Somogyi Hírlap, 1994. július (5. évfolyam, 153-177. szám)

1994-07-16 / 166. szám

1994. július 16., szombat SOMOGYI HÍRLAP — SPORT 11 Rossi előtt és után Az első labdarúgó VB-t 1930-ban kihagyta Olaszor­szág. A másodiknak viszont már az itáliaiak voltak a házi­gazdái — és a győztesei. A római döntőben Csehszlová­kiát verték 2-1-re. Négy év múlva Olaszország újból vi­lágbajnokságot nyert. Ezután tizenkét év szünet következett, és a brazíliai VB-n az itáliaiak nem jutottak túl a csoportküzdelmeken. Négy évre rá sem jutott be a VB-döntő mezőnyébe az olasz válogatott, de 1962-ben Chilé­ben elégtételt vett a svájcia­kon; a csoportmérkőzések so­rán 3-0-ra verték az „óraor­szágiakat”. Ám ez sem volt elég a negyeddöntőhöz. 1966-ban Angliában volt a VB, és a korábbi kétszeres világ­bajnok bár Chilét 2-0-ra le­győzte, két 1-0-ás vereséggel a Szovjetunió és Dél-Korea el­len búcsúra kényszerült. A következő VB Mexikóban volt, és ismét VB-döntőt vívott az olasz csapat. A brazilok verték őket 4-1 -re. A németor­szági VB-n nem jutottak az elődöntőbe. 1978-ban Argen­tínában a harmadik helyért ját­szottak Brazíliával, de alulma­radtak (2-1). Spanyolország­ban azonban harmadszor is vi­lágbajnokok lettek. Majd Me­xikó következett. A csoport- mérkőzések során visszavág­tak a dél-koreaiaknak: 3-2-re legyőzték őket. Ezen kívül két 1-1 -es döntetlenre futotta még Argentína és Bulgária ellen. Az itáliaiakat a franciák állították meg (0-2). Nápolyt látni és meghalni! Ez lehetett volna a mottója a legutóbbi VB-n az azurri válo­gatottnak. Gólt sem kapva ju­tottak el az elődöntőig, aztán a Vezúv lábainál fekvő városban Argentína ellen veszítettek. A harmadik helyért 2-1-re le­győzték az angolokat (Baggio és Schillaci volt eredményes). Utóbbi hat találattal a gólkirályi címet is megszerezte. Olasz­ország a harmadik legered­ményesebb ország a VB örök­ranglistán. Tucatnyi szereplé­sük során 31 győzelmet, 11 döntetlent és 12 vereséget könyvelhettek el, miközben 89-54 a gólarányuk. Teljesít­ményük 67,5 százalékos. Didi és társai Nem sok vizet zavartak 1930-ban a brazil labdarúgók az első világbajnokságon, pe­dig azt Dél-Amerikában, Uru- guayban rendezték meg. Ju­goszláviától kikaptak 2-1-re, Bolíviát pedig megverték. Négy év múlva Olaszország­ban a spanyoloktól 3-1 -es ve­reséget szenvedtek. 1938-ban Franciaország volt a színhely, és kávéország fiai bronzérme­sek lettek, miután a „kisdöntő- ben” 4-2-re verték a svédeket. A legnagyobb hidegzuhany 1950-ben érte a brazil labda­rúgást. A válogatott bejutott a döntőbe, amelyre a riói Mara- cana-stadionban került sor. Százezren készültek a karne­válra, ám Uruguay 2-1-re megverte a házigazdákat. Or­szágos gyász követte a brazí­liai világbajnokságot. Négy év­vel később Svájcban a magyar válogatott verte ki őket; 4-2-re nyertünk. A stockholmi VB-n azonban a döntőbe vereked- ték magukat, ahol 5-2-es kiü­téses győzelmet arattak a há­zigazda svédek ellen. Pelé, a későbbi „Fekete Gyöngy­szem” két dugóval járult hozzá a sikerhez, de Didi volt a csa­pat lelke és főleg esze. 1962-ben a magyarokat bú­csúztató Csehszlovákia ellen győztek a santiago-de-chilei döntőben 3-1-re. A labda kerek Már-már úgy látszott, a VB-döntők brazil karnevállá válnak, ám 1966-ban a ma­gyarok megállították őket. Máig emlékezetes parádés meccsen győztünk ellenük 3- 1-re. Aztán Mexikó meghozta Pelé és a brazilok harmadik vi­lágbajnokságát: Olaszorszá­got verték a döntőben 4-1-re. Ezzel végleg az övék lett a Rimet Kupa, amit a francia Ju­les Rimet-ről, a FIFA egykori elnökéről neveztek el. A következő VB-n Német­országban a harmadik helyért játszhattak, és kikaptak 1-0-ra Lengyelországtól. Argentíná­ban viszont felkapaszkodhat­tak a győzelmi dobogó legala­csonyabb fokára, mert legyőz­ték az