Somogyi Hírlap, 1994. július (5. évfolyam, 153-177. szám)

1994-07-01 / 153. szám

1994. július 1., péntek SOMOGYI HÍRLAP — SOMOGYI TÁJAK 5 Pályázaton nyert pénz Még a tavasszal nyújtott be pályázatot a Magyar Máltai Szeretetszolgálat országos központjához a barcsi csoport. A napokban kedvező hírt kap­tak, nyertek több, mint száze­zer forint értékű fénymásolót, írógépet. A helyi máltai cso­port irodájában helyezték el, ez az adminisztrációs munkát könnyíti. Gyógyító szolgálat Barcson Idén már harmadik alka­lommal tartott Barcson keresz­tény evangélizációt, gyógyító szolgálatot Ostheimer Ferenc, budapesti evangélikus lel­kész. A héten megtartott elő­adáson a szociális központ­ban idősek vettek részt. Leg­közelebb július 25-én jön Barcsra a lelkész. Kirándulás Ausztriába Fehérvári Lászlóné, a bar­csi polgármesteri hivatal főe­lőadója minden évben kirán­dulásokat szervez. Tegnap egynapos látogatást tettek a Bécs mellett lévő gánsendorfi szafariparkba. Negyvenné­gyen utaztak el, köztük a hiva­tal, valamint intézmények ve­zetői is. Bővítik az iskolát Szulokban Már javában dolgoznak a szuloki általános iskola bőví­tésén, ezt még tavaly télen kezdték meg. Itt többek között helyet kap három tanterem, egy-egy tanári szoba és szer­tár. A beruházás összköltsége meghaladja a tízmillió forintot, a munkákat a barcsi Lizéna Bt végzi. Remélik, hogy az au­gusztus 15-i határidőre elké­szül az iskola. Lada autószalon épül Csurgón A közeljövőben megépül Csurgó első autószalonja. Az Iharosi úton a II. számú óvoda és a Nagyváthy Szakközépis­kola közötti területet megvá­sárolta a Nagy-Flofjerka Autó­javító és Szolgáltató Kft. A két nevelési intézmény között jobban megfér az esztétikus üzlet, a városképbe is jobban illeszkedik, mint a két éve le­bontott egykori uradalmi mag­tár. Épülő gerincvezeték Csurgó csaknem minden utcájában kiépül a földgázve­zeték-rendszer a központot kivéve. A Csokonai és a Rá­kóczi utcában ugyanis az új aszfaltburkolatot tíz évig nem volt szabad megbontani. A képviselő-testület szerdai dön­tése nyomán a Csokonai utca keleti oldalán folytatódik a gá­zelosztó vezeték építése. 38 milliós segély Barcson Több mint 22 millió forintot fizettek ki június 15-ig Bar­cson különféle segélyként. Flegelsberger Józsefnétől, a szociális központ pénzügyi ügyintézőjétől tudom, hogy 1994-ben az előirányzott összeg segélyezésre 37 mil­lió 724 ezer forint. Rendszeres szociális se­gélyre majdnem 864 ezer fo­rintot, szociális támogatásra közel 900 ezret fizetett ki a város. Rendszeres nevelési segélyre az előirányzott pénz hétmillió 700 ezer forint, ápo­lási díjra majdnem kétmillió 500 ezer forintot különítettek el. Gyermeknevelési támoga­tásként alig több mint kétmil­lió forintot szavazott meg a képviselő-testület. A munka- nélküli ellátásból kikerülők az önkormányzattól igényelhetik a munkanélküli jövedelem- pótló támogatást. Az előirányzott 16 millió fo­rintból június közepéig majd­nem 10 millió 400 ezret fizet­tek ki. Átmeneti segélyre a hétmil­lió 200 ezer forint van. Ebből ötmillió 200 ezer forint fogyott el. Folyósítását szigorította a képviselő-testület. Ilyen tá­mogatást nem kaphat az, aki rendszeres szociális, neve­lési segélyben részesül és la­kásfenntartási támogatást is adnak neki. A segélyt a csa­lád nagysága és a rászorult­ság alapján állapítják meg... Közlekedési támogatásra majdnem egymillió 300 ezer forintot, közgyógyellátásra több mint 330 ezret utaltak ki. Fizettek még temetési se­gélyt, 134 ezer forintot, köz­temetésre az előirányzott 300 ezerből már kiadtak 167 ezer forintot. Az igénylők lakás- fenntartási támogatás címén is kérhetnek segélyt. A ren­delkezésre álló 540 ezerből kifizettek 480 ezret. Hegelsberger Józsefné el­mondta: a jövedelempótló támogatás 50 százalékát, va­lamint a gyermeknevelési, közlekedési támogatás és a bevonulási segély, hadköte­les költségtérítés száz száza­lékát visszakapják. Hamarosan higiénés képzés indítását tervezik Osztályzat a vendéglőknek A népegészségügyi és tisz­tiorvosi szolgálat barcsi inté­zete