes István, az ORFK somogysárdi lovasbázisának egyik legnépszerűbb oktatója délben érkezett vissza az egyik csoporttal a tereplovaglásról. Aztán kiadta a parancsot a lóápolásra. — Majd három felé ellenőrzőm őket. Mondtam én már ilyenkor csúnyát, meg szépet is... — Különleges szerencsének tartjuk, hogy Pista bácsi az oktatónk; nagyon szeretjük és tiszteljük — mondja később, a tribün alatti istállóban Tóth Kálmán és Koroknay Lajos főtörzsőrmester. Az előbbi Tiszafüredről, az utóbbi Tállyáról érkezett. — Hogy ebben a korban valaki így lovagoljon, az szinte hihetetlen. A két fiatalember június 13-án kezdte a tanfolyamot; Tóth Kálmán 11 éve rendőr, eddig „csak” URH-zott. — Előtte soha nem ültem lovon; örülök, hogy kihasználtam ezt a lehetőséget. Most már nem cserélném el a lovat semmilyen Fordért vagy Volkswagenért — állítja. — Tőlem egy pénteki napon kérdezték, hogy félek-e a lótól, majd a nemleges választ követően érdeklődtek, hogy hétfőn megyek-e a tanfolyamra — emlékszik Koroknay Lajos. — Igent mondtam, és nem bántam meg. — Persze, mert ő a csapat jollyjokere — nevet Tóth Kálmán, miközben társa ezt lekopogja a fán. — Soha nem „ért földet” a lóról, és ő az egyetlen, akit nem tört fel a nyereg. Persze én sem bántam meg, noha nagyon hiányzik a családom. A tanfolyam résztvevői 10 napot töltenek Sárdon, négyet pedig otthon. Koroknay Lajos 500 kilométert utazik hazáig. Dr. Deli Pál, a lovasbázis igazgatója és Ernyes István gazdasági igazgató, elmondta, hogy tavaly májustói képeznek ki lovasrendőröket Somogysárdon. Kezdetben háromhónapos volt a kiképzési idő, júniustól azonban ezt öt hónapra emelték. A jelentkezőknek ugyanis nincs „lovasmúltja”, tehát az alapok elsajátításához szükséges a hosszabb idő. Eddig tíz tanfolyamon mintegy félszáz lovasrendőrt képeztek. Most is két tanfolyam résztvevőit okítják mind a lovaglásra, mind pedig az elmélet — lóismeret és állategészségügy, takarmányozás és lovagláselmélet — elsajátítására. A lovasbázison mintegy 25 millió forint értékben, a közelmúltban épült fel a 130 vagonos terménytároló, a gépműhely, valamint a terményszárító és tisztító. Gépi beruházásként traktort és 1,5 millió forintért műtrágyaszórót vásároltak. Az eredeti koncepciónak megfelelően csökkentik az ügető- és az angol telivérte- nyésztést, növelik a félvérte- nyészet létszámát, mivel rendőrlónak leginkább ez utóbbi alkalmas. Az értékesítéssel (tavaly csaknem száz ló talált gazdára a tenyészetükből) párhuzamosan lóvásárlással is foglalkoznak: a „lólétszám” tehát megközelítően azonos. A somogysárdi lovasbázis 250 lovából mintegy 100 a csikó. Idén január 1-jével lovaskiképző szakcsoport alakult; a vezetője Jobbik Ákos főhadnagy, főtanára pedig Petőcz Imre főhadnagy. Id. Ernyes István mellett három belovagló dolgozik: a lovakat szoktatják mindahhoz, ami egy rendőrlóra „vár1’. Tamási Rita A vakus Skoda Mindenki siet. S ha ezt valaki autóval teheti, akkor gyorsaságának csak a motor ereje és a traffipax szab határt. Két autó áll a Füredi úti óvoda előtt: egy kis Polski és egy bordó Skoda Favorit. Az utóbbi valamiért gyanús. Sokan tudják, hogy bármenynyire is ártatlannak látszik; rendőrautó. Szabó Tibor rendőr őrmestert arról kérdezem, mit is