Somogyi Hírlap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)

1994-06-06 / 131. szám

A Kresz-vetélkedő fődíja egy lakóautó Biztonságunkért Pungor János értékeli a tesztlapokat Fotó: Csobod Péter Igen „kemény” Kresz-teszt- lappal birkózott szombaton az a hatvan résztvevő, aki a Hungária Biztosító Rt — a köz­lekedési kultúra javítása és a balesetek számának csökken­tése érdekében indított — többfordulós vetélkedője or­szágos selejtezőjében hibát­lan tesztlapot töltött ki, s beke­rült a megyei döntőbe. A HB Rt együttműködve az Országos Balesetmegelőzési Bizottsággal és a Fővárosi Közlekedésbiztonsági Társa­sággal a II. negyedévi köte­lező biztosítási csekkekkel együtt postázta a tesztlapokat. Megyénkből csaknem ezren próbálkoztak a helyes kitöl­téssel, hiszen a tét nem akármi: a döntő főnyereménye egy Ford négyszemélyes la­kóautó. Túljutva a selejtezőn, a me­gyeházán folytatták a küzdel­met a somogyi „Kresz-tudo- rok”, akik közül ősszel hárman vehetnek részt a budapesti döntőn. May Péter, a HB Rt megyei igazgatóságának főmunka­társa a lepecsételt dossziét felbontva osztotta ki a tesztla­pokat, majd megkezdődött a verseny, 30 perc múlva pedig az értékelés. A zsűri elnöke Pungor János alhadnagy, a me­gyei balesetmegelőzési bizott­ság titkára volt. Az azonos popt- számot elérők között szóbeli kérdésekkel döntöttek: a megyei fordulón ki volt a tíz (+1) legjobb. Gelencsér Lajos a 97 pontjával toronymagasan kiemelkedett a mezőnyből: a tesztlápon egyet­len — baleseti statisztikára vo­natkozó — kérdést hibázott el. Ő biztos résztvevője a döntő­nek. Mellette Lempel István és Horváth István küzd majd a la­kóautóért. (Tamási) Ökumenikus egyházi naptár Hétfő, köznap. Napi igék: Kát.: 1 Kir 17,7-16. Zsolt 4. Mi 5,13-16. Ref.: Jer 36,20- 32. Róm 11,17-24. Ev.: 2Tim 3,14-17. Zsid 12,25- 29. Őrt.: ApCsel 17,1-15. Jn 11,47-57. Norbert. Germán eredetű név, jel.: északi fény. A kát. liturgikus naptárban Szent Norbert püspök (+1134), a premontrei rend alapítója. Az ortodox és a görögkat. naptárban Szent Visszárion és l^lj Szent Hilárion. Lottó A 22. heti 5/90-es lottó nye­rőszámai: 15,33, 36,48,83 Joker szám:169155 Öt találatos szelvény nem volt, a négyesek nyereménye 478 739 forint, a 3-asra 4551, a 2-esre 193 forintot fizetnek. Lottó A 22. heti 6/45-ös lottó nye­rőszámai: 7, 9,17, 24, 27, 35 Pótszám 1. Hattalálatos szelvény nem volt, 5 plusz egy találatos 2 430 599 forintot, 5 találatra 45 574, a 4 találatra 1605 forintot fizetnek, a 3-as 139 forintot ér. Ausztria Lottó Az e heti nyerőszámok: 3, 5, 9,21,29,39 • • • • • • Pótszám: 45 Joker: 900543 Huszonnégy helyen felvillanó sárga fény a tóparton Krónika JÚNIUS Hétfő Norbert, Cintia A nap 4.49 órakor kél, és 20.37 órakor nyugszik; a hold 3.00 órakor kél, és 17.57 órakor nyugszik. Záporok, zivatarok Folytatódik a túlnyomóan borult idő', esővel, záporral, helyenként zivatarral. Az erős északi szelet viharos, orkán erejű lökések kísérik. A legmagasabb nappali hő­mérséklet 14 és 18 fok kö­zött alakul. Üdülőket, fürdőparkot építtetett Siófoki emléktábla Glatz Henriknek 1891. áprilisában alakult a Siófok Balatonfürdő és Szál­loda Rt. Glatz Henrik nagyvál­lalkozó kezdeményezésére. 