olaszokat 2-1-re. Spa­nyolországban a középdöntő­ben ugyan megverték Argen­tínát 3-1-re, de kikaptak a ké­sőbbi világbajnok olaszoktól 3-2-re, és kiestek. Mexikóban 1986-ban magabiztosan me­neteltek, mígnem a franciák őket is megállították. Négy éve pedig csupán egyetlen gólt kapva estek ki, amelyet az argentin Canigga lőtt. Brazília eddig 14 világbaj­nokságon vett részt, 66 mér­kőzést vívott, 44 győzelme, 10 döntetlenje és 12 veresége során 148 gólt rúgott és 65-öt kapott. A teljesítménye 74 százalékos. Roóz Péter Volvo Díjlovagló Világkupa, Kaposvár Dallos Gyula fölényes győzelme Aktionnal A Szent György-díj eredményhirdetése Fotó: Csobod Péter Öt ország harminc sportoló­jának részvételével kezdődött meg tegnap a kaposvári Pan­non Agrártudományi Egyetem lovascentrumában a Volvo Díj­lovagló Világkupa magyaror­szági versenye. A háromnapos rendezvény nyitányaként ti­zenhárom díjlovas mérte össze egymással a tudását a Szent György-díjon. A legenyhébb nehézségi fokú viadal osztrák győzelemmel zárult: Peter Gerő 35 ponttal előzte meg honfitársát, Verena Bauerleint. A harmadik helyet a hortobágyi Lovász József szerezte meg, míg Dallos Gyula gyengébb egyik legfőbb vetélytársa, a holland Rothenberger is. Eredmények. Szent György-díj: 1. Peter Gerő (osztrák) Rigoletto nevű lován 1233 pont, 2. Verena Bauerlein (osztrák) Calvados n. I. 1198, 3. Lovász József Fergeteg n. I. 1175 ... 5. Dallos Gyula Rive- ron n. I. 1170 ... 7. Komjáthy György Rege n. 1.1139. Intermediaire II.: 1. Dallos Gyula Aktion n. I. 1332, 2. Andrzej Salacki (lengyel) Capi­tol n. I. 1176, 3. Peter Gmoser (osztrák) Cassini n. I. 1164 ... 10. Berényi Krisztián Korzika n. I. 1002. lova Riveron nyergében az ötödik helyen fejezte be az erőpróbát. A legjobb kaposvári versenyző a hetedik helyen végzett Komjáthy György lett. Délután az Intermediaire II. kűrt bonyolították le, s a leg­jobb magyar díjlovas, Dallos Gyula — immáron a méltán hí­res Aktionnal — fölényesen, szinte kategóriányi különbség­gel utasította maga mögé ve- télytársait. A díjlovagló világkupa szombaton és vasárnap két-két wersenyszámmal foly­tatódik. Izgalmas párharc vár­ható, hiszen rajthoz áll Dallos Orvos-világbajnok Atádról Szép sikerrel szerepeltek a magyar orvosok a Finnor­szágban 24. alkalommal meg­rendezett orvostenisz világ- bajnokságon. Közülük is kie­melkedik dr. Bóta László, a nagyatádi kórház belgyógyász főorvosának teljesítménye. A seregszemlén 19 ország 272 versenyzője vett részt. A résztvevők életkor szerint küzdöttek a minél jobb helye­zésekért. A nyílt bajnokság ka­Tenisz tegóriájában — ahol mindenki indulhatott — a dr. Bóta László, dr. Glied Imre (Kecs­kemét) duó a harmadik helyet szerezte meg. Dr. Bóta a 45 éven felüliek között az egyéni versenyben is elkönyvelhetett még egy bronzérmet. Itt a dön­tőbe jutását egy volt Davis Kupa-játékos, Haus Nerell akadályozta meg. A legna­gyobb sikert a 45 éven felüliek között a dr. Bóta, dr. Glied pá­ros érte el: világbajnokok let­tek. A döntőben a svéd Eden, Stömberg kettős ellen diadal­maskodtak két játszmában 6:0, 7:6 aranyban. A sportversenyekkel egy- időben szakmai orvoskong­resszus is zajlott a finn város­ban. (Németh) ALPOKTÓL AZ ADRIÁIG Kaposvári Nemzetközi Kiállítás és Vásár A NGKM ÉS AZ ALPOK-ADRIA MUNKAKÖZÖSSÉG TÁMOGATÁSÁVAL vrL-JAPRAN \II’/ ;'7H(IVMO,n\ V|\C 1994. augusztus 31 - szeptember 4. KAPOSVÁR VÁROSI SPORTCSARNOK Jelentkezés és felvilágosítás: A VÁSÁRIRODÁNÁL ® 82/422-000, 422-422. Fax: 82/310-200, 418-700. SPORTMŰSOR VASÁRNAP Ajánlatunk SZOMBAT A harmadik helyért: Svédország-Bulgária (Los Angeles; a kezdési idő 21.30 óra) — TV-2 21.25- től. VASÁRNAP Az első helyért: Brazília-Olaszország (Los Angeles; a kezdési idő 21.30 óra) — TV-1 21.25- től. Díjlovaglás Volvo díjlovagló