Somogyi Hírlap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 178-204. szám)

1994-08-19 / 195. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1994. aug. 19. péntek SZÍNES hétvégé 4 A harang szava Hetven éve öntötték ezt a harangot és most helyezték új haranglábra Bányán. Katolikusok és re­formátusok búzát adtak össze, s azért öntették, hogy legyen a községnek harangja. Hangja a két felekezet tagjait hívta istentiszteletre. Ma már csak ritkán szólal meg. Fotó: Kovács Tibor Könyveket ajánlunk BALASSI BÁLINT Istenes énekei Az 1633-as bécsi kiadású Balassi-verskötet egyetlen tel­jes példányának hasonmás kiadása. A kötet a Balassi-év- forduló alkalmával jelent meg. (Bibliotheca Hungarica 800 Ft) SZÉKELY MAGDA Éden Az írónő beszélgetőtársa Mezei András. A holocaust, a túlélés költője gyerekkori élmé­nyeiről vall itt, ebben a meg­rázó könyvben, s így világítja meg versei személyes hátte­rét. (Belvárosi Kiadó - 200 Ft) BRUCK EDIT Gyönyörű romlás A gyönyörű romlásom sze­relmi háromszögtörténet. Nina egy kizárólagos, egy mindent elsöprő nagy szerelem foglya: olyan férfié, aki függetlenségét minden emberi kapcsolat fölé helyezi. Ezt a regényt az teszi torokszorítóvá, hogy a férfi és a nő kapcsolatát érzelmileg tel­jes kitárulkozással eleveníti meg .(Belvárosi Kiadó, 318 Ft) SZÁNTÓ PIROSKA Akt A Kossuth-díjas festőmű­vész azt írja meg, ami vele és körülötte történt, amit éles szemmel észrevesz. Egy ese­ményekben is, érzelmekben is gazdag élet szereplői, történe­tei, s egy szép és tartós szere­lem és házasság: Szántó Pi­roska és Vas István kapcso­lata. (Európa Kiadó - 450 Ft) BIRGER SELLIN A lélek börtöne Egy rendkívül érzékeny au- tista fiú számítógépének bil­lentyűire kopogtatja sorsa mi­att érzett fájdalmát, menekü­lési vágyát, s egyben opti­mizmusát. (Fabula - 280 Ft) OMÍED ISAAC’ NEWTON p »DBA KÓNFUCJUSZ SZENT vJ LÓN mnmsi »ÜTÉSBE '"I IT fliTEä:NS U 'Tin R V, \ JE WA5IJJ Í R ESIÂRX K/i- TLLE WEIGHT ES WII...BIJR SX KÁnE M B E R H EDO UAM SHAKESPEARE JOHN ' SANBOR BONAPARTE NT MICHAEL H. HART MT. G. MORTON GU(Si .IJ MICHAEL HART Száz híres ember A szerző polihisztor: jogász, fizikus, csillagász; dolgozott a NASA űrközpontjában, foglal- zik a földönkívüliek problémájá­val. Könyve összegzése mind­annak, amit az emberiség sor­sát befolyásoló személyiségek­ről megtudott. Amikor a Száz híres ember először megjelent, a kritikusok fanyalogtak sajátos értékrendje miatt, de az olvasók örömmel fogadták. A könyv az­óta 60 ezer példányban kelt el. Hart ezt most felfrissített vál­tozatában újra megjelentette. (Magyar Könyvklub - 550 Ft) Mit jelent a harang szava? Zólyom Ildikó, budapesti fő­iskolás: — Magasztos érzést; szép, zengő, telt hangja egy pilla­natra megállásra késztet. Úgy gondolom akkor, hogy van a napnak egy része, amikor mindannyian együtt vagyunk. Azokkal is, akik valaha éltek ebben az országban. Gibicsár Józsefné, sántosi nyugdíjas: — Az Úr angyalát. Mindig el is mondom. Merész Emese, nagyatádi népművelő: — Azt, hogy dél van. Aztán a régmúltat, egészen Nándor­fehérvárig. Ha ünnepélyes al­kalmakkor szól, mindig bele- borzongok. Ládonyi Balázs, kaposvári