Somogyi Hírlap, 1994. május (5. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-11 / 110. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP — GAZDASÁG 1994. május 11., szerda Túljegyzett részvények Sokszor a szaktudás is kevés Az elindulok Startja Lezárult a Danubius Szálloda és Gyógyüdülő Rt részvényeinek jegyzése. Az ÁVÜ által kárpótlási jegyekért felkínált 560 millió forint névértékű részvénycsomagot a befektetők az első napon túljegyezték, közölte a Creditanstalt Értékpapír Részvénytársaság jegyzési konzorcium vezetője. A CIB-csoport eredményei A CIB-csoport azaz, a Közép-Európai Nemzetközi Bank Rt pénzintézeti csoportja ösz- szesen 20 százalékos osztalékot fizet a tulajdonosoknak. Ebből 15 százalékot osztalékként, további 5 százalékot pedig osztalékprémiumként. A CIB-csoport tavalyi, konszolidált mérlegfőösszege — amit a nemzetközi számviteli elvek szerint készítettek el — több mint egymilliárd 90 millió dollár (mintegy 110 milliárd 230 millió forint) volt. Az anyabanknak — a Közép-Európai Nemzetközi Bank Rt-nak — a magyar számviteli szabályok szerint tavaly 754,8 millió dollár volt a mérlegfőösszege. Kereskedelmi szabályok Szakértők szerint a nemrégiben aláírt GATT-megállapodás — amely új alapokra helyezi a világ államai közötti kereskedelmet — legfontosabb része az agrárkereskedelem új szabályozása. Ezért a magyar illetékesek úgy vélték, hogy mindezt a magyar szakembereknek is ismerniük szükséges. így a Magyar Farm Menedzsment Alapítvány e hónap végén kétnapos konferenciát rendez a témáról Budapesten az Agro Hotelban. A tervek szerint a jövő évben életbe lépő egyezmény hatásait elemzi a magyar agrárgazdaság szempontjából. Kárpótlási jegyek a tőzsdén A Budapesti Értéktőzsdén a kárpótlási jegyek piacán az elmúlt héten 222 üzletkötésben 225,928 millió forintos forgalmat értek el a brókercégek. Ez 30 millió forinttal haladja meg az előző hét összesített forgalmi adatát. A kárpótlási jegyek tőzsdei átlagárának „mélyrepülése" tovább folytatódott a múlt héten. Míg május 2-án 570 forintos átlagárat értek el a brókercégek az üzletkötések során, addig a jegyek tőzsdei átlagára május 6-án már csak 531 forint volt. Újfajta radiátorok A hagyományosnál 5 százalékkal nagyobb hőteljesítményű radiátorok gyártását kezdték meg a Dunaferr Lemezalakító Kft radiátorüzemében. Az újfajta lapradiátorokon a hőleadást növelő tető- és oldallemezt alkalmaznak. A fűtőtestek sikertermékeknek számítanak a Dunaferrnél. Gyártásukat 25 éve — a nagy lakásépítési programokhoz kapcsolódva — kezdték el. (Folytatás az 1. oldalról) — Meghatározó az olyan, vállalkozás iránt érdeklődők száma, akik vendéglátó egységet vagy butikot nyitanának, illetve feltétlenül áru- vagy személyszállítással kívánják kenyerüket megkeresni — válaszolta kérdésünkre dr. Orosz László, a Start alapítvány irodavezetője. — Az esetek többségében kényszer szülte vállalkozókról van szó. Sok munkanélküli jelentkezik nálunk. Az alapítványt tavaly hozták létre. Fennállása óta mintegy kilencszázan keresték fel. Sokan vették igénybe általános és mikrohitel, könyvvezetés, adó, külkereskedelemi, vámügyi, jogi illetve vállalkozás alapítással kapcsolatos segítségüket. — Lényeges, hogy a jelentkezők közül számosán nemcsak eladni akarnak. Az utóbbi időben emelkedik a termelni, új értéket előállítani kívánók száma. Ezt, a közel kétszáz fős csoportot három részre lehet osztani. Az egyedi termékeket előállítók szaktudással rendelkeznek, viszont kevés a pénzük. Szakmájukat tekintve széles a skála: kézművesek, intarziás parketta-, fémredőny- illetve borcsap készítők is találhatók közöttük. Megrendeléseik száma és eddigi referencia