Somogyi Hírlap, 1994. július (5. évfolyam, 153-177. szám)

1994-07-15 / 165. szám

6 SOMOGYI HÍRLAP — BALATONI NYÁR 1994. július 15., péntek Sörivóknak való! A Kanizsa Sörgyár Rész­vénytársaság elhatározta, hogy megkeresi Magyaror­szág sörivó bajnokát. Elindul­tak, és Pécs, Keszthely, Győr után szombat-vasárnap a ba- latonboglári Platán strandon folytatják a kutatást. A ver­senyzőknek, akik tesztet töl­tenek ki, isszák a sört, amilyen gyorsan csak bírják, szóval, hogy jobban csússzon a seri­tal változatos programot is kí­nálnak. Lesz mindenféle kon­cert, divatbemutató, rádiós élő kívánságműsor, színház, éjjeli mell szépségverseny, tűzijá­ték. A városok bajnokai szep­temberben a kanizsai sörfesz­tiválon mérkőznek e megtisz­telő címért. Addig is csapolják a sört. Patika tippek A Balaton-parti patikákban is jól végigkísérhető a szezon. AS bogiári gyógyszertárban ezekben a napokban a leégé­sekre, vagy a napszúrás okozta fejfájásokra keresnek az emberek krémeket, olaja­kat, gyógyszereket. Gyakori a hasmenéses panasz, vagy éppen az ellenkezője az ide­gen körülmények miatt. Mind­kettőre szintén van gyógyír, amit igénybe is vesznek az emberek, sokan egyenesen a patikussal beszélik meg a pa­naszukat és kapnak gyors se­gítséget. A gyógyszertárak már a tavasszal készülnek erre, ráadásul a somogyi gyógyszertári központ az or­szágban elsőként megvásá­rolt egy osztrák tárolási rend­szert, ennek keretében na­ponta van utánpótlás a szük­séges készítményekből. Ez a vendégek és a patikák biza­lomra épülő kapcsolatát szol­gálja. Traffipax menetrend A siófoki rendőrkapitányság területén működő traffipax ma 16-19 óra között siófokon az Erkel Ferenc utcában és a Beszédes sétányon, 20-23 óra között Ságváron a 65-ös úton, 24-03 óra között Siófo­kon a Kandó utcában méri a gyorshajtókat. Orgona hangverseny Ma este 20 órakor a kőröshe­gyi római katolikus templomban Kárpádi József orgonaművész ad hangversenyt. Előadásában Couperin, Clerambault, C. Franck, Liszt Ferenc és J. S. Bach művei szerepelnek. A város is jó boltot csinált: szép lesz a kupola Bevásárló pavilonsort nyitnak Fonyódligeten Látványos az építkezés, pedig nagyon egyszerű. Fá­ból építenek szép kupolás te­tőkkel bevásárló helyet a 7-es mellett Fonyódligeten. A Fősor Kft huszonhat pavi­lont állított fel, jövőre meg­toldják, így összesen negy­vennyolc lesz. Somogyi Fe­renc, a kft ügyvezetője örül a dicsérő szavaknak, hiszen nem volt könnyű a rossz ta­lajú, elhanyagolt területen dolgozni, sok műszaki prob­léma akadt, de a jövő hét ele­jén nyitnak a büfével, szociá­lis létesítményekkel együtt. Azért meg külön elégedett, hogy nem divatáruval áraszt­ják el itt a vásárlóközönsé­get, pedig maga is érdekelt ebben a szakmában, hanem számos mesterség igényes termékeit kínálják: népmű­vészeti holmikat, bőrdíszmű­vet, persze lesz fürdő­ruha-divat, olasz szobaszö- kőkút, meg ajándéknak való is. Azt már Csizmeg Ferenc, a fonyódi polgármesteri hiva­tal műszaki irodavezetője mondta el, milyen jó boltot csinált itt a város. A mélyfek­vésű, gondozatlan Bogiári utcai területet tíz éves bér­letre adták át a vállalkozó cégnek, így ideiglenes bevá­sárló központ létesítésére. Ráadásul azzal, hogy itt a víz-, és csapadékelvezetést is megoldja. E kemény felté­telek mellett az építési enge­délyt sem volt egyszerű megszerezni, például a 7-es út és a magasfeszültségű vezeték közelsége miatt. A város egyébként az idei bér­leti díjat kizárólag ennek a körzetnek a megújítására fordítja: a környező, elha­nyagolt utcákban szintén rendbe teszik a csapadékel­vezetést, felújítják, illetve ki­építik az utakat. A haszon hosszútávra ígé­retes. (Gáldonyi) Mozi a pulóverpiacon Autós mozit nyitott a siófoki Csarnok-Piac Kft. A kiiiti piac