Somogyi Hírlap, 1994. július (5. évfolyam, 153-177. szám)

1994-07-30 / 177. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1994. júl. 30. szombat SZÍNES hétvégé Jávor Pál - mindig csak filmfőszerepben Epizód volt életében Kaposváron a párbaj Jávor Pál a 30-as, 40-es évek népszerű filmszínésze Negyvenen a művésztelepen Táborzáró tárlatnyitó a Dráva Múzeumban Új könyv- ajánlatunk FEKETE ISTVÁN Cönde. Csend A Cönde az író gyermekko­rának élményvilágát támasztja fel, a Csend pedig egy régi padlás titokzatos világában a család történetét eleveníti meg. A két írás egy kötetben, az író életmű-sorozatában je­lent meg. (Fortuna, 268 Ft) CZAKÓ GÁBOR Törökkő A mai magyar próza közép- nemzedékének egyik legkivá­lóbb képviselője a szerző. Re­gényének színhelye Budapest külső kerülete, ahol a rend­szerváltás problémái jelennek meg - az egyszerű emberek élete, szerelmei és tragédiái tükrében. (Fortuna - 267 Ft) MENSÁROS ZOLTÁN Párhuzamos magány „Legújabb könyvem nem klasszikus értelemben vett életrajz, de át- meg átszövik mindazok az élmények, me­lyek színész testvérem - Mensáros László - pályájával, megpróbáltatásaival és nem utolsó sorban zaklatott magá­néletével összefüggtek” - írja erről a könyvéről a szerző. (Felsőmagyarország, 480 Ft) FERDINANDY GYÖRGY Távlattan A kötetben közzétett félszáz karcolat, tárca, riport, glossza és kritika Amerikában, az író vadnyugati élete 1967 és 1983 közötti szakaszában született. Az írások címzettje pedig - szóljanak bárhol, bármiről - az a képzeletbeli magyar olvasó, akihez a szerzőnek eljutnia sokáig semmi esélye nem volt az elmúlt negyedszázadban. (Felsőmagyarország, 350 Ft) HERCZEG FERENC ✓ Északi fény A fiatalabb nemzedékek ta­lán nem is tudják, hogy milyen remek elbeszélő, vérbeli re# gényíró volt Herczeg Ferenc. Emlékiratai s néhány regénye megjelent ugyan az elmúlt években, de sok 40-50 éve nem látott napvilágot. Ilyen az Északi fény című regénye is, ez a hallatlanul érdekes kor­rajz az I. világháború utolsó hónapjairól és az egykor ta­nácsköztársaságnak, manap­ság újra kommünnek nevezett időszakról. Két rokon fiú sor­sában, a militarista szellemű szőke Gál Jánoséban és a barna Gálnak nevezett Sán­doréban sűrűsödik össze a kor keserves magyar törté­nelmének majdnem minden fontos és jellemző eseménye. (Magyar Könyvklub - 450 Ft) Jávor Pál a magyar színját­szás egyik legnépszerűbb egyénisége volt. Aradon szüle­tett 1902-ben: abban a város­ban, amely olyan kitűnő színé­szeket adott a magyar színpad­nak, mint Gál Gyulát, Ftajnai Gábort, Uray Tivadart... Édes­anyja vasutasnak szánta, de már tizenhat éves korában az Aradi Hírlapnál próbált szeren­csét. Aradról 1919-ben kiutasít- tatta magát: egy fillérje sem volt, és az, akit Romániából ki­utasítottak, ingyenes vasúti je­gyet kapott az államtól. Dániába akart eljutni, de Kő­bánya-rendezőn leszállították a vonatról miután közölték vele, hogy a jegy érvényessége Bu­dapesten megszűnt. Ezek után gyalogolt be a Rákóczi útra, az Uránia mozi előtt megállt, s amikor felnézett, ezt látta föl­festve: Országos Színművé­szeti Akadémia. Jávor úgy sétált be a kapun, mintha várták volna. Egy év után eltanácsolták mint tehet­ségtelent! Ezután az Országos Színész Egyesület iskolájában kezdte meg a tanulást. A vizs­gaelőadás után a Renaissance Színházban szerződtette Cson­tos Gyula. Két év után vidéki színházak következtek: Szé­kesfehérvár, Kaposvár, Sze­ged. Kaposváron kollégájával, Szepesi Kálmánnal párbajo­zott: kard helyett lovassági va­sakkal. Az ok: Szepesi elvitte egyetlen frakkját... 1935-ben Németh Antal igazgató invitálta a Nemzeti Színházhoz. Feltéte­leket szabott, noha nem mind­egyik alakítását fogadta ováció­val a publikum, és a szakma sem! A Nemzeti Színházban szinte valamennyi konfliktusa abból fakadt, hogy a filmesek túl sokat foglalkoztatták, s ez megosztotta erejét. Jávor Pál 75 magyar filmben szerepelt, ebből 74 volt főszerep! 1929-ben állt először kamera előtt. Az 1931-ben forgatott Hyppolit a lakáj egyik főszerep­lőjeként kezdődött filmkarrierje, s tizenhárom éven át verhetet­len volt. Jávor Pál filmes alakí­tásainak mérlegét Nemeskürty István így vonta meg: „a ma­gyar hangosfilm születésével egyidőben hihetetlenül gyorsan szerzi meg népszerűségét. Fo­galom volt. Néhány motívumot variált filmjeiben, de lényegé­ben mindig a „Jávor” maradt, „a Pali”. A néha duhaj, de mindig korrekt, öntudatos, kissé a kor hivatalos ízlésének megfele­lően kozmetikázott „talpig úri­ember” típusa volt szerepei­ben.” A II. világháború idején náci­A könyv nem ismer ország­határokat. Kovács Ibolya azt is hozzáfűzi, hogy a könyvtáros megtalálja helyét a világban. Megélhetési gondok vezérel­ték, amikor jó pár éve elhatá­rozta, hogy szerencsét próbál Bécsben. A kaposvári megyei könyvtárban kezdte a szak­mát, majd a Pannon Agrártu­dományi Egyetem tájékoztató könyvtárosaként folytatta munkáját. Két gyerekkel kelt útra. A ellenes megnyilatkozásai miatt a Gestapo figyelmeztette! Kiss Ferenccel, a színészkamara el­nökével is súlyos nézetelté­résbe került. 1944. április 13-án letiltották a pályáról! Október 15-én, a nyilasok hatalomra ju­tásakor letartóztatták; először Sopronkőhidára, majd Pfarrkir- chenbe hurcolták, s onnan csak 1945 júliusában került haza. Jávor Pál haladó szellemű gon­dolkodását, bátorságát, szóki­mondását, gerincességét bebi­zonyította az élet színpadán is. A Nemzeti Színházba mégsem térhetett vissza. Az új igazgató, Major Tamás pártpolitikai okok miatt hallani sem akart szerződ­tetéséről. Jávor, miközben még reménykedett, eleget tett Groza Péter román miniszterelnök meghívásának: romániai tur­néra indult. Nagyváradon egy interjúban jelentette be, hogy októberben féléves amerikai turnéra utazik. A turnéból tizen­egy év lett. 1957-ben érkezett vissza Budapestre, sajnos, már súlyos betegen. Major Tamás sem engedte, hogy Jávor visz- szatérhessen az ország első színházába. A Petőfi és a Jókai színház igazgatója, Simon Zsu­zsa szerződtette. 1958 januárjában lépett újra színpadra Budapesten. Nem­sokkal ezután beutalták Kudász professzor Városmajor utcai klinikájára. Megoperálták, de kétség nem maradt: a halálos kór elhatalmasodott rajta. Mi­Bécs melletti menekülttábor­ban eltöltött néhány nap után egy panzióban helyezték el őket. Ismerősök segítették abban, hogy a magyar evan­gélikus egyház könyvtárában munkát találjon. — Mintegy 2500 magyar nyelvű kötetünk van. Számos újság és folyóirat is az olvasók rendelkezésére áll. Legutóbb a budapesti Nemzeti Színház vendégszerepeit Sütő András Advent a Hargitán című darab­közben lábadozott, fölkereste Kiss Ferenc is, aki évekig bör­tönben vezekelt 1945 előtti poli­tikai szerepléséért. Találkozá­suk megható volt: kezet ráztak, s mindkettőjük szeméből a könny kicsordult. Jávor még kapott két új szerepet, de 1959. május 12-én ismét visszakerült a klinikára. Köztudott lett, hogy már csak ideig, óráig él, ekkor Major „visszavette” a Nemzeti Színházba, ő nem kereste föl Jávort, hanem úgy üzente meg neki döntését. A klinikán egy vasárnapi látogatáskor, ágyán fekve, cigányzenét hallott az udvarról. A zenészek egyik társa feküdt betegen, neki szólt a szerenád. Az ég egy negye­dórára megerősíti Jávort, hangja e kis időre visszatért. Feleségével lement az udvarra, s mulatni kezdett — halálos be­tegen. Orvosok, betegek az ab­lakokban. Érzik, hogy ez Jávor Pál utolsó fellépése. Utoljára énekelt: Most van a nap leme­nőben, kivisznek a temetőbe... Zokogott minden jelenlevő. Az­tán illedelmesen elbúcsúzott a zenészektől, föltámogatták szobájába, s még aznap éjjel örökre elaludt... Az augusztusi forróságban 80 ezren(!) kísér­ték utolsó útjára a Farkasréten. A száztagú cigányzenekar né­mán állt, majd amikor a kötelek megrándultak, a klinikán is he­gedülő két zenész rázendített. Most van a nap lemenőben... Gömbös Pál jával. A könyvtár árusítással is foglalkozik. Az evangélikus egyház könyvtára a bécsi magyarok egyik kulturális központja. Fontos szerepet tölt be a ma­gyar nagykövetség könyvtára is, de a katolikus, református hívők is összetartó közössé­get alkotnak, programjaik nyíl­tak. A katolikusok kórust alakí­tottak, a reformátusok első­sorban a szociális gondozás területén fejtik ki tevékenysé­Hivatalos nevén Nemzetközi Művésztelep, ám az alkotók között csupán a „barcsi tábor” szóhasználat járja. A megyei művelődési központ immár ha­gyományosan, több mint egy évtizede hívja közös munkál­kodásra a képzőművészeket. Négy éve Barcson találtak ott­honra, s támogató házigaz­dákra, akik nem csupán fi­gyelmes támogatói az intéz­mény kezdeményezésének, hanem a táborzáró kiállításon túl, itt készült alkotásokkal is gazdagodik a város. V. Halmos Klára a művelő­dési központ vizuális kultúrával foglalkozó munkatársa el­mondta, hogy az intézményi, városi támogatás mellett a tá­bor létrejöttéhez pénzt kaptak a Szabadművelődési Alapítvány­tól is. így aztán találkozhattak régi ismerősök, Somogyból és az országból, a határon túlról: Horvátországból, Németor­szágból, Romániából, s az idén először szicíliai vendég is érke­zett. A telep egyik összetartó magva a Kapos Art csoport. Hogy milyen volt a munka, arról a tegnap délutáni tábor­záró tárlatnyitó is árulkodott. Csivitelő gyerekek, a munkákat még egyszer szemléző régi és új barátok diskurzusa, családok együttléte — negyven alkotó búcsúzott a közös nyári telep­től— tanúskodott a jó hangulat­ról. Misch Ádám aki ugyancsak visszatérő vendég, a tábor képzőművész-vezetője el­mondta, sőt a verniszázson kü­lön is aláhúzta; hogy itt nem a szigorúan vett program volt a fontos. Azt tartották célraveze­tőnek, hogy ki-ki a legjobb el­gondolását valósítsa meg, is­güket. A mi könyvtárunk láto­gatóiból Bornemisza Péterre emlékezve irodalmi társaság is alakult, rendszeresen tar­tunk író-olvasó találkozókat, amelyekre erdélyi, vajdasági írókat, költőket is meghívunk. Kerekasztal-beszélgetése- inkre Ausztriában élő szak­embereket, neves magyar személyiségeket hívunk meg. Pezsgő élet folyik az intéz­ményben. Horányi Barna merkedjenek egymással, le­gyen tartalmas beszélgetés művészeti irányzatokról. Aki vi­szont tanulni akart, azokat kü­lönböző szekciók várták egy- egy jártas művész vagy meste­rember irányításával. Ezek után természetes, hogy aki az augusztus végéig látható tárlatot megtekinti Barcson, — egyébként igény szerint vándo- roltatják is a megyében, képet alkothat a művésztelep techni­kai sokféleségéről is. Mert a textilesek a nagyon nehéz ne­mezzel is dolgoztak, szorgos­kodtak a linómetszők, volt aki fát faragott és festett, mások kerámiát készítettek, sokak számára jelentett újat a szita­nyomat is. Annyi bizonyos, hogy Misch Ádám mellett nem­csak a mesterfogások átadásá­ról, hanem a különböző törek­vések tiszteletben tartásáról is tanúságot tettek a „szekciók” irányítói: Harangozó Ferenc, Pittman László, Vörös András. Ugyanis az itt készült munkák kollektív tárlatként is érdekes, izgalmas együtthatást mutat­nak. Van aki kész, kiforrott vi­lágról tanúskodik, van akinél még az útkereső próbálkozá­sok a figyelmelreméltóak. Lát­hatóak hagyományos felfogású munkák, s van akinek a barcsi szakközépiskolában kialakult műhely, vagy éppen a barango­lás a Dráva mentén adott ötle­tet a nonfiguratív kompozíció­hoz. Akárhogy is, nem csupán a művekben volt jelen a Dráva, hanem a városban is a művé­szet - a jövő nyári találkozás reményével. T. T. Stamler Lajos Drávaidéző kompozíciója Fotó: Kovács Tibor SZIRMAI ENDRE Madárdal Hej - ha én madár lehetnék nagy fennszóval énekelnék kidalolnám a világnak, mindenek csak csodálnak szárnyalnék a lanka széllel hívnálak a kéklő éggel siratnám a bánatqdat kócolódó gondjaidat s ha bejártam a világot hoznék szerelemvirágot este csöndben ringatnálak, mert már fáradtak a szárnyak s mikor megvirrad a hajnal köszöntnélek madárdallal Kaposvári könyvtáros Bécsben A menekülttábortól az evangélikus tékáig

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents