Somogyi Hírlap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 178-204. szám)
1994-08-10 / 186. szám
8 SOMOGYI HÍRLAP — GYERMEKEKNEK 1994. augusztus 10., szerda Tiltott határátlépők Ötven vadon élő állatfaj tűnt el hazánkban az elmúlt másfélszáz év alatt. A kipusztult állatfajok közül egyesek viszont tovább élnek a környező országokban. Ilyen például a „nagy cica”, a hiúz, a medve és a farkas. Megesik, hogy ezek élőhelyet keresve, olykor tiltott határátlépést követnek el, s itt-ott felbukkannak nálunk is. (Képeinken a néha nálunk is megjelenő kárpáti hiúz és a barna medve látható). Tudod-e... ...hogy az első magyar geológusnemzedék vezető tagja volt Gerster Béla, aki 1850 október 20-án született. Az ő nevéhez fűződik a dél-Európában jelentős csatorna, a Korinthoszi csatorna tervezése és építése. ...hogy a világ első harckocsiját az angolok készítették és 1916-ban a franciaországi Fiers mellett vetették be a németek ellen. A tank súlya 28 tonna volt és a sebessége mindössze há- rom(!) kilométer óránként. MAGYAR TÁJAK Drámaíró A Kiskunság A délibábos eget hiába is keresnénk a Duna-Tisza közén, de gulya azért még akad! A Petőfi korában még oly jellemző futóhomok is megszelídült a szőlőtelepítés, a fásítás, a kertgazdálkodás eredményeként. Az egykori táj maradványai megtalálhatók a szigorúan védett Kiskunsági Nemzeti Park területén: a szikes puszta, a szikes tavak, a homokbuckák, a vízszabályozás előtti Alföldre jellemző nádasok, tocsogók, vad virágos kaszálók. Külön érdekesség a bugaci homokpuszta, a pásztorélet emlékeit őrző, bemutató terület. A Kiskunság városai a török hódoltság idején is viszonylagos védettséget élveztek, falaik közé menekült a környék lakossága. A függetlenséget oly nagyra értékelő kunok utódai, mindig kiálltak a szabadság ügye mellett. Sokan gyülekeztek Dózsa, Rákóczi, Kossuth zászlaja alá. Néprajzilag a Kiskunság legszínesebb tája Kalocsa és környéke. Fő jellemző a népi falfestés (pingálás) és a hímzés. A ma is ismert sokszínű hímzés csak az 1920-as évek óta lett egyeduralkodó, addig csak a fehér-fekete, a kék és piros használata dívott. Az ábrán különböző nagyságú körökben különböző betűket láthattok. Induljatok el nagyság szerinti sorrendben a legkisebb körtől, olvassátok össze a bennük levő betűket. Ha jól oldottátok meg a feladatot, egy híres magyar drámaíró nevét kapjátok eredményül. Kettő - egy pár Figyelmesen nézzétek meg ezt a rajzot. Hány olyan tárgyat, élőlényt tudtok megnevezni, amelyből kettő van. Sem több, sem kevesebb! Elsősök Szemben az asztalnál ül egy kedves néni, mesél mesét nekünk, majd a nevünk kérdi. Ha megmondjuk szépen, annak örül nagyon, később Juci babám le is rajzolhatom. Aztán már sokat írtunk, s beszélgettünk, sorbaállunk gyorsan, s hipp-hopp, hazamegyünk. Sass Ervin Vadászkalap Nyúlnak vett a nyúlné szép, vadászkalapot, hát, erre a nyúl úr örömtáncot ropott. Micsoda szerencse, gondolta magában, tisztelt nyúl leszek a vadásztársaságban. Simon Lajos A patkoló kovács és a táltos Valamikor nagyon régen élt egy patkoló kovács a falu szélén, a patak mellett, mely nyaranként rendszeresen kiszáradt. A csodálatos kovácsmester messze földön híres volt; olyan lópatkókat tudott kalapálni, hogy a lovak csodálatos tá ltos paripává változtak. De nemcsak lópatkót pengetett az üllőn, hanem cirádás kerítést, kapukat, szépen díszített falilámpát. Segítőtársa, Jani a fuj- tatót kezelte és hatalmas fogóval kiterítette a vörösen izzó vasat az üllőre. Történt egyszer, hogy egy öregember egy almásderes öreg gebét vezetett Gergely kovács műhelyéhez. A lovuk patkolására váró gazdák megmosolyogták az öreg, ki- vénhedt gebét. Gergely mester meg csak dolgozott serényen, közben titokban meglepődött, hogy olyan acélos lábai vannak a kivénhedt lónak, mint egy versenyparipának. Hamar el is készült a patkolás. Az öregember körmöd aranyban számolta le a patkolás árát a mester markába, aki csak bámult a csilingelő aranyak láttán. Nem sok ideje volt a csodálkozásra, mert a kivénhedt deres megrázta magát, az öregember felpattant a hátára és elvágtatott. „Nahát! Ez az ördög maga!” — mondogatták egymásnak az emberek. Csakhamar lódobogásra lettek figyelmesek, és látják ám, hogy megint az öregember vezeti a gebét. — Elveszett a patkó, Gergely mester! — mondta az öregember. — Sebaj! Teszünk rá másikat! — simította végig bőrkötényét a kovács. Éles eszével azonban rájött, nem akármilyen lóval és lovassal van dolga. Szerszámosládájából előkeresett egy régi-régi patkót, amit valamikor még a franciák hagytak el. Néhány perc múlva ez díszelgett az öregember lovának a lábán, aki, mint a szélvész, ismét elvágtatott. A sok látott szájú ember csak leste az esetet. De nem sokáig, mert kisvártatva ismét visszaérkezett az öregember a lóval. Gergely mester a csodálkozástól majd hanyatt esett; az ő patkója nem szokott csak úgy leesni! Hirtelen eszébe jutott, hogy valamelyik őse őrzött a ládafiában egy híres patkót, melyet valamikor jutalmul adományozott a mórok királya. A sok lim-lom közül elő is kotorta, úgy csillogott, mintha aranyból lenne, és lássatok csodát, ahogy odaillesztette a ló lábához úgy illett rá, mintha csak rászabták volna. Mikor ráverte, és elszáguldott a ló, látja, hogy egyszercsak felemelkednek a levegőbe. Néhány perc múlva lélekszakadva rohant egy falubeli, hogy segítsenek, mert a harangot szállító szekér beborull az árokba és hiába fogták be a környék összes lovát nem tudják kihúzni. Odavezették az udvaron várakozó összes lovat, — de a harang meg sem mozdult. Ahogy ott búslakodnak, az öregember ismét megjelent az almásderes lóval. — Ha megengednék, Bandit is odakötném! — így az öreg. A kovácsmester szeme felvillant, ahogy meglátta fényleni a lópatkót. Bandi, a táltos, nemcsak kirántotta egy pillánál alatt a szekeret harangostól, hanem az emberek legnagyobb ámulatára el is húzta a templomig, sőt még a toronyba is felröpítette. Mire észbe kaptak az emberek, ismét köddé vált, eltűnt a ló és lovasa. Gergely mester azóta is gyakran elmeséli ezt a történetet. Törő István Vitatott a pipakupak „Az ibafai papnak, fapipája van, tehát az ibafai papi pipa, papi fapipa” — ki ne ismerné ezt a nyelvgyötrő mondókát?! De hogy ki találta fel a pipakupakot, az máig is vitatott. Egyes vélemények szerint a pipakupak feltalálójának a francia Victor Rabichont tartják, aki 1978-ban hunyt el. Az első világháború idején ő hozta forgalomba kupakos pipáit azzal, hogy a kupakkal fedett pipákkal a lövészárkokban is veszélytelenül lehet pöfékelni, mert a parazsuk nem fénylik ki, s így nem szolgáltat célpontot az ellenségnek. Bár Rabichon a kupakját találmányként is bejelentette, elsőségét mások kétségbe vonják. Például a hazai pipatóriumokban már jóval az első világháború kitörése előtt is díszelegtek pompás, hosszúszárú pipák, öblükön lecsukható fedéllel. Fürdés után... Fotó: Gyertyás László