területén lévő mozi 400 gép­kocsit fogadhat egy-egy alkalommal. Vetitőhazában (képünkön) két 4000 W- os gép dol­gozik, ami a 80 méter távolságban lévő 29x9 m-es vászonra vetít képet. Fotó: Kovács Tibor Megbénult a forgalom a siófoki belvárosban Tegnap szinte teljesen le­bénult a forgalom a siófoki belvárosban. Az M 7-es autóút 105-ös szelvényében éppen az idegenforgalmi szezon kel­lős közepén aszfaltoznak, így beterelték a közlekedőket a Balaton parti város központ­jába. Sok koccannás volt a délelőtti órákban, de később sem pihenhettek a helyszínelő rendőrök. Ráadásul a hol napsütéses, hol borongós- zi­vataros időben az egész tó­part útra kelt. S akik nehezen bírták a csiga-tempót, türel­metlenkedve előzgettek (volna), vagy a követési távol­ságok millimétereinek követ­kezményeként keresik az au­tószerelőket. Sminket csak a legritkább esetben A vendéglátó színt a szoláriumban „vesz” Az impozáns balatonke- resztúri üzletsoron áll a szép­ségszalon. A kozmetika föld­szintjén olyan elektromos eljá­rásokat kínálnak, mint a thermo-maszk, a bőrradír, az ózonos fertőtlenítő vagy a ste­ril gyanta. Az emeleten csodás színt ígérő szolárium csalogatja a kuncsaftokat. Ezt az utóbbit a Balatont ritkán látott, turisták­kal elfoglalt helybéli vendéglá­tósok és kereskedők látogat­ják előszeretettel... Az árak miatt a szomszédos Fenyves­ről, Berényből, Szentgyörgyről is ideszoktak már a magyar vendégek. — Egész évben nyitva va­gyunk, de azért a nyár meg­látszik a forgalmon — ösz- szegzi az eddigi tapasztalato­kat Varga Anita, kozmetikus. — A legtöbben nagykezelésre jelentkeznek be, sokan kérnek gyantázást, népszerű a szolá­rium. Sminket csak a legrit­kább esetben rakok föl. Az elektromos árammal sokféle problémát lehet(ne) kezelni. A leégett, agyonnapoztatott bőrbe például meszes vizet viszünk, amely enyhíti a visz­kető fájdalmat, s nyugtatja a megkínzott bőrt. A négyzetlapokból összeál­lított óriástükör, a hófehér bú­torok a fenyőfa mennyezet és burkolat kellemes, ellazulásra késztető környezetet teremt, ahová a nyaraló külföldi is be­ugrik egy-egy hűvös, pihen­tető pakolásra... — A legtöbb német, vagy osztrák hölgy azon háborog, hogy nincs fodrász, manikű­rös- és pedikűrös a környé­ken. Keszthelyre vagy Marca­liba kell(ene) menni a ven­dégnek. Pedig van itt még ki­adó üzlethelyiség — a minap nézegették is néhányan. Hi­ába, az ápolt arc és haj együtt mutat. Ezt jól tudják a szépülni vágyó turisták is... (Csíky) Az Európa varázsa a leilei cirkuszsátorban Echósszekéren született a direktor A Lellén táborozó Európa Cirkusz nehezen ébredt tegnap délelőtt. Ádám La­jost, a 62 éves direktort vi­szont jókedvében találtam, mesél szívesen arról, amit a világon a legjobban szeret. Hiszen beleszületett. Itt a szomszédban, Badacsony­tomajon éppen az előadás alatt egy társzekéren. Az apja három oroszlánt ho­zatott Németországból a szüle­tésére. Zsörtölődik is az idős úr, kétszer járt a szülőhelyén, de nem kap helyet, pedig a halála előtt még egyszer szívesen fel­lépne! Egyébként bárki meg­nézheti a dokumentumot: oda­festették a lóvontatta szekeret a pénztár melletti palánkra. Azt ír­ják majd alá „így kezdtük 200 éve”. A tizenéves balerinák ötö­sével pörgetik hajlékony dere­kukon a karikát a lambadára, az­tán sokemeletes gúlába pattan­nak balettos szökkenéssel. És minduntalan mosolyognak. Biz­tosan művidámság, ez kell a produkcióhoz, de meg tudnak lepni: bájosan jeleznek a szem­rezdülésemre is, ahogy építik a gúlát. Csak a feszülő izmokon látszik, hogy nem könnyű. Gioni Dymitrescu egy-egy félszóval igazítja őket... az igazgató meg súgja, ha tudná, milyen beteg ember ez, leesett a tra­pézról. Hát nem tudom, csak a szeme tüzét látom, ahogy a ki­lenc leányra figyel. Az