Somogyi Hírlap, 1994. július (5. évfolyam, 153-177. szám)
1994-07-13 / 163. szám
Felvételi ponthatárok ✓ Állam- és Jogtudományi Karok Az állam- és jogtudományi karok felvételi bizottságai július 11—12—én megállapították ponthatáraikat. Ezeken a karokon évről- évre növekszik a jelentkezők száma, a nappali tagozatokon 1989 óta megkétszereződött, és csak az elmúlt évhez viszonyítva csaknem 30 százalékkal emelkedett. A felvettek száma is évről-évre több, idén az 1989 évinél 40 százalékkal nagyobb, de nem tudja követni az érdeklődés növekedését. Ennek megfelelően a ponthatárok is évről-évre emelkednek. Az idei ponthatárok Szegeden egy, a fővárosban két, Pécsett három, Miskolcon négy ponttal magasabbak az elmúlt évinél. E mellett a ponthatárok kiegyenlítődése is tapasztalható, hiszen három egyetemünkön azonos ponthatárt állapítottak meg és csak a szegedi alacsonyabb néhány ponttal. Az Államigazgatási Főiskola iránt is igen nagy az érdeklődés, a jelentkezők száma a felvehetők öt és félszerese. Ebből következik, hogy a tavalyi évhez képest itt is 2 ponttal emelkedett a ponthatár. A felvételi ponthatár megállapításakor 3 tényezőt vesznek figyelembe a felsőoktatási intézmények: a jelentkezők számát, az általuk elért eredményeket, valamint a felvételi irányszámot. Aki a meghatározott ponthatárt elérte, azt fel kell venni, aki alatta van, azt nem lehet felvenni. A döntés ellen csak jogszabálysértés esetén lehet fellebbezni a felsőoktatási intézmények vezetőinél. Pontszámát minden felvételiző ismeri, így a közölt táblázat(ok) alapján tudhatja, hogy felvették, vagy sem. Fontos tudni, hogy az egyes intézmények (szakok) ponthatárai az eltérő pont- számítási rendszerek miatt egymással nem összehasonlíthatók. Erről bővebb információk a Felsőoktatási felvételi tájékoztatóban találhatók. FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNY ponthatár ELTE Állam- és Jogtudományi Kar JPTE Állam- és Jogtudományi Kar JATE Állam- és Jogtudományi Kar jogász társadalombiztosítás (levelező) ME Állam- és Jogtudományi Kar 113 113 110 97 113 „Romándömping” volt a zöldhatáron Az elmúlt hét forró időjárása sem tudta csillapítani a somogyi határátkelők forgalmát. Egy hét alatt csaknem harmincnégyezren érkeztek hazánkba horvátországból. Az igazi forgalom most mégis a szlovén határszakaszon jelentkezett, ahol a nyaralni indulók és érkezők összesen csaknem háromszázezren ejtették útjukba valamelyik határátkelőt. A határállomások forgalmával együtt a zöldhatárok is egyre zsúfoltabbá válnak. A somogyi határőröknek a múlt héten mindennapra jutott legalább egy „fogás”. Az elkövetők egy kivételével valamennyien román állampolgárok voltak, akik hazánkba ugyan még hivatalos papírokkal érkeztek, csakhogy szerettek volna Magyarországnál nyugatabbra is eljutni. Összesen tizenhárom román és egy bosnyák állampolgár próbált szerencsét megyénk déli határánál. Egyikük leleményesen fényképet cserélt az útlevelében. Ez azonban olyan amatőr módon sikerült, hogy a határőrök rögtön észrevették. A többiek egyszerűen nekivágtak az erdőnek, őket a járőrök térítették vissza. A szlovén határon még ennél is többen, harmincnégyen próbáltak illegálisan átjutni. Ők is egy kivételével mind román állampolgárok voltak. (Barna) A Tv2-n ma: Hétközben Ma ismét jelentkezik a Pécsi Körzeti Televízió Hétközben című műsora a Tv2-n 18 óra 10 perckor. A tartalomból: Keszthelyen újjáépítik Festetics György hajóját. 