250 ezer forintnyi alaptőkével rendelkeztek, amelyből meg­kezdték a Hullám és a Sió — jelenleg Móló nevű — üdülők építését, illetve fürdőparkot alakítottak ki. A Móló üdülő fa­lán szombaton Glatz Henrik munkásságát méltató emlék­táblát avatott föl a városi ön- kormányzat. Matyi kó Sebestyén József beszédében szólt arról: a 150 éve született alapító 1889-ben a wörthi tóra utazva csodálkozott rá először a Balaton szépsé­gére. Észrevette: a térség tele­pülései, vállalkozói nem tudják, milyen kincs hever előttük ki­használatlanul. Öt hónapot töl­tött családjával a parton, ekkor határozta el, hogy Siófok fürdő- és vendéglátókultúráját meg­szervezi, korszerűsíti. A rész­vénytársaság megalakulását követő első évben 1403 fürdő­vendége volt a városnak, Füre­den kétezernyolcszázan nyaral­tak, közöttük negyven külföldi, főképp osztrák, de akadt angol és mexikói is. Ugyanekkor már vitorlás- és lovasversenyt is tar­tottak Siófokon, amelyen Alb­recht Salvátor főherceg is meg­jelent. Az emléktábla azt is jelzi: a város nem feledkezik meg azok­ról a polgárairól, akik tesznek a fejlődése érdekében. (Czene) Honvédségi találkozó Kapolyon Juniális A Honvédségi Dolgozók Szakszervezete és a kapolyi 9. számú lőszerraktár parancs­noksága szervezésében a ka­polyi sporttelep adott otthont az országos honvédségi ta­lálkozónak szombaton. Hagyományteremtő céllal, második alkalommal szervezték meg a közösségformáló szere­pet is betöltő rendezvényt, melyre az ország több mint 70 — tűzzel alakulatától érkeztek vendége­ket. Márkus Gyula alezredes, parancsnok megnyitóját köve­tően a juniálison tűzoltási bemu­tatóra került sor: a siófoki tűzol­tók gyakorlat keretében a tabi önkéntesek -segítségével két tűzfészket szüntettek meg. Az andocsi iskola diákjai egyórás műsorukkal szórakoztatták a közönséget. A jó hangulatú ju­niális éjszakába nyúló zenés tánccal ért véget. (Krutek) Viharjelzés a Balatonon A rendőrség siófoki víz­rendészete megkezdte a vi­harjelző szolgálat működte­tését. A szolgálat a Balaton körül 24 helyen percenként felvillanó sárga színű jelzés­sel adja tudtul a vízen tar­tózkodóknak a vihar köze­ledtét. Másodfokú viharjel­zésnél csónakkal és vízi sporteszközzel a parttól csak nyolcszáz méter távol­ságig tartózkodhatnak. A vi­har bekövetkezését rövid időn belül percenként hat- vanszor felvillanó sárga fény jelzi, és ekkor B osztályú vi­torlással, valamint csóna­kokkal és vízi sporteszköz­zel vízen közlekedni tilos. A viharjelző szolgálatról egy színes, képes kiadvány is tudósít, amelyet az Or­szágos Balesetmegelőzési Bizottság adott közre tér­képpel és színes fotókkal német nyelven is. Nőikarok Csurgón A helyi pedagógus nőikar megalakulásának 10. évfordu­lója alkalmából kétnapos kórus- találkozó volt Csurgón. A mint­egy 300 résztvevővel megren­dezett országos hangverseny védnökei között ott volt Kodály Zoltánná és ifj. Bartók Béla is. A hangversenyen