Somogyi Hírlap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)
1994-09-01 / 205. szám
Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, BENKŐIMRÉNÉ temetésén résztvettek és gyászunkban osztoztak: A gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, szomszédoknak, barátoknak munkatársaknak ismerősöknek és mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk BÓDIS JÓZSEF temetésén részt vettek, részvétükkel és virágaikkal mérhetetlen fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család Köszönetnyilvánítás Köszönetünketfejezzükki mindazoknak, akik FAZEKAS PÁLNÉ temetésén rész vettek és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család Legyen e pár sor köszönet és hála a rokonoknak és mindazoknak, akik szeretett gyermekünk, HUSZÁR HENRIETTA volt vései lakos temetésén részt vettek sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély gyászunkban bármilyen módon osztoztak. Gyászoló szülei / "Nagyon beteg voltam, de nem búcsúztam el senkitől, Mert azt gondoltam, hogy meggyógyulok, De mivel nem így történt, ezért búcsúzok mindenkitől, Akik ismertek és szerettek. " Fájdalommal tudatom, hogy ÖZV. RÁNCSIK ISTVÁNNÉ Schmal Mária Kovács Jenő élettársa, volt tabi lakos életének 74. évében hosszantartó, súlyos betegségben augusztus 30-án elhunyt. Temetése szeptember 3-án, 13 órakor lesz a tabi temetőben. Előtte 11 órakor gyászmise. Minden külön értesítés helyett Szerető élettársa Kovács Jenő, Tab, Rákóczi u. 33. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették,hogy felejthetetlen férjem, édesapám, apósom, testvérem, CSICSKÁR PÁL Somogyszob, Arany János út 37. sz. alatti lakos, életének 49. évében hirtelen elhunyt. Temetése szeptember 2-án, 16 órakor lesz a somogyszobi temetőben. Előtte 15 órakor szentmise. Gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk, hogy VARGA MARGIT Kaposvár, Mátyás kir. u. 8. sz. alatti lakos életének 78. évében csendesen elhunyt. Temetése szeptember 5-én, 13.30 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. A gyászoló család Hálásan köszönöm mindazoknak, akikdrága édesanyám, DEÁKJÁNOSNÉ Schaffer Margit temetésén részt vettek és könnyeikkel, virágaikkal osztoztak mély fájdalmamban. Gyászoló leánya Fájó szívvel búcsúzunk BALATINCZ ROBIKA 4 éves kis óvodásunktól, aki tragikus hirtelenséggel hunyt el. Temetése szeptember 2-án 10 órakor lesz a mikei temetőben. Emlékét megőrizzük. A mikei óvodások és az óvoda dolgozói ALBÉRLET CSURGÓN különbejáratú szobát vagy garzonlakást keresek albérletbe, református gimnáziumba járó fiam részére. Horváth Attila, Böhönye, Csokonai u. 15. Tel.: 322-361. (55489) KAPOSVÁRON különálló, bútorozott lakrész kiadó. Tel.: 82/315-511/121. (55432) Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy MIKLAI FERENCNÉ Horváth Mária volt böhönyei lakos életének 59. évében hirtelen elhunyt. Temetése szeptember 2-án, pénteken 15 órakor lesz a böhönyei temetőben. Gyászolják: férje, gyermekei, menye, vője és unokái Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik drága halottunkat, ÖZV. TÓTH MIHÁLYNÉT utolsó útjára elkísérték, virágaikkal, távirataikkal gyászunkban osztoztak. A gyászoló család t Mély fájdalommal tudatjuk, hogy férjem, édesapánk, nagyapánk, VAJDA ISTVÁN volt zalai lakos életének 68. évében elhunyt. Temetése szeptember 2-án, pénteken 15 órakor lesz a zalai temetőben. Gyászoló család DIÁKLÁNYOK részére szoba kiadó. Kaposvár, Léva köz 1. II. Iph. 2/2. (55581 ) FONYÓDON 1 vagy 2 szobás, külön bejáratú albérletet keresek tavaszig, 10000 Ft-ig. Tel.: 85/361-560. (55513) KAPOSVÁRON, a 48-as ifjúság és a Petőfi u. sarkán 1,5 szobás, összkomfortos, telefonos lakás egy évre kiadó. Tel.: 85/360-815, 8—9 között. (55288) KÉT diáklánynak szoba kiadó Fonyódon, Jókai u. 13. sz. alatt. (55511) KAPOSVÁRON, a Zselic Áruház közelében 1,5 szobás, gázos, összkomfortos, bútorozott lakás két diáklány részére kiadó. Tel.: 82/317-583, 18 óra után. (55318) KAPOSVÁRON bútorozott szoba 1 -2 diáklánynak kiadó. Tel.: munkaidőben 82/416-111 /220, állandóan 82/377-135. (55385) KAPOSVÁRON, a Géza utcában 2 szobás, gázfűtéses lakrész kiadó. Tel.: 82/315-007. (55482) KAPOSVÁRON, a Zselic Áruház közelében 2-3 diák részére lakás kiadó. Érdeklődni este a 48-as ifjúság u. 38.1. Iph. 4/1., vagy a 82/413-157, Tarcsa, 85/ 354-568 telefonon. (55519) Fájdalommal tudatjuk, hogy VARGA ÁRPÁD tanár életének 59. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése szeptember 2-án, pénteken 12.30 órakor a kaposvári Nyugati temetőben lesz. A gyászoló család Táviratcím: Dr. Varga Árpád, Kaposvár, Vak Bottyán u. 53. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, KÖVES IMRE temetésén részt vettek, részvétükkel és virágaikkal fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, ismerősöknek, barátoknak, akik szeretett édesanyánk, BÍRÓ tamásné (volt Bojtor Istvánná) temetésén részt vettek és részvétükkel, virágaikkal fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló leányai Jöjjön ma a holnap iskolájába Várjuk jelentkezését a Gábor Dénes Műszaki Informatikai Főiskola kaposvári kihelyezett Központjába Informatikus mérnök szakra Jelentkezés: PATE Matematikai és Számítástechnikai Tanszék Kaposvár, Guba S. u. 36-40. Tel.: 82/314-155/147 Határidő: 1994. szeptember 10. A Főiskola olyan szakembereket képez, akik képesek a számítógépek és az azokhoz kapcsolódó informatikai szakemberek alkalmazására. A jelentkezés feltétele: érettségi bizonyítvány A képzés távoktatásos, konzultációs formában történik. Tanulmányi idő: 7 félév. (55618) A SM-I AUTÓKÖZLEKEDÉSI TANINTÉZET az alábbi szaktanfolyamokat indítja szeptember hónapban • nemzetközi árufuvarozói és autóbuszvezetői • ADR (veszélyes árút szállító) • KCR és Targonca • belföldi árufuvarozói • személy taxi vezetői Érdeklődni: Kaposvár, Berzsenyi u. 2., telefon: 82/310-615 (55570) A PHILIPS CÉG MEGBÍZÁSÁBÓL LÉTREHOZANDÓ ÚJ HT. RT. BALATONLELLEI ÜZEMÉBE keresünk határozott, dinamikus egyéniségű személyt PROJEKT-vezetői munkakörbe, valamint 1994 november-decemberi kezdéssel férfi és női munkaerőket, gépkezelői, szerelői, karbantartói munkakörökbe. Keresünk továbbá felsőfokú végzettségű pályakezdő, vagy néhány éves gyakorlatot szerzett