Somogyi Hírlap, 1994. július (5. évfolyam, 153-177. szám)

1994-07-19 / 168. szám

1994. július 19., kedd SOMOGYI HÍRLAP — SOMOGYI TÁJAK 5 Hitelt vesz fel Bonnya is Bonnyán a nem egészen 400 lakosú Koppány-völgyi te­lepülésen másfél millió forint hitel felvételéről döntött leg­utóbbi ülésén a képviselő-tes­tület. Az önkormányzati hitel- felvételre a bonnyapusztai vízműberuházás folyamatos finanszírozása érdekében volt szükség, ugyanis az állandó lakosok vízműbekötését a te­lepülés vezetése magára vál­lalta. Bonnyapusztán így csak az ideiglenesen bejelentett la­kóknak kellett a házi bekötés hozzájárulását fizetni. Támogatások Tengődön Tengődön összesen 350 ezer forint értékű lakáscélú támogatást szavaztak meg a képviselők: egy-egy család a rászorultságtól függően 20 és 60 ezer forint közötti pénzt kap. A polgármesteri hivatal­hoz 26-an nyújtottak be igényt, ám közülük 14-et anyagiak hiányában el kellett utasítani. Az igénylők közül egy család lakásvásárláshoz, heten lakásfelújítás, bővítés és tatarozás címén kaptak támogatást. Az érintett csalá­dok a polgármesteri hivatal­ban e hónapban veszik át a támogatás összegét. Bezárt a tabi könyvtár A nyári szabadságolások miatt tegnaptól két hétre be­zárt a városi könyvtár. Pénte­ken a nyitva tartási időben a szokásosnál több diák kereste föl az intézményt; a háromhe­tes kölcsönzési időre sokan vettek ki ifjúsági könyveket, kötelező és ajánlott irodalmat. A könyvtár augusztus 1-jétől várja ismét a látogatókat. Somogyacsai kiadások Somogyacsán, az idén 7,6 millió forintból gazdálkodik az önkormányzat. Rendszeres szociális és nevelési segélyre ötszázezer forintot, egyéb szociális ellátásra több mint egymillió forintot kénytelenek költeni. Az egészségügyi szolgálat is 267 ezer forintba kerül. A mintegy 350 lakosú te­lepülésen nincs gyermekin­tézmény, ezért az óvodások Somogydöröcskére, az isko­lások Törökkoppányba, illetve az igali kisegítő iskolába jár­nak. A gyerekek után mintegy 3 millió forintot fizetnek a kü­lönféle kiadásokra. Óvoda, iskola karbantartása Kisbárapátiban július 11. és 24. között tart zárva a napközi­otthonos óvoda, hogy a szük­séges felújítási, karbantartási munkákat elvégezhessék. Ezt a tevékenyéget — az általános iskolával együtt — Bor Ferenc kaposvári vállalkozóra bízták. A karbantartási munkák ösz- szege meghaladja a 300 ezer forintot. Előreláthatólag a hó­nap végére elkészülnek vele. Csökkent a térségben a munkanélküliség Fél év alatt 800 eredményes közvetítés — Nem jeleztek elbocsátást a munkáltatók — Körzetünkben tavaly óta csökken a munkanélküliek, il­letve az ellátásban részesülők száma. Ez januártól június vé­géig még hatványozottabbá vált — mondta Horváth Tünde, a munkaügyi központ tabi kirendeltségének veze­tője. — Az egy évvel korábbi­hoz képest a nyilvántartott ál­lástalanok száma 22,4 száza­lékkal, a járadékban részesü­lőké pedig 46,7 százalékkal csökkent. A tabi kirendeltségen júni­usban 1069 munkanélküli volt nyilvántartva, a járadékosok száma pedig meghaladta az 500-at. A csökkenés okairól szólva a kirendeltségvezető hangsúlyozta: egyre többen lesznek azok, akik az ellátást kimerítve az önkormányzatok­tól igénylik a jövedelempótló támogatást. Számuk a tér­ségben meghaladja a 350-et, s ez háromszorosa az egy év­vel korábbinak. A havi átlagos támogatás összege csaknem 6000 forint. Egyre több ön­A privatizáció folytán a tabi Tartály- és Vegyipari Gépgyár Rt a Herkules válla­latcsoport tagja lett. Ennek során növelte a részvény- társaság pénzügyi kapcso­latait és szélesítette a gyár­tott termékek skáláját... — Társaságunk az idén megkétszerezi termelését, mi­után szoros versenytárgyalá­son 400 millió forint értékben elnyerte a Magyar Villamos Művek részére gyártandó 20 és 30 ezer köbméteres tartályok gyártását — mondta Horváth Gyula, a TVG Rt elnök-igazga­tója. — A gyár a múlt hónapban ismét átállt a háromműszakos munkarendre, hogy a megren­deléseknek eleget tudjunk tenni. Megkezdtük a műanyag szigetelésű, kettős falú üzem­anyagtartályok sorozatgyártá­sát is, amelyekre 30 év garan­ciát adunk. A vevőink a jelentő­sebb benzinkút-hálózatot üze­meltető társaságok is: az Arai, az Agip, a