Somogyi Hírlap, 1994. május (5. évfolyam, 102-126. szám)

1994-05-18 / 116. szám

8 SOMOGYI HÍRLAP — GYERMEKEINK VILÁGA 1994. május 18., szerda Húszezer gyermek családon kívül A Nevelő Otthonok Nemzet­közi Szövetsége (Fédération Internationale des Communau­tés Educatives) (Továbbiak­ban: FICE) Magyarországi Egyesülete a saját családjukon kívül nevelkedő gyermekek és az értük dolgozó szakemberek érdekeinek képviseletére, a gyermek- és ifjúságvédelmi nevelés korszerű formáinak felkarolására vállalkozott. Az öt éve működő egyesület elnök­sége éppen ezért aggodalom­mal és keserűséggel fogadja a szakmai tudatlanságról, visz- szaélésről szóló híradásokat. Legutóbb a Komáromi Gyermekvárosról írottak döb­bentették meg a szakmai és tágabb közvéleményt azzal, hogy ott a gyermekeket fe­gyelmezésül a „relax” elneve­zésű helyiségbe zárják, s ráa­dásul ezt az eljárást a nevelő- otthonokban általánosnak tu­lajdonítják. A FICE Magyarországi Egyesületének elnöksége a szakma fejlesztéséért és elis­meréséért munkálkodó szak­emberekkel együtt határozot­tan elutasít minden, a gyerme­kek érdekeit a legcsekélyebb módon is sértő nevelési mód­szert. A közvélemény különö­sen súlyos félrevezetésének tekinti az olyan nyilatkozatot, amely az egyéni nevelési fel­elősséget azzal hárítja el, hogy a vétséget a nevelőotthonok­ban általánosnak mondja. A FICE Magyarországi Egyesületének elnöksége kö­telességének érzi a közvéle­mény hiteles és szakszerű tá­jékoztatását arról, hogy lega­lább húszezer gyermek szorul családján kívül tartós gondos­kodásra, biztonságra, neve­lésre, és arról, hogy egyre több nevelőotthon nyújt szá­mukra teljes gyermekkort. Mindemellett a FICE tagjai tudatában vannak annak, hogy a hazai gyermek- és ifjúság- védelem irányításának hiá­nyosságai megnövelik a szakmai műhibák kockázatát. Arról van ugyanis szó, hogy a szakterület országosan nélkü­lözi a törvényi szabályozást, az egységes gyermekvédelmi törvényt, a három évtizede nélkülözött nevelőotthoni Rendtartást, a szakmai ellen­őrzés és a szakember-utánpót­lás szervezett formáit, pedig ezek jelentik a családjukon kí­vül élő gyermekek jogai érvé­nyesülésének — a jogszerű­ség mellett — fő biztosítékát. A FICE Magyarországi Egyesülete a gyermekek ér­dekében a szakszerűség és jogszerűség jegyében jár el, amikor az ifjúságvédelmi neve­lés időszerű feladatainak megoldásához hozzájárul. Egyidejűleg erre kér, szólít fel minden olyan szakembert, szervezetet, amelynek látó­körbe családján kívül nevel­kedő gyermek kerül. Flottatiszt lesz a fiú? Konfliktus Lady Di és Károly herceg között Mi leszek, ha nagy leszek? A nehéz kérdés az érintettet általában nem igen foglalkoz­tatja, kivált nem a külön élő angol trónörökös pár gyerme­két a 12 éves Vilmost. A szü­lők azonban mind többet fog­lalkoznak vele. Károly herceg ritka találkozásaik egyikén tényként közölte Dianával, hogy a fiúból flotta tiszt lesz. Első lépésként tehát a tenge­rész-óvodának becézett Trai­ning Corpsba kell járatni a kis legényt. Károly arra hivatko­zott, hogy ez nemcsak az ő kívánsága, hanem a nagypa­páé, a 72 éves Fülöp hercegé is. Diana viszont egyáltalán nem lelkesedett az ötletért. Kategorikusan kijelentette: — Vilmos még kicsi ahhoz, hogy határozzon pályájáról. Ha majd elég idős lesz, dönt­sön maga arról, kíván-e hiva­tásos katona lenni vagy sem... Szóval Károly ide, Fülöp oda, Diana nem enged bele­szólást a kisfiú dolgába. A papa és a mama vitája viszont folytatódik. Róla és nélküle? Talán nem is róla, csak nél­küle... (Ferenczy Europress) Mi lesz ha nagy lesz Vilmos herceg? Öveges emlékverseny Hatvan tanuló jutott be a megyei a fővárosi döntőkön az általános iskolák nyolc^di- kas diákjai számára meghir­detett fizikaverseny országos döntőjébe. A döntőt a hét vé­gén, május 20-22-e között Ta­tán rendezik meg Öveges Jó­zsef professzor tiszteletére. A negyedszer megrendezett verseny fővédnöke ismét Göncz Árpádné lesz, akit ro­koni szálak kapcsolnak a ne­ves szerzetes-tanárhoz. A há­rom napos verseny elméleti és gyakorlati részből áll, és az idén másodszor, részt ve­sznek rajta a határon túl élő, de a fizikát magyarul tanuló diákok is. Az iskolától a munkahelyig Hét hazai középiskola és egy egyetem 21 diákja a hét elejétől két hetes gyakoraton vesz részt amerikai és ma­gyar cégeknél Budapesten és Székesfehérváron, a School-to-work (Az iskolától a munkahelyig) elenevezésü tanfolyamon. A magyar-ame­rikai program keretéber a kö­zépiskolások és az egyetemi hallgatók helyi vállalatokhoz látogatnak el. Betekintést nyernek a kéthetes gyakorlat alatt a nyugati üzletmenetbe, a munkavállalók gyakorla­tába, lehetőségük lesz a nyu­gati munkakultúra elsajátítá­sára, a döntéshozó, kapcso- lattermető képesség fejlesz­tésére. Európa-nap a Széchenyi gyermekvasúton Jitka 1949-ben elküldte rajzát... A legelsőtől a százhatvanmillióig Márt tíz képeslappal is segíthetünk Egésznapos „Európa-na- pot” szervezett a gyermekek számára a gyermekvasút va­lamennyi állomásán a MÁV Rt Széchenyi-hegyi Gyer­mekvasút Főnöksége és az Európa Tanács Információs és Dokumentációs Központja az Európa Tanács megalaku­lásának 45. évfordulója al­kalmából a közelmúltban. A 32 tagállamot tömörítő Európa Tanács alapító ok­Anne Aurisdennek hármas ikrei születtek. A három kis­baba — Anna-Marie, Paul és Thomas — együtt 1787 grammot nyomtak. Ők lettek a világ legkisebb súllyal szüle­tett ikrei. A hatodik hónapra megszületett ikrek egyenként 537, 560, 690 grammosak vol­tak. mányát 45 évvel ezelőtt má­jus 5-én írták alá Londonban. Az évforduló adott alkalmat a nemzetközi szervezet ma­gyarországi képviseletét el­látó budapesti Információs és Dokumentációs Központ­nak arra, hogy a Széchenyi gyermekvasúton vendégül lásson több mint kétezer 15 év alatti gyermeket. A fiatalok délelőtt 10 órától vehettek részt a „Nyitott vi­A 27. héten megindult szü­lést az ausztrál kórház orvosai a lehető legnagyobb gonddal vezették le. De ők sem bírtak abban, hogy a három kisbaba életben marad. A 40 éves anya éveken keresztül küz­dött, hogy gyermeke szület­hessen. A kisbabák mester­séges megtermékenyítéssel lág” elnevezésű vetélkedőn, melynek keretében minden állomáson más-más kér- dezz-felelek, társas-, ügyes­ségi és számítógépes játék­ban mérhették össze képes­ségeiket. A rendezvény megszerve­zésének célja az volt, hogy felkeltse a legfiatalabb kor­osztály érdeklődését az Eu­rópa Tanács által képviselt értékek iránt. jöttek a világra. A legelsőnek -született Anna-Marie csak 29 centiméter volt. A hármasikrek most kétévesek. Egészsége­sek, szépen fejlődnek. Az el­múlt két év már csak rossz álom. Egy maradt csak meg, hogy ők a világ legkisebb súly- lyal született ikrei (Ferenzy Europress) Amikor a 7 éves cseh kis­lány, Jitka, 1949-ben elküldte rajzát az UNICEF-nek, aligha gondolta, hogy erre még több mint negyven év múlva is emklékezni fog a világ. A kis­lány festményével szeretett volna köszönetét mondani mindazért a segítségért, me­lyet a háborút követően a szervezet a gyerekeknek nyújtott. Jitka rajzát New Yorkban, az UNICEF köz­pontjában képeslapra nyom­tatták, és így született meg az első UNICEF üdvözlőlap. Az UNICEF képeslapjaiból ma már évente csaknem száz­hatvan milliót adnak el a vi­lágon. Neves művészek alkotásai Az évtizedek során sok-sok neves művész munkájából készült UNICEF lap. A festők, grafikusok műveiket ingyene­sen ajánlják fel a szervezet­nek, amelynek művészeti bi­zottsága minden évben lega­lább száz felajánlott alkotás­ból válogathat. A közhiedelemmel ellen­tétben, a világ legnagyobb gyermekvédelmi szervezeté­nek programjait nem az ENSZ költségvetése támo­gatja, hanem önkéntes hoz­zájárulásokból finanszírozzák azokat. Tevékenységük si­kere így nagy mértékben függ a kormányok, a vállalatok és a magánszemélyek adomá­nyaitól, valamint a képesla­pok és más termékek eladá­sából származó bevételektől. Az UNICEF több, mint száz országban nyújt jelentős segítséget ahhoz, hogy a gyerekek egészségesen fej­lődjenek. A képeslapok és más termékek eladásából fe­dezi a szervezet a segély- és fejlesztési programjainak több mint 10 százalékát. Egyedülálló hagyomány, hogy egy-egy képeslap árá­nak felét közvetlenül a gyer­mekprogramokra fordítják. 10 képeslap árából például 60 gyerek kaphat tbc elleni vé­dőoltást, vagy 90 gyerek szedhet egy éven keresztül A vitamint, ami megakadá­lyozza a hiányos táplálkozás miatt kialakuló vakságot. A sok kicsi összegből sok min­denre telik! Nyolcszázezret adtak el Hazánkban is népszerűek az UNICEF különböző termé­kei, a karácsonyi, születés- napi üdvözlőlapok, a levélpa­pírok, gyerekjátékok és naptá­rak. Csak képeslapból tavaly mintegy nyolcszázezret vásá­roltak hazánkban. Ezek között gyakran találkozhattunk ma­gyar művészek — például Re­ich Károly, Réber László — alkotásaival is, de nagy nép­szerűségnek örvendek a világ más tájain is a magyar múze­umokban található műalkotá­sok is. Az UNICEF Magyar Nem­zeti Bizottsága az eladott ké­peslapok ajándéktárgyak be­vételeiből több millió forintot fordíthatott az elmúlt évek fo­lyamán a hazai gyermek-prog­ramok támogatására. A bizottság Budapesten a VI. kerületi Csengery u. 33 alatt olyan raktárt működtet, mely délelőttönként az egyéni vásárlók előtt is nyitva áll. A nagyobb tételben vásárolni kí­vánók pedig a nemrég megje­lent tavaszi katalógusból ren­delhetnek, ez a következő címen szerezhető be: 1027 Budapest, Varsányi I. u. 26-34. II. Ih. A Kárpát-medence történeti mondái A magyar honfoglalás 1100. évfordulójának alkal­mából a Magyar Néprajz Társaság számos hazai éí határon túli magyar intéz­mény közreműködésével pá­lyázatot hirdet a magyar tör­téneti népmondák összegyűj­tésére nemzeti kultúránk gazdagítása céljából. E mon­dákban egy-egy család vagy falu történetének fontos ese­ményei, a magyar történelem hősei és küzdelmei eleve­nedhetnek meg. A pályázat határideje 1995 március 15. Az állat- és növény- szeretet napja Első ízben rendezték meg a múlt vasárnap az állat- és növényszeretet napját a bu­dapesti állatkertben. A gyer­mekek ezen a napon ingyen léphettek be az állatkertbe, ahol a szokásos látványos­ságokon kívül aszfalt- rajz-verseny és számos, más érdekes program várta őket. A gyerekek állatszeretetét jelzi, hogy ezen a napon nemcsak Budapestről, ha­nem vidékről is sokszáz ki­ránduló gyerek kereste fel az állatkertet. Tanfolyam pályakezdőknek Csaknem ötezer fiatal fejezi be középiskolai tanulmányait Pest megyében. Azok szá­mára, akik nem tanulnak to­vább, augusztus végétől kü­lönböző szakmákban tanfo­lyamokat indít a Pest megyei Munkaügyi központ. A köz­pont számítógépes adatrend­szerrel feltérképezte azokat a szakmákat, amelyekben munkaerő-hiány mutatkozik. Ennek megfelelően harminc- két-féle szakmai alapozó tan­folyamot szerveztek, többek között várják az érdeklődőket a fényképész, az ács-állvá­nyozó, a tetőfedő, a lakástex­til-készítő, a mérlegképes könyvelői kurzusokra. Ikrek 1787 grammal A világ legkisebb súllyal született ikrei és a boldog mama

Next

/
Thumbnails
Contents