a kereskedelem és ven­déglátás közegészségügyi helyzetét vizsgálta a közel­múltban. Ide tartozik a két te­lepülésrész: Drávaszentes és Somogytarnóca is. A Dráva-parti városban az egy­ségek száma száztíz; ebből harminckilenc kereskedelmi, negyvenhat vendéglátó-ipari és huszonöt palackozott italt árusító üzlet. Az ellenőrzések során kide­rült: a minősítések nem meg­felelőek, kilencven százalékuk csak közepes értékelést ka­pott. Dr. Sári Katalin városi tisztifőorvos elmondta: gondot okoz a higiénés ismeretek hi­ánya, s a vállalkozó sem tudja, hogy mit kell számonkérni be­osztottjától. A tisztiorvosi szolgálat el­sődleges feladatának tekinti a higiénés képzés beindítását Barcson. Segíti a tanfolyamok rendezését is. G. A. A Dráva Tej poharai Grafikával díszített poharakba kerülnek a barcsi Dráva Tej termékei. A sort a húsz százalékos zsírtartalmú tejföllel nyitották, ebbó'l naponta tízezer poharat töltenek meg. Fotó: Kovács Tibor Nyolcvan mázsa kukorica hektáronként Gazdálkodás kicsiben Negyven új vállalkozó az első öt hónapban Csurgón foghíjas még számos szolgáltatás Csurgón 190 vállalkozót tart nyilván az önkormány­zat hivatala. Az év első öt hónapjában több mint negyvenen jelentették be szándékukat, hogy valami­lyen vállalkozásba kezde­nek, s húszán már visszaad­ták igazolványukat. Kudarcot vallott Csurgón néhány vállalkozás is: nem kellett a településnek — töb­bek között — kutyás őrzés, védelem, de táncoktatás sem. Sokan feladták remélt pénz- szerzési lehetőségüket külön­böző termékek forgalmazásá­ban is. — Mintegy húszezer lakos igényeiről kell a város vállal­kozóinak gondoskodniuk — mondta Füstös Dezsőné főe­lőadó a polgármesteri hivatal­ban. — Csurgó vonzáskörze­tében is szeretnének színvo­nalas szolgáltatásokhoz jutni az emberek. Többek között a falugazdász is vállalkozó, és tartanak méneket a lótenyész­tők; négyen pedig a hírlap­kézbesítést is vállalkozóként végzik. A legnagyobb változás az idén a kiskereskedelmi vál­lalkozásokban következett be. Van a településen növényvé­delmi, gazdasági és pénzügyi szaktanácsadás. A különleges szakmák mellett legnagyobb a hiány az egyszerű, minden­napi szolgáltatásokban. S mint megtudtuk, kellene Csur­gón még háztartási kisgép­szerelő is. Évek óta nincs a városban például méret után dolgozó férfiszabó... A főelőadó elmondta, hogy Csurgón hiányzik az elfogad­ható színvonalú vendéglátás is. A helyzeten javít ugyan va­lamit egy-két vállalkozó, de a „Korona” étterem és vendég­látó-egység magas rezsivel dolgozik. Nem él meg itt a magántaxis sem (valaha az is volt, és jól keresett). Jó szín­vonalú viszont az élelmiszerel­látás: diszkontáron több he­lyen is kapható nagyon sok áru. Felsőruházati cikkekből azonban — furcsa módon — épp Csurgón nincs választék. Németh István A nyolc éves kancával ha­társzemlén járt Vésti Árpád, darányi gazdálkodó. Ponto­sabban körülnéztek birtoku­kon, a majdnem húsz hektár­nyi területen. A sok tapasztalattal rendel­kező gazda jól tudja, hogy napjainkban mivel érdemes foglalkozni. — Sertést, szarvasmarhát kizárólag saját szükségletre tartunk — mondta. — Tíz ser­tésünk van, 110 forintért ve­szik át kilóját. így nem térül meg a befektetett munka... Tíz hektáron termelünk burgo­nyát, a többi területen pedig kukoricát. A burgonya termés­sel nem vagyunk megelé­gedve, a kukorica termésát­laga jónak mondható. Volt hogy hektáronként elérte a nyolcvan mázsát. Ahol jobb a föld, ott több a termés is. De az biztos, hogy nem a színe-java földeket kaptuk vissza... A föld megmunkálá­sához szükséges gépeik is vannak: az MTZ 80-as traktor­tól a burgonya- és kukoricave­tőgépig minden. Bár, mint mondta, ideje lenne már ki­cserélni. Vérti Árpád nyugdí­jasként kiváltotta vállalkozói engedélyét. Hitelt szeretne fölvenni, elsősorban erőgé­pekre, mert a mostaniakkal nem közleked(het)nek az úton, azzal csak a kertek alatt tudnak járni, de kérelmét még nem bírálták el. — A fiam sokat segít a munkában — mondta. — Ha szükséges, akkor látástól va- kulásig dolgozunk. Jól felsze­relt műhelyünk is van. Egy csomó ócskavasat tartunk, mert tudjuk, hogy ami az ösz- szetört gépben ép maradt, az egy másikba beépíthető... 