Somogyi Hírlap, 1994. július (5. évfolyam, 153-177. szám)

1994-07-16 / 166. szám

1994. július 16., szombat SOMOGYI HÍRLAP — MEGYEI KÖRKÉP 3 \ Az ajánlat még mindig kedvező Makroérdeklődés a mikrohitelre Lengyeltótiban az idén már a gazdáké a termés Szüret a barackosokban (Folytatás az 1. oldalról) Gyenes Edit, a központ mik- rohitel menedzsere elmondta, hogy a legtöbb gond abból akad: sokan azt hiszik, hogy fedezet nélkül is kaphatnak hi­telt. A Phare-program által tá­mogatott kölcsön a jegybanki hitelkamatoknál ugyan kedve­zőbb lehetőséget kínál, ám a szakemberek éppen annyi fe­dezetet kérnek, amennyi hitelt kiosztanak a vállalkozónak. Fedezetként egyébéként — mint elmondták — a hitelből vásárolt eszközöket is elfo­gadják. Ha ez túl kisértékű, vagy speciális, akkor ingatlan- fedezetet kell adnia a kérel­A tűzoltók mai napja csendben, mondhatni szinte unalmasan telt. Az egész megyében két riasztást kap­tak mindössze. Az egyik során a zalai kol­légák kértek segítséget, de mielőtt Marcaliból a somo­gyiak odaérhettek volna, le­fújták a készültséget. A másik esetnél siófokra riasztották avartűzhöz az egységeket, akik csak a ki­érkezésük után látták, hogy Néhány napja lapunk is hí­rül adta, hogy áramlopást ész­leltek a Dédász dolgozói egy kaposvári képviselőnő laká­sán. A fejleményekről kérdez­tük Farkas Károly kirendelt­ségvezetőt, aki elmondta, nem fér kétség ahhoz, hogy átkötötték a mérőórákat és éj­szakai díjszabással használ­ták a nappali áramot is. Azonban a vizsgálatok alap­ján a képviselőnő vétlensége is bebizonyosodott, annál is inkább, mivel dr. Szabó Ár- pádné csak rövid ideje — alig egy éve — lakja ezt a lakást, a mérőórákkal való visszaélés ugyanakkor már jóval koráb­ban elkezdődött. — A Dédász-nak is az a vé­leménye, hogy a képviselő­mezőknek. A központba eb­ben a hónapban harminc pá­lyázó küldte el ajánlatát. Közülük választja ki a mik- rohitel bizottság azokat, akik átlag két hónapon belül pénz­hez jutnak. Gyenes Edit szerint a ké­relmezők között negyedéven­ként 12 millió forintot tudnak úgy szétosztani, hogy egy vál­lalkozó legfeljebb ötszázezer forintot kaphat. A szakembe­rek szerint egyelőre nem fe­nyeget az a veszély, hogy a rendelkezésre álló keret el­fogy. Ha mégis kiürülne a kassza, akkor a Phare-pénz- ből póthitelt kap a somogyi központ. B.Zs. felügyelet mellett égettek szénát. Most van az avartüzek „szezonja” a tűzoltóknak mégsem ez okozza a legna­gyobb fejfájást. Sokkal többet vonultak idén szeméttelepek köze­lébe és olyan helyekre, ahol szemetet égettek. Tegnap­előtt is ez okozta a gondot marcali közelében, ahol a vízfecskendőknek is jutott szerep. asszony vétlen ebben az úgy­nevezett rendellenes áramvé­telezésben — mondta Farkas Károly. — Mivel azonban a Dédász jelenleg dr. Szabó Ár- pádnéval van szerződéses vi­szonyban, ezért őt kellett fel­szólítanunk fizetésre. Termé­szetesen büntetést nem szab­tunk ki, mindössze a vissza­élésből származó különböze- tet kellett kifizetnie. Ezt egyébként dr. Szabó Árpádné már ki is fizette. Annak kinyo­mozása, hogy valójában ki volt az áramtolvaj, már nem a Dédász feladata. Mint ahogy az átkötött mérőórák helyreál­lítása sem lett volna az. Ezt azonban a Dédász munkatár­sai ingyen és bérmentve elvé­gezték. (Nagy) Lengyeltótiban állítják: jó piaca van idén a baracknak. Harminc gazda gyümöl­csöskertjében közepes a termés ugyan, de magas árat fizetnek értek a felvásár­lók. A baracktermés Dankó Jó­zsef helyi gazda szerint a megfelelő művelésnek kö­szönhető. — Volt gond bőven. Ta­vasszal az esők idején a le- vélfodrosodás ritkította a termést, nyáron pedig két­szer verte a jég a lengyeltóti barackost. Ha nem perme­teztük és védtük volna szak­szerűen, akkor nem lett volna jó a termés. Lengyeltótiban idén hektá­ronként 150 mázsa termett. — Az ősszel vettük meg a Hét-rét elnevezéssel alapít­ványt hozott létre a Somogyi Erdő és Faipari Rt, a kadarkúti önkormányzat és a megyében élő természetgyógyászok. Az (Folytatás az 1. oldalról) Mint megírtuk: a községben előzőleg nagy felháborodást váltott ki, hogy a beruházásra felvett 50 millió forintos