Somogyi Hírlap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-25 / 148. szám
24 SOMOGYI HÍRLAP — KÖZELKÉPEK 1994. június 25., szombat A szarvasokat lelövik, ugye? Orvvadász-jelenetek, halálexpedíciók Somogybán 1 Óriási szerencse, hogy Somogybán egyetlen • erdész, vagy vadőr tragédia sem történt, leszámítva az azóta is megfejtetlen és különös esetet, a somi vadőr meglövetését. Fegyverek ropognak ugyanis az erdőkben, s a koronás vad véres fejjel dől az avarra. Orvvadászok róják esténként a fák sűrűjét, reflektorfény pásztázza az irtásokat. Nemegyszer félmilliót érő puskák lapulnak a autók csomagtartójában, s borsos árú, éjjel is messzelátó infra- távcsövek. Halálexpededíciók nyomán elhullott őzekre, szarvasokra, vaddisznókra találnak a vadászok, másutt megcsonkított állattetemek jelzik az értékes trófea volt ezúttal a fontos, s a gyorsan kikanyarin- tott hús. Aki föl mer lépni az orvvadászokkal szemben, az úgy járhat mint a SEFAG több erdésze. Halálos fenyegetőzés, szenvtelen telefonhangon, éjjel tizenegykor: „Ha mégegy- szer kekeckedsz, vagy meglátunk az erdőben, golyót kapsz a fejedbe...” Az erdei emberek előtt nem titok: tízezer forint jutalom ját az orvvadászok kéz- rekerítőinek. Esetleg egy acélgolyó is?! 2 Bebes Tibor a SEFAG erdőőrzési főfelügyelője egy csöndes kis szobában találom meg Kaposváron a Bajcsy-Zsillinszky úti központban. Nincs könnyű helyzetben, vitatkozott ő már dr. Boross Péter miniszterelnökkel is erdészeti témában, ám az szinte mindennapos hogy „forró helyeken” csörren meg a telefonja. — Ön az orvvadászok vadásza. Nem fél? — Természetes félelme mindenkinek van azóta, hogy vadőröket lőttek agyon Magyarországon. Nem titok több munkatársamat fenyegették meg halálosan. Nehezíti a helyzetemet, hogy az orvvadászok elleni harcban nem könnyű partnereket találni. Néhány hivatalban kellemetlenkedőnek tartanak, aki állandóan problémás ügyekkel zavarja őket. Van azonban néhány ember, hogy ne csak általánosságban beszéljek, például dr. Dégi Endre megyei főkapitányhelyettes, aki többször pártolta, elismerte munkámat. Akkor is lépett, amikor kényes volt az orvvadász személye. — Azt értsem ebből, hogy neves emberek közül is kerültek ki orvvadászok? — A társadalom, s mostanában a társadalmi elit minden rétegéből kerülnek ki orvvadászok. Ősidők óta jellemző, hogy egy vadászt a vére hajtja, nem a paragrafusok. Mindenki tudja a kormányrendelet mindössze jogosulatlan vadászatot, szabálysértést említ. A büntetéstétel alacsony, sokszor maga a bíróság rendeli el, hogy kapja vissza a „bűnös” fegyvert az orvvadász. — Puskásberkekből tudom, a vadászok is gyakorta az orvvadászat mezsgyéjére tévednek. — Nem a munkanélküli és elszegényedett magyarok bűnözése az orvvadászat. Egy sötét iparággal állunk szemben, a rapsickodás a falopással, a külföldiek részére szervezett bérorwadászattal, de még a valutázással, sőt fegyver és-, és a leánykereskedelemmel is házasodik. Csak a SEFAG százezer hektárán többmilliós, valójában felbecsülhetetlen az efféle vadkár. A vadásztársaságoknál még- inkább szorít a kapca, hiszen szinte már minden vad „lábon el van adva”. Ha valaki ebből eloroz mondjuk egy gyönyörű bikát, a kulisszák mögött emiatt véres háború kezdődhet. 