Somogyi Hírlap, 1994. július (5. évfolyam, 153-177. szám)

1994-07-18 / 167. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP GAZDASÁG 1994. július 18., hétfő Külföldi befektetők Elmozdult a holtpontról Fe­jér megye gazdasága — ezt igazolja a Fejér Megyei Mun­kaügyi Központ szakemberei által kétszáznál több közepes, valamint többezer munkaválla­lót foglalkoztató cégnél a kö­zelmúltban elvégzett felmé­rés. Az év első felében már csúcsteljesítménnyel dolgo­zott a vizsgált vállalkozások csaknem fele, s javult a cégek fizetőképessége. Székesfe­hérvárott például gyárat épí­tett a Ford, a Philips, telephe­lyet alakított ki műanyag alkat­részek gyártására a Loranger, s megkezdte kekszgyárának a kivitelezését a Stollwerck. Mó­ron a német Michels új kábel­köteg-gyára kínált munkaal­kalmat az ott élőknek, s már megkezdték egy újabb német tu­lajdonban levő üzem építését. Maharishi Alapítvány A Maharishi Ayur-Véda Egyetemek kutatási eredmé­nyeiről tart tudományos elő­adást ma az ELTE Amerikai út 96. szám alatti épületében Dr. Keki Edulji Turel, a bombayi kórház idegsebész profesz- szora. A professzor magyar- országi látogatása során elő­reláthatóan találkozik majd Kovács Pál népjóléti minisz­terrel is. Új tanulmány a VGKI-től A külföldi tőke szerepe a privatizációban címmel új ta­nulmány látott napvilágot a Vi­lággazdasági Kutatóintézet Kihívások sorozatában. A spontán privatizációt követően felállított ÁVÜ feladata az ál­lami vagyon piaci módszerek­kel való értékesítése lett. A negatív példák ellenére álta­lában igaz, hogy a saját pén­zét kockáztató külföldi valódi gazdája lett az eladott cégek­nek. A csődtörvény életbelé­pésével 1992-ben, valamint a keleti piacok összeomlásával több cég helyzete rendült meg, s emiatt valamelyest lanyhult a privatizációban meghatározó szerepet betöltő külföldi érdeklődés. Környezetvédelmi törvényt mielőbb Azonnali radikális környe­zeti intézkedéskenek nincs realitása — mondta Baja Fe­renc környezetvédelmi és te­rületfejlesztési miniszter. El­sőként a törvényi hátteret kell megteremteni, illetve a kör­nyezetvédelem szempontjait is figyelembe vevő gyakorlatot szorgalmazni. Az erőket egye­lőre a törvényalkotó munka gyorsítására kell koncentrálni. Baja Ferenc elmondta még: amíg nincs törvényi háttér, nehéz intézkedni. Állástalan szülők gyermektábora Munka nélküli szülők gyer­mekeinek nyitottak vasárnap nyári tábort Pilismaróton. Az első turnusban 30 esztergomi gyermek és öt felnőtt ingyenes nyaraltatásáról gondoskod­nak. A nehéz helyzetbe került családok gyermekeinek térí­tésmentes üdültetését az MSZP esztergomi szervezete, a munkanélküliek egyesülete és más esztergomi intézmé­nyek támogatják. A fiatal esz­tergomi előadóművészek pél­dául jótékonysági hangver­senyt rendeztek a vadregé­nyes környezetben lévő tábor javára. Az esztergomi gyere­keket követően kunszentmik- lósiak, súriak, majd ismét esz­tergomiak népesítik be a pi­lismaród erdei tábort. A végelszámolás egy folyamat kezdete A cégek végelszámolását alapvetően két törvényi rész szabályozza. Az egyik a tár­sasági törvényben található, a másikat a csődeljárásról, fel­számolásról