Total, az Esso... Horváth Gyula azt is el­mondta: sajnálatos, hogy bár Tab térségében is vannak he­kormányzat kapcsolódik be a közhasznú foglalkoztatás programjába, s ez a 23 telepü­lésen 195 embernek ad mun­kát. (Elsősorban kommunális, köztisztasági feladatokat lát­nak el.) Több a munkáltatók által bejelentett és a kirendelt­ség munkatársainak köszön­hetően felkutatott üres állás is. Hat hónap alatt majdnem 800 eredményes kiközvetítést végzett a kirendeltség: ennyi embernek sikerült munkát szerezni. — Milyen munkakörben tud­ták legjobban segíteni az elhe­lyezkedést? — A legtöbb állásba fizikai munkát végzőket kerestek, s nekünk épp erre volt szüksé­günk: a térségben a munka- nélküliek 53 százaléka ugyanis segéd- és betanított munkás. A szakmunkások aránya 33 százalék, a többi érettségizett, illetve főiskolát és egyetemet végzett ember. — Mi a helyzet a pályakez­dőkkel? gesztő és lakatos munkanélkü­liek, mégis kénytelenek dom­bóvári, miskolci szakmunkáso­kat, illetve külföldi (lengyel) vendégmunkásokat foglalkoz­tatni. Emellett jelentős bérmun­kát is végeztetnek Tab térsé­gén túl, mivel itt szűkké vált a termelési kapacitás. — A dinamikusan növekvő termelés eredménye — mondta Horváth Gyula —, hogy az évti­zedek óta elmaradt felújítá­sokra és beruházások meg­kezdésére fedezet van. Ez vo­natkozik az épületfelújításokra és a legkorszerűbb hegesztő­berendezés beszerzésére is. Jelentős költségtényező az energia. Ezért automatikus csavarkompresszorral cserél­tük ki a régi, húszéves beren­dezéseket, és áttérünk a pb-gáz felhasználására. Mindez 16 millió forintba kerül, de számításaink szerint két éven belül megtérül. A tabi Tartály- és Vegyipari Gépgyár Rt első félévi árbevé­tele megközelítette a 200 millió forintot. Ez a múlt évi termelés 70 százaléka. (Krutek) — Az ő esetük speciális: most száz állástalant tartunk nyilván, számuk azonban a következő egy-két hónapban várhatóan nyolcvannal emel­kedik. Gondjaik megoldását az ősszel induló képző- és át­képző tanfolyamok segíthetik. Tervezzük még a mezőgaz­dasági gépszerelő-szakközép­iskolát végzettek autószere­lővé átképzését, illetve Kará- don mintegy 15 cigány lakos­nak kosárfonó-tanfolyam indí­tását... Tab térségében a települé­sek munkanélküli rátája június végén 14,9 százalék volt, s ez alacsonyabb, mint a tavalyi. Bedegkéren, Kárán, Tengő­dön, Torvajon és Somogydö- röcskén azonban 4-5 száza­lékkal magasabb az arány. A régióban a munkanélküliek számának jelentős növekedé­sével a második félévben — a mezőgazdaságot kivéve — nem számolnak, a munkálta­tók ugyanis nem jelentettek be elbocsátást. Krutek József Miklósi építkezései A miklósi önkormányzat 1990-ben megfogalmazott szándékai között szerepelt, hogy a faluban az építési-fej­lesztési munkát helyi embe­rekkel valósítja meg. így volt ez a kultúrház felújításánál, ami jelenleg is tart. A kultúrház vé­gében levő tejgyűjtőt elköltöz­tetve kialakították az előteret. Az épület mögötti féltetős konyharészt lebontották, és pil­lérrendszerrel megoldva na­gyobb teret biztosítottak. A te­lepülés vezetése most úgy látja, hogy ezzel hosszú távon megoldódik a kulturális ren­dezvények, a szórakozást biz­tosító események megtartásá­nak lehetősége. Még dolgoz­nak a felújításon: az előtér alj­zatbetonozásán, a bejárati ajtó cseréjén, a festésen, illetve építik a kultúrházat és az ifjú­sági házat összekötő járdát. Miklósiban úgy tervezték, hogy ezekkel a munkákkal legké­sőbb augusztus végéig elké­szüljenek. A parkosításhoz je­lentősebb földmunkát is el kell végezni, illetve két kemencét is kialakítanak a lakodalmi ren­dezvényekhez. Parkosítják a kultúrház udvarát is: padokat helyeznek el, s így a kultúra házának környezete szép lesz. K. J. Növekszik a termelés a tabi TVG Rt-nél Ismét három műszak dolgozik — Csaknem 200 millió forint bevétel fél év alatt „Fiatalon sok volt a mezei munka” Magányos kapálás a zicsi kertben Néhány percre megpihenve — Eddig alig volt eső; a gaz meg csak nyől, ha köll, ha nem — mondja az özvegy Schneider József né. Zicsben, a Petőfi utca 58. számú ház előtt vagyunk, s néhány percre ő is abbahagyta a munkát. — Ebben a melegben nem sok kedve van az ember­nek kapálni, gyomlálni; de csi­nálni kell, mert nincs, aki he­lyettem megtegye... A sokévi munkában megfá­radt asszony elmondta: 1913 márciusában született Zics­ben, és azóta itt él. Leszáza­lékolt nyugdíjas. — Megfáradtam az elmúlt évtizedekben: fiatalon §ok volt a mezei munka — mondta. — A férjem ottmaradt a háború­ban, egyedül neveltem a lá­nyomat. 