munkatársakat- logisztikai,- termelésirányítói,- folyamattervezői (engineering) és- humánpolitikai munkakörbe. A fenti menedzser-jelöltek tartós külföldi kiképzés után a dunántúli és budapesti PHILIPS érdekeltségű üzemekben fognak dolgozni. Mindegyik munkakör betöltéséhez- tárgyalásszintű német és/vagy angol nyelvtudás, valamint- számítástechnikai ismeretek szükségesek. Jelentkezés részletes önéletrajzzal írásban vagy személyesen a FONYTON Kft. ügyvezetőjénél. Cím: 8640 Fonyód, Harmatos u. 56. Telefon: 85/361-641 85/361-811 Fax; 95/361 -041 (55569) CSIKÏ GSRGUY SZÍNHÁZ, Kaposvár Az 1994/95-ös évad műsorterve Arthur Miller: A SALEMI BOSZORKÁNYOK dráma F.M. Dosztojevszkij: BŰN ÉS BŰNHŐDÉS népi játék Cole Porter: CSÓKOLJ MEG KATÁM! musical Friedrich Dürrenmatt: A MILLIOMOSNŐ LÁTOGATÁSA tragikus komédia Nick Bicat-Georg Malwius: ELVIRA MADIGAN zenés szomorú játék vagy: Eisemann Mihály: XIV. RENÉ operett Gyermekbemutató Frank L.Baum-Schwajda György-Tamássy Zdenkó: ÓZ, A NAGY VARÁZSLÓ zenés mesejáték Bérlethirdetés Az 1994/95-ös évadra 5 előadásra szóló bérletet bocsátunk ki. Bérletek válthatók a színház jegyirodában, Kaposvár, Fő u. 8. Telefon: 311-113 A műsorváltozás jogát fenntartjuk! (55585) MAI MŰSOR Kaposvár, Szivárvány, du. 5: PALIRA VETTEM A PAPÁT (mb., am.), 7 és 9: A ZŰR BAJJAL JÁR (am.). Cserénfa, Autósmozi, fél 10: CSÚCSFEJEK (mb., am.). TELEVÍZIÓ Budapest 1 6.00: Falutévé. 6.20: Határtól-határig. 6.30: Napkelte. 7.00: Hírösszefoglaló. 9.00: Napközi. 9.30: Riviéra. 10.30: Alomhajó. 11.30: Játék. 12.00: Déli harangszó. 12.07: Déli üzlet. 15.10: Falutévé. 15.30: Kirakat. 16.00: Híradó. 16.12: Kirakat. 16.25: Telesport. 16.55: Minifesztivál '93.17.10: Külügyi ügyek. 17.40: Tanévnyitó. 18.30: Sztárkereső. 19.00: A közoktatás állapota. 19.27: Becőfalva népe. 20.00: Híradó. 20.45: Szomszédok. 21.20: Unokáink sem fogják látni... 22.05: Ashenden. 23.00: Első filmek, főiskolás vizsgafilmek. 0.36: BBC-híra- dó. 0.56: Képújság. Budapest 2 16.05: Képújság. 16.10: Műsorajánlat. 16.15: A jövőből jött lány. 16.40: Babar. 17.05: Angliában jártunk, angolul tanultunk... 17.35: Zöldpötty. 17.50: Csízió. 18.00: Körzeti híradók. 18.13: Magyarország ma. 18.45: Játék határok nélkül. 18.55: A nyugati világ művészete. 19.25: Ugye öregem, leszel oly szíves és hozol egy hatosért túrót! 21.00: Mindent vagy semmit! 21.30: 24 óra. 22.00: Híradó. 22.27: Kék percek. 22.30: Erről van szó. 22.40: Nádudvar. 23.30: XX. századi portrék. 0.15: Üzlet. Duna Tv 14.00: Lapozó. 14.15: Mesteremberek. 14.30: Helyszíni közvetítés az ÁV Rt sajtótáiékozttójáról. 15.30: Őserdő. 16.00: Őpiumkeringó. 17.20: „Megérött a paprika, mög..." 17.35: Néprajzi értékeink. 17.40: Kérem a következőt! 18.00: Híradó. 18.15: Holnap lesz fácán. 19.30: Kaláka. 20.00: Váltó. 20.45: Esti kérdés. 21.00: Híradó. 21.15: Búcsú a fegyverektől. 22.30: Ady Endre: Elbocsátó, szép üzenet. HBO 17.00: Tapsi Hapsi és vendégei. 17.30: A nagy Santini. 19.30: Negyvenkettedik utca. 21.05: Ideális gyanúsított. 22.45: Próbaidő. 0.35: Emmanuelle 9. Osztrák Tv1 16.10: A delfinek titka. 16.55: Konfeti. 