Somogyi Hírlap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-25 / 148. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP — GAZDASÁG 1994. június 25., szombat Italtel-Matáv szerződés A budapesti telefonközpontok átkérőhálózatának bővítését szolgálja majd az a szerződés, melyet a Magyar Távközlési Részvénytársaság és olasz partnere, az Italtel cég kötött a közelmúltban. A megközelítően 350 millió forintos beruházás eredményeként a budapesti telefonközpontok közötti kapcsolatrendszer együtt bővül az előfizetők gyarapodásával. A fejlesztést a magyar telekommunikációs társaság az EBRD hitelével finanszírozza majd. Velencei-tavi vízpótlás A Velencei-tó nyári párolgási veszteségének a mérséklése érdekében elengedhetetlen, hogy folytatódjék a vízpótlás, s augusztus végéig bekerüljön a tóba az idei esztendőre tervezett teljes vízmeny- nyiség. A hiányzó 1,7 millió köbmétert célszerű lenne még a nyári hónapokban a tóba juttatni. Nagy melegben ugyanis a tó természetes párolgási vesztesége elérheti akár a napi 1 centimétert is. Lezárult a Global részvényj egy zése Lezárult a Global TH Befektetési és Kereskedelmi Rt részvényeinek jegyzése. A részvényakciót - a kibocsátási tájékoztatóban foglalt feltételeknek megfelelően - azért kellett az első nap végén lezárni, mert a felajánlott 515 443 darab részvénynél a befektetők már ekkor többet jegyeztek. Programiroda- MTESZ szerződés Együttműködési szerződést írt alá Barsiné Pataky Etelka címzetes államtitkár, az 1996-os világkiállítás főbiztosa és Náray-Szabó Gábor, a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségi Kamarája (MTESZ) elnöke. A megállapodás szerint a Világkiállítási Programiroda folyamatosan információval látja el a MTESZ-t a világkiállítás előkészületeiről és a műszaki szakemberek számára adódó lehetőségekről. Miskolci Euréka-projekt Az Eurêka projektjén belül folyó „CLEANTECH eljárás logisztikai és környezetbarát szétszerelő technológiákra” elnevezésű program Linkö- pingben összeült tanácsülése úgy döntött, hogy a program logisztikai részét a Miskolci Egyetem irányítja. A mostani projektben elhasznált hűtő- szekrények, mosógépek, centrifugák, elektromos tűzhelyek szétszerelésére és újrahasznosítására dolgozott ki tervet a két intézmény. Lakossági devizaszámlák Májusban 5 milliárd forinttal növekedett a lakossági devizaszámlák értéke, az emelkedésnek azonban több mint a fele a múlt havi 1 százalékos leértékelésből és az időarányos kamatokból származik. Május végén 227,7 milliárd forintot — csaknem 2,2 milliárd dollárt — tett ki a lakossági devizaszámlák értéke. A múlt havi befizetés 40 milliárd, a kifizetés pedig 35 milliárd forint értékű volt az időarányos kamatokkal együtt. S eg esd környékén árfelhajtó volt a kevesebb termés Somogybán 400 kombájn végzi az egy hónapos munkát Elmaradt a málnaháború Az idei szezonban rekord kezdőárakkal indult a málna felvásárlása Nagyatád térségében. Tavaly is sejteni lehetett, hogy ez évben nagy kereslet mutatkozik majd a málna iránt. A gombamódra elszaporodott felvásárlóhelyek a segesdi és környékbeli málnatermés többszörösét is át tudnák venni. Legalább hat régi-új cég több mint negyven helyen vásárolja fel a kedvelt csemegét és üdítőital-alapanyagot. Málnaháború nincs — árfelhajtás viszont volt a kevesebb termés miatt. Az esős idő után a koránérő fajtákat dömpingszerűen vitték a felvásárlókhoz a termelők. A kedvelt gyümölcsöt egyre többen kezdik el termeszteni az eddig nem honos területeken is. Sokan már új fajtákat is ültettek. Elterjedni látszik a F.4-es típus, aminek érése kissé eltolódik. A gazdák és az átvevők is megerősítik, hogy ez a fajta mindenben megfelel a kívánt minőségi követelményeknek, amit az átvételi ár meg is követel, hiszen a héten már 250 forint fölé szökött a málna kilónkénti ára. Lábodon is szép a termés, de kevesebb, mint tavaly. Horváth Györgyné, aki 22 éve felvásárló, 40-50 termelő málnáját veszi át egy magán- vállalkozónak. Minden nap van átvétel: az esős idő után 8-10 mázsát adtak le naponta a termelők. 