célhitel beépítését a kivitelező nem teljesítette, amint ez évben a szerződésben foglalt kamatfi­zetési kötelezettségének sem tett eleget. Többen joggal fir­tatták az önkormányzat és a vállalkozó felelősségét de ab­ban szinte mindenki egyetér­tett, hogy a megkezdett beru­házást be kell fejezni. Tagadhatatlan, hogy a kivi­telező a kaposvári Komplex Kft hírnevét természetesen nem öregbítették a Somogyi Hírlapban megjelentek. Két korábbi megbízó önkormány­zat is elbizonytalanodott a tár­sasággal szemben. Mindezért a kivitelező egyeztető tárgya­lást kezdeményezett az igali önkormányzatnál a továbbiak bogiári kombináttól a gyü­mölcsöst — tette hozzá Dankó József. — Az idei lesz az első igazán saját termés és ha az időjárás nem szól közbe, akkor be is jön az, amire számítottunk. A lengyeltótiak szerint az őszibaracknak idén jó piaca van. A harminc termelő laza szövetséget alakított, és fő­leg az értékesítés terén fog­nak össze. — A termés egy részét Pestre, nagykereskedelmi cégeknek szállítjuk. A nagy cégekben bízunk, mert ugyan a követelmény is szi­gorúbb, de biztosan fizetnek is a megvásárolt gyümöl­csért. Ugyanakkor szinte minden termelőnek van kap­csolata zöldségesekkel, alapítvány célja olyan szabad­idős, szellemi és sportcentrum megteremtése, amely kulturá­lis, egészségvédelmi, környe­zetformáló feladatokat lát el, tisztázására és a szerző­dés-módosításra. Megegye­zésük nemcsak a kivitelező érdeke volt, hiszen az önkor­mányzatnak olyan iskolára van szüksége, amelyet a Komplex épít meg, lévén ez a társaság egyelőre adós még sok-sok millió forint beépíté­sével. A megállapodás, úgy tet­szik, okot adhat a megnyug­vásra: a felek tisztázták a „to­vábbi kivitelezés feltételeit”. Erről Nagy Attila kérdésünkre elmondta: tegnapelőtt ismét felvonult a kivitelező az építési területre, a munkák folytatód­nak. Az önkormányzat kéré­sére az 50 millió forint szep­tember végéig hiánytalanul „beépül” az iskolába, ami azt jelenti, hogy addigra tetővel, közfalakkal és nyílászárókkal felszerelt épület áll majd Igái­ban. Az átadás a tervek sze­akiknek eladják a termést. Tegnap a lengyel exportra szánt barackot rakodták a gazdák kamionokba. — Ilyenkor a család ap­raja nagyja kint van a gyü­mölcsösben. Javában tart a szüret. Idén van is mit szedni, gyarapodhat a csa­ládok péztárcája. A siófok melletti gyümöl­csösökben az állami gazda­ságé a termés. Mint Fodor László főkertész elmondta: számukra gyenge év az idei, ami az elvénülő barackos­nak is köszönhető. Siófokon nem keresik a kapcsolatot a nagykereskedőkkel. Szedd magad akciót hirdettek, a kajszit kilónként 70, az őszi­barackot pedig 60 forintért lehet szedni a fáról. megóvja a természet értékeit. Terveik közt szerepel egy gyógyítóház létrehozása, amelyet Kadarkúton ideális környezetben hoznak létre. rint jövő év ugyanezen hónap­jának végén lesz. Mint arról szintúgy megálla­podás született, a Komplex a továbbiakban eleget tesz a negyedévenkénti 3 millió forin­tos kamat- és járulékos költ­ség-fizetési kötelezettségé­nek, mi több, a legutóbbi ese­dékes összeget is megfizeti. Mint megírtuk: ezt az önkor­mányzat hitel felvételével tudta — elkerülendő a műkö­dés zavarait — rendezni. A tornacsarnok befejezésé­hez 7 millió forintos céltámo­gatás hiányzik, amelyhez vi­szont 4,2 milliós saját erőt kell felmutatnia az önkormányzat­nak, mondta az alpolgármes­ter. Nagy Attila bízik abban, hogy erre is találnak megol­dást, addigis a megegyzés ér­telmében hetente konzultál­nak a kivitelezővel. (Balassa) Tetőfelújítás Nagymartonban A Csurgó melletti kistelepü­lés önkormányzata arról is döntött, hogy felújítják a kul- túrház tetőszerkezetét. A tönkrement szarufákat és a tö­rött, elhasználódott cserepet kicserélik, a tetőteret pedig beépítik. A felújításhoz a ter­veket a csurgói polgármesteri hivatal műszaki ügyintézője készítette. Az építőanyag nagy részét már megvásárol­ták. A korszerűen átalakított tetőszerkezet közel egymillió forintjába kerül az önkor- mámyzatnak. Fenyvesi helytörténet A közelmúltban jelent meg, s máris kapható a Balaton- fenyves története című kiad­vány, amely a