Somogyi Hírlap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 178-204. szám)

1994-08-18 / 194. szám (193. szám)

6 SOMOGYI HÍRLAP — BALATONI NYÁR 1994. augusztus 18., csütörtök Volt elég víz a parton ebben a szezonban 800 millió forinttal tartoznak a DRV-nek / Göncz Árpád nem jön Balatonboglárra Traffipax menetrend A siófoki rendőrkapitányság területén működő traffipax ma 06-09 óra között a siófoki 70-es úton, 10-13 óra között a zamárdi főúton, 14-17 óra kö­zött a 7-es út balatonföldvári szakaszán fényképezi le a gyorshajtókat. 18-21 óra kö­zött a siófoki Mol-kútnál, 22-01 között a Beszédes sé­tányon, 02-05 között az Erkel Ferenc utcában áll szolgálat­ban a rendőrautó. • • Otven éve szentelték Mindszenty József, akkor még veszprémi püspök ötven éve, 1944 augusztusában szentelte föl a balatonföldvári római katolikus templomot. A régi minisztránsok közremű­ködésével, bensőséges kere­tek között emlékeztek most az évfordulóra. Az egyházkö­zség terveiben egyébként szerepel egy új plébánia megépítése is. A templomot a nyári időszakban nagyon sok külföldi látogatja, mert falai között színvonalas orgona­koncerteket rendeznek rend­szeresen. Tükrös táncház Zamárdiban Ma délután hat órakor Csepinszky Mária néprajzku­tató nyitja meg a zamárdi pol­gármesteri hivatal házasság- kötő termében azt a kiállítást, amelyen Győré Emília kera­mikus, Kozma Erzsébet textil­tervező, Hajnal Gabi és Né­meth Imre Lajos frafikus munkáit állítják ki. Műsort a Tükrös együttes és táncosai adnak. Este nyolc órára tán­cházba csalogatják az érdek­lődőket. Szabad helyek a kempingekben A Siótour Rt valamennyi kempingjében van már sza­bad hely. Ez jelzi talán a leg­jobban, hogy vége felé köze­ledik a szezon. A legkeve­sebb hely, száz a leilei Aranyhíd és az igali Hőforrás kempingekben található. A kaposvár-toponári Desedá- ban kétszáz, a szemesi Lidó- ban háromszáz, a szántódi Révben és a földvárj Magyar Tengerben egyaránt három­százötven szálláshely van. A szemesi Vadvirágban, ahol egy hete alig lehetett letenni egy törülközőt, most ezer­négyszáz szabad ágyat kí­nálnak a vendégeknek. (Folytatás az 1. oldalról) — Az utóbbi években min­dig tíz-tíz százalékkal csökken a vízfogyasztás — mondta Szántó Imre. — Ennek oka először a tervszerű takaré­koskodás volt, az idén viszont két újabb ok is megjelölhető: kevesebb turista érkezett a Balatonra, illetve valóságos il­legális kútfúró-mozgalom bon­takozott ki a térségben. On­nan nyernek vizet egyre töb­ben kertet locsolni, autót mosni. Idén nem emelünk víz­díjat, pedig a külső tényezők­nek a mi cégünk is ki van szolgáltatva, folyamatosan nő mindennek az ára. 4,5 milliárd forintos forgalmunk után csu­pán 3,5 millió forint a nyeresé­günk, mondhatni elenyésző. (Mondhatni: csepp a tenger­ben.) Emiatt a mai árainkon nincs pénzünk fejlesztésre. Költségeinken akarunk fa­ragni. Több tízmillió forinttal csökkenteni fogjuk a készlete­inket, 440 gépjárműnkből szá­zat leállítunk. Átvizsgáljuk szintentartási terveinket, a jö­vőt illető elképzeléseinket. Néhány tevékenységet mgszüntetnünk, például a műszaki tervezést. Egy külső A hőn áhított külföldi vállal­kozások idecsalogatásának lázában igen