Somogyi Hírlap, 1994. május (5. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-31 / 126. szám
1994. május 31., kedd SOMOGYI HÍRLAP — AUTÓSVILÁG 7 300 ezer környezetkímélő jármű várható Gázautózás: lassan de biztosan Harminc kutat helyeztek üzembe - Sorozatengedély Astrára és Ladára Úgy tűnik, mintha egy kis szélcsend lenne a hazai gázautózásban. Lassan egy éve lesz annak, hogy megjelent az engedélyező rendelet — hol tart ma ez a környezetkímélő autóhajtás? A választ dr. Steier Józseftől, a Globimpex ügyvezetőjétől kértük. A cég az Autogas védjegyű program gesztora, munkájuk átfogja az egész tevékenységet, a reduktor- gyártástól a szerelőképzésig. Hol tartanak most? — Fordulat van kibontakozóban a gázautózásban. Végre több, mint harminc kút üzemel és ez azt jelenti, hogy százkilométeres körön belül lehet találni már töltőállomást a hazai gázautósoknak. A másik — áttörést jelző — tény az, hogy igen nagy sikere van az autógáz-szerelői tanfolyamoknak: napjainkig százhúszan kaptak vizsgabizonyítványt. A harmadik, komoly derűlátásra okot adó esemény az, hogy elkezdődött az Airod-típusú, az ausztrálokkal közösen fejlesztett reduktor gyártása Magyarországon. Ez a világ egyik legkorszerűbb reduk- tora — és alkalmas a korszerű elektronikát, Lambda szondát, injektort alkalmazó — és természetesen nagy hengerűrtartalmú kocsik gázra való átállására. Az Ai- rod-rendszer egyébként már rendelkezik az E8-as, Eu- rópa-minősítéssel. — Eddig több mint hatszáz kocsit alakítottak át a Globimpexnél. Astrára, a Lada különféle típusaira sorozatengedélyük van, ez természetesen olcsóbbá és gyorsabbá teszi az átalakítást. Egy Lada átállítása 38 900 forintba kerül, az Astra 68 800 forintba. Ez utóbbi ár már tartalmazza bizonyos kényelmi elemek beszerelését is, mint például a töltés- szint-jelző, az automatikus átkapcsoló. Egy másik megállapodás segíthet a gázkutat vásárolni akaró vállalkozóknak. A Prímagázzal való együttműködés alapján már 1 millió 990 ezer forintért lehet egy kutat vásárolni, és ez a jövőben jó üzlet lehet. A hazai járműpark 10-15 százalékát érdemes átállítani a környezetkímélő és olcsóbb üzemanyagra: ez 250 ezer-300 ezer gépkocsit jelent. Most már kamatmentes hitelre is megvásárolhatja gépkocsiját Érdeklődjön Opel Molnár Márkakereskedésünkben. Opel Molnár Kft. Kaposvár, Füredi u. 153. Tel.: 314-425,422-227 & 8 OPEL-©FIAT PUNTO. A VÁLASZ. Ismerkedjen meg a Fiat legújabb típusával, a Puntóval 1994. VI. 4—5-én, az Itáliai Nyár rendezvényein. Végre megszületett a válasz igénye- a karosszériája a szépség és biz- inkre és álmainkra. Ismerkedjen meg a tonság ötvözetéből készült, modern kor autójával, a Fiat Puntóval. Motorjaira a szenvedély és lendület Belső terének kialakításakor a leg- jellémző. A Punto a Fiat válasza Önnek, fontosabb szempont a kényelem volt. Várjuk az Ón válaszát a Puntóra. Az összes kérdésére személyesen is választ kaphat az alábbi Fiat dealernél: Fiat-Budai Kft, Kaposvár, Vár u. ■■■I Tel.:319-720 QffCTfl à Megszületett a döntés a rekonstrukcióra Az autóbuszpark egy részét lecserélik Négy nagyvárost — Budapestet, Debrecent, Szegedet és Miskolcot — kivéve az egész ország helyi és helyközi autóbuszforgalmát, mintegy 6800 autóbusszal a Volán látja el. Ennek az autóbuszparknak a 80 százaléka már legalább nyolc éve forgalomban van, elöregedett, ezért igen drága az üzemeltetésük és az alkatrészellátásuk. Az idén, az autóbuszpark rekonstrukciójára kereken 1 milliárd forint állami támogatást és 5 milliárd forint, állami garanciával megerősített hitelt kapnak