25-ös flotta-találkozó Fonyódon. Hármas esküvő a Kovács családban Szabáson. Horvát nap Molnárban. Tisztelt Szerkesztőség! A MÓL Rt Gáz és Olajszállító Üzem dolgozója vagyok. A munkahelyemen 500 ezer forint munkáltatói kölcsönt kaptam lakásépítésre. A pénz június 17-én a csurgói takarékszövetkezetbe érkezett, ahonnan még aznap átutalták a csurgói OTP-be. Mivel az építési kölcsönt itt a vettem igénybe, a munkáltatómtól kapott pénzt is csak itt vehetem fel. Elmentem az OTP-hez és kértem a kölcsön felvételéhez szükséges papírokat, amit június 30-án kitöltve visszaadtam egy kérelemmel együtt. Kérvényeztem az új kezesek befogadását és a minél gyorsabb ügyintézést, hisz a nyár elmúlik, az építőanyagárak nőnek, a pénz értéke romlik, azonban máig semmilyen ügyintézés nem történt. Érdeklődésemre elmondták: csak akkor küldhetik Kaposvárra apapírokat, ha onnan kijön egy műszaki ellenőr és megnézi a ház készültségi fokát. Szerintem csupán egy kis emberségre, megértésre és gyorsabb ügyintézésre lenne szükség az OTP részéről, hogy ne „porosodjanak” hetekig a kölcsönkérelmek. Ha a munkáltatóm eldöntötte, hogy kölcsönt ad, akkor a pénzt helyettem miért az OTP használja? Krónika Ökumenikus egyházi naptár Szerda, köznap. Napi igék: Kát.: Iz 7,1-9. Zsolt 93. Mi 11,25-27. Ref.: Józs 8,14-35. Gál 3,19-22. Ev.: ApCsel 8,26-39. Jn 5,19— 23. Őrt.: Róm 11,2-12. Mt 11,20-26. Jenő. Ősmagyar név, az egyik honfoglaló törzs neve. Védőszent: szent Eugenius karthagói püspök, aki hite miatt a vandálok üldözése idején számkivetésbe kényszerült (+505). Az ortodox és a görögkatolikus naptárban Gábor főangyal és Szentéletű Szavvaita István atya. JULIUS A nap 5.00 órakor kél, és 20.39 órakor nyugszik; a hold 10.15 órakor kél, és 22.39 órakor nyugszik. Zivatart hoz a szél A napos időt felhősödés zavarja meg, délutánra helyi zápor és zivatar várható. Áz északkeleti szél élénk, zivatar idején megerősödik. A hőmérséklet emelkedik; 26 és 31 fok várható. Százféle dísznövény Ütközés után elhajtott Kaposvár belterületén a Béke utca 53-55. szám előtt közúti baleset történt július 9-én 17 órakor. Egy feltehetően világoszöld színű Mazda nekiütközött az úttest bal szélén parkoló sötétkék színű Audi 100-as személygépkocsinak. Az ismeretlen forgalmi rendszámú személygépkocsi vezetője a baleset után a helyszínről elhajtott. A Kaposvári Rendőrkapitányság kéri azok jelentkezését, akik a balesetet látták, a járműről vagy annak vezetőjéről felvilágosítást tudnak adni. Jelentkezni a Kaposvári Rendőrkapitányság közlekedési osztályán, Kaposvár, Szent Imre utca 12. zsám alatt vagy a 414-422/25-10 telefonszámon lehet. A siófoki Településgazdálkodási Rt kaposvári, Fő utcai virágüzlete előtt több mint százféle növény közül lehetett tegnap válogatni. A Siófokon nevelt, valamint a Szombathelyről és Budapestről származó szebbnél szebb cserepesekből rendezett árusítást a bolt. Az eladók mintegy kétezer dísznövényt kínálnak. Fotó: Lang Róbert Embert ölt a „fehér nyíl” Két és