Somogyi Hírlap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-28 / 150. szám
Nyári tárlat nyílt a Szín-Folt Galériában Kétéves születésnapját ünnepli a kaposvári Szín-Folt Galéria. Eddig huszonhárom tárlatot rendeztek. Elsősorban kaposvári, illetve somogyi képzőművészek alkotásainak bemutatását tűzték ki célul, de idén már hódmezővásárhelyi alkotók műveinek is helyet adott a galéria. A későbbiekben is nyújtanak más megyékben élő festőknek, grafiFotó: Kovács Tibor kusoknak bemutatkozási lehetőséget. Húsz somogyi művész alkotásából nyílt meg tegnap a nyári tárlat, amelyen többek között Szász Endre, Honty Márta, Győrfi András, Ungvári Károly, Szabados János, Csiszár Elek, Kiing József művei szerepelnek. Tisztelt Szerkesztőség! A kaposvári Nemzetőr sori óvoda nagycsoportos korú gyermekei már több éve részt vesznek úszásoktatásban. Évről évre gondot okoz a gyermekek elszállítása az uszodába, ületve visszavitele. Ebben volt segítségünkre az Európa Taxi minden dolgozója, akik rendszeres közreműködésükkel zökkenőmentesebbé, kedvezményes díjtételeikkel elérhetőbbé tették negyven gyermek számára a testedzést. Ezzel segítették munkánkat az egészséges életmódra nevelésben. Tisztelettel: Fekete Gyuláné mb. óvodavezető Hodzsa-csomagolópapír A marxizmus-leninizmus klasszikusainak — így Leninnek, Sztálinnak és a kommunista Albánia megalapítójának, Enver Hodzsának — csaknem kétmillió könyvéből a közeljövőben csomagolópapírt vagy cellulóz pépet készítenek Tiranában. Enver Hodzsa jó minőségű papiroson Ausztriában nyomtatott könyveit tonnánként 20 dollárért megvennék Nyugaton is. — Gazdasági és jogi szakfordítás! Itt & Most Fordítóiroda. Telj fax: 82/422-834. (47346) — Kedvezményesen üdülhet gyermekével Opatijában és Po- recben! Szállodában, félpanzióval, 8 nap felnőtteknek már 14 980 Ft-tól, gyermekeknek 30-50% kedvezmény! Siótour Utazási Iroda, Kaposvár, Fő u. 1. Tel.: 82/320-537. (48961) — Vászonnadrág 890 Ft-tól, harisnyanadrág 59 Ft, pólók 149 Ft, kerti bútorok, szék 625 Ft, napernyők. Kaposvár, Ezredév u. 16. (48977) A Fővárosi Településtisztasági Szolgáltató Vállalat, Balatonszabadi-Sóstó-i üdülőjébe Jelvesz takarítónőt, teljes munkabérrel Munkarend: júniustól szeptemberig napi 8 órás munkaidő (7.00 órától 15.30 óráig), szeptembertől napi 2 órás ügyeletben. Jelentkezni lehet: Balatonszabadi-Sóstó, Latinka Sándor u. 45. _________________________________________________________________(48939) K rónika JUNIUS Kedd Levente, Irén A nap 4.49 órakor kél, és 20.45 órakor nyugszik; a hold 23.22 órakor kél, és 10.35 órakor nyugszik. Folytatódik a kánikula Napos marad az idő, a déli, délkeleti szél is mérsékelt lesz. A hűsítő zápor továbbra is várat magára. A hőmérséklet hajnalban 18 és 23, kora délutánra 31 és 36 fokig emelkedik. Zenés naplementék Ökumenikus egyházi naptár Kedd, köznap. Napi igék: Kát.: Ám 3,1-8.4,11-12. Zsolt 5. Mt 8,23-27. Ref.: Jer 51,1-19. Kol 2,16-23. Ev.: 2Kor 2,5-11. Hős 6,1-6. Őrt.: Róm 4,4-12. Mt 7,15-21. Ireneusz női alakja: Irén. Görög eredetű név, jel.: békés. Irén védőszentje: Szent Iréné, aki Thesszalonikában 300 körül vértanúságot szenvedett. Virága: ezerjófű. A katolikus liturgikus naptárban Szent Ireneusz hitvalló, Lugdunum (Lyon) püspöke, aki 200 körül vértanúságot szenvedett. Az ortodox és a görögkatolikus naptárban Szent Kyrosz és János orvos vértanúk. A múlt hét végén súlyos bűncselekmények történtek Somogybán. A megyei rendőr-főkapitányság vizsgálati osztálya emberölés bűntette miatt folytat eljárást a fiatalkorú S. V. kaposvári lakos ellen, aki 24-én délelőtt baltával fejbevágta apját, a holttestét pedig elásta a kertben. Vasárnap délelőtt bejelentette a rendőrségen apjának eltűnését, este anyjával együtt ismét megjelent az ügyeletén