a Volán vállalatok, de a fejlesztésbe természetesen saját forintjaikkal is „be kell szállniok”, annál is inkább, mert ennek arányában részesülhetnek az állami céltámogatásban. Hol tart most az autóbuszpark rekonstrukciója? — kérdeztük Drégelyi Lászlót, a Közlekedési, Hírközlési és Vízgazdálkodási Minisztérium főosztályvezetőjét. — Az első lépésben a bankok versenyeztek, győzött a Postabank, ők kérték a legkevesebb kamatot. A második lépésben az autóbuszok beszerzésére kiírt tendert értékeltük, a most következő harmadik fázisban a vállalatoknak kell dönteniük, hogy a rendelkezésükre álló pénz és a buszok árának ismeretében mekkora hitelt kérnek, melyik vonalon, hány autóbuszt kívánnak lecserélni. — Melyik cég nyerte a buszok versenyét? — Tizenkilenc pályázat érkezett be, ebből hatot fogadott el a bizottság: Két kis autóbuszt — a Csepel Autógyár termékét —, illetve két közép- és két nagyméretű járművet találtunk alkalmasnak a támogatásra. Az előbbit az Ikarus Kft, az utóbbit az Ikarus Rt gyártja. — Milyen szempontok szerint döntöttek? — A műszaki, a környezet- védelmi és a közlekedésbiztonsági követelmények mellett a várható élettartam, a gazdaságos üzemeltetés, a beszerzési árak és — nem utolsó sorban — a hazai alkatrészek aránya alapján mérlegeltünk. Az autóbuszoknak 12 évet, a motoroknak 800 ezer kilométert kell nagyjavítás nélkül teljesíteniük, s ezt garantálniuk is kellett a pályázóknak. — Csak magyar vállalatok vettek részt a versenyben? — A magyar autóbuszok kielégítik az európai műszaki és környezetvédelmi előírásokat. Nem titkoltan az is célunk volt, hogy a kiírás mobilizálja a magyar ipart és ha lehet új munkahelyeket is teremtsen. De nem zárta ki a tender, hogy a részegységenként külföldi alkatrészek is megjelenhessenek a járművekben. Egyikbe, másikba MAN motort, Scania futóművet, Daf motort, vagy ZF sebességváltót építenek, de azért előnyt jelentett a bizottság szemében a minél magasabb magyar beszállítói részarány is. A legkevesebb magyar termék az Ikarus Kft középméretű autóbuszában van, mindössze 53,3 százalék, a legmagasabb az Ikarus Rt csuklós autóbuszában 83,8 százaléknyi. De arra is van mód, hogy a megrendelő kérésére a külföldi részegységet olcsóbb, magyarral cseréljék fel. — Mennyibe kerül ma egy új autóbusz? — Nem olcsó. Az utasok számától függően 12-19 millió forint az ára. — Körülbelül hány autóbusz lecserélésére számítanak? — Az igényeket legkésőbb május végéig be kell jelenteni, az új autóbuszokat december 31-ig át kell adni a vevőnek. Legfeljebb 350 megrendelésre számítunk, mert a vállalatokat nemcsak a magas vételár, hanem a felvett kölcsön 25 százalékos kamata is terheli. (koós) Aleko és Tavrija képviselet i 111 fi 1 > ilp' J Az Alekónál legtöbbet a Pick-up-tól várják Fotó: Török Anett Képviseletet nyitott az Aleko Kaposváron. A márka, amely a korábban jól ismert Moszkvics utóda, nemcsak a már bevált típusokkal készül meghódítani a vásárlókat. Újdonságuk az Aleko Pick-up kisteherszállító, de a tervek szerint az 1,8 literes Ford dízelmotorral szerelt változat a közeljövőben kapható lesz. A K and B Autócentrum Kft, a márka kaposvári képviselője nemcsak az Alekóval, hanem kisebb társával, a Távújával is foglalkozik. Mint megtudtuk, ebből a típusból egyelőre csak az 1,1 literes négyhengeres kompakt változat kapható, de a Tavrija Pick-up is rövidesen megjelenik a piacon. Az Aleko kisteherszállító változatát egyelőre a Moszkvics 1500 ccm-es motorjával szerelik. Az autó követi a manapság egyre divatosabbá váló Pick-up felépítést. A kétszemélyes