Somogyi Hírlap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 178-204. szám)
1994-08-03 / 180. szám
1994. augusztus 3., szerda SOMOGYI HÍRLAP — SPORT 9 Futballsarc A mostanában oly sokat emlegett Magyar Labdarúgó Szövetség a nyár elején vezette be az úgynevezett játé- koslicencet. A még a Laczkó-korszakban született döntés értelmében minden felnőtt játékos 1300, minden ifjúsági pedig 700 forintot köteles az MLSZ kasszájába fizetni azért, hogy focizhasson. Azóta számos kiscsapat képviselője telefonált felháborodva a szerkesztőségbe, mondván nem érti a dolgot. Miért kell nekik, hobbiból játszóknak fizetni azért, hogy pályára léphessenek. így is nehezen teremtik elő a működéshez szükséges pénzt, ezt az újabb kiadást pedig aligha tudják miből fedezni. Azt is nehezményezték, hogy megkérdezésük nélkül hozták meg a döntést. Az MLSZ kasszájába az utóbbi időben egyre kevesebb pénz folyt be, érthető volt tehát, hogy valamit ki kellett találni. Egyszerűnek látszott a megoldás, hogy a nagy tömegeket kell megadóztatni. Ám mégiscsak furcsa, hogy az Al- sórekettyés kettőben évente kétszer pályára lépő cserekapusnak ugyanannyit kell fizetnie, mit a kispesti gólkirály Illés Bélának. Az utóbbi számára ez az összeg nem jelent különösebb problémát, s minden bizonnyal az NB-s együttesekben játszók is gond nélkül fizetnek majd. Akik azonban csak kedvtelésből űzték ezt a játékot, háromszor is meggondolják. Az ifjúsági csapatokat egyre nehezebb összeszedni az alsóbb osztályokban. A fiataloknak ma már egyre több lehetőségük van a szabadidő eltöltésére. Félő, hogy mást választanak majd a foci helyett, pláne ha a szülők nem tudják befizetni a hétszáz forintot. Az MLSZ-ben persze erre is találtak megoldást. „Majd a gyerek apja egy sörrel kevesebbet iszik meg havonta” — mondták a tiltakozóknak. A fentieken túl is van még érdekesség a licenccel kapcsolatban. Biztosítás is van benne, amiről aztán hamar kiderül, nem felel meg annak célnak, amiért kitalálták. Csak a játékos mérkőzéssel, edzéssel, illetve azokra való utazással kapcsolatos halála vagy megrokkanása esetén fizet a biztosító. Szerencsére ilyen esetek csak nagyon ritkán történnek. Sportsérülések annál gyakrabban, erre viszont nem terjed ki a biztosítás. Annak a klubnak sem egyszerű a dolga, amely netán képes lesz előteremteni a pénzt a játékosa helyett. Azt ugyanis postautalványon kell egyénileg feladni, majd feladóvevényt az igazolásba tenni. Az egyesületnek tehát nem marad bizonylata, így ismét ügyeskedésre (mondjuk ki: csalásra) kényszerülnek. A kiscsapatok reménykedve várták az MLSZ rendkívüli közgyűlését, naivan arra gondolva, hogy az új vezetés majd megoldja a gondokat. Ezt a témát azonban olyan ügyesen megkerülték, a feltett kérdésre elmaradt a válasz. Pedig a közgyűlésen ott voltak az Amatőr Liga képviselői is, akik mint a legnagyobb létszámú szavazótábor, sok mindent el tudnak érni. Ha akarnak. Hallgatásukból ezúttal úgy látszott, számukra nem fontosak azok, akiket képviselnek. „A döntést a végrehajtó bizottság hozta, ahol csak egy