és megdöbbentő vallomást tett. (Az üggyel kapcsolatban lapunk holnapi számában adunk részletes információt a rendőrségi sajtótájékoztatót követően). Szintén a rendőr-főkapitányság vizsgálati osztálya rendelt el nyomozást életveszélyt okozó testi sértés bűntettének alapos gyanúja miatt két somogyi lakos ellen. Egyikük a 39 éves vései Huszár Sándorné, aki vasárnap VéHalálos Újra csak a százszor és ezerszer — de még mindig nem eleget — hangoztatott életmentő tanácsot tudjuk mondani: csónakból, vízibicikliről ne ugorjának a hűsítő (az alábbi tragédiákról beszámoló sorainkban végső „nyugalmat” adó) habokba! A fonyódi önkormányzat és a zeneiskola az idén nyáron már másodízben szervezett zenekari tábort. Az egyhetes aktív gyakorlási és felkészülési idő után a turnusok végén, szombat esténként a fonyódi sén a Stop büfében hátba- szúrta haragosát, Horváth Ferenc 20 éves inkei lakost. A fiatalember súlyosan megsérült. A másik pedig Pető István kaposvári lakos, aki 24-én este tíz óra körüli időben egy éles tárggyal hasba szúrta élettársát fészerlaki lakásukon. A férfit, aki pszichiátriai kezelés alatt áll, őrizetbe vette a rendőrség. Súlyos következményei lettek egy 18 éves kazincbarcikai lakos „aluszékonyságának”. A fiatalember ugyanis elaludt a Balaton-parton, majd arra ébredt, hogy egy ismeretlen tettes hasba rúgta. Másnap — erősödő fájdalmai miatt — a siófoki kórházba vitték, ahol azonnal megműtötték; eltávolították a lépét. Állapota súlyos, életveszélyes. A rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya keresi a tettest. Hivatalos személy elleni Vasárnap 11 órakor Bala- tonföldváron, a szabadstrand előtt vízibicikliről ugrott a vízbe Eszik István 42 éves kovács- hidai lakos. Elmerült, eddig nem találták meg... Családi tragédia helyszíne volt a hét végén Zamárdi: a Kerámia Hotel előtti vízterülehajóállomáson adnak koncertet. Az idei első résztvevő az újpesti zeneiskola ifjúsági fúvószenekara volt Regős Szabolcs karmester irányításával. Június 25-én hallgathatták színes műsorukat. erőszak miatt folytat eljárást a siófoki rendőrkapitányság Lajtos István 18 éves és fiatalkorú társa (mindketten somi lakosok) ellen, mert vasárnap kora reggel Tab vasútállomásán a velük szemben eljáró rendőröket megtámadták, egyikük arcon rúgta, másikuk pedig lefejelte az igazoltató rendőröket. Őrizetbe vették viszont azt a két szombathelyi fiatalt — a 24 éves Gáspár Tamást és Varga Rolandot —, akik vasárnap Fonyódon részegen cigarettát követeltek az arra járó rendőr őrmestertől. A rendőr felszólította őket: agresszivitásukat tegyék takarékra. Nyilván úgy gondolta, a fiatalok a „tanácsot” meg is fogadták, mert eltávolodtak. Később azonban a két szombathelyi fiatal visz- szafutott hozzá; fellökték, ütötték, rugdalták a már földön fekvő rendőrt és barátját. (Tamási) ten a vízibicikliről vízbe esett a 11 éves ifj. Pásztor László hajdúböszörményi lakos és elmerült. Apja — Pásztor László — utána ugrott, egyszer még mindketten a vízfelszínre küzdötték magukat, ám a segítségükre sietők már nem találták meg őket. T. R. Tarka sorok Feledékeny Idős falusi polgár utazik a vonaton, kezében egy szeget tartva. A vele egy fülkében levő diákok közül az egyik megkérdezi: — Mondja, bácsika! Miért tartja a kezében azt a szeget? — Hát csak azért, mert én egy nagyon feledékeny ember vagyok. A szegről eszembe jut, hogy most Szegedre utazom. Mire megszólal a másik diák: — Tessék mondani, bácsi! Mit tartana a kezében akkor, ha Szarvasra kellene utaznia? Vonaton Arisztid megfázott a vonaton, rettentően köhögött, fájt a feje. Felesége kétségbeesetten kérdezte tőle: — Mi a baj drágaságom?! — Édes shivem! A vonaton menetiránynak háttal ülve utaztam, és rettentően megfájdult a fejem. Az ablak meg le volt húzva, így tetejébe még meg is fáztam. — Szegénykhém! Hát méhrt nem szóhltál a szhemben ühlőnek és cshehéltél vohlna helyet? — Hagyj máhr shivem! Hiszen csak egyedül voltam a fhülkében. Megállapodás A pecsenyesütő Szabóhoz odamegy Kovács, és panaszkodik nagyon. Kéri Szabót: — Adjál kölcsön ezer forintot! — Nem tehetem, édes barátom, mert nekem megállapodásom van a szemközti bankkal — tér ki a kölcsönadás elől Szabó. — Hogy-hogy megállapodásod van velük? — Kérlek szépen, azok nem sütnek pecsenyét, én meg nem hitelezek! Nincs akadály Két rendőr sétálgat a műszaki egyetem előtt, nézegetik az épületet. Megszólal az egyik: — Te egykomám! Sokat gondolkoztam a dolgokon, és úgy vélem, bizony el kéne végezni nekem is ezt az egyetemet. — Ne légy már gügye, hiszen írni sem igen tudsz. — Ugyan má’! Hát nem levelezőre gondoltam... Súlyos bűncselekmények Somogybán Megölte apját, majd elásta A vízibicikli újabb áldozatokat követelt „hullámlovaglás” Elmélet és gyakorlat Bábonymegyeren Alkotók a szabadban Negyven diák vette birtokba tegnap délelőtt a bá- bonymegyeri Rudnay Emlékház parkját, ahol Bóka Dezső festőművész vezetésével egyhetes képzőművészeti tábor kezdődött a tabi általános iskola rajz és művészet iránt érdeklődő tanulói számára... Az ideális környezetben a tábor diákjai elsőként megismerkedtek Rudnay művészetével és festményeivel. Bóka Dezső a rajz szépsége mellett, szólt a különféle művészeti ágakról, pótolva a gyerekek ebbéli hiányosságait is. A művész elmondta: a tábor ideje alatt sok vázlatot készítenek a különféle tájakról, de elméleti felkészítést is kapnak a gyerekek arról; mi a képzőművészet a rajzkultúra és a festészet célja. Az amatőr képzőművészeti tábor résztvevői az első napon megtekintették az ábrázolás szempontjából figyelembe vehető bábonyi utcákat, dombokat, amelyekről vázlatok is készültek... Breuer Orbán Kati, az 1. számú iskola ötödik osztályos tanulója már másodszor vesz részt a táborban: — Azért jöttem el az idén is — mondta a kis alkotó —, mert szeretek rajzolni és érdekel a festészet. Pedagógusnak készülök, így az ábrázolás művészetéről is szeretném továbbfejleszteni ismereteimet. (K. J.) SOMOGYI HÍRLAP Az Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE Főszerkesztő-helyettes: BÍRÓ FERENC Vezetőszerkesztő: KURUCZ FERENC Tervezőszerkesztő: CHRIST LÁSZLÓ, KATONA A. CSONGOR, NAGY MIKLÓS Rovatvezető: JUTÁSI RÓBERT (sport), LANG RÓBERT (fotó) LENGYEL JÁNOS (belpolitika), VARGA OTTÓ (gazdaságpolitika) Kiadja az AS-M Kft. Somogy Megyei Irodája Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 311-644 Telex: 13—360, Fax:312-315. Postacímünk: 7401 Kaposvár Pf. 31. Hirdetés és reklám: KILVINGER OTTÓ. Telefon és fax: (82) 311-506 Siófoki iroda (szerkesztőség és hirdetésfelvétel): Siófok Szabadság tér 9. Telefon: (84) 311-668, Telefax: (84) 310-861 Készült a szerkesztőség számítógépes szövegszerkesztő-rendszerén. Nyomtatta a Déli Nyomda Kft, Pécs, Engel János u. 8. Felelős vezető: GERHARD MEYER Terjeszti az AS-M Kft Somogy Megyei Irodája. A terjesztésért felelős: FALUDY MIKLÓS Telefon (terjesztési ügyekben): 82/423-213 Előfizethető a kiadó igazolványával rendelkező kézbesítőknél, az OTP Rt Somogy megyei fiókjainál, a balatonföldvári, a barcsi, a csurgói, az igali, a nagyatádi és a nagybajomi takarékszövetkezetnél a Postabank Rt siófoki fiókjánál, a kiadó székhelyén, belföldi postautalványon (az utalvány hátoldalára írják rá: előfizetés), valamint számla alapján átutalással az 0KHB 390-11581-7014 számú pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj egy hónapra 375 forint, negyed évre 1125 forint, fél évre 2250 forint, egy évre 4140 forint. ISSN 0865-9125 ______________Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.______________