1,5 tonna körül van a napi csúcs. A megnövekedett konkurencia miatt a korábbi 200-250 mázsa helyett az idén 150 mázsa felvásárlására számít. Árban verseny- képesek: a hét közepén már 190 forintot fizettek kilónként. Márkus József segesdi birtokán 350 négyszögöl málnás van. Másnaponként egy mázsa fölötti termést adott le. A szedést csak segítséggel győzik. — Elégedett vagyok az árral, most végre megfizetik azt a munkát, melyet éveken át befektettünk ebbe a vállalkozásba. Csak az tudja, milyen ez, aki már belekóstolt — mondta. Balogh Andorné, a Bava Coop ügyvezetője málnatermelő is. Szerinte egyszerűbb termelni, mint a kialakult piaci viszonyok között felvásárolni: — Nagy a konkurencia, de álljuk a versenyt. A piacon maradásért mindent megteszünk a termelőkért. Csúcsáron, azonnal fizetünk, átvételkor a dekákat is mérjük. Csereládánk mindig van. A két családra épült vállalkozásban mindenki dolgozik. Horváth János három éve vett kistelkén hat sor málnát telepített az új fajtából. Szerencséje volt, a kedvező piaci árak kialakulásakor kezdett teremni a málnása. Eddig háromszor adott le belőle. Egy hét múlva megtérült minden befektetése... Németh István Fertőtlenítették a hulladéktárolókat A Kaposvári Városgazdálkodási Részvénytársaság BOBR-tartályainak és hulladéktárolóinak mosását és fertőtlenítését végezte két napon át a képen látható nagyteljesítményű, hideg-meleg vizes mosó-fertőtlenítő célgép. A tartály-tisztító másodszor dolgozott a megyeszékhelyen, a következő alkalommal a közületek hulladéktárolóinak mosására is lehetőség lesz — megrendelés alapján. Fotó: Török Anett Nyolcezer forintért aratnak egy hektárt (Folytatás az 1. oldalról) Varga Gábor, a FM hivatal osztályvezetője szerint a szövetkezeti géppark elsődlegesen a gazdaságok tábláiról takarítja be az idei kalászos gabonákat, a repcét és a magborsót, majd átlagosan 5-5,1 ezer forintért végeznek szolgáltatást hektáronként. — Jelentős eltérések adódnak a szolgáltatási költségeknél, tudunk háromezer forintos hektáronkénti díjról, és van ahol 8 ezer 900 forintért aratnak le egy hektárt— mondta az osztályvezető. Információink szerint a költségkalkulációt úgy készítették a szövetkezetek szakemberei, hogy tagjaiknak alacsonyabb díjtételeket határoznak meg. A szövetkezetek döntő többsége bérmunkában vállalja a learatott termény tisztítását, rostálását, átlagosan 20 forintért mázsánként. Az üzemeltetett szárítóberendezések egy százalék nedvességtartalom elvonást 19-20 forintért végeznek. Ennél a szolgáltatásnál is jelentős szóródás — 10-35 forintig — tapasztalható, elsősorban a felhasznált energiahordozó miatt. A gázüzemeltetésű szárítás olcsóbb. — Gondok vélhetően a terményelhelyezéssel lesznek, hiszen bár van elegendő tárolótér kapacitás a megyében, de a minőségkülönbségek miatt a kis tételekről a gazdáknak kell gondoskodniuk. Ez a búzabetakarítást érintő probléma, a megyei vetésterület mintegy 55-60 százaléka az étkezési, a többi területen takarmánybúza lett vetve. A magángazdaságokban felméréseink szerint a táblákon sok az „idegen anyag”, jelentősek voltak a gabonarozsda, a vetésfehérítő kártételek— summázott Varga Gábor. Az elkövetkező három-négy hétben a betakarítási munkákat csak az időjárás hátráltathatja. Műszakilag a szakemberek megtettek minden tőlük telhetőt. Mészáros Tamás Az elmaradás vagyonfeléléshez vezethet A gazdaság tovább cipeli az agrárollót Az elmúlt években a hazai agrárgazdaság általános válságot élt át, így az új kormány nehéz helyzet elé néz. Az ágazat további leépülését meg kell akadályozni. Biztató jel, hogy a koalíciós tárgyalásokat folytató