munkájuk a biztosíték, hogy a későbbiekben már foglalkoztatók is lehetnének. Problémájuk viszont, hogy jelzálog alaphiány miatt nem tudnak hitelhez jutni, és mivel kevés a készpénzük, nyomasztja őket a forgóeszköz hiánya is. — Mi jellemzi a másik csoportot? — Főként ipari üzemekből kikerült, többségében kvalifikált szakemberek (például a szerszámkészítők), akik önmagukban, felszerelés nélkül képtelenek egyedül dolgozni. Nem rendelkeznek a gépvásárláshoz szükséges milliókkal. Nincs piaci kapcsolatuk, nem is tudják, hogyan kerüljenek oda. A harmadik csoport tagjainál is hiányzik az elinduláshoz szükséges tőke. Ám ők szervezőképességük és piaci jártasságuk révén a foglalkoztatás területén kamatoztatnák tehetségüket. A pénzhiány — számos esetben — az ő el- képzelésiket is gúzsba köti. — Milyen vállalkozásba kezdene Ön? — Termelésbe illetve kereskedésbe semmiképpen nem vágnék. Vállalkozások szervezésével, tanácsadással esetleg befektetések menedzselésével foglalkoznék — így az irodavezető. (Harsányi) Boltok franchise rendszerben Modern áruházat épít az áfész a megyeszékhelyen Hat százalékkal nőtt a vidéki üzletek forgalma — Bevásárlóközpontokat terveznek (Folytatás az 1. oldalról) — Boltjaink külső és belső megjelenése megfelel az elvárásoknak — mondta Szu- nyogh László, a Kaposvár és Vidéke Áfész igazgatósági elnöke. — Nagy gondot fordítunk a falusi boltok műszaki állapotára. Talán ennek a folyamatosságnak is köszönhető, hogy üzleteink technikai felszereltsége nem sokban különbözik a városiaktól. A nagyobb településeken már korszerű, gazdag választékú üzletekben vásárolhat a lakosság. A kisebb településeken azonban más a helyzet. — Aprófalvak esetében nem tudjuk biztosítani azt a termék- választékot — amire egy nagyobb településnél már képesek vagyunk —, mert jóval nagyobb forgóeszközt kötne le. Arra azonbán ügyelünk, hogy az alapvető termékek állandóan kaphatóak legyenek. A kaposvári áfésznek tavaly 1,2 milliárd forint volt a forgalma, sokat fordítottak fejlesztésre. A többmillió forintos befektetés megérte: átlagosan 6 százalékkal nőtt a vidéki egységek forgalma. — Több Kaposvár környéki településen átalakítottuk a boltjainkat. Ecsenyben 1,2 millió forintért az üzlet alapterületének növelésével egy teljesen megújult boltot adhattunk át, hasonlóan történt Kercseli- geten 1,4 millió forintért. Somodorban egy leromlott üzlet helyére a kor átlagos színvonalát meghaladó, fémvázas boltot építettünk. A közelmúltban összesen 10 millió forintot költöttünk üzleteink modernizálására. A beruházások sora az idén is folytatódik — főként a városokban. Üzleti koncepciójuk meghatározó eleme az eladótér növelése. Emellett a Mecsek Füszért Rt-vel, az áfész mint tulajdonos', egy franchise rendszer bevezetését is fontolgatja. — Mérsékeljük a vidéki beruházásainkat. Az anyagi erőforrások koncentrálása szükséges ugyanis ahhoz, hogy a megye városaiban üzletileg frekventált helyeken nagyobb bevásárlóközpontokat építsünk. Bevezetjük az egyen külsőt és belsőt, egy franchise rendszert, amivel elsőként boltjainkban a jobb ellátást és kiszolgálást illetve a minőséget kívánjuk emelni. A megye nagyobb városaiban, így Siófokon, Tabon Marcaliban és Nagyatádon képzelhető el az új rendszerű megjelenés. A cég egyik legfontosabb beruházása az idén egy új áruház felépítése lesz. Az épület átalakítása és egyéb munkálatok elvégzése több mint ötvenmillió forintba kerül. Az áruház pontos helye egyenlőre még üzleti titok... Az építkezés szeptemberben kezdődik, a nyitás várhatóan jövő év tavaszán lesz. Harsányi Miklós A szövetkezeti törvény módosításáról Egyszerűbb szétválás Hatályba lépett a szövetkezeti