csinált amióta itt megállt. — Mindent pontosan fel kell jegyeznem. A helyet, az időt, a fényképezés irányát (merre áll az autó orra), és fényképet kell készítenem a helyszínről. A sebességmérőt hatvan kilométerre állítja be, majd vár. Nemsokára már villan is a vaku. Feljegyzi az autó színét, típusát, sebességét, az időpontot és a filmkocka számát. Mint kiderül, azért, hogy ha visszajön, tudják, melyik autó az övé. — Sokan akarják helyszíni bírsággal lerendezni a dolgot, ezért is jönnek vissza — mondja az őrmester. — Van erre mód? — Természetesen. 60-70 kilométeres sebesség rendezhető helyszíni bírsággal. Fölötte mindenképpen feljelentést kell tennem. 80 km fölött pedig bevonják egy időre a jogosítványt, a pénzbírság mellett. Kis idő múlva már annyian állnak az autó körül, hogy messzebbről nézve békés tömegdemonstrációnak látszik. Az események gyorsulni látszanak. Akad, aki a sebességen vitatkozik; van, aki szinte beteg lesz. Egy kék Datsunnak (a gazdája szerint) a kilométerórája csal 32-t... Egy fekete Lancia akkorát fékez mellettünk, hogy szinte felgyűri a betont. Jók a fékjei, hát megússza. Számomra a meglepetés ezután jön. Három-négy német rendszámú autó húzza a kondenzcsíkot a főúton. Villog is a gép rendesen. — Velük mit lehet tenni? — Ha pár száz méter után megállítaná egy rendőr, akkor meg lehetne büntetni, egyébként nem. Nem küldjük ki a képet a külföldi hatóságokhoz, de ez kölcsönös. Az autósok lassan tudomást szereznek a traffiról, így mindenki lelassít. Olyan szorgalmasan villogtatnak, hogy az embernek szinte kiég a szeme. — Mennyi ideig áll egy helyen? — Egy órát. Utána van egy óra átállási idő, amíg a másik helyre érkezem. — Ajánlott már valaki pénzt a fényképért cserébe? —r Persze, de csak ha egyedül vagyok, mert akkor nem tudom bizonyítani, hogy vesztegetni próbált. Ilyen inkább csak a Balaton-parton fordult elő. Ilyen szempontból a budapestiek a legrosszabbak. Sőt, néha még az is előfordul, hogy egy nő felkínálja magát. Elérkezett az átállási idő. A gép kikapcsolva. Most egy óra nyugalmuk van az autósoknak. De utána — ki tudja, hol — újra villan a vaku. Barkóczy László Összefogtak a rendőrök és a kereskedők Autó- és vagyonvédelmi kiállítás Autókiállítás helyszíne lesz Kaposváron a megyei rendőr-főkapitányság előtti tér a hét végén. Szombaton és vasárnap csaknem 20 autómárka-kereskedés mutatja be újdonságait mellettük az autók védelmét szolgáló rendszerek, riasztók kiállítását is megtekinthetik az érdeklődők. Az autókiállítás egyik szenzációja lesz, hogy a bemutatott típusok mellé az azzal a típussal versenyző legeredményesebb hazai pilótákat is Kaposvárra várják a szervezők. Hogy ki fogadta el a meghívást, egyelőre hétpecsétes titok, annyit azonban már tudni lehet, hogy biztosan itt lesz a többszörös magyar ralibajnok, Ranga László és fiatal trónkövetelője, a somogyi ifj. Tóth János is. A versenyzőkkel szombat délután a közönség is találkozhat A kiállítást csaknem négyezer négyzetméteren rendezik meg. A látogatók többek között olyan autócsodákat láthatnak, mint például az új Toyota Celica, az Audi A6-os vagy a Fiat új sportkocsija, a Coupe. A standok mellett sörsátor és büfé várja az érdeklődőket. Lesz kerékpáros ügyességi verseny is, amelyre a helyszínen lehet majd nevezni. Láthatunk rendőrségi kommandós bemutatót és vagyonvédelmi kiállítást is. Az országban példátlan összefogás kezdete a kaposvári. A rendőrök és az autókereskedők nemrég elhatározták: kölcsönösen segítik egy-v mást a közlekedők érdekében. A kiállítás szombaton délelőtt tíztől este hat óráig tart nyitva, vasárnap pedig tíz órától délután ötig várja az érdeklődőket. A belépés díjtalan. „Együtt akartunk dolgozni” Új rendőr-páros „segít” Csurgón Fekete Judit és Fekete Zsolt Budapesten, a rendőrtiszti főiskolán ismerkedtek meg. Szerelmük, illetve házasságuk a csurgói rendőrőrsnek „segített”: a két — egyébként nem somogyi — fiatal Csurgón talált otthonra. Júliusi egybekelésük után Fekete Judit már szeptember 1-jével a csurgói őrs bűnügyi csoportját erősíti, Fekete Zsoltnak még van egy éve a főiskola nappali tagozatának közlekedési szakán. Mint Csete Károly főhadnagytól, az őrsparancsnoktól megtudtuk, a helyi képviselő- testület igen segítőkész volt: rövid időn belül megszavazta a fiatal házaspár lakáshoz jutását. A 22 éves Fekete Judit 1990-ben került „rendőrség-közeibe” mint polgári alkalmazott dolgozott a Vas Megyei Rendőr-főkapitányságon, majd két év múlva fölvették a főiskolára. A bűnügyi szak első évét nappali tagozaton végezte, s ezzel párhuzamosan a második évfolyamot levelezőn (!). — Nem volt leányálom, de egy társammal együtt végig tudtuk csinálni — mondja erről a fiatal nyomozó. — Miért Csurgót választották? — Mert itt volt elhelyezkedési lehetőségünk úgy, hogy szolgálati lakást kaptunk. Természetesen mindenképpen együtt akartunk dolgozni, s itt egyrészt közel vagyunk a szüléinkhez, másrészt pedig nagyon tetszik a környék. A férjem most utolsóéves a főiskola közlekedési szakán. Szerencsére itt mindkettőnkre szükség van... (Tamási) Megölte az anyját, apját és húgát Tizenöt éves gyilkos Gerald McCra rochesteri lakos (USA, Massachusetts állam) még csak tizenöt éves, de már háromszoros gyilkos. Nem is akárkiket ölt meg: apját, a 35 éves vállalkozót, 37 éves anyját és 11 éves kishú- gát. A rendőrség szerint a fiú egy szombati napon betört szabadságon levő nagyszülei lakásába, és ellopta nagyapja 22-es kaliberű pisztolyát. A nyomozók azt állítják: előre megfontolt szándékkal követte el a gyilkosságokat. McCra az alagsori lakásuk konyhájában egyetlen lövéssel leterítette az anyját, majd kiment a kocsifeljáróhoz, ahol apja és húga kocsiban ült, készen arra, hogy egyik szomszédjuk születés- napi ünnepségére menjenek. McCra az apját többször fejbe lőtte, majd egy golyóval leterítette a húgát. Ezután kivonszolta anyja holttestét a kocsihoz, és begyömöszölte húga teste mellé a hátsó ülésre. Ezután elhajtott; egy törmelékbucka mögött hagyta a kocsit. A rendőrök csak 36 órával később találták meg. A gyilkos fiú A helyi rendőrök állítása szerint a gyanúsított és a szülők, valamint a nagyszülők közötti viszálykodásnak hosszú története van: csaknem rendszeresen ki kellett szállniuk a helyszínre azok miatt a családi veszekedések miatt. Az eset megrázta a négyezer lakosú kisvárost, hiszen ilyen kis helyen jóformán mindenki ismer mindenkit, ráadásul a család többi tagját szerették. (ABC Europress))