település histó­riáját 1983-tól napjainkig dol­gozza fel. Az illusztrációkkal tarkított történeti munka a Községházán és a helyi pa­pírboltban vásárolható meg, a falu részletes térképével és utcanévjegyzékével egyetem­ben. Támogatott tenyészmarhák Somogybán a tenyészállat állomány támogatásában ré­szesülhetnek azok a gazdák, akik a rendelet hatályba lépé­sének a napján a rendelet szerinti feltételekkel már meg­felelő tenyészállat állomány­nyal rendelkeztek, vagy azt követően az idén év végéig beszerzéssel kerül tulajdo­nukba ilyen állat. Szarvas- marháknál a támogatás igé­nyelhető az igazoltan legalább három hónapos vemhességi állapotú tej, kettős- és hús­hasznú vemhesüszőkre, ha azok termelésellenőrzés alatt álló hazai tenyészetből szár­maznak. Vállalkozók a vásáron A Zágrábi Őszi Vásárt szep­temberben rendezik és a ha­gyományok szerint a kiállítás­nak ismét lesznek somogyi résztvevői is. A vásáron való részvétellel már most foglal­kozik több somogyi vállalkozó. Őket segíti az, hogy a somogyi szakemberek a vásár ideje alatt üzletember találkozót szervez­nek a horvát gazdasági kama­rával közösen. A rendezvényre tolmácsot is biztosítanak, hogy minél több vállalkozó előtt le­gyen nyitott a kapcsolatteremtés lehetősége. Vízügyi vetélkedő Nemrég rendezték meg Ba­ján az Országos Vízügyi Igaz­gatóság szakmai versenyét. A megmérettetésen tíz iskola diákjai között ott voltak a bar­csi szakközépiskola növendé­kei is. A résztvevők számára nem kisebb volt a tét, mint­hogy aki jó helyen végez, az jeles osztályzattal mentesül a technikusi vizsga alól, az első öt helyezett pedig felvételi nélkül kerülhet be az általa vá­lasztott műszaki főiskolára, vagy egyetemre. Balesetek Somogybán Somogybán — a rendőrök statisztikája alapján — a bal­esetek többségét az előzési és kanyarodási szabályok be nem tartása okozza. Gyakori a figyelmetlenség és a gyorshaj­tás is. Megyénk útjain az el­múlt héten huszonkilenc bal­eset történt, melyek közül kettő volt halálos. SOMOGYI HÍRLAP Horányi Barna jegyzete Copperfield Dávidok A neves angol író, Charles Dickens talán egyik legis­mertebb regényének, a Coppelfiled Dávid szereplőire em­lékeztető történetek jutottak eszembe, amikor a kaposvári Iparművészeti Szakközépiskola és Szakmunkásképző In­tézet kollégiumának vezetőjével, Gulyás Jánossal beszél­gettem a köles nyári lakóinak életkörülményeiről. Dickens apja az adósok börtönébe jutott, a regényíró a gyerekko­rát sanyarú körülmények között töltötte. A kaposvári kollé­gium lakói úgymond a szakmai gyakorlatukat töltik mun­kaadóiknál öt héten át. A hét végén járt le a penzumuk. Kiszolgáltatottságukról a kollégium vezetője csupán né­hány adatot ismertetett: a 14-18 éves diákok zöme reggel öt órakor kel, hogy hat órára a munkahelyükre érkezze­nek. Délután háromkor holt fáradtan kullognak be a kollé­giumba. Mások délután kettőkor kezdenek és este nyolc órakor fejezik be a munkát. Vannak, akik reggel fél nyolc­tól este nyolcig dolgoznak. A diákoktól hiába érdeklődnénk, mondta a kollégium vezetője, hiszen drága árat fizetnek azért, hogy egyáltalán foglalkoztatják őket akár az autófényező szakmában vagy mondjuk a fogtechnikában. A szülőknek borsos árat kellett fizetniük azért, hogy csemetéjük szakmát szerezhessen. Az öthetes szakmai gyakorlatot a gyereknek kell kibírniuk, ha egyszer vállalta, fejezze is be a tanulást. Ha igaz, hogy kihasználják a diákmunkaerőt, akkor va­jon a szakmai ismereteken túl milyen tapasztalatokkal „lépnek” az Életbe... Égető szemétügyek Vétlen a képviselőnő, az áramlopás tény Betétek a Kawetrától A biztosíték gyártó cégek egyik legismertebb üzeme a kaposvári Kawetra. Kiválló minő­ségű termékeik előállítására számos különleges gépet használnak, ezek egyike a képen látható olvadószálat készítő célgép, amellyel a késes biztosító betétek „lelkét” készítik. Ezt a holland Weber cég szállította ide. Fotó: Kovács Tibor Hét-rét alapítvány a természetért Tovább épül az igali iskola Ismét dolgoznak az építkezésen — Az 50 milliós hitelt szeptemberig építik be — Hetente konzuliénak a kivitelezővel

Next

/
Thumbnails
Contents