törvény módosítása amelyet az Országgyűlés utolsó munkanapján fogadott el. A legégetőbb kérdések megoldására a szövetkezeti törvényben minden szövetkezetre kiterjedő szabályozáson túl, önálló fejezetként speciális jogszabályokat alkottak a mezőgazdasági szövetkezetekre. A törvénymódosítás valamennyi szövetkezeti típusra nézve előírja a kívülálló üzletrésztulajdonosok közgyűlésre való kötelező meghívását. A módosítás a tagok munkajog jellegű jogviszonyát egyértelműen a Munka törvénykönyvének hatálya alá helyezi. Megszünteti a fel nem osztható alap, a tartalékalap képzésének kötelezettségét. Egyszerűsíti a szétválás intézményét, azaz a korábbi szigorú döntéshozatali szabályozást azzal enyhíti, hogy az összes tag kétharmados szótöbbsége helyett a határozat- képes közgyűlésen jelenlévő tagok kétharmadának szavazatához köti a szétválás kimondását. A törvénymódosítás szerint a mezőgazdasági szövetkezetek esetében érvényesül a több településre kiterjedő szövetkezet településenkénti szétválásának megkönnyítése. Amit az erdőgazdáknak tudniuk kell (9.) Elővásárlási jog Tulajdonátruházás esetén, a birtokkoncentráció elősegítését szolgálandó,elővásárlási joga van a többi társult tagnak, illetve magának a társulatnak. Természetvédelmi területek esetében az elővásárlási jog — mindenki mást megelőzve — az államot illeti meg. (Folytatjuk) Síruhák exportra Felsőruházati termékeket készít a Kapostex Bt. A negyvenöt dolgozót foglalkoztató műhelyből elsősorban exportra kerülnek a ruhák. Jelenleg már a télre készítenek síruhákat, 10-15 ezret varrnak itt össze. Fotó: Kovács Tibor Tőke bankoknak A kormány határozatának megfelelő menetrend szerint zajlik a bankok feltőkésítése. A nagybankoknál 4 százalékos tőkemegfelelési mutatót kell elérni a májusi közgyűléseken, míg a kisbankoknál az elérendő cél a 2 százalék. A feltőkésítés, amely állam- kötvény részvénycsere formájában történt tavaly ősszel, illetve történik most májusban, egy újabb forduló követi majd, ez év őszén, s ennek során alárendelt kölcsöntőkével javítják tovább a bankok tőkemegfelelési mutatóját. Az őszi várható intézkedések révén a nagybankoknál 8 százalékra, a kisebbeknél átlagosan 4 százalékra emelkedik majd a tőkemegfelelési mutató. A fel- tőkésítés előtt zajlik a konszolidációs tervek egyeztetése a bankok menedzsmentje, illetve a Pénzügyminisztérium, az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaság, az Állami Bankfelügyelet és a Jegybank között. A Fundamentum a Dunántúlon • • Önkéntes A Fundamentum elnevezésű önkéntes nyugdíjpénztár Pécsett és Győrben is nyitott irodát. Eddig százan nyitottak számlát, azaz lettek tagjai az új pénztárnak; a létszám további emelkedése várható attól, hogy újabban a kárpótlási jegyet is elfogadják tagdíjbefizetési eszköznek, s az értékpapírokat százhúsz százalékon számolják el. Az új önkéntes pénztár azoknak nyújt lehetőséget a pénztárak takarékoskodásra, akik majdani nyugdíjuk kiegészítésére rendszeresen meghatározott összeget akarnak félretenni. Az új pénztár fontos célja, hogy segélyalap létrehozásával enyhítsen a tagok mindennapos gondjain: segélyt adhat az arra rászorulóknak, támogathatja a munkanélkülivé vált tagjait, hozzájárulhat továbbképzésükhöz, családtagjaik taníttatásához. ÚJ B E T É T I GAMAS, a guruló... FORMÁK AZ AGROBANK FIÓKJAIBAN Kaposvár, Bajcsy-Zs. u. 24 Siófok, Szabadság tér 6. Csurgó, Széchenyi tér 18. Barcs, Bajcsy-Zs. u. 57. a klasszikus.. a testre szabott... KORONA, a feltétel nélküli... ♦ 1-2-3 havonta folyamatosan, kamatos kamattal gyarapodik ♦ Hosszabb távon kedvezőbb kamattal A lekötést időt Ön dönti el ♦ Kamatveszteség nélkül, bármikor kiveheti ♦