fél év börtön - másodfokon is helybenhagyva Kétszeresen bűnhődött Havas Iván, a Mai Nap szerkesztője. Az elsőfokú bíróság „halálos tömegszerencsétlenséget okozó közúti baleset gondatlan okozásáért” két évi, hat hónapi börtönre ítélte, és négy évre eltiltotta a járművezetéstől. Még a másodfokú tárgyalás előtt — idén májusban — elhunyt Seregi László újságíró, a vádlott munkatársa és egyik legjobb barátja, aki utasa volt tavaly augusztus 4-én azon a tragikusvégű estén. Ezt már nem bírta idegekkel Havas Iván, depresszióba esett és kórházi kezelésre szorult. Emiatt került sor a tervezettnél később a fellebbviteli tárgyalásra, amelytől a vádlott a büntetés enyhítését remélte. A Somogy Megyei Bíróság dr. Mózes Gábor tanácsa azonban nem látott okot erre. Ugyanis az újabb halál legfeljebb súlyosbíthatja a büntetést. A tényállásban sem következett be változás. Augusztus 4-én Havas Iván a tesztelésre kapott Mazdával Budapest felé tartva egy pótkocsis teherautó előzésébe fogott. A szerelvény vezetője csak azt látta, hogy egy „fehér nyíl repül el mellette”. A Mazda mintegy 120 kilométeres sebességgel összeütközött egy szembejövő Ladával. Aztán nekicsapódott a teherautónak, arról a Ladát követő Renault- nak, majd egy olasz mikro- busznak. A Lada egyik utasa a helyszínen életét vesztette. Tizenegyen — köztük a vádlott — megsérültek; hárman maradandóan. Seregi László nyakcsigolya és bordatörést, lép- és májrepedést szenvedett. Lépének eltávolítása után a siófoki kórházból a traumatológiai intézetbe szállították. Itt érte később a halál. A védelem egyebek között azzal érvelt, hogy az újságíró halálában szerepet játszott az átszállítás. Ez nem így van. A bíróság szerint a sértett halála és az azt megelőző életmentő műtétek szoros összefüggésben álltak a felelőtlenség miatt bekövetkezett balesettel. Az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. (Szegedi) Tarka sorok Filmforgatáson Szerelmi jelenetet forgatnak. A hősnő — teljesen ruhátlanul — átmegy a szobán és befekszik az ágyba, a szerelme mellé. A felvétel után valaki megkérdi a színésznőt: — Nem szégyenkezik ennyi filmes előtt levetkőzni? — Miért szégyenkeznék? — hangzik a válasz. — Ők is csak férfiak... Skót vicc A skót labdarúgó-válogatott új edzője az első edzőmérkőzésen taktikai megbeszélést tart, s figyelmezteti a fiúkat: — A legfőbb dolog: sohase tévesszétek szem elől a labdát! — Az csak természetes — feleli a csapatkapitáy —, hiszen egy ilyen labda legalább három fontba kerül... Panasz — A feleségem mást sem tud, mint folyton pénzt kérni tőlem — panaszkodik a férj a barátjának. — A múlt héten kétszáz rúpiára volt szüksége, tegnapelőtt százhuszonötöt követelt, tegnap pedig százat. — Hát ez szörnyű! — fakadt ki a jó barát. — És mit kezd ennyi pénzzel? — Nem tudom, hiszen egyetlen vasat sem adok neki! h Ez is valami Egy tengeri betegségtől szenvedő utas megkérdezi a kapitánytól: — Mondja, kérem, mi az ott előttünk? Föld? — Nem, az a látóhatár. — Hál istennek! Mégis jött, mint a semmi! Utcán — Fiatalember, vegyen ennek a csinos nőnek virágot. A férfi legyint: — Minek. Ez az asszony a feleségem. Számtan Számtanórán a tanító néni megkérdezi Pistikét: — Ha édesanyád harmincéves, apukád