és a végelszámo­lási eljárásról szóló jogszabály tartalmazza. — Ezen a területen két ér­dekesebb témát lehet megje­lölni — válaszolta a Somogyi Hírlap kérdésére dr. Ács And­rás ügyvéd, végelszámoló biz­tos. — Egyik a spontán priva­tizáció során átalakított, illetve a létrehozott részvénytársa­ságok után megmaradó kiüre- sített állami vállalatok végel­számolása. Míg viszonylag szűkebb kört érint a gazdasági társaságok végelszámolása. Ez utóbbi akkor van, ha a társaságok döntést hoznak, hogy tevékenységüket abban a jogi, társasági illetve cég formában nem kívánják to­vább folytatni. Az ilyen cégek pozitív vagyonnal rendelkez­nek és ezt osztják fel illetve ebből elégítik ki a hitelezői kö­veteléseket. Gyakran ezek is meglepő problémákat vetnek fel. Ilyen­kor azonban óvatosan kell el­járni. Hiszen a társaságok tag­jai ezzel párhuzamosan új tár­saságot hoztak létre vagy be­fejezték egész addigi tevé­kenységüket. Ezek az esetek nem a nyil­vánosság előtt zajlanak: a tár­sasági tagok egymás között állapodnak meg. — Éles határvonalat kell húzni a végelszámolási eljá­rás és a felszámolási eljárás között — mondta Ács András. A választóvonal az, hogy a végelszámolásnál van pozitív vagyon, vagy nincs. Ha van akkor minden hitelező igénye biztonságosan kielégíthető. A felszámolások döntő többsé­gében marad kielégítetlen hi­telezői igény. — Jelenleg két állami cégnél működök közre. A Somogy megyei Vendéglátó Vállalat, és a Somogy Kereskedelmi Vállalat végelszámolását és több magántársaság ügyét in­tézte dr. Ács András, akit a felszámolási eljárásoknál köz­reműködőként alkalmaznak: erre általában a bíróság jelöli ki. A spontán privatizáció idő­szakában több olyan esemény történt, amikor az állami va­gyon védelme kisebb-na- gyobb mértékben csorbát szenvedett. Ide tartozik az is, hogy gyakorta komoly ellenté­tek keletkeztek az alapító vál­lalat és az általa létrehozott gazdasági társaság között. Ezek megoldása sok energiát és időt vett igénybe. A legna­gyobb problémát a cégek kö­zötti elszámolások, kereszt érdekeltségek megértése je­lentette a kívülálló végelszá­moló számára. Számos eset­ben nehéz volt áttekinteni a már korábban kialakult helyze­tet. A végelszámoló biztos hozzá tette még: az esemé­nyek értékelése gyakran ko­moly hiányosságokat vet fel. Ezt nemcsak saját tapaszta­lata, hanem az AVÜ vélemé­nye is. Sok esetben utólagos korrekcióval igyekeztek meg­menteni illetve visszaszerezni az állami vagyont. Harsányi Miklós Néhány tanári állást kínálnak - vidéken Sorba állnak a pálya­kezdő munkanélküliek A frissen érettségizett diá­kok meg sem várva a főisko­lai, egyetemi felvételik ered­ményét, állásért jelentkeztek a Somogy Megyei Munkaügyi Központban. Az ok egyszerű: három hó­napig kell várni, amíg a mun­kanélküli-segély megérkezik. Jobb hát elébe menni a dol­goknak: a nyári vakációra ugyan még nem futja a se­gélyből, de őszre megérkez­het az első összeg. Somlyai Károlyné, a megyei Hiába a vonzó reklám, a pi- acgazdaságok példája — csigalassúsággal terjednek hazánkban a pénzhelyettesítő eszközök, a különféle kártyák. A kibocsátó bankok tiszteletre