meglepő, hogy valaki a Balaton partjáról ex­portál Németországba, ráadá­sul fogyókúrát. Fitosné Csulak Katalinnak sikerült, bár maga sem hitte volna, amikor másfél esztendeje megnyitotta Bala- tonlellén a Figurella stúdiót, mint említi, csekély érdeklő­dés mellett. Mígnem egy né­metországi hölgy be-bejárt hozzá az üdülés alatt, és itt hagyott jó pár kilót, meg fölös­leges centimétert. Úgy meg­tetszett neki az itt szerzett karcsú külső, hogy odahaza megcsinálta a saját vállalko­zását. Hálából ezen a nyáron is eljött Lellére fogyózni, és alig meri elárulni, hogy fellen­dült a német hölgyek körében oly népszerű üzlet. Érdekes, hogy ilyen kis vá­rosokban, mint Lelle, nehezen lehet elfogadtatni egy fogyó­kúrás szalont, míg a hasonló nagyvárosiba hetekkel előbb — A természeti népeknél napjainkban is általános a test színesre festése — mondta a testdekoratőr. — ezzel a han­gulatukat, érzelmeiket fejezik ki, vagy vadászathoz, harchoz készülve, ilyen „jól öltözötten” kérnek segítséget az istenektől. Egy korszakban a tetoválás ki­rekesztettséget jelentett: bűnö­zőket jelöltek vele. Később arisztokraták hóbortjává vált, il­letve társadalmi csoportokat jel­lemzett a tetoválás. A hónapo­céggel átvilágíttattuk vállala­tunkat, ezt követően az igaz­gatóság úgy döntött: a jövő év végéig a 3 200 dolgozóból öt­százat leépítünk. Vagyis szorosabbra húzzák a nadrágszíjat. — A jövő évi díjakat egyez­tetni kívánjuk tulajdonosunk­kal, az állammal, az önkor­mányzatok és a Balatoni Szö­vetség képviselőivel is — mondta még Szántó Imre. — Szeretnénk elérni, hogy áraink semmiképp ne emelkedjenek magasabbra az inflációnál. A Balaton vízminőségének vé­delme össznemzeti probléma, a tisztítás magas költségeit mégis a helybéliek fizetik meg. Egy köbméter szennyvíz díját 22 forinttal emeli meg számí­tásaink szerint az, hogy az or­szágban itt kell a legmaga­sabb- fokú tisztítást alkal­mazni. Javasolni fogjuk egyébként: az állam vállalja át a plusz terheket, vagy kártala­nítsa az állandó lakosságot. Addig is tervezzük úgyneve­zett rendelkezésre álló díj be­vezetését a nyaralóknak; nem tartjuk ugyanis igazságosnak, hogy a Balatonon élők pénzé­ből tartsuk fenn egész évben kell bejelentkezni. Pedig nincs mit szégyellni azon, ha valaki ad magára, hiszen a fölösle­ges hájkötegek még nyár vége felé is kellemetlen lát­ványt nyújtanak. így aztán, ahogy Katalin mondja, a dzsungel-kommunikáció útján terjed a Figurella reklámja, vagyis a megfiatalodott, meg­szépült vendégek hozzák az újabbakat. A mindenkit el­árasztó csodaszerek és kétes nyilatkozatok, miszerint „há­rom hétig zabáltam, mégis le­adtam 10-11-12, akárhány ki­lót”, senkit nem ösztönöznek. Az már igen, ha a szülés után megvastagodott szomszéd- asszony egyszer csak kilibben a lánykori ruhájában. Nos, így jönnek rendszeresen Lengyel­tótiból, Siófokról és a környék­ről egyre többen, mert a déli part vidékén ez az egyetlen. Az az igazság, hogy fogyó­kúra nélkül is jól érzi magát az ember ebben a családias, vendégszerető környezetben. kig a tengeren tartózkodó hajó­soknak kedvelt szórakozása volt egymás dekorálása, az Osztrák-magyar Monarchia tengerészei körében is: Horthy Miklós