képviselőnk van” — halljuk tőlük. Arról elfeledkeztek, hogy az MLSZ legfőbb szerve a közgyűlés, ahol lett volna módjuk napirendre tűzni a kérdést. A héten a megyei liga tartotta bajnokság előtti ülését. A megyei I. és II. osztályú csapatok újra elmondták bajaikat, választ ezúttal sem kaptak. „Fentről kaptuk az utasítást, mi csak végrehajtjuk” — hallották a megyei vezetőktől. Okosabbak aligha lettek ettől a választól. A legtöbben úgy érzik, ebben a kérdésben most már hónapok óta hülyének nézik őket. Hogy ezek után mit csinálnak, az majd csak a bajnoki rajton derül ki. Vajon minden játékosnál ott lesz-e az a befizetést igazoló szelvény? Kele János Häkkinen nem indul a Hungaroringen Egy futamra eltiltották Mika Hakkinent, aki a vasárnapi Forma-1-es Német Nagydíjon balesetet okozott. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) ítélete szerint a finn pilóta a hibás a rajt után történt tömeges ütközésben. Hakkinen- nek a Brit Nagydíjról már volt egy felfüggesztett büntetése, így nem állhat rajthoz a budapesti futamon. A McLaren csapat vezetői bejelentették, hogy nem fellebbeznek a FIA döntése ellen. A Hungaroringen Häkkinen helyett a McLaren harmadik pilótája, a francia Philippe Alliot versenyez majd. Junior szabadfogású birkózó Európa-bajnokság Gordon a válogatottban Pénteken Finnországban rendezik a junior birkózók szabadfogású Európa-bajnoksá- gát. A magyar válogatott tegnap utazott el a viadalra, s a repülőn egy somogyi sportoló is ott lesz. Gordon Péter a kaposvári sportiskola birkózója az 57 kg-osok között indul. így Koleszár Gábor után (ő a serdülő vb-n szerepelt) újabb kaposvári vesz részt az idén nagy világ- versenyen. Gordon Péter a magyar bajnokság megnyerésével vívta ki a vb indulási jogot. Korábban már indult a serdülő vb-n és az ifjúsági Eb-n is, mindkettőn ötödik lett. — Péternek már elege van az ötödik helyezésekből — mondta edzője Benkő László, mikor tanítványa esélyeiről kérdeztük. — Ennek ellenére én nagyon örülnék, ha ezt az ötödik helyezést sikerülne megismételni, hiszen nagyon erős mezőny várható. Amit kevesen tudnak a Forma-1-ről Hogyan vezetik a versenyparipákat? Christian Fittipaldi ezúttal sisak és tűzálló ruha nélkül az Arrows versenyautóban „Azért egyszer kipróbálnék egy Forma-1-es kocsit!” — sóhajtanak sokan e torpedók láttán, de csak azt tanácsolhatom: ne tegyék! Jól emlékszem, amikor Kesjár Csaba, a tüneményes tehetségű magyar autósportreménység pár kört mehetett a Hungaroringen egy Forma-1-es Zaks- peed-del. Ő tudta, hogy nem lesz egyszerű a dolog, drukkolt is és amikor kiszállt, örült, hogy nem hibázott. Egy Forma-1-es versenyautóhoz speciális öltözék kell. Lángálló ruha, cipő, kesztyű és maszk. Bármiféle műanyag vagy fém tilos! A sisak is különleges. Beszállás után szorosan beszorítják a pilótát a hatpontos biztonsági övvel a valóban az ő testére szabott, formázott ülésbe. Az egyes autókat különböző fordulatszámon lehet elindítani. A kupplunggal nem szabad óvatoskodni, mert köny- nyen leég. Egyébként is nagyon rövidek, 4-5 centisek a pedálutak. A sebességváltót is nagyon rövid, gyors mozdulatokkal kell használni. És nem szabad hagyni, hogy leessen a fordulatszám. Üresben gurulni tilos! Nagyon gonosz autók a Forma-1 -esek! Még az egyenesekben is állandóan korrigálni kell. Apró, finom mozdulatokkal, mert az autó legszívesebben megpördülne. Verseny közben a pilóták feszülten figyelik a motort, a sebességváltót és a gumikat. Az összes műszert is ellenőrizni kell. A boxba állásnál a sebességre is ügyelni kell, mert gyorshajtásért büntetés jár. Centire pontosan kell megállni a kerékcseréhez és a „go” jelzésre azonnal indulni kell. Menet közben szabályozzák a fékerőt, milyen mértékben hasson az első és a hátsó kerekekre. Ez függ az autó súlyától (könnyebb lesz, ahogy fogy a benzin) és a kerekek állapotától. A fékekkel egyébként nagyon finoman bánnak a volán művészei. Egy-egy blokkoló fékezésnél, amikor kék füst száll fel a kerék alól, az elégett gumi helyén elveszíti kerekségét az abroncs, ütni fog és vibrációkat idéz elő. Ezáltal romlik a kocsi úttartása, nehezebben vezethető és romlanak a köridők. És még mennyi mindenről nem beszéltünk... Roóz Péter CASTRUM KmJ TOllRDfi Utazási ajánlatunk: Spanyolországi nyaralás a Costa-Bravan Utazás autóbusszal. Elhelyezés szállodai szobákban, félpanziós ellátással. Időpont: 1994. augusztus 26-szeptember 4. Részvételi díj: 22 700 Ft/fő Jelentkezési határidő: 1994. augusztus 13. Sorrentó és a Nápolyi öböl Utazás autóbusszal, elhelyezés bungalókban vagy lakókocsikban ellátás nélkül. Időpont: 1994. szeptember 2- szeptember 11. Részvételi díj: 23 200 Ft-tól 19 900 Ft. Kirándulási lehetőségek: Nápoly, Pompei, Róma, Capri Igényelhető reggeli: 2240 Ft/fő, félpanzió: 7980 Ft/fő. Jelentkezés és felvilágosítás: Castrum Utazási Iroda Keszthely, Bem u. 3. Tel.: 83/314-422 (52561) Különleges TOTÓ-kombinációk A 31. heti tippajánlatunkat az első oszlopban ismertétjük. Számítógépünk ennek alapján készítette húszoszlopos kombinációját. 1. 1 1x211 x12x1 121x2 1x121 2. 1 xx112 11x11 2x211 xx112 3. 2 xx112 211 xx x1x21 1x1x2 4. 1 x2211 2121x 1x122 2x211 5. 1 x121x 2x1x1 12xx1 121 xx 6. X 112xx x121x 1xx21 21x1x 7. 1 1211 x x2112 2x121 112x2 8. X 11xx2 x112x 21x1x x2x11 9. 1 1x2x1 x2x11 1x21 x 1xx12 10. 1 1x122 x1xx1 x2xx1 2x1x2 11. 1 112xx xx112 21x1x 21x1x 12. 1 x221x x212x 21x2x 1xx22 13. 1 112x1 12x21 1x211 x21x1 A TOTÓkombinációt a SOL-INFO Kft (Budapest) számítógépe készítette olvasóink számára. Pelikán János Harmadik csata a Szuper Kupáért Bár a labdarúgó bajnokság csak szombaton indul, az őszi idény tulajdonképpen már ma elkezdődik a Szuper Kupával, amelyet 19 órakor rendeznek a Népstadionban, Hartmann Lajos játékvezetésével. Ezúttal immár harmadszor csap össze egymással az előző bajnokság aranyérmese és a Magyar Kupa győztese, vagyis jelen esetben a Vác FC-Samsung és a Ferencváros együttese. A Duna-partiak most először indulnak harcba a trófea el- hódításáért, a zöld-fehérek viszont eddig egyetlen fináléból sem hiányoztak. Két fellépésük egyszer hozott sikert: 1992-ben 3-1-es vereséget szenvedtek