pártok gazdasági elképzelései számos ponton közel állnak az agrárkamara nézeteihez. Ebben összegezte Körösi Imre, a Magyar Agrárkamara elnöke az érdekvédelmi szervezet elnökségi ülését, melyen értékelték a hazai agrárgazdaság helyzetét, és bemutatták az „Alagút vége” című ösz- szegző tanulmányt. A tanulmány főbb megállapításait Mészáros Gyula ismertette: az agrárgazdaságban az elmúlt évben bizonyos pozitív jeleket már lehetett tapasztalni, az ágazat összességében jól zárta az elmúlt évet az aszály ellenére is, azonban számos olyan új intézkedést kell bevezetni, amely az agrártermelők számára megadja a kilábalás lehetőségét. Négy fő területre kell koncentrálni a jövőben: a mező- gazdasági termelői árakra, a mezőgazdaságot is érintő árfolyampolitikára, jelentős változtatásokat kell eszközölni az adó- és vámpolitikában, valamint támogatni kell, hogy a jelenlegi rossz tulajdonosi struktúra megváltozzon. Mészáros Gyula hangsúlyozta: tavaly az aszály ellenére 10,4 milliárd forintra nőtt a mezőgazdaságban az adózás előtti nyereség, a veszteségek pedig 45 milliárd forintról 26 milliárd forintra csökkentek egy év alatt. Az ágazat azonban tovább cipeli azt a 25 százalékos agrárollót, amely még 1990-ben alakult ki az ipari és a mezőgazdasági termelői árak között. Ez az árszintbeli elmaradás halmozottan jelenik meg, és ha a helyzet nem változik, további vagyonfeléléshez vezethet az ágazatban. Az agrárirányítás és az egész agrárpolitika kidolgozásában az Európai Unió agrárpolitikai célkitűzéseit kell felvállalni. Tűrhetetlen például az, hogy miközben az EU-ban mintegy 140 százalékos mértékben dotálják a mezőgazdasági termékeket, az onnan behozott árukra mi csupán 20 százalékos vámot vetünk ki. A munkaügyi központ kirendeltségének állásajánlata Munkalehetőségek Somogy megyében Barcsi kirendeltség — 7570 Barcs, Damjanich u. 31. Tel.: 82/461-045: Varrónő, kertész, gépészmérnök (német nyelvtudás), faipari mérnök (német nyelvtudás). Kaposvári kirendeltség — 7400 Kaposvár, Fő u. 37-39. Tel.: 82/421-566: Kőműves, targoncavezető, varrónő, élelmiszer eladó. Marcali kirendeltség — 8700 Marcali, Posta köz 1. Tel.: 85/311-451: Konyhai kisegítő, felszolgáló, eladó, gépkocsivezető B-C kát. Nagyatádi kirendeltség — 7500 Nagyatád, Kiszely u. 7. Tel.: 82/351-511: nincs állás- ajánlat Siófoki kirendeltség — 8600 Siófok, Széchenyi tér 11. Tel.: 84/313-925: Felszolgáló, szakács, kádár, bognár, pizzasütő, beteghordó, valutapénztáros, ügynök (biztosítás, játék). Balatonboglári kirendeltség — 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 16. Tel.: 85/350- 611: Élelmiszer eladó, ruházati eladó, mechanikai szerelő Idénymunkák a Baia- ton-parton: Takarító, konyhai kisegítő, szakács, felszolgáló. Csurgói kirendeltség — 8840 Csurgó, Széchenyi tér 2. Tel.: 82/352-244: Lakatos, hegesztő, marós, esztergályos, betanított varró, varrónő, takarítónő. Tabi kirendeltség — 8660 Tab, Szent István u. 6. Tel.: 84/320-514: Élelmiszeripari technikus, lakatos, varrónő, takarítónő (4 órás), édesipari bét. munkás, növénytermesztő, hegesztő, gépíró, udvari segédmunkás, F kát. gépkocsivezető, konyhai kisegítő, élelmiszer eladó, műszaki eladó, csirkefeldolgozó. Munkát keres: Biztonsági őr, gépkocsivezető, ápolónő, adminisztrátor. Piaci körkép Kaposvár Siófok Nagyatád Marcali Fonyód Burgonya 35-40 35-40 30 40-50 34 Káposzta 25-30 40 30 35-40 42 Paprika Para10-18 2Ö-25 25-55 18 18 dicsőm 120-160 150-180 150 180 198 Uborka Leves60 60-80 70-100 100 60 zöldség 20-30 40-50 50 25-35 25 Tojás Sampi8-10 9 9 9 8-9 nyon 160-220 200 200 200 200 Hagyma 60 80 60 25-30 25 Banán 110 110 100 100 108 Alma 60 50-60 30-50 40 40 Karaláb 20 20 25 20 28 Karfiol 40 60-80 80 80-100 126 Saláta Kelká10-15 10-20 15 10-25 12 poszta Cseresz30 60 55 70 98 nye 80 80 90 80 80 Meggy 40 60-70 50-70 60 60-80