Mendelson, Schuman és Kodály művei mel­lett népdalcsokrokat is bemutat­tak a kórusok. Kiváló szólóéne­keseket is megismerhetett a kö­zönség. A találkozó az összkar fellépésével ért véget. Tegnap a ráckevei nőikar a református is­tentiszteleten adott hangver­senyt. N. I. Tarka sorok Árrendezések idején A férj munkába készül, pizsamában, habos képpel áll a fürdőszobában. A fe­lesége, cédulával a kezé­ben, odaáll a háta mögé és azt kérdi: — Ugye tudod fiacskám, hogy be kell vásárolnunk a hét végére! Mindjárt el­mondom hogy, mi mindent kéne vennünk... — Várj! — kiált fel a férje. — Amíg borotva van nálam, egy szót se! A feleség gyanúja — Lefogadom, fiacskám, hogy amint meghalok, az lesz neked az első, hogy újra megnősülj! — gyötri gyanújával a férjét a nehéz természetű asszony. — Vesztettél, drágám. Előbb kipihenem magam. Válóok — Ügyvéd úr, el akarok válni a feleségemtől. — Szabadna tudnom, miért? — Mert tányérokkal meg konzervesüvegekkel do­bál! — Mióta? — Amióta összeháza­sodtunk. Tíz éve. — Ember! És miért csak most akar válni? — Azért ügyvéd úr, mert csak most talált el. Kímélő' nevelés — Mi a gyerekeinket úgy neveljük, hogy sose hallja­nak veszekedést! — di­csekszik Kovácsné. — Az a titka, hogy amikor a fér­jem és köztem vihar ké­szül, a srácokat hamar le- küldjük a kertbe! — Aha! — bólogat a szomszéd. — Azért olyan szép barnák. Üzleti fogás Egy hölgy felháborodva lép be a butikba és kiabálni kezd: — Disznóság, méreg­drágán vettemmaguknálezt a pulóvert, azt mondták, hogy tiszta gyapjú! És mit látok odahaza? Itt van benne a címke, hogy száz- százalékos műszál! A tulajdonosnő finoman elmosolyodik. — De asszonyom, nézze csak meg, ez a pulóver tényleg a legfinomabb gyapjúból készült. A címkét pedig mi varrtuk bele, hogy becsapjuk a molyokat! Halálos autózás Segesden Segesden az árokba hajtva tője valamint utasa: Bandi fának ütközött egy személy- László 32 éves és Szabó Lajos gépkocsi. A jármű kettésza- 25 éves pécsi lakosok. Mindket- kadt és kirepült az autó veze- ten életüket vesztették. — Műholdvevő szerelve 18900 Tab T.: 84/320-205.(46179) — Vászonnadrág 890 Ft-tól, harisnyanadrág 59 Ft, pólók 149 Ft, kerti bútorok, szék 625 Ft, napernyők. Kaposvár, Ezredév u. 16. (46486) — A Somogy Megyei Tudo­mányos Ismeretterjesztő Társu­lat 1994. nyarán az alábbi tanfo­lyamokat Indítja: 80 órás kezdő-középhaladó intezív, nappali jellegű nyelvtanfolya­mok angol, német, olasz nyelv­ből (június 27-július 16., ill. au­gusztus 1-augsztus 20-ig). Részletes felvilágosítás: So­mogy Megyei TIT 7400 Kapos­vár, Dózsa Gy. u. 18. Tel./fax: 320-621,320-165. (46486) — Zarándokút Mariazellbe augusztus 14-15. Részvételi díj: 3500-4000 Ft-ig. Siótour Utazási Iroda, Kaposvár, Fő u. 1. Telefon : 82/320-537. (46682) — Lilla illatlszerboltban szőr­telenítő gépek, krémek és Helia D napozószerek kaphatók. Ka­posvár, Fő u. 1. (Csokonai fo­gadó). (46716) — Exkluzív bőr ülőgarnitúrák érkeztek a Kuckó Bútorházba, ezt érdemes megnézni! Kapos­vár, Zselic Áruház emelete, te­lefon: 82/417-515. (46724) — Mountain bike 15 000 