83 évesen, nyakig a munkában Paripák Babócsáról Ulla, a kanca-díj nyertese lehet Olyanfajta idő ez, mint ami­lyent Arany János „rajzolt” elénk a Toldi kezdősoraiban: tűző a nap, tikkasztó a hőség. Az idős asszony gyanakvóan nézte az idegent. Gondolta is, ezek pont most jöttek, amikor nyakig vagyok a munkában! De 83 esztendős özvegy asz- szonyt nem hagyta a kíváncsi­ság: mit akarnak ezek? Bottal a kezében lépkedett a keríté­sig... Látja, mindig akad tennivaló, a gaznak van ideje nőni! — mondta reszketeg hangon, s közben beinvitált a lakásba. Özvegy Martin Józsefnének nem adott a sors könnyű életet Rinyaújnépen. Mindig is dolgo­zott; napszámos volt 12 éves kora óta. Tizennyolc évesen igent mondott Muriin József­nek. Idevalósi volt, ebben a házban lakott szüleivel a férj. Két gyermekük született, élete pártja 1970-ben halt meg, az­óta egyedül lakik. De mégis úgy érzi, hogy családban ma­radt. Hiszen olyan gyakran jár­nak haza szerettei, köztük az öt dédunoka. így még beteg­sége is elviselhetőbb. Hatféle gyógyszert szed, többször megműtötték a szemét, fáj a szíve... Azt mondja, hogy gyorsan telnek a napok; főz, mos, sütteti magát nézi a tűző napon. Nyugdíjával elégedett, havonta tizenötezer forintot kap. A telet viszont nem otthon tölti, elmegy a fiához vagy a lá­nyához. Házát annyian megnézték mrá, mint szép lányt a kérők. Sokallják az érte kért összeget, de az egymillióból nem enged. Bár Katica néni nem szívesen adja el, itt akar maradni. Értjük mi ezt, ebben a házban egye­lőre ő az úr. Különben a szülei, meg a férje is itt nyugszanak az újnépi temetőben... (Gamos) Kicsit fáradtan, de azért méltóságteljesen lépkedtek a bolhói réten a lovak, és a csi­kók. A járatásukra nagy gon­dot fordítanak, s ez a terület mozgásigényük kielégítését szolgálja. Csordás János csi­kós, a babócsai Határőr Szö­vetkezet alkalmazottja hosszú évek óta itt dolgozik. Állítja: — A becéző szó, a kockacukor, ugyanolyan fontos az állatnak mint a sportolónál az ünnep­lés... A babócsai Határőr Szö­vetkezet foglalkozik verseny­lovak tenyésztésével. Jelen­leg 56 ló van; 23 a törzskanca, három a saját tulajdonú mén és 26 a csikók száma. Dr. Vár­taival Csaba állatorvos mondta: a pályán levő lovak közül 50 Babócsáról szárma­zik, de idegen tulajdonban vannak. Saját lovaink közül je­lenleg Orgonavirág és Oldville az ügetőpályán szerepel. Van egy három éves állatunk Ulla, neki nagy esélye van a kanca-díj elnyerésére. Ido­mára, Marsall István budapesti lakos. A versenyeredmények fi­gyelemre méltóak. Foglalkoz­nak csikók értékesítésével is, elsősorban Budapestre ma­gánvállalkozóknak, hobbilo­vasoknak adják el. Dr. Várfal- vai Csaba elmondta: Minden­kinek érdeke volt, hogy a mé­nes megmaradjon. Több he­lyen felszámolás alatt van, például Somogysárdon, Me­zőhegyesen. Babócsa, Rádi- háza a kivétel közé tartozik... A lótenyésztés nem vesztesé­ges, annyit hoz a téesz kasz- szájába, mint amennyibe kerül a ménes. Ez évente 2,5 millió forint. Talán, ha Babócsán is megvalósíthatnák a falusi tu­rizmust, haszonnal járhatna. Közel van a határ, szívesen jönnének ide külföldiek lova­golni. S még a lovaskultúrát is fejlesztenék... Gamos Adrienn Segítik a lakáshoz jutókat Csurgón Testületi ülésen az egyházi kártalanítással összefüggő la­kástámogatási kérelmeket is elbírálta Csurgó városának önkormányzata. A képvi­selő-testület és az egyház kö­zötti megállapodás szerint az egyháznak átadott lakásokból kiköltözőket a testület anyagi­lag is támogatja. Aki saját la­kást vásárol vagy épít, annak az önkormányzat 400 ezer fo­rint kamatmentes kölcsönt ad és 200 ezer forint vissza nem térítendő támogatást. Kihelyezték a bólyákat A drávai strandon már fü- rödnek a vendégek, s kihe­lyezték a bólyákat is. Tegnap pedig megkezdték a strandra vezető főút rendbetételét. A későbbiek során tervezik asz­talok, székek kihelyezését. Továbbra is ingyen lehet fü­rödni a strandon.

Next

/
Thumbnails
Contents