Somogyi Hírlap, 1994. május (5. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-27 / 123. szám
10 SOMOGYI HÍRLAP — TIPP, TÁJOLÓ 1994. május 27., péntek Divat a pliszírozott Gondos gazda Atkaveszély Az idei nyár divatjában ismét hódít a pliszírozott szoknya. (Nincs új a nap alatt!) Képeinken két divatos modellt mutatunk. Karcsú és enyhén molett hölgyeknek ajánlott mindkettő. A májusi időjárás hatására az atkakártevők fejlődése felgyorsult, károsításuk fokozódik. A termelők rendelkezésére álló atkaölőszerek elsősorban a fiatal egyedek ellen hatásosak, ezért a szőlőmolyok elleni védekezés során feltétlenül keverjünk a permetléhez speciális atkaölőszert is. A gyümölcsfa-ta- kácsatkák is viszonylag gyorsan érték el a kifejlett alak stádiumát, ezért a május közepén elvégzett védekezések hatásfoka nem hozhatta meg a kívánt eredményt. így javasoljuk, hogy az új lárvák tömeges megjelenésekor — várhatóan június 10-14 között — ismételjék meg Gyereknapi repülés A kaposújlaki Császár Károly Repülőegyesület immár negyedik alkalommal vasárnap tíz órától, egésznapos gyereknapi programot szervez. Lesz repülő-, ejtőernyős bemutató, duatlon verseny még az óvodásoknak is, és több mint négyszázan lépnek fel a Sziporka ki mit tud gálaműsoron. Kislányoknak nyárra Egy új ruha névnapi, születésnapi ajándék is lehet, aminek nagyon tudnak örülni a kislányok. Akármilyen olcsó anyagból, házilag is elkészíthetjük a ruhákat, sőt két régebbiből alakíthatunk egy újat. 1. Kombinált két részes nyári együttes. A felsőrész vállpántos, karcsúsítot, hosz- szított derekú zsinórbefűzéssel. A hozzávarrt nadrág- szoknya bő, húzott. Hátán gombos, épp úgy mint a kis boleró. 2. Két színből kombinált lánykaruha. A felsőrész kissé hosszított derekú, karcsúsított, tűzéssel. A dúsan húzott, kétfodrú szoknya a felsőrész anyagával van paszpolozva. 3. Kisebb lánykának való, könnyű anyagból elkészíthető, vállpántos nyári ruha. A szoknyán levő húzott fodor és a vállpánt egyszínű anyagból készül. Könnyen kezelhető, gyorsan elkészíthető. 4. Párhuzamos szárú pantalló, vászon- vagy farmer anyagból, de készíthetjük mintás kartonból is. értékes kot kíván, de a 20 fok az ideális. Két-három hét alatt ke! ki. Növekedése kezdetben lassú. Az egyéves gyökér a csemege, a két éves vagy az őszi ültetésű már nem olyan kiváló minőségű. A gyökér egyébként egész télen szedhető. Másodévben hozza élénksárga virágát, mely pompás színfolt a kertben, de vágott virágként vázában és virágtálban is mutatós. A gyökér változatos formában kerülhet az asztalra. A gyökér tisztítását közvetlenül a felhasználás előtt végezzük el, úgy mint a sárgarépát, kaparással vagy vékony hámozással. A párolt feketegyökér készülhet vízben, zsírban vagy olajban párolva, picit sózva, borsozva, vagy apróra vágott hagymával, esetleg egy fokhagymával ízesítve. A hús mellé tökéletes köret, pótolja a megszokott a burgonyát. Önálló vacsoraként is tálalható, ha tojásokat ütünk rá, omlettnek vagy rántottának elkészítve. A feketegyöker A feketegyökér mintegy 300 éve került a kultúrnövények közé. A régmúltban nemcsak csemegeként fogyasztották, hanem fontos gyógynövény is volt. Kiváló gyógyszere a szív- és idegbetegségeknek, de használták szembetegségek gyógyítására is, sőt néhány helyen ma is alkalmazzák a látás élesítésére. A táplálkozási szakemberek az egyik legértékesebb zöldségfajtának tekintik. A B-vitamincsalád legtöbb tagját bőséggel tartalmazza, ám legértékesebb