testére például sárkányt és halat tetováltatott... A siófoki üzlet megnyitásakor — két éve — a vendégek kizá­rólag rockerek voltak. Napja­inkban a legkülönbözőbb réte­gekből jönnek: volt már főor­vos, ügyvéd, jogász, vendég­lős, akit dekoráltunk. Egyre az üdülőterületi csatornarend­szert. A villatulajdonosok most csak a néhány nyári hónap vízdíját fizetik meg, azt azon­ban természetesnek tartják: ha leruccannak szilveszte­rezni, akkor nekik is folyik a csapból a víz. Szántó Imre beszélt arról is: 300 településen üzemeltetik a vízműveket a korábbi 350 he­lyett. — A kialakult helyzetet fi­gyelembe véve úgy gondo­lom: megfelelően helytálltunk a hirtelen nyitottá vált piacon. Kaposvár és Csurgó elvesz­tése érintett érzékenyen ben­nünket. Gondolkodásban is fejlődnünk kell; a vízművek működtetéséért folyó verseny nagyobb sebességre késztet bennünket. Működésünket azonban veszélyeztetheti, hogy 800 millió forintnyi vízdíj­jal tartoznak cégek és magán- személyek, nem akarnak vagy nem tudnak fizetni. Ráadásul a vízszolgáltatás az egyetlen tevékenység az országban, amiből semmiképp nem lehet kizárni az embereket — akkor sem, ha a fogyasztó évekig nem egyenlíti ki a számláját... Czene Attila Egy kis pletyi mellett pillanatok alatt eltűnik az az egy órácska, amíg végignyújtózik az amerikai gyártmányú ma­sinákon (hat darab van be­lőle), amelyek megmozgatják minden tagját, mintha több órás edzést folytatna, s köz­ben lefaragják a fölösleges centiket az izmokról. Volt, aki hat alkalom után tíz centivel karcsúbb derékkal tért haza. S talán a tulajdonosnő a legjobb reklám, aki tizennégy kiló mí­nusszal szorgoskodik a ven­dégek körül. A tengerentúlon mozgásszervi betegek keze­lésére fejlesztették ki ezeket a gépeket. S talán elképzelhető, hogy a házi orvos egyszer ná­lunk is — valamilyen támoga­tási rendszer keretében — fel­írja gyógyszer helyett. Igen előnyös a hatása az ízületi bántalmakra vagy a mozgász- szervi betegségek utókezelé­sére, nem beszélve az anyag­cserezavarokról vagy a mig­rénes fejfájásról. G. M. gyakoribb, hogy nők kérik a tes­tük díszítését. Az üdülési sze­zonban sok német keres föl minket, mert áraink alacso­nyabbak, mint a nyugatiaké. A nyári vakációt használják fel testük szépítésére. A strando­kon meglátják a kedvükre való rajzokat, elkérik a címünket, és így kerülnek hozzánk. Az ábrákat régen égették, a Távol-Keleten kihegyezett bambusszal vitték a bőrbe, majd beszínezték. Jelenleg el­lenőrzött és engedélyhez kötött színezőanyagot alkalmaznak. A higiéniai előírások is szigo­rúak. Az érdeklődők az ábrákat, amelyeket a bőrükre kívánnak Göncz Árpád köztársasági elnök örömmel fogadta a bo­rászati nagyüzem és a Bala- ton-parti város meghívását a szüreti fesztivál megnyitására augusztus 19-ére, a holland kormányfő tiszteletére adandó ünnepi fogadás miatt azonban nem tud eleget tenni a felké­résnek ,— közölte tegnap szerkesztőségünkkel Báló Zoltán, a BB Borgazdasági Rt kereskedelmi igazgatója. Azt is elmondta, hogy felajánlot­ták: helikoptert küldenének érte, de sajnos, így sem fér a Álellenőrök bukkantak föl a Balaton-parton. Most már minden évben előfordul: be­térnek egy-egy étterembe, kocsmába, és kétpercnyi né­zelődés, szigorú hangú szemrehányás kíséretében kirónak sokezer forintnyi bír­ságot. Az alkalmazott pedig szó nélkül fizet. Ez azt bizo­nyítja, hogy nem javult a Ba- laton-parti vendégváró helyek színvonala, és szinte min­denkinek van valami a füle mögött. A kárvallottak még igazolványt sem mertek kérni, nehogy megharagudjon, és még inkább kutakodjon az „el­lenőr. Az is jellemző: miképp buknak le az „álköjálosok”. Az üzlet tulajdonosának el­panaszolja az alkalmazott, rajzoltatni, katalógusból vá­lasztják ki. — Elkészítéséhez egy tűvel felszerelt nagyrez- gésszámú gépet használunk — mondta Mászlai István. — Az így felvitt ábrák 6-7 évig jól lát­hatók, azután vagy felújítják, vagy egy-két év múlva végleg eltűnik a rajzolat. A bőr élő anyag, folyamatosan képez új és új hámokat, ezek kiszaru- sodnak és a bőrből kikopik az ábra. Ez nem vonatkozik a kezdetleges módszerekkel a bőrbe mélyen belevésett áb­rákra. Ilyeneket általában bör­tönökben készítenek. Ezek egy életen át láthatók az emberek testén... (Ondrejovics) megváltozott programba a ba- latonboglári rendezvény. — A BB Borászati Rt tuda­tában van annak, hogy a ma­gyar államfő jelenléte sok ven­déget vonz a szüreti feszti­válra. Az embereknek azonban nem akart csalódást okozni azzal, hogy elhallgatják a megváltozott tényt. Bíznak ab­ban, hogy a változatos — sztá­rokat is felvonultató — prog­ram, valamint a nemzetközi dí­jakat szerzett jó balatoni borok és híres BB pezsgők örömet szereznek a látogatóknak. hogy tizenötezer forintra megbüntették, mert — és itt most essünk túlzásokba, mondjuk — az „ellenőrök” észrevették: kétnapos pi­szokkal van tele a WC, a félig elfogyasztott palacsintáról le­kaparták a lekvárt a másnapi adagba, vagy újra langyos sört mértek az egyszer már eldobott műanyagpohárba. Siet a tulaj rögvest a tisztior­vosi és népegészségügyi szolgálat vezetőjéhez. Hiszen őt a törvények szerint csak kétezer forintra lehet meg­büntetni a legrosszabb eset­ben is! Akkor derül ki a csalás — hivatalos közeg ugyanis még a környéken sem járt. így büntet a magát becsa­pottnak érző nyaraló? Czene Attila Hűl a víz Hazafelé igyekeznek a tu­risták a Balatonról. A háttér­településeken; Somogytú- ron, Őszödön, Endréden, Szabadiban már hét végén megfogyatkoztak a vendé­gek. Kizárólag a minőségi, tóparthoz közel eső és árait a kínált szolgáltatásaihoz igazító vendégváró helyek számíthatnak arra, hogy a szezon még tart néhány na- pig-hétig. A siófoki Meteorológiai Obszervatórium ügyeletese tegnap este úgy nyilatkozott: a víz hőmérséklete 22-23 C fok körül alakul ma, és jelen­tős melegedés a közeli na­pokban nem várható. Sajna, a melegvíz volt ed­dig a legfőbb csáberő... C. A. Németországba exportált fogyókúra A lellei Figurella fölös centimétere Sárkány, hal színesben a meztelen bőrön Egyre több nő testét tetoválják nyáron A Balaton partján napozók testén gyakran látható tetová­lás. Siófokon dolgozó Mászlai István testdekoratőrtől azt kérdeztük: vajon meggondolás alapján döntenek férfiak és nők úgy, hogy bőrükre különböző ábrákat rajzoltatnak. Kicsik a strandon (Fotó: Kovács Tibor) Büntető nyaralók L i

Next

/
Thumbnails
Contents