utastér az Alekók már ismert konfort- jával rendelkezik. A raktér is már-már szabványos méretű. Akkora, hogy egy euroraklap könnyedén elhelyezhető legyen rajta. A masszívságáról ismert típus hátsó rugókötegei olyan erősek, hogy a 680 kg teherbírású platót, telerakva is biztosan tartja. A Park-autószervizben található K and B Kft-nél a platóhoz műanyag felépítmény is kapható. Ezt — csakúgy mint a Skodáknál — egy osztrák cég szállítja megrendelésre. Akkumulátor Áfával, 1 év garanciával 6 V 88 Ah 2900 12 V 95 Ah 6100 12 V 44 Ah 3100 6 V 196 Ah 6 300 12 V 55 Ah 3500 12 V 154 Ah 8 900 12 V 60 Ah 3800 12 V196 Ah 11 400 12 V 72 Ah 4900 12 V 210 Ah 11 900 12 V 88 Ah 5500 Karg Autó Center 7400 Kaposvár, Semmelweis u. 5-7. Telefon: 82/310-303,82/318-971 Arai üzemanyagtöltő, Balatonlelle 85/353-266 (46120) Újdonság Magyarországon Tata I’Ic-K Up Hazánkban még új, Nyugat-Euró- pában azonban már bevált típus a TATA kisáruszállító. Strapabíró motorjánál, raktér nagy méreténél masszív karosszériájánál - melyre hat év garanciát ad a forgalmazó már csak az ára csábítóbb! Keresse a kaposvári márkakereskedőnél! Járműjavító Kisszövetkezet, Kaposvár, Áchim A. u. 12/16. Tel.: 314-333 (46116) Traffípax menetrend Ezen a héten drága felvétel készülhet a gyorshajtókról kedden: Böhönye-Vése-lnke-lharosbe- rény-Pogányszentpéter, szerdán: Barcs-Szulok-Homokszentgyörgy-Lad, csütörtökön: Igal-Andocs-Karád-Visz-Somogytúr, pénteken: Mernye-Somogybabod-Somogytúr-Látrány-Mer- nye, szombaton: Topo- nár-Magyaratád-lgalMer- nye-Somogyaszaló-Kaposfü- red és vasárnap: Sán- tos-Szentbalázs-Baté-Nagy- berki térségében. Kész az új Clio A Renault Clio 1990-es bemutatkozása óta olyan népszerűségre tett szert, hogy azóta több mint 2 millió darabot adtak el belőle. Az érdeklődés még nem lanyhul az autó iránt. A 600 módosítás nem a lényeges formai jegyeket érinti, hanem új változatokat, gazdagabb felszereltséget, jobb zajszigetelést jelent. Minden Clio ll-ben szériatartozék az oldalmerevítés, a párnázott fejtámla és az övfeszítő. Az új autó körülbelül egy százalékkal lesz drágább mint az előző sorozat. Neoplanok Magyarországról A Capitol Kft, a Neoplan autóbuszgyár hazai vezérképviselete bemutatta az első hazánkban összeszerelt Neoplan távolsági autóbuszt. A buszban a beépített magyar alkatrészek — sebességváltó, a teljes kárpitozás, ülések — hányada több mint huszonöt százalék, így az európai csúcsminőségű busz ára jelentősen olcsóbb, mint a Stuttgartban gyártotté. Oldtimer katalógus Több mint hétszázötven háború után gyártott autó képével, műszaki adataival és legfontosabb jellemzőinek leírásával ismét megjelent az Oldtimer katalog. A felsorolásban helyet kaptak a keleti márkák közül a Wartburg, az EMW, a Skoda és a Tátra. Új tuning a C sorozathoz A bottropi Brabus tuning- műhely, amely kizárólag Mer- cedesekkel foglalkozik, az új C sorozathoz készített egy meglehetősen jutányos árú, gazdaságos teljesítménynövelő lehetőséget. A „vérátömlesztés” alapja a C 280, amelybe 3,2 literes motor került az eredeti 2,8-as helyére. Az új hathengeres erőforrás teljesítménye 240 lóerő. A 100-as tempót 6,9 másodperc alatt éri el, a végsebessége kétszázötven kilométer. Értékőrző kabriók A legújabb würzburgi felmérések szerint a hagyományos alaptípusoknál lényegesen drágább nyitott modellek jobban tartják árukat, mint a limuzinok. A kabriók két év után átlag 33 százalékot vesztenek új árukból, míg a csukott kocsik esetében 36 százalék az átlag. Különösen jó a Mercedes SL Cabrio és a Jaguár XJS Cabriolet értéktartása. t