3 Szinte minden hétre esik egy feljelentési • ügye Barkóczi Istvánnak a szántóéi erdészet kerületvezető igazgatójának. Azon egyre gyarapodó erdészek Célpont: arccal a szarvas felé egyike, akik az orvvadászat lelkes ellenségei. — írja nyugodtan, hiába is fenyegetnek méginkább az leszek. Nem tudom elviselni, hogy egy-egy éjszakai ellenőrzésen 4-5 fejnélküli őzhullát kelljen összeszámolnom. — Önnek van egy teóriája az orvvadászokról. — Ez nem okoskodás, az élet bizonyította. A legtöbbjük bérkilövő, akiknek nincs területük. Vannak akik orwadász- tatnak. Most bukott le a Bala- ton-part leghíresebb külföldiekkel orvvadásztató rapsica. A stuttgarti vadász, akit idecsábított még azt is bevallotta a rendőrségen, hogy tudomása volt róla, egész Erópá- ban tilos őzbakot lőni...A harmadik csoport vendéglősöknek, meg persze saját részre, húsorvvadászatot folytat. — Van rá akár halvány esély, hogy gyökeresen megváltozzon a helyzet, mégpedig rövid időn belül? — Ehhez nemcsak vadászati törvény kell, amit az előző parlament elmismásolt, hanem rendet kell tenni a jogszabályokban és a fejekben is. Egy biztos, kellő szigor a fontos mégpedig gyors intézCsobod Péter fotóillusztrációja kedéssel, amíg nem egy dráma, egy emberi tragédia hívja föl a Somogybán is figyelmet erre a nemritkán titokban tartott, sokesetben eltussolt vadászügyletekre. 4 Ha van befejezése e riportnak, azt az élet írta. • Az orvadászat csúcsa s az abszolút szemtelenség, hogy a kaposvári agrártudományi egyetem melletti mezőn egy rapsic két holsten-fríz tehene^!) lőtt agyon. Az éj leple alatt kanyarította ki a húst, majd az ehető bűnjellel, angolosan távozott. Békés József Kőkút kútba esett szerencséje — Szép kis falu volt ez, tele élettel — mondta Hampó Jánosné. Most meg mi van? Kőkút rombadőlt házaival szinte mindenkit elriaszt. A cigányok minden este verik egymást a kocsmában... Az asszony rokkantnyugdíjas. A hedrehelyi téeszben könyvelő volt. Férje harminc éven át ült a traktor kormánya mellett. Onnan került rokkantnyugdíjba. Kettejük havi jövedelme tizenháromezer forint. Nehéz a lét. Pedig baromfit nevelnek, és a zöldség is megterem a kertben. Egyik lányuk a polgármesteri hivatalban takarítónő, másik mozgássérült; otthon van a szüleivel a két szoba-konyhás-für- dőszobás házban. Mit várnak a jövőtől? — Csak az árakat ne emelnék, s ne lenne ennyi munka- nélküli — sóhajt nagyot az asszony. A falu aktív lakóinak legalább 80 százaléka maradt munka nélkül. Ha ez így megy tovább, ez a település is úgy jár, mint Nagyállás-puszta, ahonnan húsz éve jöttünk. Lassú haldoklásra ítéltetett. A ház előtt fogat. Egy lovat kötöttek a spediter elé. Gazdája, Paróczai Károly most végzett az ebéddel, ám mielőtt felpattan a bakra, puszit nyom kislánya homlokára. A fiatalember tizenhárom éve él Kőkúton. A hedrehelyi szövetkezet gyöngyöspusztai telepén állatgondozó. Két lánya van, felesége szanatóriumban. A gyes és az ő keresete a családi pótlékkal együtt sem több huszonnégyezer- forintnál. Nem panaszkodik. Tudja, hogy cimboráinak még ennyi sem jön össze. Amikor megkérdem, hogy gyerekeit mire tanítja, így felel: — Becsületre. Aki dolgozik, annak lesz mit aprítani a tejbe. Én hiszem, hogy be Generációk csületes munkából meg lehet élni. Árvái József is ezt vallotta. Most munkanélküli. Traktorával az apósától örökölt földre indult. Bosszúsan jegyzi meg: — Nem is tudom, minek csinálom. Olyan kilátástalan itt minden. Termelnék én, de a vadak mindent tönkretesznek. Óriási a vadkár Kőkúton. Minden munkám odavan... A napbarnított arcú férfi a barcsi Kemikálnál volt gépkocsivezető. De van papírja a fakitermelésről és buszt is vezethetne. Nemrég vett egy fűrészt, s azt tervezi, hogy maga mellé vesz valakit és eljár fűrészelni. Kell a pénz. Felesége háztartásbeli. Két kislánya van. Az iskolás majdnem minden tantárgyból jelest hozott haza. A déli hőségben egyedül tart haza a temetőből Pohl Jánosné. A kilencveneszten- dős, madártestű asszony még most is őriz valamit régi szépségéből. Fekete fejkendőjét kezébe fogva meséli: — 1930-tól élek a faluban. Amerikából jött a férjem meg az apósom is. S mi ketten az urammal vezettük a boltot. Szép idők voltak akkor! Kőkutat okos emberek lakták, szerettek dolgozni, takaros volt minden porta. Ma meg szomorúság fog el, ha szétnézek. Csak néhány rendes család van itt. Lassan negyven éve él egyedül. Gyomorfekélye miatt leszázalékolták. Az ebédet Kadarkútról hozatja nyolcvan forintért. Beültetjük a kocsiba és hazavisszük. — Jöjjenek be hozzám, ne vigyék el az álmomat! — invitál bennünket. Megmutatja a nagy házat, és veteményesét is, ahol nem lehet gazt látni. — Nehezen telnek a napok. Néha elmegyek a húgomhoz Lábodra, de jobbára csak idehaza teszek-veszek. Nem költözöm el innen; megígértem a férjemnek, hogy itt halok meg. Kőkúti földben akarok nyugodni. Kőkúton, s a hozzá tartozó Alsótapazdon és Gyöngyöspusztán ötszázhetvenen élnek. A fiatalok mind „elmenekültek”, nem akartak tanyát verni ezen a sokak által is „isten háta mögöttinek” nevezett helyen. Földes Mária polgármesterasszonynak viszont kedves a vidék. A lá- bodi erdészet gyöngyöspusztai csemetekertjében ágazatvezető. A négy évről most alkalmi számvetést készít: — Sok gondom van cigányokkal. Sűrűn cserélnek gazdát a házak. Ahhoz, aki igényelte a vizet, bevezettük. Részletre kellett fizetni a költségeket. Utakat javítottunk, felújítottuk a kultúrhá- zat, Alsótapazdon orvosi rendelőt működtetünk. S ha össze tudjuk kötni kövesúttal Kőkutat és Alsótapazdot, akkor a Kadarkútra bejáró diákoknak sem kell kollégiumban lakni. Busz vinné és hozná őket. Nem biztos, hogy szerencsés, ha a gyerek már hatévesen kollégiumba kerül. A polgármesterasszony úgy véli, az önkormányzat megtette azt, amit a pénzügyi lehetőségek engedtek. Van egy falugondnok, aki segít a lakók bajain. Ebben az évben a 15 millió forintos költségvetésből 1,8 millió forintot szociális segélyekre fizetnek ki. — Mi a legégetőbb gono Kőkúton? — Munkát kell szerezni az embereknek — mondja a falu „első asszonya”. — Csak munkával tudjuk idekötni őket, különben semmi jóra nem számíthatunk. Egy falu keresi a szerencséjét. Lőrincz Sándor Árvái József: Hiába dolgozom, a vadak mindent tönkretesznek Pohl Jánosné: Kőkutat okos emberek lakták Fotó: Kovács Tibor