fo­rinttól. Telefon: 82/317-022. (46017) F orgalomkorlátozás Forgalomkorlátozás és út­szűkület lassítja a forgalmat a 7-es főközlekedési úton Bala­tonszárszón és Balatonföldvá- ron, ahol befejező munkákat végeznek, a Zala-Somogy ha­tárároknál javítási munkák mi­att félpályás útlezárás van. Ugyancsak a 7-es úton a bala- tonszentgyörgy-holládi cso­mópont között befejező mun­kák folynak, a sávolyi hídnál javítási munkák miatt jelző­lámpás forgalomirányítás mű­ködik, Balatonkeresztúron aszfaltozási munkát végeznek félpályás útlezárással. A 61-es főút egy szakaszán burkolatszélesítést végeznek. A 67-es szigetvár-balatonlel- lei főúton Kaposváron útkor­szerűsítési, Látrányban pedig gázvezeték építési munkák folynak. A 27,8-27,9 km-szel- vényben burkolatsüllyedés miatt sebességkorlátozás van érvényben. A 68-as főúton Marcaliban szennyvízcsatorna építés miatt jelzőlámpa irá­nyítja a forgalmat. A kaposvár-szántódi úton, Magyaratádon és Pusztasze­mesen gázvezetéket építe­nek, Kőröshegyen pedig árok-padka rendezés miatt lassul a forgalom. A barcs- iharosberényi út egy szaka­szán gázvezeték építése fo­lyik, a nemesdéd-miháldi úton árokrendezés, a patalomi be­kötőút egy szakaszán gázve­zeték építés, a kaposújlaki bekötőúton ugyancsak gázve­zeték építés lassítja a forgal­mat. Balatonföldváron és Tabon burkolatjel festést (kézi), a ba- latonszentgyörgy-körmendi úton hosszirányú burkolatjel festést végeznek. SOMOGYI HÍRLAP Az Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE Főszerkesztő-helyettes: BÍRÓ FERENC Vezetőszerkesztő: KURUCZ FERENC Tervezőszerkesztő: CHRIST LÁSZLÓ, KATONA A. CSONGOR, NAGY MIKLÓS Rovatvezető: JUTÁSI RÓBERT (sport), LANG RÓBERT (fotó) LENGYEL JÁNOS (belpolitika), VARGA OTTÓ (gazdaságpolitika) Kiadja az AS-M Kft. Somogy Megyei Irodája Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 311-644 Telex: 13-360, Fax: 312-315. Postacímünk: 7401 Kaposvár Pf. 31. Hirdetés és reklám: KILVINGER OTTÓ. Telefon és fax: (82) 311-506 Siófoki iroda (szerkesztőség és hirdetésfelvétel): Siófok Szabadság tér 9. Telefon: (84) 311-668, Telefax: (84) 310-861 Készült a szerkesztőség számitógépes szövegszerkesztő-rendszerén. Nyomtatta a Déli Nyomda Kft, Pécs, Engel János u. 8. Felelős vezető: GERHARD MEYER Terjeszti az AS-M Kft Somogy Megyei Irodája. A terjesztésért felelős: FALUDY MIKLÓS Telefon (terjesztési ügyekben): 82/423-213 Előfizethető a kiadó igazolványával rendelkező kézbesítőknél, az OTP Rt Somogy megyei fiókja­inál, a balatonföldvári, a barcsi, a csurgói, az igali, a nagyatádi és a nagybajomi takarékszövet­kezetnél a Postabank Rt siófoki fiókjánál, a kiadó székhelyén, belföldi postautalványon (az utalvány hátoldalára írják rá: előfizetés), valamint számla alapján átutalással az OKHB 390-11581-7014 számú pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj egy hónapra 375 forint, negyed évre 1125 forint, fél évre 2250 forint, egy évre 4140 forint. ISSN 0865-9125 _______________Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza._______________

Next

/
Thumbnails
Contents