az UTE-tól, ezzel szemben tavaly 2-1-re legyőzték a Kis- pest-Honvédot. két együttes várható ösz- szeállítása: Vác FC-Samsung: Koszta - Puglits, Aczél, Gyöngyösi - Sallai, Kriska, Nagy, Víg, Aranyos - Bánföldi vagy Dzurják, Szedlacsek. Ferencváros: Szeiler - Simon, Telek, Szekeres - Pá- ling, Albert, Lipcsei, Keller, Czéh - Christiansen, Kopu- novic. Amennyiben a Szuper Kupa fináléja 90 perc után döntetlenül végződik, akkor nem lesz hosszabbítás, hanem azonnal büntetőrúgásokkal döntik el a kupa sorsát. ' Coca-Cola Kupa Ságváron Sáváron négy csapat részvételével rendezték meg a Coca-Cola Kupa junior labdarúgó-tornát, mellyel a helyi egyesület egy éves fennállását ünnepelték. A győzelmet a földvári juniorcsapat (a Siófoki Bányász fiókegyüttese) szerezte meg a Háromfa, az An- docs és a házigazdák előtt. Hadaró János szakosztályvezető vacsorára birkapörköltet főzött a megéhezett sportolóknak. Sportvezetők a minisztereknél Schmitt Pált, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökét és Gallov Rezső államtitkárt, az OTSH elnökét kedden fogadta Kuncze Gábor sportot felügyelő belügyminiszter, majd Keleti György honvédelmi miniszter. A honvédelmi miniszterrel való megbeszélésen a honvéd sportegyesületek helyzetéről és az olimpiai felkészülés támogatásáról esett szó. Áfész Turul Kupa Az Áfész Turul Kupa második fordulójában: Szólád-Ba- latonszárszó 3-2, Balatonö- szöd-Kötcse 4-1. A záróforduló augusztus 7-én lesz Szó- Iádon. Aranyérmes a női skeetcsapat A milánói sportlövő világ- bajnokságon tegnapi versenynapján a magyar női skeetcsapat (Igaly Diana, Vasvári Erzsébet, Göbölös Ibolya) 323 koronggal aranyérmet szerzett. Egyéniben Igaly Diana 113 korongos teljesítménye ezüstérmet ért. A női futócéllövők 20 plusz 20 lövéses egyéni számában Madari Csilla 352 körrel szintén ezüstérmes lett. Új elnök a Diósgyőri FC-nél Miskolcon a Stadion étteremben tartott közgyűlést a Diósgyőri FC. A klub elnöke, Klicsu András már nem jelent meg az eseményen, lemondásáról levélben tájékoztatta a tagságot. Klicsu András azt írta, hogy felelősnek érzi magát azért, mert a labdarúgó-csapat nem jutott fel az élvonalba. A közgyűlésen az elnökség tagjává választották Vári Ferencet, a Borsodi Sörgyár gazdasági igazgatóját, majd az elnöki triumvirátus egymás között határozott a tisztségekről. A klub új elnöke dr. Zombor Péter magánügyvéd, ügyvezető elnöke pedig Kövy Zoltán vállalkozó lett. Továbbra is Sportfogadás A Szerencsejáték Rt. és az UNIÓ Lap- és Könyvkiadó vezérigazgatója tegnap megállapodott arról, hogy a Sportfogadás című hetilap továbbra is jogfolytonosan megjelenik, így ma reggel az olvasók a 41. évf. 31. számát a szokott módon kézhez kapják. A kompromisszumos megállapodás eredményeként a felek a Sportfogadás tulajdonlására hasonló néven önálló kft-t alapítottak. Egyben megállapodtak arról, hogy a Sportfogadás kiadásáról a jövőben az UNIÓ Kiadó gondoskodik. A tegnapi sajtótájékoztatón bejelentett Sport, Játék, Fogadás című hetilap indításáról a megállapodás értelmében az UNIÓ Kft. lemondott. i >