17.00: Hírek. 17.10: Wurlitzer. 18.00: Hírek. 18.05: Rólunk van szó. 18.30: Mindig, ha krimit írt. 19.30: Híradó/Sport. 20.00: Kulturális magazin. 20.15: ORF. 21.05: Közeli felvétel. 22.00: Hírek. 22.35: Az országút gyermekei. 0.25: Éjszakai stúdió. 1.25: L. A. Law. MŰHOLDPROGRAMOK PRO 7 14.00. Arabella Kiesbauer talkshow- ja. 15.00: Dinasztia. 16.00: A mi kis farmunk. 16.55: Dennis. 17.30: Tapsi Hapsi. 17.55: Flinstone család. 18.30: Hangos otthon. 19.00: Másvilág. 19.30: Bili Cosby-show. 20.00: Hírek. 20.15: Incidens a Dark-folyón. 22.00: Törpék tánca. 23.45: Hírek. 23.55: Liquid Television. 0.20: Sztárportré. 0.55: A Palm Be- ach-i duó. 1.50: Hírek. 2.00: Az éjszakai sólyom. 2.55: Arabella Kiesbauer. 3.45: Hírek. SAT 1 13.30: Szerelemhajó. 14.30: Super- boy. 15.05: Bonanza. 16.00:9-es számú űrállomás. 17.00: Trükkös vetélkedő. 18.00: Mindent vagy semmit. 19.00: Hírek. 19.19: Sporthírek. 19.30: Szerencsekerék. 20.15: Wolff körzete. 21.15: Pillangó. 24.00: Callan. 1.35: 9-es számú űrállomás. 2.25: Hunter. 3.15: Bonanza. 4.05: Szomszédok. 4.35: Wolff körzete. RTL 5.30: Halló, Európa - jó reggelt, Németország! 9.05: Vészhelyzet. 10.00: Gazdag és szép. 10.30: Hétköznapjaink. 11 .00: Forró nyeremény. 11.30: Családi párbaj. 12.00: Déli magazin. 12.30: A Springfield-sztori. 13.15: Kalifornia klán. 14.10: Gyilkosság a hobbija. 15.00: Ilona Christen. 16.00: Hans Meiser. 17.00: Ki itt főnök? 17.30: Borzasztó kedves család. 18.00: Gazdag és szép. 18.30: Robbanékony. 18.45: Híradó. 19.10: Robbanékony. 19.40: Jó idők, rossz idők. 20.15: S. O. S. hívás. 21.15: Városi kórház. 22.15: A rendőrőrs. 23.15: Éjszakai show. 24.00: RTL- Éjféli hírek. 0.30: Borzasztó kedves család. 1.00: Ki itt a főnök? 2.00: Robbanékony. 23.0: Éjszakai hírek. 3.00: Hans Meiser. 4.00: Ilona Christen. 5.00: Jó idők, rossz idők. RÁDIÓMŰSOR Kossuth rádió 4.30: Reggeli krónika. 4.40: Határok nélkül. 5.40: Falurádió. 8.05: Tanévnyitó. 8.15: Törvénykönyv. 8.25: Műsorismertetés. 8.40: Napközben. 10.30: Mindennapi tudomány. 11.05: Népdalkörök és citerazenekarok felvételeiből. 11.25: A Szabó család. 12:00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Falurádió. 12.50: Külpolitikai figyelő. 13.05: Gyermekszemmel. 13.15: Kórusművek Jézusról. 13.30: A római katolikus egyház félórája. 14.05: Klasszikusok mindenkinek, 14.55: Cégér. 05.05: Válogatott perceink. 15.43: Éneklő ifjúság. 16.00: Délutáni krónika. 16.10: Mindennapi gazdaság. 16.20: Hegedű-szó. 16.48: Decsé- nyi János: Szvit ifjúsági zenekara. 17.05: Kirakat. 18.00: Esti krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.30: Jó éjszakát, gyerkek! 19.40: Irodalmi segédeszközök. 20.05: Hagyományápolók. 20.30: Határoknélkül. 21.05: Diszkotéka. 21.50: Heuréka. 22.00: Késő esti krónika. 22.30: Az elmúlt tizenhat év! 23.05: Egy énekes - több szerep. Petőfi rádió 4.302: Hajnali kalendárium. 6.03: Reggeli csúcs. 7.40: Sportreggel. 8.03: Útközben. 8.10: Rivaldafényben. 8.50: Helykereső. 9.03:Zöld telefon: 138-8082. 9.10: Zene-szó. 10.55: Gordiusz plusz. 11.03: Útközben. 11.05: Családi persely. 11.15: „Kinyílt előttünk egy másik világ..." 12.00: Nótakedvelőknek. 13.00: Hírpercek. 13.10: A csodák... 13.27: Kvízpróba. 14.00: Kabarécsütörtök. 15.00: Hírek. 16.58: Útközben. 17.05: Gordiusz szuper. 18.00: Észkerék. 18.30: Helykereső. 19.05: Öt perc tudomány. 19.10: Fülön fogva. 19.30: Táncházban. 19.50: Petőfi Sándor verseiből. 20.00: Slágerszínház. 21.00: Hírpercek. 21.10: Daráló. 21.40: Jazz-tourmix. 23.03: Sporthíradó. 23.10: Máról holnapra. 0.15- 4.00: Éjfél után. Bartók rádió 6.00: Muzsikáló reggel. 9.05: Pódium. 10.05: Ezredforduló. 10.58: Szimfonikus táncok. 11.12: Mozart: Bastien és Basti- enne. 12.05: Hangverseny délidőben. 13.15: A régi muzsika kedvelőinek. 14.05: Auf deutsch gesagt. 14.20: Magyarországi küldetés. 14.59: Soproni József műveiből. 15.40: Barokk muzsika. 16.05: Mascagni operáiból. 17.00: Ez is Amerika. 17.50: Népzenekutatók műhelyében. 18.05: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. 19.05: Magyar képek. 19.35: Az Amszterdami Concertgebow Zenekar hangversenye. 20.35: Mallarmé versei. 21.32: Operaegyüttesek. 22.05: Azene üzenete. 22.20: Napjaink zenéje. 23.30: Katedra. 0.05: Éjszakai jazzklub. 2.00: Hírek. Pécsi rádió 12.00: Szerb nemzetiségi műsor. 13.30: Horvát nemzetiségi műsor. 15.00: Déldunántúli hírmagazin. 16.00: Pannónia rádió. 18.00: Regionális német anyanyelvű műsor. 19.30. In der Mutterscpra- che. 20.00: Na materinjem jeziku. 20.30: Na maternjem jeziku. Juventus rádió 6.00: „Jó reggelt Magyarország!" - információs magazin sok zenével. 9.00: Színes hírek. 10.00: Mesterségem címere a hanglemez. 11.00: Érdekességek sok zenével. 11.40: Magyar nóta. 12.00: Rap Perjés kereplője. 13.00: Állatbarát magazin. 14.00: Kincsünk a Balaton. 15.00: Mad Block Diesel - zenei összeállítás. 16.00: Jufecsegő. 17.00: Magyar DMC slágerlista. 18.00: Premier előtt. 19.00: Lapszemlék. 20.00: Nyitott száj. 21.00: Juventus Kávéház. 22.00: Színes hírek - Zene. 23.00-24.00: Zenei összeállítás. Somogy rádió 14.00: Somogyi krónika. 14.30: Ön- kormányzati percek. 14.45: Állásbörze. 15.00: Hírek. 15.10: Üzenet - vallási műsor. 16.00: Hírek. 16.10: Art-művészeti magazin. 17.00:Hírek. 17.10:Ötórai csevegés. 17.45: Az orvos válaszol. 18.00: Hírek. 18.10: Nem csak nőknek. 19.00: Somogyi krónika. 19.30: Soma mesék. 19.45: Sporttükör. 20.00: Hírek. 20.10: Hihetetlen játékok. 22.00: Hírek. 22.10: Miegymás... 23.00: Hírek. 23.10: Hangfal. 24.00: Jó éjszakát a Somogy Rádióval. 1.30: Kalendárium. A Magyar Iparszövetség Oktatási Központ kaposvári kirendeltsége ez év őszén az alábbi tanfolyamokat indítja munkanélküliek részére: □ varrómunkás □ cipőjavító □ szőnyegcsomozó □ fonottáru készítő (fűzből) □ csipkeverő Jelentkezni lehet még az alábbi tanfolyamainkra is □ textiljáték-készítő □ lakberendező- és lakberendezési cikk eladó □ kéz- és lábápoló, műkörömépítő □ frissitőmasszázs. Tanfolyamainkon való részvételi feltételekről részletes felvilágosítással állunk minden kedves érdeklődő rendelkezésére. Jelentkezni lehet személyesen Kirendeltségünkön, Kaposvár, Kossuth L. u. 14. szám alatt, munkanapokon 8.00-16.00 óráig. Telefon: 82/317-156 , (55301)