Ádám dinasztia két év­százada járja már a világot. Megfordultak mindenütt, ten­geren innen és túl Ádám Lajos a direktor átadná már a stafé­tabotot, de a gyerekek — há­rom lánya, három fia, tizenkét unokája, mind a cirkuszban dolgozik — hívják, csak még ebben a szezonban segítsen, „pedig az én apán is meghalt, egyedül kellett továbbvinni mindent”. Két lánya jön Sió­fokról naponta, ott túrnéznak a Varga családdal. Cirkuszi sze­relem volt, Jugoszláviában ta­lálkoztak az ottani direktor két fiával. Ádám Lajosnak meg éppen az esküvője napján ál­lamosították el a cirkuszt, ha­lasztani kellett a lakodalmat két héttel. Talán kap majd 80 ezer forint kárpótlást érte. Ne kárpótoljunk, varázsol­junk egy kicsit. A varázslatot Szocsiban „lopta el” a nagy Kiotói, most a fia, Rudolf tün­teti el a szép lányokat, hogy párduc bújjon elő a publikum meglepetésére. Van ám itt a hatalmas kupola alatt minden: akrobatika, zsonglőrök, a két éves unoka már ott tapsol az apja nyakában a biciklis szám fináléjában, de hoztak med­vét, kengurut, párducot, a majmok meg kutyával lépnek fel. Aztán ha a direktor betér egy vendéglőbe ott pihennek a zenészek. Zenebohóc volt, a három legjobb között, tizenkét hangszeren játszik, de meg­szólaltat hatot is egyszerre. A produkciót nem az artista iskolában tanulják, „láttam Szocsiban olyan zsonglőrt, aki hét évig gyakorolta a néhány perces számot, mire porondra léphetett vele”. így megy ez Lellén is, napközben kemé­nyen tanulnak, ám amint fel­gördül a függöny a mosolyuk, különleges képességük a kö­zönségé. A gyerekek ámula­táért járják a világot fáradha­tatlanul. Gáldonyi Magdolna ....mert nem csíp úgy, mint a tenger Tündéri színfolt — De szép vagy, kislány! Nem jönnél kicsit közelebb? Szeretnék csinálni rólad egy fényképet... — Oké, engem már videóz­tak is. — Ha egyszer ilyen szép fekete valaki... Hogy hívnak? — Pearly Goldsmith és hat éves. — Szép a neved is, és mo­solyogj egy kicsit, mondd azt, hogy cheez... Ez az, remek...! Honnan jöttetek? — Először Dél-Afrikából, az­tán Pestről, és most itt egy néninél lakunk. — Szereted a Balatont? — Igen, mert nem csíp úgy, mint a tenger. — Miért, a tenger annyira csípne? — Igen, valaki nagyon sok sót tehetett bele... — Lehet, Pearly, meglehet, de honnan ez a jó Színed? — Tudod, már három napja itt fürdőzgetek, Fenyvesen, és folyton csak a napot lopom, ugye elhiszed? — Persze, mindjárt gondol­tam. Tudod, Pearly, titokban sok csoda megesett már itt, a Balatonban... (Kun) Tolvajmorzsák A vietnami kereskedő Fo­nyódon a hajókikötői pavilon­soron tette le diplomatatáská­ját. A csomag nem sokáig maradt gazda nélkül: egy is­meretlen tettes meglovasí- totta azt, a benne lévő közel 500 ezer forinttal együtt. * * * Szinte fillére pontosan ugyanennyi a kára annak az autótulajdonosnak, aki a sió­foki Beszédes sétányon hagyta járművét. A kocsit fel­törték és az értékeken kívül magukkal vitték a tulajdonos összes okmányát is. * * * Az autók a házak udvarán sincsenek biztonságban. Sió­fokon, egy udvarban parkoló kocsiból 300 ezer forint ér­tékben vittek el műszaki cik­keket. * * * Szántódon egy üzletbe lá­togattak a tolvajok, ahonnan díszfegyvereket vittek el. Ezek értéke 430 ezer forint. * * * Balatonbogláron a Dózsa györgy utcai söröző elől elvit­tek egy Honda motorkerék­párt. Az értéke 800 ezer fo­rint. * * * Siófokon az Aradi u. 6. szám előtti parkolóból vittek el egy német BMW -t. Értéke 3 360 000 forint. Ugyanennyit ért az a BNW is amelyet is­meretlen tettes Balatonföld­vár Nyugati strandjáról vitt el. ★ * * Balatonszéplak-felsőn a Hungária u. 138/a. szám előtt parkoló Mercedest törték fel, s német tulajdonosa 210 ezer forint értékű tárgyakkal lett szegényebb.

Next

/
Thumbnails
Contents