adottsága, hogy ásványi anyagokban igen gazdag: óriási a kálium-, a kalcium-, a foszfortartalma, de jelentős a magnézium-, a mangán- és a réztartalma is. Háromszor annyi vas van benne, mint céklában. A lágyszárú évelő növénynek 20-25 cm hosszú, henger formájú, kívülről jellegzetesen fekete színű gyökere van. A mélyrétegű humuszos, középkötött vagy lazább talajokat kedveli. Több fajtája termeszthető kertben, a legfinomabb ízű a mélyfekete színű, rövidebb gyökerű Vulkán. Vethető áprilisban, májusban, csírázáshoz 8-10 foa védekezést. A házikertekben Pol-Akaritox 0,1-0,15 %, almásokban, szilvásokban a Mitac 20 EC 0,32-6 %, szőlőben, almásokban a Neoron 500 EC 0,15 %, csonthéjasokban csak 7 nap várakozási idejű Nissorun 10 EC 00,03-0,05 % töménységű szer ajánlott. Marcali, Kéthely térségében megjelent a szőlőperonoszpóra, és több szőlőültetvényben észlelhetőek a botritisz korai tünetei a leveleken, a hajtásokon és a fürtökön egyaránt. Ezért haladéktalanul meg kell kezdeni a védekezéseket a következő készítmények valamelyikével: Ri- domil Combi 20 dkg, Ridomil Zineb 50 WP 20 dkg, Mikai L 64 WP 30-40 dkg, Sandofan C 20-25 dkg, Cursate Super CZ 25-35 dkg 100 liter vízben feloldva. Ehhez keverjük a botritisz ellen a következő szerek valamelyikét: Trifimol 20-40 dkg, Sumilex 501 WP 10-15 dkg, Rowral 25 FW 2 dl, Ronilan FL 1 dl. Jó, ha ehhez a permetléhez még a szőlőlisztharmat ellen is hatásos szert keverünk: Sumi-8 12,5 WP 1,5-2,5 dkg, Trifmine 30 WP 3,5 dkg, Anvil SC 7,5-20 ml, Kusor 3 dl, a peronoszpóra ellen hatásos a kombinácóhoz kevert Rubigan 12 EC 20-30 ml, Systhane 12 E 15-25 ml. Dr. Katona Antal A lábápolásról Lábunk állandóan jelentős igénybevételnek van kitéve. Fontos, hogy csak olyan cipőt viseljünk, mely minden szempontból megfelelő és kényelmes. A szűk lábbeli akadályozza a megfelelő vérellátást, bütyköt, bőrkeményedést, tyúkszemet okoz. A feltört lábon keletkező hólyagokat gyógyítja, ha beporozzuk kukorica- liszttel. Vérkeringési zavar lehet az úgynevezett „hideg láb”, melyet váltogatott lábfürdőkkel orvosolhatunk. Ha dagadt a boka, fáradt a láb, felpezsdíthetjük a keringést úgy, ha felváltva először hideg, majd meleg vízbe mártogatjuk. Frissítő hatású a citromleves masszírozás, vagy egy meleg lábfürdő melybe pár csepp levendula- olajat, vagy zsurlófőzetet teszünk. Fárasztó nap és egy lábfürdő után jó hatású a lábtorna. 1. Mozgassuk lábujjunkat könnyedén előre, hátra. 2. Forgassuk meg a lábfejeket egyszer jobbra, egyszer balra, előre, majd hátra. 3. Fogjuk kézbe először az egyik, majd a másik lábfejet és gyúrjuk át hüvelykujjunkkal a láb boltozatát. 4. Simítsuk át a lábfejet a lábujjaktól a bokáig majd visz- sza. Hasznos, de már a szerve- zünkre kedvező hatású a talpmasszázs, melynek módszerére, gyakorlására mára már könyvek is állnak rendelkezésre. Természetesen örökérvényű, régi alapelv, hogy lábunkat lehetőleg vízszintes helyzetben pihentessük. • Orosz-ukrán háború? • Centrum-diadal a bíróság előtt? • Tenderbotrány a postán? • Gyerekverseny az első millióért? ...egyszerűen minden Hétvégi ügyelet Orvosi ügyelet Kaposvár, Ezredév u. 13. Tel: 311-005. Kaposvár, Somogyaszaló, Magyaregres, Őrei, Zimány gyermekorvosi reggel 7-től másnap reggel 7-ig, a fogorvosi ügyelete 713- ig tart. Városkörnyéki hétvégi ügyelet: Kaposvár, 48-as ifjúság útja 72. Tel: 314-024. Memye; Tel: 1. Nagybajom; Tel: 35. Kadarkút, Fő u. 5/a., tel: 19. Igái, Farkas J. u. 4. Tel.: 82/372-053. Mosdós (tüdőgyógyintézet). Tel.: 82/377-055. Andocs, Ady E. u. 50/a. Tel.: 372-507. Siófok, Semmelweis u. 1. Tel: 84/310- 500. Fogorvos: 7-13-ig. B.földvár (rend.), Tel: 340-113. B.szárszó (rend.), Fő u. 48., Tel: 84/362-776. Fogorvosi ügyelet: szombaton 8-13 óráig, a rendelőkben kifüggesztett helyen. Fonyód, Tel: 85/360-050. Marcali, Széchenyi u. 17. Tel: 11- 851. Lengyeltóti, Tel: 85/330-620. Nagyatád, Koch u. 3. Tel: 82/351- 854. Csurgó, Baksay u. 7. Tel: 135. Igái, Tel: 72-053. Andocs, Tel: 72- 053. Barcs, Bajcsy-Zs. u. 72. Tel: 82/463-178. Fogászat: 8-12-ig. Kőröshegy, Petőfi u. 126. Tel.: 84/340- 008. Tab, Kossuth u. 60. Tel.: 84/320-620. B.boglár, Vikár B.u. 4. Tel.: 85/351-419. Gyógyszertárak Kaposvár: Kossuth tér 4. Tel.: 82/311-222, szóig, rend hétköznap: 8-18-ig, szombaton 8-13 óráig. A nyitvatartási időn túl májusban ügyeleti szolgálat. Barcs: Felszabadulás u. 5. Tel.: 82/463- 716, szóig, rend hétköznap: 8- 19-ig, szombat: 8-14-ig. Nyitvatartási időn túl ügyeleti szolgálat. Balatonboglár: Dózsa Gy. u. 2. Tel.: 85/350-640, szóig, rend hétköznap: 8-17-ig, szombat: 8- 12-ig. Nyitvatartási időn túl ügyeleti szolgálat (páratlan hónap). Balatonlelle: Móra F. u. 2. Tel.: 85/351-295, szolgálati rend hétköznap: 8-18-ig, szombat: 8- 12-ig. Nyitvatartási időn túl ügyeleti szolgálat (páros hónap). Ba- latonföldvár: Petőf u. 2. Tel.: 84/340-091, szóig, rend hétköznap: 8-18-ig, szombat: 8-12-ig. Nyitvatartási időn túl ügyeleti szolgálat. Csurgó: Csokonai u. 4. Tel.: 17, szóig.rend hétköznap: 7.30- 18.30-ig, szombat: 8-12-ig. Nyitvatartási időn túl ügyeleti szolgálat. Fonyód: Szent István u. 31. Tel.: 85/361-322, szóig, rend hétköznap: 8-20-ig, szombat: 814- ig. Nyitvatartási időn túl ügyeleti szolgálat. Marcali: Rákóczi u. 6-12. Tel.: 85/310-065, szóig, rend hétköznap: 8-18-ig, szombat, vasárnap: 8-12-ig. Nyitvatartási időn túl ügyeleti szolgálat (páros hónap). Flársfa u. 25. Tel.: 85/311-286, szóig, rend hétköznap: 8-12 és 15-19 óráig, szombat: 8-12-ig. Nyitvatartási időn túl ügyeleti szolgálat (páratlan hónap). Nagyatád: Korányi S. u. 4. Tel.: 82/351-004, szóig, rend hétköznap: 8-18-ig, szombat, vasárnap: 8-14-ig. Nyitvatartási időn túl ügyeleti szolgálat. Siófok: Semmelweis u. 1. Tel.: 84/312- 510, szóig, rend hétköznap: 7.3019.30- ig, szombat, vasárnap: 7.30- 13.30-ig. Nyitvatartási időn túl ügyeleti szolgálat. Tab: Kossuth L. u. 55. Tel.: 84/320-042, szóig, rend hétköznap: 8-19-ig, szombat: 8-12-ig. Nyitvatartási időn túl ügyeleti szolgálat. A Állatorvosi ügyelet Kaposvári kerület: dr. Kovács József, Nagybajom (tel.: 357- 164), dr. Visnyei Lajos Mernye, dr. Horváth György Gölle (tel.: 374- 075), dr. Vető András Kaposvár Körösi Cs. u. 15. (tel.: 319-320), dr. Papp Mária Somogyjád (tel.: 27.). Marcali kerület: dr. Kardos Lajos Marcali Dózsa u. 7. (tel.: 313-295), dr. Bánkuty József Kéthely (tel.: 339-258), dr. Szekér József Balatonszentgyörgy (tel.: 377-423), dr. Kotz László Öreglak Park u. 2. (tel.: 330-114).Nagyatádi kerület: Dr. Erőss József, Lábod (tel.: 23), dr. Várfalvai Csaba, Babócsa (tel.: 9), dr. Horváth Ferenc Csurgó (tel.: 250), dr. Nagy József Lakócsa (tel.: 30). Siófoki kerület: dr. Fazekas Zoltán, Zamárdi (tel.: 349-065), dr. Gaál Antal Balatonlelle Dobó K. u. 6. (tel.: 350-419), dr. Cseplits István Nágocs, dr. Kiss Pál, Tab, Zieh u. 27. (tel.: 320-747). Az ügyelet 28-án 8-tól 30-án 8-ig tart. A kaposvári Állatkórház szombaton 10-12 óra között tart nyitva.