1959-től sokat dol­goztam a helyi Búzakalász té- eszben... A mai fiatalok nem is tudják, mit jelent hajnaltól késő estig a határban dol­gozni. Zömmel kézzel végez­tük a munkát: gyűjtöttünk, ka­Fotó: Sebők Dezső páltunk, arattunk, masinál- tunk... Legtöbbször még főzni sem értünk rá! Mostanra aztán elfogyott az erő: megfárad­tam, megöregedtem. Egyre nehezebb az élet. Időközben a „motor” is tönkrement... Schneiderné lánya csak­nem 30 éve már, hogy Kapos­váron él, ott építkeztek. Álta­lában kéthetente látogatnak haza Zicsbe, hogy a ház körüli munkában, az egyéb tenniva­lók ellátásban segítsenek. így aztán sokat van egyedül, ma­gányosan, ám a szülőfalut nem akarja elhagyni: kötődik hozzá. — Erre az öreg házra is rá­férne egy kis javítás — mondja —, de már nem futja a kevés nyugdíjból. Azt hiszem, engem már így is kiszolgál... A néhány perces „kény­szerszünet” után a nyolcvan­egyedik évét taposó asszony ismét munkához látott: kapá­val irtotta a gazt. Krutek József Évről évre halasztották a templomfelújítást — pénz hiányában Bedegkér összefogott Hatezer dollárnyi támogatás külföldről — Pályázat és lakossági segítség Bedegkéren már a helyha­tósági választások után napi­rendre került a katolikus templom renoválásának gondja. De pénz hiányában a munka évről évre csúszott. — Két éve döntött az egy­házi képviselő-testület — mondta Ágyik Lajos polgár- mester —, s így összefogva, közösen láttunk hozzá a felújí­tás előkészítéséhez. Az ön- kormányzati és az egyházi képviselő-testület tavaly dön­tött úgy, hogy versenytárgya­lást hirdet a templom külső felújítására. A versenytárgyalást a ka­posvári Komplex Kft nyerte el 2,2 millió forintos árajánlatá­val. A szerződésben vállalt át­adási határidő azonban csú­szik, a rekonstrukciót ugyanis május 30-ig kellett volna befe­jezni. A vakolással elkészül­tek, a tornyot is felújították, il­letve új ereszcsatornát szerel­tek föl, s végeztek az ajtók, ab­lakok cseréjével is. Mindössze a lábazat elkészítése van hátra; s ebben a hónapban azt is befejezik... — A templomrekonstrukció befejezését követően a temp­lomkertben — méltó környe­zet kialakítása után — felállít­juk a második világháborús hősi emlékművet — mondta a polgármester. — Erre 47 ha­lott nevét kell majd felírni. Úgy tervezzük, hogy az emlékmű október végére elkészül, s ak­kor szentelnék fel a templom, illetve felavatnánk az emlék­művet. A templomrekonstrukcióra a település önkormányzata 300 ezer forintot különített el, $ gyűjtik a hívek adományait is. Fried Vilmos kányái plébános segítségével Németországból hatezer dollárnyi támogatás­hoz jutott az egyház, s külön­böző pályázatokon is több százezer forintot nyertek. A felújítás befejezéséhez szük­séges pénzt a pécsi püspök­ség ajánlotta föl a bedegkéri egyháznak. K. J. Emlékoszlopot találtak Tabon Az 1900-as évek elején ké­szült, csaknem 20 mázsás vasbeton emlékoszlop került elő a napokban Tabon: a vas­útállomás területén egy régi, betemetett mozdonyvizsgáló aknából ásta ki Haász István és Kosztelecz József váltókezelő. Az állomáson dolgozó Molnár Ferenc szerint az emlékoszlop valószínűleg az 1940-es évek végéig állt az állomás területén. A vasút dolgozói megtisztítot­ták a sasokkal, illetve rézveret­ből készült királyi címerrel (a korona hiányzik) díszített em­lékoszlopot. Németh János ál­lomásfőnök elmondta, hogy Vi­dus Tibor magánfuvarozó szál­lította az épület elé. Az állomás kollektívája azt szeretné, ha a néhány éve felújított állomáson újra felállíthatnák. Az elhelye­zési munkát az állomás dolgo­zói vállalnák. K. J. A SOMOGYI HÍRLAP hirdetésfelvevő helyei Tabon és környékén Tabi Áfész központ, Kossuth u. 1. Péterffy Árpád, Tab, Kossuth u. 128. és a takarékszövetkezetek karádi andocsi kisbárapáti ságvári ádándi irodájában (tabi)

Next

/
Thumbnails
Contents