földmérő: — Attól függ, mikor szól. Ha este, akkor megnyugtat. Ács-Kocsis Sándor, nagyba­jomi segédmunkás: — Nekem a zenét. Az isko­lában ugyanis, ha ének óra közben megszólalt a nagyba­jomi templom harangja, a ta­nár úr kapta a hangvillát, s megmagyarázta: ez is mu­zsika. A harangszó volt az A-hang. Baláti Gézáné, kaposvári nyugdíjas: — A boldog gyerekkoromat, a vasárnapi miséket, a naple­mentét. Amíg a harang szól, nem kell félnünk, minden rendbe jöhet. Szakály József, somogyszili tanár: „...tartsd mindig eszedben, hogy minden ember azonos állapotban születik, és hogy semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség.” Az idézet Szent István kirá­lyunknak fiához, az ugyan­csak szentté avatott Imre her­ceghez szóló intelmeiből való. Itt az ünnep, kiváló alkalom az idézésre; főleg akkor, ami­kor az ünneplés visszatalál történelmi forrásvidékéhez. Természetesen a tét valójá­ban az, hogy alkalomra szóló citátum szavaiért talál-e visz- sza ünneplő kedvünk, avagy okulásra. Az utóbbihoz nem kell feltétlenül jeles nap, a hét­köznapok is adnak indítékot. Például egy politikai kultúráról szóló disputa, amely a hiányje­leket állítja fókuszba, mert jár­ható utakra kívánna lelni. Egy ilyen disputa közben s koránt­sem ünnepi hangulatban jutott eszembe, hogy államalapí­tónk e becses hagyatéka miért intelem csupán. Miért nem pa­rancs, előírás, regula, erős ki­rályhoz, dinasztikus céltuda­tossághoz illően? Hiszen Koppány sorsa is példázza, hogy sikereit erővel ková­csolta, törvényei parancsokat, tiltásokat cövekeltek. Ám az uralkodás módjára-mikéntjére az intelmekben adott válasz, bár igen határozott, mégis szelíd. Nem mond ellent az erős kéznek, ám talán az idé­zet is tanúsítja; a helyes ma­gatartásra gondoló, s nem az álszent módján gondolkodó elmére vall. A fonyódi történésztábor­ban, ahol a história kutatói és oktatói amúgy nyáriasan, pó- lóban-gatyában ejtőznek fon­tos gondolatok és kérdések közepette, minden fennkölt­ség nélkül, eszmefuttatása közben egyszercsak azt — Ha nem délben hallom, megijedek. Valaki meghalt a faluban... Ha tudom, hogy hív, akkor pedig örülök. És indu­lok... Varga Edina, kaposvári diák: Az életet. Temetést, ke­resztelést, esküvőt. Elsősor­ban az ünnepeket. Gyurkovics Kálmán, a mos- dósi Tüdő- és Szívkórház igazgatója: — Amióta Somogybán élek, azóta a harangszó ébreszt. Mosdóson öt órakor haran­goznak először, s én hónapok óta néhány perccel már előbb fennvagyok, hogy halljam. Ez­zel indul a nap. Tóth Éva, siófoki adminiszt­rátor: — Ha mélyen, öblösen zeng, akkor gyerekkori emlék. De katarzis is. Minél közelebb­ről hallatszik, annál jobban borsózik a bőröm. Isten létét tudatosítja bennem, s azt, hogy nem vagyok egyedül. Ilyenkor jónak érzem magam... Pázmány Lajos, kaposvári plébános: —„Hívom az élőket az Isten dicséretére, elsiratom a halot­takat és megtöröm a villámo­kat’’ — ezt jelentette sokáig a harangszó. Szentbalázsi káp­lán koromban este lefényké­peztem a toronyból ledobott harangot, amelyet a frontra vit­tek. Gyerekkorom falujában, Nagybajomban láttam amikor a II. világháború után a temp­lomban pótolták az elvitt ha­rangokat. A kaposvári Jézus Szíve templom harangjainak mondja az ifjú filozófus: Hitler után már gyanús minden gesztikuláló, ordibáló politi­kus. Nem nehéz továbbvinni a gondolatmenetet, mégis érde­kes és érdemes. Hiszen az érvek erejét hányszor pótol­ták, pótolják a hang erejével. Amelyről a gyanútlan vagy gyanakvó hallgatóság sejtheti, hiheti: a hang ereje az erő hangja. Hallatán tehát illő lel­kesedni, felbuzdulni, tapsvi­harban kitörni, avagy resz­ketni nyárfalevélként, elhú­zódni, bocsánat, hogy élek, vagy bocsánat, hogy félek alapon. Távolabbi és egészen kö­zeli múltunk napjainkban is hangzó és visszhangzó ta­pasztalása az öngerjesztő hangerő. Nem gondolva az­zal, hogy visszájára fordul a tartalom és a forma; a demok­ráciát nem lehet üvöltve pa­rancsba adni. Hogy a népfel­ségről nem célravezető már hordószónoklatot tartani, hogy a sokat idézett bibói félelem­nélküli közhatalmat aligha le­het ideig-óráig leplezett, resz­kessetek vagy lelkesedjetek alternatívában megalapozni. Mindez, bár történelemmel, politikaelmélettel foglalkozó jámbor filozopterek gyüleke­zetében fogalmazódott meg bennem, korántsem csak ott érvényes. Nagy kérdés vi­szont, hogy miként van az erőnek, a hatalomnak vagy a hatalmi vágynak s mindezek kifejezésre juttatásának reális esélye. Olyan stílus, amely nem pökhendi, nem gyűlöl­ködő, nem kirekesztő, nem to­rokból, hangszáltornával baj- nokoskodó vagy utcahosszon hangszóróba bömbölően bá­tor, hogy aztán nevetségesen elvékonyodjék, amikor a hul­lámhegy meglovaglása után felelősen érvelni, cselekedni szentelésekor is ott voltam. Amióta visszatértek az elvitt harangok, nekem a békeidőt jelenti a harangszó. kell. Amikor kilógni látszik az a bizonyos lóláb, amelyből kitet­szik: némely rendszerváltó el­felejtett módszert is váltani, s némelyek a győztes pöffesz- kedéséből szinte diadalmas sértődöttséggel váltanak át a vesztes pöffeszkedésébe. Mi­közben vannak, akik fordított irányban és pozícióban teszik ugyanezt. No nem állítom, hogy a szellemesen csúsz­tató, elegánsan modoros, ki­kacsintó sikkes stíl lenne a mindenható, mert ha a fület nem is sérti, ugyancsak al­kalmas tartós fejfájás előidé­zésére. Szóval a mindennapok egyre nehezebb megélhetés­ről tanúskodó „attitűdjében” akad elgondolkodni való a po­litika kultúrájáról. Hiányjeleiről még inkább. Miközben arra kell rájönni, hogy hivatkozza­nak bármilyen külhoni pél­dákra is, azokat nem lehet csak úgy importálni... Okulni, tanulni igen, de a kivajúdás­hoz szükséges fáradságot aligha lehet megtakarítani. Ráadásul kísért a tehetetlen­ség és a kishitűség is... Ezzel gyakorta nehezebb leszá­molni, mint észrevenni a má­sokkal leszámolni vágyó, ön­leplező nagyszájúságot. A múltra hivatkozó múltfe­ledés oldani-kötni elhivatott próféciái közben nem elég megállapítani, hogy azok a hajdani intelmek nekünk is szólnak. Nem üvöltenek, nem kárhoztatnak és magasztal­nak, csak egyszerűen intenek: az „erény szabta mértékkel” való békés hatalomgyakor­lásra, meg a bölcsességgel párosuló erőre. „Ha ugyanis a bölcsekkel jársz, bölcs leszel, ha a bolondokkal forgolódsz, társul adod magad hozzájuk” — figyelmeztette fiát jó