méltó következetességgel népszerűsítik, ajánlgatják, tö­meges méretű elterjedésükre egyelőre mégsem látnak esélyt a szakemberek. Az ide­genkedésnek azonban nem pszichikai, hanem nagyon is gyakorlati okai vannak. Ezek egyike, hogy ma még szinte ritkaságszámba men­nek azok az üzletek, ahol fize­tőeszközként elfogadják az ügyfélkártyákat. Ezek kivál­tása pénzintézetnél nyitott számlához kötődik, de az is feltétel, hogy a számlán több tízezer forintos összeg szere­peljen — ennek pedig napja­inkban kevesen tudnak megfe­lelni. Gátja a jó „"lapjárásnak” az is, hogy az igazán univerzális, belföldön-külföldön, forintban, devizában, üzletben, étterem­ben, benzinkútnál vagy akár az újságosnál egyaránt föl­használható pénz-kártya egyelőre hiányzik a hazai pi­acról. A hazai pénzforgalom modernizálásában azonban az utóbbi időben mégis érzé­munkaügyi központ munka­társa elmondta: a tavalyi év­hez képest nem kevesebb a pályakezdő munkanélküli. A közgazdasági szakközépisko­lát végzett tanulók közül tízen helyezkedhetnek el a megyei gyógyszertári központban. A végzett szakmunkástanu­lók közül előnyt élveznek az elhelyezkedésben az építő­ipari és vendéglátó végzett­ségű fiatalok. A gimnáziu­mokban végzettek viszont ne­hezen jutnak álláshoz, és ne­kelhető némi előrelépés. Igaz, ez egy munkahelyi ésszerűsí­tés eredménye: mind több munkaadó alkalmazza azt a módszert, hogy a járandósá­got — a helyi pénztári kifizetés helyett — a foglalkoztatottak bankszámlájára utalja át. A „szelíd kényszer” révén szám­latulajdonossá lett betétesek pedig meg-megpróbálkoznak a fizető-kártyával. A legújabb adatok szerint az országban összesen 4000 he­lyen használható fel a számla kiegyenlítésére az újmódi esz­köz. A szakvélemények szerint most tehát az értékesítők, a ke­reskedelem illetékesei körében kellene minél szélesebb körben tudatosítani: a kis boltok és az áruházak tulajdonosai egyaránt előnyét látnák, ha kevesebb pénzt és több kártyát kezelné­nek, s ha a napi bevételből mi­nél kevesebbet kellene estén­ként fémpénz- és bankjegy-kö- tegekben — nem is minden kockázat nélkül — a postára szállítani. Arra persze így sem számíthatunk, hogy a sarki áru- dákban belátható időn belül kár­tyával fizethetünk. Mert a hasz­nálatához szükséges leolvasó terminál telepítésének hatszám­jegyű az ára. Bánhegyi Zsuzsa hezen tudnak elhelyezkedni a speciális osztályokat kijárt fia­talok is. Aligha számíthatnak állásra a gazdaasszony-képzősök is, akik nem tudtak továbbtanulni. Az egyetemi, főiskolai vég­zettségűeknek néhány tanári állást kínálnak — vidéken. Az agrárszakmát tanultak zöme szintén nehezen tudnak elhe­lyezkedni, ugyanis a magán- gazdálkodóknak is nehéz még talpra állniuk. (Horányi) Várni kell a szemetest Somogysárdon Somogysárdon a városi szemétszállítók viszik már a szemetet, mégpedig hetente egyszer. A falubeliek emiatt aggódnak. Vancsura István polgármestertől kérdeztük: ebben a melegben nem kel- lene-e gyakrabban elvinni a szemetet? A polgármester szerint a falunak erre nincs igénye. Aztán hozzátette: a szeme­tet a lakók nem vihetik ki a faluszéli szeméttelepre és a két hét közben