harmincöt, akkor hány évesek összesen a szüleid? — Hatvan. — Miért? — Mert anya öt évet mindig letagad! Tisztelettel Varga Zoltán Csurgó, Dohány-sor 14. Két Lotti A Két Lotti nyerőszámai: 7, 13, 65 és 16, 26, 52 A 3 találatosok nettó nyereménye 14 ezer 175 forint, a 2 találatosokra 267 forintot fizetnek. — A Somogy Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Társulat 1994. augusztus 1 -tői indítja 80 órás kezdő-középhaladó intenzív, nappali jellegű nyelvtanfolyamait angol, német és olasz nyelvekből, valamint augusztus 15-től 120 órás középfokú nyelvvizsga-előkészítő tanfolyamait angol és német nyelvekből. Részletes felvilágosítás és jelentkezés: Somogy Megyei TIT, 7400 Kaposvár, Dózsa Gy. u. 18. Tel/fax: 82/320-621, 320-165. (50069) — Az Áramszolgáltató Rt. értesíti Kaposvár lakosságát és közü- leteit, hogy 1994. július 13-án, 7.30 órától 15.00 óráig áramszünet lesz a Béke u. 1-től a 99. számig, valamint a Füredi u. 23-tól a Béke utcáig. (50335) Ásót és autót loptak Már többször megírtuk: a Balaton partján sem a gépkocsi, sem pedig a motorkerékpár nincs biztonságban; szervezett bandák lopják őket. A héten ismét hosszabb lett a keresett járművek listája. Siófok környékén egy Honda motoron- kívül egy csaknem tízmillió forintos BMW, egy valamivel szerényebb kiadású 4,2 milliót érő márkatársa és egy 4,5 millió forintos Audi 100 tűnt el. Nemcsak a Balatonon járnak betörők, ezt az is bizonyítja, hogy a böhönyei épülő Avanti töltőállomás raktárajtaját is felfeszítették ismeretlen tettesek és szinte minden mozdítható munkaeszközt — kapát, ásót, oxigénpalackot — elvittek, amit ott találtak. SOMOGYI HÍRLAP Az Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE Főszerkesztő-helyettes: BÍRÓ FERENC Vezetőszerkesztő: KURUCZ FERENC Tervezőszerkesztő: CHRIST LÁSZLÓ, KATONA A. CSONGOR, NAGY MIKLÓS Rovatvezető: JUTÁSI RÓBERT (sport), LANG RÓBERT (fotó) LENGYEL JÁNOS (belpolitika), VARGA OTTÓ (gazdaságpolitika) Kiadja az AS-M Kft. Somogy Megyei Irodája Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 311—644 Telex: 13—360, Fax: 312-315. Postacímünk: 7401 Kaposvár Pf. 31. Hirdetés és reklám: KILVINGER OTTÓ. Telefon és fax: (82) 311-506 Siófoki iroda (szerkesztőség és hirdetésfelvétel): Siófok Szabadság tér 9. Telefon: (84) 311-668, Telefax: (84) 310-861 Készült a szerkesztőség számítógépes szövegszerkesztő-rendszerén. Nyomtatta a Déli Nyomda Kft, Pécs, Engel János u. 8. Felelős vezető: GERHARD MEYER Terjeszti az AS-M Kft Somogy Megyei Irodája. A terjesztésért felelős: FALUDY MIKLÓS Telefon (terjesztési ügyekben): 82/423-213 Előfizethető a kiadó igazolványával rendelkező kézbesítőknél, az OTP Rt Somogy megyei fiókjainál, a balatonföldvári, a barcsi, a csurgói, az igali, a nagyatádi és a nagybajomi takarékszövetkezetnél a Postabank Rt siófoki fiókjánál, a kiadó székhelyén, belföldi postautalványon (az utalvány hátoldalára írják rá: előfizetés), valamint számla alapján átutalással az OKHB 390-11581-7014 számú pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj egy hónapra 375 forint, negyed évre 1125 forint, fél évre 2250 forint, egy évre 4140 forint. ISSN 0865-9125 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. I