kirá­lyunk. Tröszt Tibor Dsida Jenő, a harangszen- telési imádságában írja: ... az lett belőle, mi volt hajdanán: / toronyból csengő alkonyati Augusztus húszadika a leg­régibb ünnepeink közé tarto­zik. Ezen a napon államalapí­tónkra, Szent Istvánra emlé­kezünk. Számon tartják ezt a napot úgy is, mint az aratás befejezését, az új kenyér ün­nepét, nem is olyan régen pedig ezen a napon még az alkotmányt is ünnepeltük. Négy esztendeje augusztus 20-a egyébként is piros betűs ünnepből az ország állami ünnepévé lépett elő. — Mindennek az ideológia az oka — állítja Ágh Attila po­litológus. — Évszázadokig Szent István szentté avatását ünnepelte ezen a napon az ország, aztán Rákosi úgy gondolta, hogy a nyár végén, a régi kenyérszentelés táján jól jönne a politikának egy kis „paraszt-ünnep” is. 1949-ben pedig ekkor lépett életbe az Alkotmányt. így lett egy ko­rábbi egyházi ünnepből „ke­mény” politikai esemény. — 1990-ben éles vita ala­kult ki a parlamentben állami ünnepünk időpontjának meg­választása, törvényerőre emelése körül. Az országyű- lésben az akkori koalíciós pártok képviselőinek több­sége augusztus 20-át támo­gatta, míg az SZDSZ és az MSZP képviselőinek szava­zata megoszlott március 15 és október 23 között. Nem ál­lítom, hogy a jelenlegi koalí­ció szemben állna az akkor hozott parlamenti döntéssel, mert e pirosbetűs ünnep tra­dícióját valamennyi párt elis­meri és vállalja. De nem le­pődnék meg azon, ha a két kormányzó párt — elsősor­ban ésszerűségi okokból — nem is olyan sokára javasla­tot tenne az alkotmány mó­hang, / békét hirdető boldog muzsika / — giling-galang — szent megáldott harang. Lőrincz Sándor dúsítására, arra, hogy az egyébként is nemzeti ünnep március 15-ét emeljék az ál­lami ünnep rangjára is. — E döntésnek talán túl zajos volna a politikai visszhangja... — Nem hiszem, hogy e dön­tés mögött politikai szándékot kellene keresni, inkább csak arról lenne szó, hogy a nyár végén, a szabadságolások idején sehol a világon nincs pezsgő politikai élet. Az au­gusztus nálunk sem alkalmas nagyszabású állami ünnepsé­gek rendezésére, követek, po­litikusok fogadására, mert a legszívélyesebb meghívásnak is — éppen a nyári szabadság miatt — csak kevesen tesznek eleget. Ilyenkor nyáridőben a politika némaságra ítéltetik. Másrészt eleve nem tartom szerencsésnek az állami és az egyházi ünnepek összemosá­sát. 1990 augusztus 20-án va­lamennyi állami vezető részt vett a Szent István Bazilikából induló katolikus körmeneten, megítélésem szerint ezzel az előző kormány azt a szándé­kát fejezte ki, hogy szeretné kapcsolatait az egyházzal rendkívül szorossá tenni. En­nek a ténynek talán nem kell túlzott jelentőséget tulajdoní­tani, de mint politikai gesztus, jól jellemezte az akkori koalí­ció világnézetét. — Minden kormányzat új politikai töltetett fog adni nemzeti ünnepeinknek? — Remélem nem így lesz. De ünnepeink gyakorlatában szükség volna egy kis vérfris­sítésre, arra, hogy az ünnep ünnep legyen és ne valame­lyik párt politikájának esz­köze. Újvári Gizella Az intelmek ereje Egyetlen napba zsúfolt ünnepek Vakáción a politika

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents