Somogyi Hírlap, 1994. július (5. évfolyam, 153-177. szám)
1994-07-21 / 170. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP — GAZDASÁG 1994. július 21., csütörtök Új Par Avion szolgáltatás Kiterjeszti tevékenységét a világon már régóta népszerű Timeshare (nyaralási időrésztulajdon) értékesítésére a Par Avion Utazási Iroda Kft., mely a Postabank és Takarékpénztár Rt. 100 százalékos leánycége. A Par Avion kizárólagos értékesítője hazánkban a Hor- tobágy-Mátán található Epona Lovasfalu nyaralási időrészeinek, melyek hetenként forintért vehetők meg 30 évre, bankgaranciával. Azok a pihenni vágyók, akik az Epona Lovasfaluban üdülési jogot vesznek, automatikusan tagjává válnak az RCI szolgáltatásainak, amely a világ több mint 70 országában 2600 üdülővel rendelkezik, és mintegy 1,7 millió család veszi igénybe. Tanácsadót keres a Nitrokémia Nyílt pályázaton privatizációs tanácsadót keres az Állami Vagyonkezelő Rt. a bala- tonfüzfői Nitrokémia állami részvényeinek értékesítéséhez. A 4 milliárd forintos jegyzett tőkével rendelkező Nitrokémia értékpapírjainak döntő többségével az állam rendelkezik. A Nitrokémia, bár helyzetét súlyosan érintette a keleti piacok összeomlása és a magyar mezőgazdaság megrendeléseinek hiánya, második éve megőrizte fizetőképességét. Főszezon félgőzzel A szamócával, málnával kezdődött, a meggyel, sárgabarackkal folytatódott nyersanyaghiány miatti gondok már a zöldségfeldolgozásban is megjelentek, sőt, éppen most, az uborkaszezon időszakában a legnagyobbak a kecskeméti konzervgyárban. Tétlenségről szó sincs, sőt négyszáz idénymunkást is fel kellett venni, ám gyártókapacitásuk a jelenlegi mennyiség duplájának feldolgozására is képes lenne. A Duna-Tisza közét ebben az évben is sújtó aszály miatt azonban a szokásosnál lényegesen kevesebb uborka termett. Foglalkoztatási gondok Fejérben A munkanélküliek egyhar- mada — csaknem hétezerháromszáz állástalan — már csak jövedelempótló támogatást kap Fejér megyében. Számuk az elmúlt félévben megduplázódott, mivel az idén estek ki a munkanélküli járadékra jogosultak köréből azok a mindeddig elhelyezkedni nem tudók, akik a két évvel ezelőtti nagy elbocsátási hullám során kerültek az utcára. Idén a korábbinál nagyobb lehetőségük van az állástalanoknak: a megyében ugyanis három és félezer — a tavalyinál csaknem kétszer több — munkahelyre várnak jelentkezőket. Barackszüret Abaújban Befejeződött a barackszüret Abaújban, rekeszekbe került a tájegység leghíresebb gyümölcse, a gönci és a baldogkőváral- jai kertekben. A 4-5 éves kajszi telepítések jó közepes termést adtak, annak ellenére, hogy tavasszal fagykár, később pedig tartós aszály sújtotta a barackot. A szüretelők igen óvatosan szedték és rakták ládákba a gyümölcsöt, ugyanis a jó minőségű, nagyobb szemű barack iránt nagy a kereslet. Magyarország a díszvendég a Libramonti Vásáron Somogy megye szervezte az ország bemutatkozását (Folytatás az 1. oldalról) — Egy 44-szer 12 méteres standot biztosítanak a tiszteletbeli meghívottnak teljesen ingyen — mondta Jákli Péter a Vállalkozói Központ Alapítvány kuratóriumának elnöke. — Ezen az 528 négyzetméteres kiállítóhelyen bemutatkozó kiállításra és árusításra egyaránt lesz lehetőségük a magyar kiállítóknak, akik az egész ország területéről mennek. Középpontban azonban a mi somogyi házunk lesz, ahol nyolc somogyi cég mutatkozik be. A díszvendég ország kiállítóinak reklámja ugyancsak díjmentesen jelenik meg a vásár 80 ezer példányban megjelenő magazinjában és a vásár hivatalos katalógusában is. — A vendéglátók az előre elküldött lista alapján már szerveztek üzletembertalálkozókat és partnerkereső tanácskozásokat a magyar delegáció részére, és a megnyitó utáni sajtókonferencián is lehetőség nyílik a bemutatkozásra. A vendéglátók ezért cserébe mindössze annyit kérnek, rendezzünk folklór- műsort és lovasbemutatót a vásár nagyringjében. Azt hiszem ez nem túl nagy ár a felkínált előnyökért. Nem bizony, főként ha hozzátesszük: a libramonti vásár a környék .legnagyobb mező- gazdasági kiállítása, ahol átlagosan 5-600 kiállító vesz részt és 150-200 ezer látogató fordul meg a négy nap alatt. A díszvendégként érkező magyar küldöttséget fogadja Belgium mezőgazdasági és környezetvédelmi minisztere is. V. O. Hatvan faház évente Lakóépületeket és közületeket szolgáló faházakat épít a kaposvári Zselicker Kft. Ezek alkotóelemeinek összeszerelését is a saját műhelyeikben végzik. Képünkön az oszlopvégek összeállításán dolgoznak a szakemberek. A cég évenként 60 épületet készít el. Fotó: Kovács Tibor Nehézkes az American Airlines-LOT fúzió Elégedetlenek az amerikaiak Vontatottan haladnak a LOT lengyel nemzeti légitársaság és az American Airlines jövőbeli szövetségéről folyó tárgyalások. A megállapodás egyik akadálya a varsói nemzetközi repülőtér kiszolgálásával foglalkozó amerikai AMR cég, a hatóságok ugyanis elégedetlenek a vállalat munkájával. Az AMR azonban éppen American Airlines egyik leányvállalata. Korábban hasonló problémák merültek fel a lengyel repülőgépek élelmiszerellátását biztosító amerikai céggel szemben is. A LOT ma a világ egyik legfiatalabb légiflottáját mondhatja magáénak, így a lengyel légitársaság a neves külföldi versenytársakkal szemben is sikerrel állja a nemzetközi légipiacon dúló harcot. Kevesebb termett de kevesebb is fogy Nincs túltermelési válság — állítja a gabonaszövetség főtitkára Sajátos a helyzet. Egymillió tonnával kisebb a termés, mint a megelőző 10 év átlagában volt — mégis sokan túltermelést emlegetnek. Pedig valójában „csak” arról van szó, hogy jelentékenyen lecsökkent a hazai fogyasztás. S bár kevesebbet termeltünk, mint a nem aszályos évek átlagában, mégis van export-árualap. így értékeli a helyzetet Ma- kay György, a Gabonaszövetség főtitkár, aki hozzáteszi: azzal is számolni kell, hogy sok termelő kénytelen lesz jónak ígérkező gabonatermését az idén nyomott áron eladni. Azok kényszerülnek búcsút inteni a haszonnak, akik nem szerződtek le idejében, azaz tavaly. Most sietniük kell az eladással, ami bizony azt jelenti, hogy kiszolgáltatottakká válhatnak. — A szerződések száma évről-évre csökken — mondja a főtitkár. — A tavalyi és a tavaly előtti aszályos évek után ez persze nem meglepő. Sok termelő ugyanis úgy számolt, hogy rosszabbul jár, ha egy évre előre eladja portékáját, mintha később értékesíti, amikor többet is kaphat érte. A magasabb árbevétel reményében nem kötöttek tehát sokan szerződést és ezzel zsebbe vágó kockázatot vállaltak. Úgy látszik, kinek-kinek saját bőrén kell megtanulnia, hogy a napi áron történő értékesítés csak akkor kecsegtet haszonnal, ha a termelő tőkeerős, ha kicsi a termés, azaz keresleti piac alakul ki. — Ha azonban túlkínálat van a gabonapiacon, a termelőnek pedig nincs pénze a tárolásra, a jövő évi vetés megfinanszírozására — nos, akkor baj van. De ilyen helyzetben nem a kereskedőt kell hibáztatni... Olyan hír járja, hogy drágul a kenyér és a péksütemény. Ön ugyanakkor gabonapiaci túlkínálatról beszél. Itt nem érvényesül a kereslet-kínálat törvénye? — A kenyér ára már régóta alig függ a liszt árától. Ha függene, nem lenne kilója 60 forint. A kenyérben ma sincs 14-15 forintnál több liszt. Mégsem lepődnék meg, ha a pékek csakugyan emelnék az árakat. De legalább ne a liszt drágulására hivatkoznának... Az emelkedő energia- és üzemanyagárak, a sok helyütt kirótt százezer forintos boltbérleti díjak, a szállító eszközök milliós beszerzési költsége jelenik meg a kenyér, a péksütemény, a tej, a vaj árában. A fogyasztó pedig fizet. S nemcsak ez a lehangoló. Hanem az is, hogy mindebből vajmi kevés jut el a termelőkhöz. U. G. Házi jogtanácsadó a kamarai tagságról Kötelező-e a kamarai tagság? A kérdést a Házi Jogtanácsadó júliusi számában tették fel a szerzők és válaszoltak is rá. A gazdasági szervezetek számára kötelező, mivel gazdasági tevékenység folytatásával jár együtt. Felsorolja a gazdálkodó szervezetek körét, amelybe — többek között — beletartozik az egyéni vállalkozó is. A gazdasági kamarának tekintélyes hagyománya van Magyarországon. Hiszen először 1811-ben alakult meg Fiumében. Néhány év múltával megszűnt, majd 1848-ban az első magyar felelős minisztérium kezdeményezte, de várni kellett 1868-ig, az első kamarai törvényre, amelyben szó volt az iparűzés szabadságáról. Azután 1948-ban újjáéledt és többszöri módosítás, változtatás után az országgyűlés ebben az évben megalkotta a gazdasági kamarai törvényt. — Köztestületi mivoltunkból következik — olvashatjuk — hogy a gazdasági kamarák jogi személyek, és az meghatározza a tevékenységüket is. A gazdasági kamarák területi elv alapján szerveződnek; alapegységük a megye. A megyékben létrehozzák a kereskedelmi és ipar, az agrár-, valamint a kézműveskamarát. A Házi Jogtanácsadó júliusi száma részletesen közli a törvényben meghatározott elveket, feladatokat, a gazdasági kamarák szerepét és működésük alapelvét. Érdemes tehát lapozgatni a Házi Jogtanácsadót, hiszen széles körben érinti a téma a különböző gazdasági szervezetek, vállalkozók körét. G. B. Rendeződött az ország devizahelyzete Holland forintkötvény Százötven millió holland forint értékű kötvény kibocsátásáról szóló szerződést írt alá tegnap Budapesten Hárshegyi Frigyes a Magyar Nemzeti Bank alelnöke. A Magyar Nemzeti Banknak ez volt az első holland forint kötvény kibocsátása. A kötvény öt éves lejáratú, 8,75 százalék fixka- matozású. A hozama a kibocsátáskor 235 bázisponttal fölötte volt a holland államkötvényekének. A kibocsátás fő szervezője az ING Bank, amely egy nyolc tagú konzorciumot vezet. Az üzlet sikeres volt, a teljes kötvénymennyiséget lejegyezték a befektetők. Hárshegyi Frigyes a hírrel kapcsolatban rámutatott, hogy az ország devizahelyzete az év végéig rendben van. Ez az üzlet valamint a nemrégiben kibocsátott szamuráj kötvény és a szintén a japán piacról felvett 300 millió dolláros szin- dikált hitel együttesen 700 millió dollár hitel felvételét jelenti. Ez az az év hátralevő részében ez fedezi az MNB hitelvisszafizetési kötelezettségeit. Ebből 550-600 millió dollárt a törlesztésre, mintegy 350-400 millió dollárt pedig a kamatfizetésre használnák fel. Az ország devizatartalékai még mindig 6 milliárd dollár körül vannak. Hárshegyi Frigyes szerint Magyarország devizahelyzete és megítélése a nemzetközi befektetők szemében stabil. Ezt mutatja az is, hogy az ING-nek — amely egyben a legnagyobb holland biztosítót, a National Nederlandert is képviseli magyarországon — az a véleménye, hogy jó esély van a magyarországi külföldi befektetésekre. A Magyar Nemzeti Bank meghozta a szükséges monetáris politikai intézkedéseket ahhoz, hogy az idén a folyó fizetési mérleg hiánya ne haladja meg a 2-2,5 milliárd dollárt. Erre azonban csak akkor van lehetőség, ha az export a második félévben növekedni fog. A monetáris politikai intézkedéseken túl ehhez elengedhetetlen a költségvetés kiadásainak csökkentése és a költségvetési hiány belföldi forrásokból történő finanszírozása. | MOFA | MOHÁCSI FAROSTLEMEZGYÁR Rt. Mohács, Budapesti országút Tel.: 69/311-922, Fax: 69/322-742 Farostlemezeinket ajánljuk: ÉPÍTKEZÉSHEZ BÚTOR- KIÁLLÍTÁSI KÉSZÍTÉSHEZ STANDÉPÍTÉSHEZ BELSŐTÉR BURKOLÁSHOZ BARKÁCSOLÁSHOZ CSOMAGOLÁSHOZ Július 15 - augusztus 15-lg farostlemezeinket márkakereskedőink 20 %-os engedménnyel forgalmazzák! VARINTER Bt. 7400 Kaposvár, Ezredév u. 15. Tel.:(82) 420-870 Kérjük őrizze meg számláiét, mert augusztus 16-án M 0 FA - NAP SORSOLÁS! A kisorsolt napon minden márkakereskedőnél, a vásárlók közül • egy szerencsés - visszanyeri a számlán szereplő telles vételárat. /Az lugnsztus 22-1 számban közőllők a sersolás eredményétJ VEVŐINK ELÉGEDETTSÉGE - MUNKÁNK SIKEREI % i í