Somogyi Hírlap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 178-204. szám)
1994-08-06 / 183. szám
24 SOMOGYI HÍRLAP — KÖZELKÉPEK 1994. augusztus 6., szombat Mogyorósi István, aki úgy tartja, hogy helyük van a képviselő-testületben büfékre is csupán idénybérlőket találtak, a parkolót a község építi. A kavicsbánya a magánosítás után száz embert bocsátott el, munka alig van. Természetesen több fejlesztésre is beadta az önkormányzat a pályázatát, a válaszok elutasítóan Talán egyedüli kivétel a tornacsarnok építése, amelyhez céltámogatást kaptak, s a nyári szezonban is szeretnék szabadidős sportokra hasznosítani. Jó lenne kerékpárút, jó lenne, ha határátkelő nyílhatna közúton is, jó lenne ha...Sorjáznak a szükségletek, amelyek mégsem vágyálmok csupán. Mégis szinte szédül bele az ember. Hogy nem ül a képviselőtestület ölbetett kézzel, az bizonyos. Alapítványt is létrehoztak a Kotróért, s most már úgy látják a fölülnézet birtokában, jobb lesz, ha egy új, átfogó rendezési stratégia — tanulmányterv— birtokában lehet rendet vágni a gubancok között... Dömötörfi Zoltán és felesége Zalából, Nemespátriból jött Gyékényesre. Öt éve házat vettek, az idén pedig kempinget nyitnak. Az asszony korábban kocsmáros volt, a férj fuvarozó. Az első okkersárga kempingházakat, a tiszta-tágas zuha- nyozókat-öltőzőket a triatlonis- ták „avatták”. Van hely a lakókocsival érkezőknek, a sátorverőknek is, a gyerekeket homokozó várja, a nagyobbak sportolhatnak is, a telek végében ott a tóparti lejáró, a kertet szolid lámpafény teszi hangulatossá este...A kemping jövőre étteremmel, panzióval bővül. Sok gyékényesi szerint nem tudják, hogy mibe vágták fejszéjüket, ők azonban úgy tartják, ma mindenütt kockázat az élet, a Kotróra pedig hosszútávon lehet számítani. Hogy mi a hosszú táv, időben előre és vissza, azt az egyik „szektorban” Mogyorósi István horgásztanyáján lehet megtudni. A gyékényesi állomás részlegvezetője, a Lokomotív gazdasági felelőse amolyan tóparti lokálpatrióta. Nem véletlen, hogy szektorfelelős is, hiszen azok között volt akiknek elsőként kellett lenyelni a békát: lebontani a régi vityillót, megváltani a tulajdonjogot. Szívesen tette, a család kényelmes tanyára költözik ki, mihelyt itt a jóidő, s maradnak ameddig csak lehet, innen járnak dolgozni is. Mikor a községházán hallott gondokat sorolom, nem vitatkozik, csupán csendesen megjegyzi: talán több kellene annál, hogy egy-egy képviselőtestületi ülésre meghívják a szektorfelelősöket vagy a horgászegyesület valamelyik vezetőjét. Ugyanis a kettő tagjai jórészt ugyanazok, de olyan súlyú civil szerveződések,hogy szívesen választanának teljes jogú képviselőt is a helyi testületbe. Mert nemcsak haszonélvezői, hanem felelős gazdái is a Kotrónak. Szerinte a vízispórt igények és a horgász-szokások megférhetnek, a diszkóval sem az a baj, hogy van, hanem az, hogy utána randalíroznak némelyek még a vasúti síneken is, és a nagymúltú horgászegyesület nem csupán a halállományról és a horgászsport becsületéről gondoskodik, hanem a szektorok és a közterületek rendbentartásáról is. Nos, távol áll tőlem, hogy a horgászrekorder család fejének szavait szentenciaként jegyezzem a hallott sokféle gondra, mégis megfogott valahogy Mogyorósi István nyugalma. Kérdeztem is: itt disku- rál, miközben a pecabotokról a zsinór a vízbe nyúlik? Mi van ha kapás lesz? Semmi különös — válaszolta — apró csengő szólal meg a stégen, ha harap a hal. A Kotrónál mostanság is elég szép a kapás. Hogy ne vigye el mindenestül valamiféle nagy hal, talán érdemes lesz együttesen figyelni minden „gazdának” arra, amikor a Lokomotív csengője csenget egy picit... Tröszt Tibor Bányatónak nedves partján... A Lokomotív a Kotrónál csenget egy picit A polgármester gondja, a vállalkozó optimizmusa és a horgász nyugalma Igaza van a költőnek: ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj. Ám ha a lenti dolgok erősen kuszálódnak, akkor nem árt a biztonságos fölülnézet az eligazodáshoz. A gyékényesi községházán — mely intézmény „albérletben működik” a tsz központban — úgy gondolták, nem árt légifelvételeket készíteni a Kotrónak nevezett bányatóról, mert fölöttébb sok a gubanc az egyébként békés horgászparadicsomban. Az utóbbi három-négy évben olyan hirtelen zúdult az idegen- forgalom a környékre, mint amilyen hirtelen szakadt a zákányi közös körzetből kivált gyékényesi önkormányzatra az önállóság. Alapvetően mindkét tény örömteli, ám „közelképben” nagyonis kirajzolódnak azok a mába lógó elvarratlan szálak, amelyek az örömben ürömként kuszálódnak. Kérdezhetnénk: bányatónak nedves partján azt a kuruttyoló békát, nemcsak hallgatni kell, hanem lenyelni is? Ahogy Csordás József polgármestert és dr. Iváncsics Nándor jegyzőt hallgatja az ember, igazat ad: tényleg kellett ez a néhány légifelvétel. Mert a tóról kiderül, hogy a Kotró nem egy! Illetve csak a felszín alatti kavicsréteg fölött egy, valójában hét-nyolc keskeny földsáv által elkülönült víztükör, melyet még apró, vadkempingre, s tiltott horgászkalyiba eszkábálásra csábító szigetek is tarkítanak. Meglehetősen tarka a tulajdonosok sora is, van ami az önkormányzaté, van ami a privatizált kavicsbányáé, van ami a szövetkezeté és van ami a hajdani horgászvi- tyillók gazdái által osztatlan közös tulajdonként megvásárolt, most szektorokra osztott, célszerűen újraépült horgász- ház-bokroké. S amikor az önállósággal együtt a gazdaszerepet is vállalni kellett, természetesen az önkormányzatnak jutott a „karmesteri pálca”, amelynek köztudomásúlag itt sincs varázsereje. Villany, szennyvíz, szemét- szállítás, közlekedés, közellátás, vízminőség, közbiztonság — ez volt a lecke, ráadásul ütköző érdekek konfliktushelyzetében. Mert a Somogyból, Baranyából, Zalából, továbbá Norvégiából, Németországból, Ausztriából érkező vendégek— egy-egy hétvégén több mint négyezren — vízisport, pihenő és szórakozási igénye csak úgy nem simult össze magától a Lokomotív horgászainak megszokott életritmusával. Vagy a Duna-Dráva természet- védelmi terület zöld tilalmai a szeméttelep lerakó létesítési szándékával. A kavicsbánya meg a község érdekei között ugyancsak van tisztáznivaló, miként a diszkózó fiatalok és a pihenni vágyó idősebbek között is kifeszült az ellentét. Egyik adottság: a rendezett részen a horgásztanyák a vízig parcellázottak, a másik adottság: többszázra rúgnak az újabb parcellázási igények...A tómeder szeszélyes, szedi is a figyelmetlen fürdőzők között az áldozatait, a néhány tiltó tábla kevés, a polgármester meg hozzám fordul: tudnék e valahol bólyagyártót mondani, mert ő hiába szaladgál s tudakozódik, ilyenre nincs vállalkozó iparos. Visszakérdezek: azért a meglódult vendégjárás más, helyi vállalkozásoknak bizonyára kedvez... Kedvezne — hangzik a válasz — ha lenne hozzá induló tőke...Gyékényes viszont szegény. Az önkormányzat által a tóparton létrehozott vendéglőre, Dömötörfiék szerint a kempingnek van jövője „Életkép” — alámerül a régi csónak Kovács Tibor felvételei Késekkel dobálja a feleségét Szabadlábon él Siófokon egy fickó, aki állandóan késeket dobál a felesége után. Soha nem találja el, még ez a szerencse. Mostanában — információnk szerint — kisbabákat szándékozik vásárolni; a kegyetlenebb szerszám azonban jelenleg (hála a jóégnek!) hiánycikk a Ba- laton-parton. Városszerte suttognak a Gyusziról — gyanúmat táplálta, hogy a telefonban Nagy Gézaként mutatkozott be. „Vállalom a viselt dolgaimat” — mondta rögvest a személyes találkozó elején és azt mondta: Orlandó vagyok! — Beleszülettem a késdobálásba, apám is anyámra ha- jigálta a harminc centi hosszú pengéket — fogott mondandójába Gyuszi. (Nem tudom, jó nevet írtam-e?) — De még a nagyapám is hasonlókat tett. És most a fiam gyakorolja a kunsztot. Szóval ez nálunk családi vonás. — Szép kis család! — Lehet, hogy nem szép, de ügyes. — Ön bizonyára ideges alkat. — Az én férjemnek olyan biztos keze van, hogy olyan nincs is több — szólt közbe Zsóka, a feleség. (Egyébként Erzsébetnek keresztelték, sokan pedig Elisabethként ismerik. Megáll az ész!) S miközben Géza elgondolkodva bólogatott, minden pirulás nélkül elmondta azt is: ő nem szokott félni „olyankor”. — Hányadik felesége a mostani, Gyuszi? — A huszadik. — Na neeee! — Jól van, megmondom az igazat: az első. — Hogyan bírja maga mellett ezt az életet? — Én úgy látom, hogy kedveli. Huszonegy éve együtt vagyunk. — Hallottam: amikor nem kést dobál mogon/a arccal, akkor meg a másik végletbe esve bohóckodik. — Ez igaz. — A szomszédok nem panaszkodnak, hogy trombitál? Mernek szólni? — A pincében szoktam gyakorolni, napközben, amikor mindenki dolgozik. Kedvencem egyébként a Sárga tengeralattjáró a Beatlestől. Fél kézen állva fújom. Csak az a baj, hogy olyan alacsony az alagsorban a mennyezet, hogy mindig beleverem a lábamat. — Ennyi hülyeséggel a cirkuszban is felléphetne. Most elkomolyodott Orlandó, majd így szólt: uram, én művész, cirkuszi akrobata vagyok! Micsoda félreértés! — Szóval azokat a számokat adjuk elő, amivel hajdanában még a dédszüleim járták a vidéket, lóvontatta fogaton — magyarázta Orlandó. — Vannak olyan produkcióim is, amit Európában senki más nem csinál. — Például? — Fejen állva hajigálom a késeket az asszonyra. —Az igen! A fia is tudja már ezt a mutatványt? — Ügyesedik. Én gyerekkoromban éjjel-nappal próbáltam százféle dolgot; zenét, kézenállást, késdobálást, zsonglőrködést négy-öt labdával egyszerre — ő csak a trombitálás iránt érez igazán kedvet. — Családtagként kezelik az ebet is, amelyik olyan dühösen morog rám. — Johny nagyon okos kutya. — Ez most nagyon rosszul esett nekem. — Tényleg okos; most tanul karikát ugrani. Szülei is artisták voltak, és ez majdnem a végzetét okozta; nemrég játékból kiugrott a konyhaablakon. A második emeleten lakunk... Csoda, hogy megmaradt nekünk. — Svájcban vendégszerepeitek. Most mivel telik a pihenés? — Vállalunk itthon is Orlandó, a késdobáló fellépéseket. Sokat gyakorlunk, új trükkökön törjük a fejünket. És én nagyon szeretek pecázni. — Fogott már halat? — A rekordom egy négy kilós ponty, amit Szemesnél akasztottam meg, alig negyven centis vízben. Pedig nem vagyok bűvész... Czene Attila