összegyűlt szemetet az utcára sem te­hetik ki, mert azt büntetik. A szeméttelepre kivinni pedig azért tabu mert azt privati­zálták. Egyedül a döglött ál­latot vihetik ki a dögkútra. A trágyával pedig csak trá­gyázni lehet, de elszállíttatni tilos. A falu első embere úgy gondolja, hogy a szemetet a lakóknak kell tárolni, vagy ha ez nem tetszik nekik, akkor ássák el. Szerinte egy öt­tagú családban pont két hét alatt gyűlik össze egy zsák szemét, de van amikor ennyi sem. Mert, hogy így szól a pol­gármesteri verdikt. Amihez hozzá tette még: jobban tennék a falú lakói ha hozzá mennének szemét-pa­naszra! Barkóczy László Pénzhelyettesítés zökkenőkkel Rossz nálunk a (kártya)lapjárás Nyáron is kesztyű Nyáron is folyik a kesztyű gyártása a fonyódi sportkesz­tyű szövetkezetben. A bérmunkában dolgozó üzemből ti­zenhárom fajta kesztyű kerül német és osztrák piacra. A hagyományos mellett olyan különlegességeket is gyárta­nak, mint a képen látható sárkányrepülős kesztyű, de ké­szül itt sportlövő, vitorlás és szörf, valamint ejtőernyős kesztyű is. Fotó: Kovács Tibor Diákvezetők lesznek Diákvezetők képzésére a Soros Alapítványtól kért és kapott támogatást a kaposvári Eötvös Loránd Műszaki Szak- középiskola diákegyesülete. Az ötvenezer forintból egyhe­tes képzést szerveztek Bala- tonfenyvesen, ahol a diákér- dekv^delemröl valamint az is­kolai programok szervezésé­ről adták át a diákvezetők és pedagógusok tapasztalataikat annak a húsz fiatalnak, akiket alkalmasnak ítéltek arra, hogy az elkövetkező néhány évben a diákság érdekeit védje. A képzés azért különösen fon­tos, mivel az ifjúsági törvény hiánya miatt a diákságnak va­lamint a diákok szervezetei­nek jelenleg annyi joga van, amennyit az iskola, illetve az önkormányzat jóindulata biz­tosít. Az államkötvények vételi- és eladási árfolyamai 1994. július 15. nettó vételi nettó eladási kötv. árfolyam % árfolyam % felh. kamat % 1994.07.15. eladási árf.-hoz tartozó hozam % 1994/A 99,50 100,00 15,60 1994/B 95,85 96,26 10,02 24,70 1995/A 88,93 89,80 13,13 24,90 1995/B 88,29 89,23 11,41 24,90 1995/C 94,97 95,47 7,86 24,90 1995/F 93,01 93,74 0,61 24,90 1995/G 94,44 95,26 18,11 24,90 1995/H 93,92 94,79 16,45 24,90 1996/A 83,85 85,35 9,00 24,90 1996/B 89,90 90,98 ‘8,34 24,90 1996/C 89,64 90,75 7,43 24,90 1996/F 88,54 89,77 2,83 24,90 1996/H 98,32 99,62 6,23 24,90 1997/C 82,17 83,71 6,33 24,90 1997/D 99,50 100,30 13,25 1997/E 99,50 100,30 8,07 1997/H 98,00 99,88 3,36 24,90 1997/J 99,50 100,30 1,50 1998/A 99,50 100,10 8,52 Az államkötvényeket bruttó árfolyamon forgalmazzuk, bruttó árfolyam = nettó árfolyam + az esedékesség napjáig felhalmo­zott kamat. A megjelölt árfolyamok az 1994/A kötvény esetében max. 1 millió Ft névértékű kötvény vételére, illetve 1 millió Ft névértékű kötvény eladására jelentenek kötelezettséget. A többi államkötvénynél a vételi li­mit 1 millió Ft, az eladási limit 3 millió Ft. Az államkötvényeket az MNB Somogy megyei Igazgatóság forgalmazza (7400 Kaposvár, Széchenyi tér 4., telefon: 82/419-411, telefax 82/412-959), ahol részletes információt nyújtanak az érdeklődőknek. l >

Next

/
Thumbnails
Contents