Világ Kupa az Inter-Cont Nagydíjért. Kaposvár, Pannon Agrártu­dományi Egyetem lovascent­ruma. Versenyszámok: Interme­diaire I. Kűr 10 órakor, Zenés Nagydíj Kűr 14 órakor. Triatlon Per Factory Dráva-triatlon. Barcs, városi strand. Korcsoportok, versenytávok és rajtok: újoncok (0,2 km úszás — 10 km kerékpározás — 2 km futás) 10 órakor; gyermekek és serdülők (0,2 km úszás — 10 km kerékpá­rozás — 2 km futás) leányok 10.30- kor, fiúk 11-kor; ifjúsá­giak, juniorok és felnőttek (0,7 km úszás — 20 km kerékpá­rozás — 5 km futás) nők 11.30- kor, férfiak 12.30-kor; seniorok (0,2 km úszás — 10 km kerékpározás — 2 km fu­tás) 13.30-kor; családi váltó (0,2 km úszás — 10 km futás — 2 km kerékpározás) 14.30-kor. Eredményhirdetés: várha­tóan 15.30 órakor. Nevezés: 8.30 és 9.45 óra között a hely­színen. Motokrossz II. Shell szuperkrossz or­szágos bajnokság, egyben nemzetközi verseny — 1. for­duló. Balatonszemes, krosszpá- lya. Verseny: 10 órától. Lábtenisz Országos lábtenisz-bajnok- ság. Siófok, Küszhegyi úti városi sportcentrum. Verseny: 9 órától kezdődik. Versenyszámok-. 45 éven fel­üliek és egyéni verseny. Ne­vezés: 8 és 9 óra között a helyszínen. Az első kosaras vereség Tajvanon A Tajvanon zajló William Jones Kupa férfi kosárlabda­tornán elszenvedte első vere­ségét az eddig nagyszerűen szereplő magyar válogatott. Patonay Imre szövetségi kapi­tány legénysége egy ponttal, 81-80 arányban maradt alul a helyi Julon klubcsapattal szemben, de így is az élen áll holtversenyben a szintén négy győzelemmel rendelkező ka­nadai egyetemi válogatottal. A Kaposvári KC válogatott játé­kosa, Hoffmann Zoltán 3 pon­tot szerzett ezen a találkozón. Két somogyi a teniszranglistán A Magyar Tenisz Szövet­ségben elkészült a legújabb, félévenként kikerülő hazai ranglista; a nőknél és a férfi­aknál is az első 30-30 helye­zett érdemelte ki az I. osztályú minősítést. A hölgyeknél két somogyi teniszezőt is a listán találunk: a siófoki Machné Molnár Gabriellát és a bala- tonboglári Kuti Kis Ritát. A fér­fiaknál egyébként az MTK sportolója, Kisgyörgy Gergely, míg a nőknél a Bp. Spartacus teniszezője, Csurgó Virág az első. Fischer Pál Sopronban A Ferencváros, a holland Ajax Amszterdam és a Kis­pest-Honvéd FC sokszoros válogatott játékosa — aki leg­utóbb a Siófoki Bányászban rugdalta a gólokat és házi gól­király volt — az NB l-ben ma­radt EMDSZ Soproni LC lab­darúgója lett. Fischer Pál két évre kötelezte el magát Sop­ronban. Jenei Sándor Újpestre tart Jenei Sándor, a Siófoki Bá­nyász 29 éves középpályása Újpestre tart, s már itt is edz. A hírek szerint a két egyesület nem pénzzel, hanem „csere-alapon” szeretné meg­kötni az üzletet. Elképzelhető, hogy az egykori Rákóczi játé­kos, Miovecz Zoltán középpá­lyás és Miklya Zoltán csatár a Balaton-parti együttesben folytatja pályafutását, de az sem kizárt, hogy a kapus Bor­sos Vilmos költözik majd Sió­fokra. Ősszel rajtol a Cseri Kupa A Kaposvári Honvéd Cseri Kupa néven kispályás labda­rúgó-bajnokságot szervez őszi-tavaszi rendszerben. Bő­vebb felvilágosítás a 319- 133/3373-as telefonszámon kérhető a szervezőktől. Kerékpárverseny nyaralóknak Siófoktól egészen Ságvárig, majd vissza tekertek a Danu- bius-lnterjet amatőr kerék­párverseny résztvevői. A ke­rékpárversenyen a következő eredmények születtek. 14 éven aluliak, leányok: 1. Vajda Andrea (Budapest), 2. Török Szilvia (Székesfehér­vár), 3. Török Krisztina (Szé­kesfehérvár). 14 éven aluliak, fiúk: 1. Orosi Gergely (Siófok), 2. Horváth Zoltán (Siófok), 3. Szigeti Gábor (Budapest). Felnőttek, nők: 1. Vidra Zsoltné (Székesfehérvár), 2. Ferenczi Brigitta (Budapest), 3. Debreczeni Györgyi (Felső- őrs). Felnőttek, férfiak: 1. Kiss Péter (Budapest), 2. Hirt József (Pécs), 3. Prohászka Attila (Siófok).

Next

/
Thumbnails
Contents